„…bárcsak megkímélhetnélek…” – A Sissi-trilógia harmadik része történészszemmel

A trilógia utolsó, Sissi – Sorsdöntő évek című, 1957-ben bemutatott része mind a kronológia, mind a történeti hitelesség szempontjából jóval problematikusabb a korábbi filmeknél. Nyitánya is eltér a korábbiaktól, a kiegyezés utáni – a koronázási esküben is előírt – hosszasabb magyarországi tartózkodásokat mutatja be. A kezdő jelenetsor egyúttal a már a cselekmény korában is terjengő pletykákra is reflektál, Erzsébet és Andrássy Gyula kapcsolatának felvázolásával.

A film első jeleneteiben a királyné a magyar miniszterelnök társaságában vesz részt egy Gödöllő környékén rendezett lovas falkavadászaton – a magyarországi jeleneteket természetesen nem az eredeti helyszínen forgatták.  Az uralkodói pihenőrezidencia a sportolói életforma színtere is volt. A sport Erzsébet modern osztrák kultuszában, amelynek egyik meghatározó vonulata a császárnét a modern nőeszmény korai megtestesítőjeként mutatja be, kiemelt jelentőséggel bír. Andrássy a valóságban is számos alkalommal fordult meg az uralkodópár vendégeként Gödöllőn. Életkora, lovas tudása és a betöltött hivatalával járó feladatok sokasága miatt mindenesetre viszonylag ritkábban vett részt az itt rendezett falkavadászatokon. Arra pedig, hogy Erzsébettel kettesben maradjon, a filmben ábrázoltakkal ellentétben ismeretségük alatt csupán egyetlen alkalommal volt lehetősége. 1872 decemberében, egy vadászat után, Andrássy felajánlotta kocsiját az uralkodópárnak, hogy azzal a gödöllői vasútállomásra hajthassanak. Ezt Erzsébet elfogadta, Ferenc József viszont köszönettel visszautasította. A néhány perces kocsiutat Erzsébet így a miniszterelnök társaságában tette meg.

Erzsébet és Andrássy filmbeli dialógusa lehetőséget nyújt arra is, hogy a királyné Magyarország iránti érzelmei bemutatásra kerülhessenek. Az Erzsébet által a jelenetben elmondottak egy része megfelel a történelmi tényeknek. A bécsinél jelentősen kötetlenebb gödöllői életvitel, illetve privát szférája és a gyermekével töltött idő fontossága egyaránt valós motívumok. Igaz, Erzsébet anyaként a valóságban nem az elsőszülött Zsófiával, hanem a negyedik gyermekével, Mária Valériával való kapcsolatában bontakozhatott ki. A kapcsolat intenzitását gyakorta kísérte Erzsébet környezetének rosszallása vagy gúnyolódása.

 A jelenetben utalásszinten a magyar nyelvismeret is megjelenik: Sissi elmondása szerint kislánya már tud néhány szót magyarul. A valóságban a birodalom fontosabb nyelveinek elsajátítása az uralkodói gyerekek képzésének szerves részét képezte, így nem volt meglepő, hogy tantervükben magyar órák is szerepeljenek, sőt, sok esetben kiskoruktól kezdve mesterséges célnyelvi környezetbe helyezték őket.

A filmbeli beszélgetés a magyar politikai elit kapcsolatrendszerébe is betekintést nyújt.

Erzsébet a filmjelenetben Andrássy elmondásából ismeri meg az aradi vértanúk történetét, továbbá azt is, hogy – ahogyan az a valóságban is történt – Batthyány Lajos özvegye, Zichy Antónia feleskette fiát, Elemért arra, hogy ne adjon meg semmifajta tiszteletet Ferenc Józsefnek. Az alkotók az ifjabb Batthyányt az ellenzék vezéralakjaként jelenítik meg – a valóságban ezzel szemben politikailag teljesen súlytalan volt. „A politika egyáltalán nem érdekli és gyűlölet sincsen benne. Úgy vélem, ha nem ráznák fel időnként, már arra sem emlékezne, hogy volt valaha egy atyja” – írja az egykori miniszterelnök fiáról 1876-ban, gödöllői tartózkodásuk alkalmával Erzsébet udvarhölgye, Festetics Mária.

A királyné megbékélést elősegítő szerepét az alkotók úgy ábrázolják, hogy Andrássy bálján meg kíván ismerkedni a korábban gödöllői meghívásait elutasító gróffal. A valóságban Batthyány Elemér az uralkodóné kíséretében ugyan gyakran jelent meg a gödöllői falkavadászatokon, az uralkodót azonban nem köszöntötte. „Amikor egyszer kajánul felhívták [Ferenc József] figyelmét arra és megkérdezték, észrevette-e, hogy Elemér csak azért kereste feltűnően a találkozást a császárral, hogy aztán tüntetően ne köszönjön neki, a császár azt felelte: »Persze, hogy észrevettem, de megpróbálom megérteni«…” – folytatja Festetics grófnő.

A jelenetsor utolsó része – a királyné Andrássy társaságában cigánytáborba téved, ahol segítségére siet egy férje által bántalmazott asszonynak – természetesen fikció. A családi konfliktusukba való beavatkozása, melynek eredményeképp a cigányasszony leönti, a forgatókönyv szerint Sissi betegségének forrásává válik. Közismert, hogy a gödöllői kastélyban Erzsébet számos alkalommal látott vendégül cigány családokat, a személyzet és környezete rosszallásától kísérve. A cigányság zenéjét is kedvelte; vonzalmát vélhetően a róluk a korszakban élő romantikus kép indukálta, amely a cigányokat korlátokat nem ismerő, szabadságszerető, saját törvényeik szerint élő csoportként mutatta be.

A következő, Bécsben játszódó jelenet a Ferenc József és anyja között kibontakozó vitát mutatja be. Beszélgetésük lehetőséget nyújt arra, hogy az osztrák alattvalók Erzsébet hosszúra nyúló magyarországi tartózkodásai miatti elégedetlensége is felvillantásra kerülhessen. A jelenet folytatásában Zsófia főhercegné – a számára küldött jelentésekben közöltek alapján – Andrássy Erzsébet iránt fellobbant érzéseit tárja fia elé.

A film egyik fő konfliktusa a hagyományokhoz, a társadalmi normákhoz ragaszkodó családtagok (Zsófia, Ludovika) és a normaszegést elfogadók (Sissi, Miksa) között bontakozik ki, Erzsébet legidősebb testvérének a család nagy része elől titkolt, morganatikus házassága kapcsán. A valóságban a fivér, Lajos, hosszas küzdelmek, így jogainak egy részéről való lemondása árán, második gyermekük világra jöttét követően, 1859 májusában veheti feleségül a korábban az augsburgi Stadttheaterben játszó, polgári származású Henriette Mendelt.  Az alkotók helyesen utalnak arra, hogy a színésznő végül nemesi rangot kap, amelyet a házaspár lánya, Marie Louise von Wallersee is visel. Igaz, ez a filmben bemutatottakkal ellentétben nem Miksa váratlan bécsi látogatásának és Ferenc Károllyal folytatott beszélgetésének eredménye volt. A valóságban ugyanis nem Ferenc József, hanem a bajor uralkodó, II. Miksa részesítette a színésznőt rangemelésben.


Mária Valéria főhercegnő és Marie Louise von Wallersee bárónő
Koller Károly felvétele, Budapest, 1870-es évek vége

Természetesen a családtagok furfangos összeismertetésének későbbi jelenete is fikció, amikor Miksa, Lajos és Henriette a parkban játszó „ismeretlen” kislány „felléptetésével” készíti fel Ludovikát a házasság és menye elfogadására. A valódi kislány, Marie később, tizennyolc éves korától gyakran fordult meg Gödöllőn, és Erzsébet kedvenc unokahúga lett. Itt ismerkedett meg 1876-ban a filmben más kontextusban megjelenő Batthyány Elemér gróffal, akivel egymásba szerettek. Kapcsolatukat a Batthyány család és az uralkodó kibékülését remélve Erzsébet is támogatta, a házasság azonban Zichy Antónia ellenállása miatt meghiúsult.

A film készítői számára is ismert lehetett a szakirodalomból, hogy Erzsébet előszeretettel élt a viseletek szimbolikus jelentésével. A filmben a királyné Andrássy báljára fehér ruhában, piros és zöld stólát viselve, azaz magyar nemzeti színekben érkezik. A korabeli források szerint Erzsébet az 1866-os év eleji pest-budai látogatás során viselt fehér, piros rózsákkal és zöld levelekkel díszített ruhát a pesti polgárbálon, amelyet a sajtótudósításokban a magyar nép felé tett gesztusként értelmeztek. A filmben Erzsébet tervét siker koronázza: meglepetésvendégként sikerül megismerkednie a korábban meghívásait elutasító Pálffy, Csáky és Batthyány grófokkal. Batthyány Elemérrel folytatott beszélgetésében elhangzik magyarországi kultuszában sokat idézett, Jókai beszámolójából ismert mondata: „én a politikához nem értek…” Az Andrássynál tett látogatást Erzsébet és Andrássy parkbeli – szintén fiktív – beszélgetése zárja, amely a miniszterelnök szerelmi vallomásába torkollik. A forgatókönyvírók tájékozottságára utal Erzsébet válasza: „… boldogtalan lennék, ha el kellene vesztenem mint barátot és tanácsadót…” Erzsébet a valóságban  is baráti, közvetlenebb kapcsolatot ápolt mind Andrássyval, mind feleségével, Kendeffy Katinkával, aki a filmben – feltehetően dramaturgiai megfontolásokból – egyáltalán nem jelenik meg. A jelenet helyszínválasztását tekintve is fikció: az uralkodóné valóban részt vett Andrássy bálján, viszont nem a miniszterelnök vidéki kastélyában, hanem budai rezidenciáján, a Sándor-palotában.

A filmben Erzsébet a bálon elhangzottak hatására dönt az elutazás mellett. Népszínműi és vígjátéki dramaturgiából kölcsönzött mozzanat Erzsébet és az inkognitóban felesége elé siető Ferenc József véletlen találkozása egy eldugott fogadóban, lóváltás közben. Az alkotók Erzsébet ismert szokására utalnak azzal, hogy pusztán tejet kér frissítőként. Egészségi állapotának romlása a házaspár tervezett ischli pihenésének váratlan lerövidüléséhez vezet.

A bécsi jelenetekben helyzetük mind magánéleti, mind a közéleti téren válságossá válik. Az alkotók a kiegyezés utáni időszakra teszik az itáliai konfliktust, illetve Erzsébet megbetegedését is. A valóságban Erzsébet 1860 novemberében távozik Bécsből, melyet a nyilvánosság előtt a légúti problémái kezeléseként javasolt klímaváltozás szükségességével indokolnak. Az udvar kételkedik Erzsébet betegségének súlyosságában, s annak hátterében a folyamatos családi konfliktusokat látja. Vélhetően a korabeli diagnosztikai lehetőségek korlátozott mivolta vezetett téves diagnózishoz és Erzsébet félrekezeléséhez, amelyet Katrin Unterreiner kutatásai is megerősíteni látszanak. Az udvari orvosi feljegyzéseket is vizsgáló kutató arra a következésre jutott, hogy a betegség és a madeirai menekülés hátterében Ferenc Józseftől elkapott nemi betegség, feltehetően gonorrhoea és az ezáltal nyilvánvalóvá vált megcsalás tényére adott pszichés reakció is állt. Az alkotók szerint Erzsébet gyógyulásához anyja Madeirára érkezése vezet, aki sajátos „figyelemelterelő” gyógymódot javasol. A dialógusaikban elhangzottakat a történelmi Erzsébet életének utolsó évtizedei inspirálhatták, amikor megnő a görög kultúra iránti érdeklődése, idejét folyamatos utazásokkal tölti, Korfun pedig kastélyt épít. Ez utóbbi motívum a filmben házvásárlásként jelenik meg.


Erzsébet korfui villája, az Achilleion az 1900-as évek elején (Forrás: Fortepan)

A madeirai, majd korfui tartózkodás után létrejött családi egyezség eredményeként Erzsébet végül 1861 októberének végén utazik Velencébe, ahova november elején gyermekei, Gizella és Rudolf is megérkeznek. A film utolsó jeleneteiben az alkotók a Korfuról a Birodalomba, konkrétan Velencébe való 1861-es visszatérés és az 1856-57 telén lezajlott itáliai szemleút közismertebb momentumait kombinálják egyetlen eseménysorrá. A politikai utalások így teljesen esetlegesek, és nincsenek szinkronban a magánéleti történésekkel. Az uralkodó, illetve tanácsadói több ízben is említést tesznek a birodalom válságáról, ahogyan utalnak a Krími háború (1853-56) idején hozott döntések következményeként előállt külpolitikai elszigeteltségre is.

Az uralkodópár 1856. november 25-én érkezett Velencébe, ahonnan csak 1857. január elején utaztak tovább, először Veronába, majd Bresciába és Milánóba. A filmbeli fogadtatásukat kísérő közöny megfelel a valóságnak, azzal az eltéréssel, hogy Erzsébet jelenléte, illetve az ekkor kihirdetett kedvezmények sem vezettek eredményre. Csupán a helyszínre utaztatott közönség, illetve a császári katonaság éljenzett a bevonulásokon. A filmjelenet, amelyben Erzsébet és lánya találkozását látva a nézőközönség addigi tartózkodó viselkedése megtörik, és mint anyát éljenzik meg az uralkodónét, az alkotók képzeletének szülötte. Az gyerekek részvétele az utazást megelőzően komoly családi vita tárgya volt. Erzsébet nem akart útra kelni Zsófia és az 1856-ban született Gizella nélkül. Végül annyit sikerült elérnie, hogy nagyobbik gyermekük velük utazhatott. Ezt az olaszok a merényletek elleni védekezésként értékelték.

A milánói Scalában lezajlott díszelőadásra az arisztokrácia – provokatív módon – a valóságban is a személyzetet küldte el. Hasonló demonstrációkra korábban is akadt példa. Az uralkodó 1852-es velencei látogatása során a nézőtér teljesen üres maradt. Hasonló módon tiltakoztak Ferenc József 1852-es magyarországi látogatásakor is, amikor a budai Várszínház díszelőadásán nem jelentek meg nézők, csupán az uralkodó és kísérete. Később a sajtóban jegyüzérkedésre hivatkozva próbálták elvenni a botrányos fogadtatás élét. Sok esetben a tiltakozások csak a kötelezően játszott császári himnusz idejére korlátozódnak. Ennek végighallgatását a nézők úgy is megpróbálták elkerülni, hogy késve érkeztek az előadásokra, ami egyébként az úri viselkedés egy kifejezője is volt. A trilógia harmadik része a „paritás jegyében” a Gotterhalte felcsendülő dallamával zárul.


Romy Schneider (Erzsébet császárné) és Helmut Berger (II. Lajos) a Ludwig című filmben

A filmeposz tervezett negyedik részének leforgatására végül nem került sor: Romy Schneider visszautasította, hogy még egyszer eljátssza Erzsébet szerepét, és később Franciaországban folytatta karrierjét. 1972-ben egy negyedik, utolsó alkalommal mégis az osztrák császárné bőrébe bújt. Luchino Visconti felkérésére, akinek eddigre már több alkotásában is játszott főszerepet, az Erzsébet unokatestvéréről, II. Lajos bajor királyról szóló életrajzi film egyik epizódszereplőjeként alakította az uralkodónét. A film a Sissi-trilógiánál valósághűbb, excentrikus karakterként ábrázolta a császár- és királyné alakját.

Borovi Dániel – Vér Eszter Virág

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket