Azonosságok és különbségek – Új szempontú közelítés a visegrádi népek történetéhez

A Visegrádi országok népeinek története sok esetben hasonlóságot mutat, azonban szép számmal találhatunk benne eltéréseket vagy ellentéteket is. Mindezek együttesen formálják a Visegrádi Csoport népeinek múltjukhoz, jelenükhöz, egymáshoz és más nemzetekhez fűződő viszonyát. Somorjai Ádám most megjelent könyvében ezeket a hasonlóságokat és különbségeket is számba veszi, új hipotézisére fűzve fel azokat, aminek segítségével megalapozza egy korábban már sokak által vizsgált téma megértésének új megközelítésmódját. Teszi mindezt egy részletes, sok szempontú elmélkedés segítségével, melynek megírását a szerző bevallása szerint családi élmények és személyes élettapasztalatok inspirálták. Eszmetörténeti fejtegetése korábban már egy hosszabb tanulmány formájában két helyen is megjelent, de most könyv formájában néhány pontosítással kiegészítve, jegyzetekkel és színes térképekkel ellátva kerül az olvasó kezébe.

Somorjai Ádám: A visegrádi népek történelmi morfológiájához, 2023, Napkút Kiadó, 104 oldal. A borítókép értelmezéséhez: „Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” (Stanisław Worcell, 1849)

Somorjai neve nem ismeretlen a történészek számára. A pannonhalmi bencés szerzetes, történelem-német szakos tanár, az erkölcsteológia doktora (Pápai Lateráni Egyetem), pályája kezdetén tíz évig gimnáziumi tanárként működött, majd közel húsz éven keresztül Rómában dolgozott a Vatikáni Államtitkárság és a Szenttéavatási Kongregáció munkatársaként. Ez utóbbi munkája során Mindszenty József bíboros boldoggá avatási eljárásának folyamatában vett részt, és színesítette kutatásaival a hercegprímás életének megismerését, tetteinek megértését. Ezen túl egyház- és rendtörténeti témákkal foglalkozott, de a termékeny szerzőtől most egy eszmetörténeti munkát olvashatunk.

A kötetben megjelent írás – amit Szymon Brzeziński nyelvileg és szakmailag lektorált –, lengyel nyelven és egy 15 oldalas rezümé formájában angolul is olvasható. A könyv háromnyelvűsége nem véletlen: Somorjai úgy véli, hogy létezik egy látásmód, melynek alapján a Visegrádi népek története elmesélhető, és megérthető lehet mások számára is. A szerző ennek reményében készítette írását, melyben egy „szinoptikus vizsgálatára” hívja az olvasót. A bevezetőben fény derül a kötet születésének körülményeire és céljaira, majd a „Visegrádi Népek” történetéről olvashatunk. Szó esik a visegrádi királytalálkozóról, a visegrádi vár történetéről és uralkodóiról, de a „Visegrád” szó jelentését is részletesen elemzi a szerző.

A következő egység – mely a tanulmány alapgondolatait fekteti le – a német területektől keletre élő németek, és ott élő más népek egymáshoz és a németséghez fűződő viszonyát járja körül. Somorjai itt arra a következtetésre jut, hogy: „A visegrádi országok népeiben közös elem, hogy a Nyugat részeinek tudják magukat […] a németektől keleten, a németséggel együtt élték hétköznapjaikat.”(16.o.) Ugyanakkor az itt élő németek nem asszimilálódtak, és hűségüket megtartották a császárnak, a lengyelek esetében a királynak, a csehek esetében a cseh királynak, aki olykor a császár volt. A fejezetet a Magyar- és Lengyel Királyság területén élő németek (szászok, svábok) részletes bemutatása zárja, leginkább vallási és társadalmi megközelítések alapján.

A folytatásban a német népességfölösleg keleti irányú mozgásáról, valamint a Duna-völgyi német ajkú városi kultúra terjedéséről esik szó, melyről a szerző végül megállapítja, hogy ez a német „nyomás” egy idő után a cseh és lengyel területeken is egyre terhesebbé vált, így „a nemzeti újjászületésük, csakúgy, mint a magyaré, a germanizáció ellenében született meg”, (21.o.) és emiatt a térség népei számára az idő múlásával „közös ellenség lett a német nyelv és civilizáció.” (22.o.) Mindez végül nem vezetett nyílt ellenségeskedéshez, mivel a tudást, a kultúrát és szakértelmet – bár nem kizárólagosan –, a németség hordozta. A szerző azonban több olyan példát is felsorol, amik a visegrádi országok népeinek nyelv- vagy társadalomfejlődését hasonlóan formálták a „germanizációval” szembeni ellenállás részeként.

Somorjai Ádám dolgozata végén a francia, német majd osztrák történelemfelfogást mutatja be és ezek alapján ábrázolja az egyes népek államiságának fejlődését. Mindezt később a visegrádi országok nemzetfejlődéseivel veti össze, amit végül kronologikus táblázatban is ábrázol. A szerző záró sorai frappánsan foglalják össze a visegrádi népek történelmét lényegesen befolyásoló motívumot:

„A visegrádi országok népei úgy vélik, hogy ők is a Nyugat részei. A Nyugat azonban mindmáig nem így tudja. A visegrádi országok népei úgy vélik, hogy ők nem Kelet részei. A Kelet azonban nem így tudja.” (41.o.)

A szerző könyvében a bemutatott eseményeket és fogalmakat aprólékosan elemzi, szerteágazó szempontrendszer (vallási, kulturális, társadalmi) mentén haladva mindvégig. A mű logikus felépítésű, közérthető és olvasmányos stílusú, a kötet összképet elegáns logikával alkotta meg a szerző.  A következtetések ábrázolásához pedig nagy segítséget nyújtanak a Sasi Attila által készített részletes térképek, valamint a könyv végén található kétnyelvű (magyar és lengyel) személy és földrajzi névmutatók.

Összességében elmondható, hogy Somorjai Ádám új könyve a tőle megszokott alapossággal, de most eszmetörténeti témában született és a történész szakmán túl – mivel a témát eddig is jelentős közérdeklődés övezte –, széles közönségnek ajánlható.

Csejoszki Mihály

Ezt olvastad?

Stark Tamás, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója Hosszú út az első magyarországi deportáláshoz című könyvét 2024. február 20-án az
Támogasson minket