Egy speciális helyzet az emlékezetpolitikában – A berlini szovjet emlékművek

1945. május 8-án délután három órakor Berlinben elhallgattak a szovjetek ágyúi. A városra a visszaemlékezések szerint „fülsüketítő csönd” ereszkedett. A győzelemért a szovjetek nagy árat fizettek. Veszteségük halottakban 81.116 ezer fő volt, a sebesültek (és betegek) száma pedig a 280.251 ezer fő. 125 ezer német vesztette életét, s 200 ezernél többen sebesültek meg (a civil áldozatok pontos száma nem ismert). Berlin jelentős részét a harcok során földig rombolták.

1945-ben Németországban a kulturális és a tudományos élet megszűnt létezni. Nem működtek a színházak, a mozik, a koncerttermek és az operák sem. Elhallgattatták a rádióadókat, sajtótermékeket pedig csak a megszálló hatalmak nyomtathattak, s csakis tájékoztató jelleggel. Hitler és a nemzetiszocializmus démonizálása megjelent a szépirodalmi és a szakirodalmi művekben egyaránt. 1946-ban helyreállt a DEFA (Deutsche Film AG) nevű filmcentrum, amely olykor nyugati rendezők alkotásainak elkészítését is vállalta, de ez többnyire hátrányos következményekkel járt a német rendezők számára. A kulturális elszakadásra a nyugat és a kelet között 1947-ben került sor. A szovjet zónában, 1947 júliusában a keletnémet művészek számára kiutazási tilalmat rendeltek el, majd letiltották a színpadokról az amerikai drámákat is.

Még ugyanebben az évben megjelent a szocialista realizmus, a művészet párt-állami eszközökkel való átalakítása. A szocialista realizmus célját 1952-ben Walter Ulbricht az „Új Ember” (Neuer Mensch), a szocialista embertípus ábrázolásában látta. Ez lényegében egy olyan alak illusztrálását jelentette (a szobrokban, és a festők vásznain), aki hősként dolgozik a szocializmus építéséért. A háborút megelőző művészet megszűnt létezni. Új mottó terjedt el: „Az embernek szüksége van új ábrázolásmódra”. Az iránymutatást az SED (Sozialistische Einheitspartei Deutschlands) adta. A képzőművészek állami megrendeléseket kaptak, melyekben a nehézipar fejlesztésének és a mezőgazdaság kollektivizálásának propagálása volt a feladatuk.

Összességében tehát elmondható, hogy a Szovjetunió akarata Kelet-Németországban is minden téren érvényesült. A német népet megpróbálták meggyőzni arról, hogy a hitleri nácizmus kegyetlenkedései, a második világháború kirobbanása és a jelenlegi helyzet kialakulása is az ő hibájuk, amelyet helyre kell hozni, s ez csak Lenin és a „nagy” Sztálin, valamint a Szovjetunió segítségével lehetséges.

Németország esetében figyelemreméltó, szemmel látható az a politikai koncepció, amely különösen a tiergarteni és a treptowi emlékmű-együttest és feliratait jellemzi, és amelyek monumentalitásukkal szovjet győzelmi jelképként és a Szovjetunió politikai ideológiájának követendő példaként való megítélését hirdetve állnak az őket körbevevő hatalmas parkokban. Az 1945-ben épült tiergarteni emlékmű felirata a Vörös Hadsereg elesett katonáiról szól, míg az 1949-ben, tehát a hidegháború éveiben felállított treptowi emlékmű-együttes a Szovjetunió győzelmét politikai értelemben már a jövőre is vetíti.

A nagy berlini emlékművek közül a Tiergartenben található a legkülönlegesebb, ha felépülésének helyét és idejét vesszük tekintetbe. Az emlékmű fél évvel a háború vége után épült, amikor a város még romokban hevert, és a káosz szinte áthidalhatatlannak tűnt. Az emlékmű Berlin kelet-nyugati és az észak-déli tengely metszéspontjában található, amelyeket a nemzetiszocialista várostervezés épített ki. A kelet-nyugati tengely a mai Strasse des 17. Juni a Brandenburgi kaputól vezetett Charlottenburg irányába. Az észak-déli tengelyt (amely soha nem lett kész, és mostanra teljesen „eltűnt”) a kiszélesített és átalakított egykori Siegesallee helyére tervezték. Ez a sugárút II. Vilmos császár elképzelései alapján jött létre, aki annak finanszírozását is vállalta. 32 emlékmű szegélyezte ezt, amelyek Brandenburg és Poroszország fejedelmeit ábrázolták I. Albrecht szász őrgróftól – ismertebb nevén Medve Albert (1134–1170) – egészen I. Vilmos császárig (1861–1888). Az emlékmű különlegessége, hogy a brit szektorban közös megegyezéssel építették fel.

Nem véletlen az sem, hogy az emlékmű helyét a Brandenburgi kapu és a leégett Reichstag közvetlen közelében jelölték ki, hiszen ez vált a Szovjetunió győzelmének egyik legfontosabb szimbólumává. Az emlékmű helye csak egy kilométerre található a „néhai” Birodalmi Kancelláriától, amely a politikai hatalom jelképe és tényleges központja volt; szintén egy kilométerre a „Führerbunkertól”, ahonnan az utolsó parancsokat adták ki a végsőkig való kitartásra a véres harcokban. Egyes források szerint a tiergarteni emlékmű a Kancellária márványából épült, de erre nincs kétséget kizáró bizonyíték. Pontos információink a döntéshozatallal és a helyszín megválasztásával kapcsolatban nincsenek, mivel sem a létesítmény felépítésének rendje, sem a szovjet és a brit katonai kormányok közötti tárgyalások nem lettek dokumentálva. Alig vannak források arról is, hogy a német lakosság hogyan vélekedett ennek a győzelmi emlékműnek a létrejöttéről és felavatásáról 1945 novemberében. A Tiergarten súlyosan megrongálódott a háborúban, a kiégett Reichstag látótávolságon belül volt az építkezésen, és a lakosság (védelem nélkül) a Vörös Hadsereg napi (a békeidő ellenére is) támadásainak volt kitéve. Csak a Tägliche Rundschau nevű lap a szovjet politika német szócsöve számolt be részletesen az emlékmű avatásáról, valamint a komplexum felállításáról és szimbolikájáról. „Vasárnap délután a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművét avatták fel a Charlottenburger Chaussee-n. Zsukov marsall és a Vörös Hadsereg számos magas rangú tisztjének, valamint az amerikai, angol és francia megszálló csapatok jelenlétében. A lenyűgöző ünneplés után felvonulásra került sor, amelyen az amerikai, az angol és a francia megszálló hadsereg tiszteletbeli társaságai vettek részt.”[1]

Gregorij Konsztantyinovics Zsukov marsall vetette fel a berlini támadás során elhunyt szovjet katonák emlékére a mű megalkotásának ötletét 1945 májusában. Zsukov marsall elképzelését a szovjet katonai vezetés támogatta, és szinte azonnal nekiláttak a munkálatoknak. Nyikolaj Szergievszkij volt az építész, aki fiatal szobrászokkal – Vlagyimir J. Cigallal és Lev E. Kerbellel – dolgozott együtt. Az alkotók Berlinbe utaztak, hogy megfelelő helyszínt találjanak az emlékmű számára. A Tiergartenre nemcsak a már fent említett okokból (a kiégett Reichstag és a Brandenburgi Kapu közelsége, a kelet-nyugati és az észak-déli tengely) esett a választás, hanem építészeti szempontból is ideális volt. Az emlékművet döbbenetes gyorsasággal állították fel. Az avatási ünnepség 1945. november 11-én zajlott le. A Szovjetuniót Zsukov marsall képviselte, az amerikaiak, britek és franciák viszont csak a „berlini szövetséges helyőrség alosztályainak”[2] képviselőit küldték el. Az avatáson Konstantin F. Telegin szovjet altábornagy mondott beszédet, aki állítólag az emlékmű helyének megválasztásában és az építkezés megindításában is fontos szerepet játszott. Beszédében többször utalt a „Vörös Hadsereg döntő szerepére a győzelem elérésében”[3].

Az emlékmű monumentális kompozíció. A 60.400 négyzetméteres parkból körülbelül 27.000 négyzetmétert tesz ki. Hat oszlopból álló íves oszlopsor, amely szürke gránitból készült. Minden oszlop elején és hátulján a különböző fegyvernemek emblémái alatt nevek találhatóak. Összesen 182 itt eltemetett tiszt és közkatona teljes neve, születési dátuma (ha ismert), halálának napja felvésve és bearanyozva. A két külső oszlopon elöl és hátul a gyalogság emblémája található, balról a második oszlop elején és hátulján a tüzérségé, jobbról a második oszlopon pedig a páncélos csapatoké. A két középső oszlop a mérnökök (bal elöl), a hírszerzés (bal hátul), a légierő (jobb elöl), és a páncélos haderők (jobb hátul) emblémáit viseli. Az oszlopsor közepén egy, a talapzattal együtt 13 méter magas bronz szobor áll, amely egy szovjet katonát ábrázol. A vállán hátrafele lógó fegyver a várva várt béke eljövetelét jelképezi, de még mindig fel van rá szerelve a bajonett, amely arra utal, hogy a harcoknak még csak most lett vége, feszült testtartása pedig arra, hogy még mindig készen áll harcba szállni, hogy megvédje hazáját. A figura 6 méter magas és 5,5 tonnát nyom.

Az emlékmű előtt két kenotáfium (szimbolikus, üres síremlék) található, amelyeken aranyozott betűkkel olvashatók azoknak az elesett tiszteknek nevei, akiket a Szovjetunió hősi halottaiként tisztelnek. A főalak előtt szinkronban két szovjet T-34-es tank áll bal és jobb oldalon, amelyek állítólag az utolsó berlini csaták idején érkeztek a városba. Az oszlopok mögött két szökőkút található. A belőlük szikrázó vízsugarak a szovjet nép könnyeit jelképezik. Az emlékmű mögötti temetőben körülbelül 2000–2500 sír található, de (mint azt már fentebb említettük) az oszlopokon és a kenotáfiumokon csak 182 név van feltüntetve. Az emlékparkban a Vörös Hadsereg etnikai sokszínűségére sem találunk utalást, pedig Berlin felszabadításánál nagyrészt az ukrán és a fehérorosz front katonái harcoltak. Mindez azt bizonyítja, hogy az elesettek nemzetiségéről való megemlékezés háttérbe szorult a sztálini építészet monumentalitásával, és az egységes ideológiát megjelenítő Szovjetunió kihangsúlyozásával szemben. Az elesett katonák sírjára minden év május 8-án ünnepélyes keretek között virágokat és koszorúkat helyeznek el. Május 8-a jelenleg Németországban munkaszüneti nap, a Tag der Befreiung, azaz a „Felszabadulás napja”.

A kenotáfium a Tiergartenben (forrás: wikiwand.com)

Az emlékművet a fal megépülése után, 1961-ben a brit megszálló erők bekerítették, majd lehetővé tették, hogy 1990. december 22-ig a szovjet hadsereg fegyveres őrei figyeljék éjjel-nappal. Ezután Németország megállapodást kötött az Orosz Föderációval, mely szerint átvállalta az emlékmű (és más szovjet emlékművek) megőrzését és karbantartását.

1970. november 7-én a 21 éves neonáci Ekkard Weil rálőtt az emlékművet őrző Ivan Ivanovics Scserbakra, aki súlyosan megsebesült. A találat a mellkasán és a kezén érte. Weil a Tiergarten egyik épületét feliratokkal rongálta meg, amelyeket „Európai Felszabadítási Front” („Europäische Befreiungsfront”) néven írt alá. Egy nappal később a férfit letartóztatták.

Az 1990-es évek közepén és 2014-ben, a háború végének 70. évfordulója előtt az emlékművet felújították. A bronz főalakot újrarögzítették, a fegyvereket és harckocsikat teljesen felújították, a feliratokat és az emblémákat újraaranyozták. Ma is kiváló állapotban van, egész nap ingyenesen látogatható.

A Treptower Parkban található szovjet háborús emlékmű egyben szovjet katonai temető is.  Teljes területe 280 ezer négyzetméter. Az 1949 májusában elkészült létesítményt a németországi szovjet katonai adminisztráció utasítására építették a Vörös Hadsereg második világháborúban elhunyt katonáinak tiszteletére. 1946. október 17-én – az akkor még négy zónára felosztott Berlinben – a Szovjet Katonai Tanács Németországban állomásozó fegyveres erői eldöntötték, hogy egy vagy két emlékművet még felállítanak a német fővárosban. Egyrészt győzelmi jelképként, másrészt a több mint 80.000 embert – akik a Berlinért vívott csatában életüket vesztették, és akiknek földi maradványai korábban a város egész területén ideiglenes sírhelyekben voltak elhelyezve – temetőkbe kellett temetni, amelyeket beépítettek az emlékművekbe. A berlini csatában elesettek közül körülbelül 3000 és 5000 között van a száma azoknak, akik végül itt leltek végső nyugalomra.

A Treptower park (forrás: wikimedia.org)

Az 1946-os treptowi szovjet emlékmű felállítására irányuló pályázatban arra hívták fel a művészek figyelmét, hogy annak tükröznie kell „a halhatatlanság gondolatát, az elesett szovjet katonák emlékét és a szovjet hadsereg nemzetközi felszabadító missziójának nagyságát”, amely szabadság nevében a katonák életüket áldozták. A treptowi emlékmű megtervezésével és felépítésével megbízott művészek – Jevgenyij Viktorovics Vucsetics és Jakov Boriszovics Belopolszkij – már korábban, 1938-ban Bakuban is dolgoztak együtt a népbiztosoknak tervezett emlékművön (és amelyet 2009-ben az azeriek leromboltak). Később pedig ők hozták létre –1963 és 1967 között – a Mamajev hegyen található emlékkomplexumot Volgográdban. Rajtuk kívül még Szarah Valeriusz mérnök és Alekszander Gorpenko művész is dolgozott a munkálatokban. A tíz hektáros területen 1200 – főleg német – alkalmazott vett részt az emlékmű létrehozásában, köztük 200 kőfaragó és 90 szobrászművész, valamint számos festő, kertész, kőműves és üvegfestő.

Néhány nappal az avatás előtt az általános ellenőrzést egy bizottság végezte, amelyben szovjet művészek mellett több magas rangú SMAD-tiszt (Sowjetische Militäradministration in Deutschland) is részt vett. 1949. május 8-i avatása után 1949. szeptember 2-án adták át az akkor már kelet-berlini, tehát az NDK törvényszéknek az emlékmű jövőbeli kezelésre vonatkozó konkrét iránymutatásokat.

„»Hálásak vagyunk a dicsőséges szovjet hadseregnek, amely megszabadított minket a fasizmus csapásától. A proletárok millióinak fogadalma hangzott el ebben az órában a demokráciáért, a békéért és a szocializmusért való küzdelemben. « Mondta Otto Grotewohl az 1945 tavaszán a berlini csatában elesett 7000 szovjet katona és tiszt emlékművének felavatásakor a Treptowi Parkban. Az emlékmű a szovjet katonák nemzetközi felszabadító missziójának állít emléket, akik legjobb fiaik vérével szabadították fel Európa népeit a fasiszta barbárságtól. Az avatóünnepségen a szovjet tisztek, katonák és hozzátartozóik mellett német díszvendégek is részt vettek.”[4]

A bejáratnál egy szürke gránitból készült diadalív található, amelyen orosz és német nyelven a következő olvasható: „A haza nem felejti el hőseit”. Ha egyenesen haladunk az úton, egyfajta „előtérbe” érkezünk, ahol egy 3 méter magas gránitból készült női alak az elesett fiait gyászoló édesanyát szimbolizálja. A szomorú fűzfákkal szegélyezett sétány két, 13 méter magas vörös gránitból készült stilizált zászló mellett vezet a komplexum központi részébe. A zászlók mellett két oldalt bronzból készült szovjet harcosok térdelnek. A dombosított terület lábánál a középtengelyben öt gyeptégla van, amelyek közös sírokat szimbolizálnak, és ezeket egy díszes mozaikút keretezi. Nyolc mészkőblokkból készült szarkofág emelkedik a központi terület két oldalán, jelképezve az akkori 16 köztársaságot, és a domborművei az 1941 és 1945 közötti „Nagy Honvédő Háború” eseményeit ábrázolják. A kőből kifaragott idős alakok a Kreml tornyai alatt vagyonukat odaadományozzák a háború finanszírozására. A civilek fegyvergyárakban dolgoznak, a katonák a háborúba rohannak, az ellenséget házról házra pusztítják el. Aztán a domb felé haladva a boldog hazatérés, kitüntetések és felvonulások láthatóak. A Vörös Hadsereg elesett katonáinak sírjai a szarkofágok mögött, a platánok alatti gyepen találhatók. A komplexum végében található a kúp alakú mauzóleum a domb kriptával, amely a fő alak alapjául szolgál.  A szobor 11,60 méter magas és 70 tonnás. Egy vörös katonát ábrázol, aki egy gyermeket tart a karjában, és kardjával a lépcsőn jelképesen összetör egy horogkeresztet, amely a nácizmust szimbolizálja. A harcok során áldozatok ezrei haltak meg, akik névtelenül hevertek Berlinben a zöldterületeken, utcasarkokban, romos házakban, mezőkön és réteken. Szerencsésebb esetben temetőkbe kerültek. Amikor a testeket Treptowba szállították, a neveket alig lehetett meghatározni. Ezen gyakorlati nehézségek mellett a különféle tervezési részletek is azt mutatják, hogy az elesettekről való egyéni megemlékezést háttérbe szorítja a sztálinista építészet monumentalitása.

Az elesett fiait gyászoló édesanya szobra a Treptower parkban. (Forrás: de.wikipedia.org)

2019 májusában az emlékművet megrongálták olajos folyadékkal. Mivel az ismeretlen anyag már beszivárgott a mészkőbe, és a talapzatra is lefolyt, a Műszaki Segítségnyújtó Szervezetnek el kellett távolítania a gyep egyes részeit a szín megkötése érdekében. A tettes ismeretlen maradt. 2003 és 2004 között a parkot felújították. A főalakot Rügen szigetére szállították egy műhelybe, ahol újrarögzítették és megtisztították.

Az NDK idejében a treptowi emlékmű felvonulások és megemlékezések helyszíne volt az SED Politikai Iroda vezetésével, de manapság is minden május 8-án vörös virágokkal és koszorúkkal díszítik fel az emlékművet és a sírokat. A park egész nap ingyenesen látogatható.

„A Berlin ostrománál elesett szovjet hősök emlékének megörökítésére a Treptowi parkban emelt emlékmű felavatásánál Kotikov ezredes, Berlin szovjet városparancsnoka méltatta a szovjet katonák hősies önfeláldozását. Ez az emlékmű Berlinben, Európa szívében — mondotta — a világ népeit örök időkre emlékeztetni fogja, mikor kiknek milyen áldozat árán sikerült a végső győzelmet biztosítani. E győzelem megmentette a most élő és a következő nemzedékek életét és szabadságát. Ez az emlékmű tanúbizonysága a Szovjetunió törhetetlen erejének. Jelképe annak is, hogy a világ népei a Szovjetunióval együtt küzdenek országaik függetlenségéért, a szocializmus és a demokrácia megvalósításáért, a leigázás és a háborús uszítók ellen. Otto Grotewohl, a Német Szocialista Egységpárt egyik elnöke, köszönetet mondott a Szovjetunió népeinek hősi tetteiért, amelyekkel a német népet megszabadították a fasiszta zsarnokságtól felszabadulásról…”[5]

A Tiergartenben található szovjet temetőt a legtöbb ember a központi elhelyezkedése miatt ismeri. A Treptower Park szovjet dísztemetője az NDK idején a második világháború szovjet áldozatairól való megemlékezések központi helye volt, és még ma is rengeteg turista látogatja. Az északi Pankow kerületben található Schönholzer Heide azonban kívül esik a turisták útvonalán, sőt még sok berlini lakos sem ismeri.

A Schönholzer Heide a 19. század óta a berlini családok kedvelt kiránduló helye volt. A második világháború alatt hatalmas kényszermunkatáborrá alakították át. A háború után, 1947 májusától kezdve 1949 novemberéig a park északnyugati részén egy szovjet építészcsoport K.A. Szolovjov, M.D. Belavenzev és V.D. Koroljev és Ivan G. Persudcsev szobrászművész tervei alapján szovjet katonai temetővé alakították át, ahol több mint 13.000 tiszt és katona maradványait temették el, akik 1945 áprilisában és májusában vesztették életüket a Berlin felszabadításáért zajló végső csatákban – köztük 120 nő.

Az emlékmű avatása 1949. november 7-én volt. Azonban erről sem a Tägliche Rundschau, sem a Neues Deutschland, sem a Berliner Zeitung nem írt egyetlen szót sem.
Az avatásról készült fotók sem az állami, sem a szövetségi levéltárban nem találhatók meg. Az NDK babelsbergi Állami Filmarchívuma 1976. május 28-án írt a Nemzetközi Politikai és Gazdasági Intézetnek azzal a kérdéssel, hogy birtokában vannak-e képanyagok.  Alexander Köppen kezdeményezésére a következő válasz érkezett:
„Sajnos tájékoztatnunk kell Önöket arról, hogy sem filmanyag, sem más felvétel nincs a leltárunkban a szovjet emlékmű felavatásáról Pankow-Schönholzer Heide-ben 1949. november 7-én.”[6]

Az emlékmű egyetlen bejáratánál a Germanenstraßen két fényes szienitből készült gránit oszlop áll, amelyeknek az elején bronzkoszorúk lógnak és tetejükön szintén bronzból készült vörös üveglángokkal ellátott tálak vannak. Két sor hársfával szegélyezett széles sugárút vezet az előudvartól a dísztemetőig. Az előudvart három oldalról alacsony tiszafa sövény veszi körül. Az útburkolatot két nagy füves terület szakítja meg (korábban virágokkal volt beültetve). A temető főbejáratát két pülón (kapucsarnok) alkotja, amelyekhez – lépcsőzetesen – a valamivel alacsonyabb melléképületek csatlakoznak. Ezek vörös svéd gránittal, a lábazat fekete finn gránittal van bevonva. A baloldali kapucsarnokon látható bronz dombormű a Vörös Hadsereg egy katonáját ábrázolja, aki előretör, a bal kezében fegyver, jobb kezében zászló, amelyet az imént vett át súlyosan megsebesült bajtársától. A zászlót tartó kezét egy mentős épp megragadja és segítségért int. A jobb oldali domborművön egy térdeplő vörös katona látható, aki egy hosszú babérkoszorút helyez egy sírra, valamint egy munkás leeresztett szovjet zászlóval, mögötte pedig egy gyászoló nő, aki jobb kezét a melléhez szorítja, bal kezével pedig ruháját meggyűrve fogja. Mindhármuknak le van hajtva a feje. A háttérben szovjet zászlók vannak. A pülónokkal szomszédos bejárati épületek bal és jobb oldalon a fegyvernemek 4–4 emblémáját viselik. A pülónok oldalán, jobboldalt oroszul, baloldalt németül, bronz betűkkel olvasható: „Emelj kalapot! A szovjet katonák, akik az 1941-1945-ös Nagy Honvédő Háború hősei, és akik életüket áldozták a jövődért itt tértek örök nyugalomra.” A feliratokat fáklyák szegélyezik. A két kapucsarnok belső terét ma már csak bronz ajtajaik rácsain keresztül lehet megtekinteni. A bejárat fölött a következő szöveg olvasható: „A hálás emberiség soha nem fogja elfelejteni hősiességüket.” A helyiségek közepén található egy-egy másfél méter magas bronz urna. A helyiségek természetes fényt kapnak a mennyezeten lévő nagy, többrétegű ólomüveg üvegablakon keresztül, amely Szovjetunió állami címerét ábrázolja. Az oldalfalak mindkét teremben feliratokat tartalmaznak, amelyek Sztálint idézik. Jobb oldalt: „A Vörös Hadsereg dicsőséges utat járt be fejlődésében, történelmi feladatát becsülettel teljesítette…”. Baloldalt: „A Vörös Hadsereg ereje abban áll, hogy nincs faji gyűlölete más népekkel szemben, még a német néppel szemben sem, és minden nép és faj számára egyenlő jogokat biztosít, és ezen jogok tiszteletben tartásának szellemében nevelik tagjait.”

A két bejárati épület közepén oszlopcsarnok vezet a temető felé, ahol három kőpadon meg lehet pihenni. Három-három mozaik látható a földön és a mennyezeten. A bejárattól jól áttekinthető az egész terasz formájú dísztemető. A középső részre lépcsők vezetnek le. Mind a négy oldalról növények határolják; gyepes terület alacsony tűlevelűekkel és egynyári virágos növényekkel. A virágágyások mögött áll a finn gránitból készült 33,5 méter magas obeliszk, előtte pedig az emlékmű főalakja, az „Ország Anya” bronz szobra, aki elesett és a győzelem zászlajával borított fiát gyászolja.

Az obeliszk alapzatán amely fekete porfírból készült 42 bronz plakett található elesett tisztek nevével. Két szovjet ezredes nyugszik az obeliszk díszterme alatti kriptában. Az obeliszk mögött egy emlékkő állít emléket a német fogságban életüket vesztett szovjet katonáknak. A díszligetet körülvevő falon további száz emléktábla található, amelyeket szimbolikus fali fáklyák választanak el egymástól. A táblákon 2.647 elesett szovjet katona neve, beosztása és születési éve (ha ismert) olvasható. Az eltemetetteknek csak körülbelül negyedét sikerült azonosítani. 2010 és 2013 között az összes épület, valamint az emlékmű kertészeti rendszerének átfogó felújítását végezték el. Ennek kapcsán két rámpát építettek, hogy akadálymentesen lehessen férni az alsó szintekhez is.

A németországi kommunizmus időszakának ugyan 1990-ben vége lett az újraegyesítéssel, de Budapesttel ellentétben, Berlinben minden szobor és emlékmű a felépítése helyén maradt, s mint az a cikkből kiderült, a parkokat ápolják, május 8-án pedig ünnepélyes keretek között megkoszorúzzák, vörös virágokkal borítják be őket.

Semsey Enikő

Felhasznált irodalom:

Erickson, John ford: G.F. Krivosheev: Soviet Casualties and Combat Losses in the Twentieth Century, Green Hill Books, London, 1997.

Jaenisch, E.: Probleme der Werterhaltung und Pflege an sowjetischen Ehrenmalen und Friedhöfen in Berlin. In: Landschaftsarchitektur Nr. 2. Berlin, 1975.

Karin, Thomas: Zweilmal Deutsche Kunst nach 1945- 40 Jahre Naehe und Ferne, DuMont Verlag, Köln, 1985.

Köpstein, Helga: Die sowjetischen Ehrenmale in Berlin. R.O.S.S.I. Berlin, 2006.

Mittig, Hans-Ernst : Marmor der Reichkanzlei, In: Dieter Bingen/Hans-Martin Hinz (Hg.): Die Schleifung. Zerstörung und Wiederaufbau historischer Bauten in Deutschland und Polen, Wiesbaden 2005.

Ormos Mária: Németország története a 20. században, Budapest, 2008.

Töpfer, Steffi: Das Sowjetische Ehrenmal in Berlin-Tiergarten. In: Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (2013). Ulrich Mählert Jörg Baberowski Bernhard H. Bayerlein

Töpfer, Steffi: Die sowjetischen Ehrenmale in Berlin und Wien Zum geschichtspolitischen Umgang in Deutschland und Österreich mit einem schwierigen Erbe (1945-2010).  Reader XI. Stipendiatenkollokvim der Bundesstiftung Aufarbeitung. 15. April 2011, Berlin.

Aulich, Uwe: Sowjetisches Ehrenmal in Berlin-Tiergarten: Neuer Lack für die Panzer. In: Berliner Zeitung, 22. Oktober 2014. https://www.berliner-zeitung.de/mensch-metropole/sowjetisches-ehrenmal-in-berlin-tiergarten-neuer-lack-fuer-die-panzer-li.8013

Fibrich, Peter: Der Triumph des Sieges über den Tod. Das sowjetische Ehrenmal in Berlin-Treptow (Reprint), in: Zeitgeschichte-online, Mai 2005, URL: https://zeitgeschichte-online.de/themen/der-triumph-des-sieges-ueber-den-tod

Friedhöfe und Begräbnisstätten. Sowjetisches Ehrenmal Schönholzer Heide

Friedhöfe und Begräbnisstätten. Sowjetisches Ehrenmal Treptower Park https://www.berlin.de/senuvk/umwelt/stadtgruen/friedhoefe_begraebnisstaetten/de/sowjet_ehrenmale/treptowerpark/index.shtml

Hauser, Hans Sorgen mit den russischen Ehrenmalen, Edition Luisenstadt, Berlin,1998.

Horst Dähn Bernd Faulenbach Ehrhart Neubert, Peter Steinbach, Stefan Troebst, Manfred Wilke im Auftrag der Bundesstiftung zur Aufarbeitung der SED-Diktatur. Berlin. 2013. 

https://www.berlin.de/senuvk/umwelt/stadtgruen/friedhoefe_begraebnisstaetten/de/sowjet_ehrenmale/schoenholzerheide/index.shtml

Sowjetisches Ehrenmal und sowjetischer Soldatenfriedhof Schönholzer Heide (Berlin Pankow) https://berlinstaiga.de/themen/friedhoefe-ehrenmaeler/sowjetisches-ehrenmal-schoenholzer-heide/

Statue am Sowjetischen Ehrenmal in Alt-Treptow beschädigt. Unbekannte haben am Sowjetischen Ehrenmal in Alt-Treptow eine Skulptur mit schwarzer Farbe übergossen und beschädigt. https://www.berlin.de/aktuelles/berlin/kriminalitaet/5761233-4362932-statue-am-sowjetischen-ehrenmal-in-alttr.html

Ulli Jentsch: 07. November Schüsse auf Sowjetsoldat https://rechtsaussen.berlin/2010/11/vor-40-jahren-schusse-auf-sowjetsoldat/

[1]Idézi Steffi Töpfer.: Denkmal der Roten Armee. In: Tagesspiegel. 13. November 1945, Berlin

[2] Idézi: Steffi Töpfer: „Unterabteilungen der alliierten Garnison Berlins” Berliner Zeitung 14. November 1945, Berlin

[3] Tägliche Rundschau 12. November 1945

[4] Szabad Nép, 1951. 08. 12.

[5] „A Szovjetunió élenjár a békéért folyó harcban”. In: Népszava 1949.5.10. 2.

[6] Idézi: Helga Köpstein In: Die sowjetische Ehrenmale in Berlin. R.O.S.S.I. 2006. Berlin p. 199.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket