Blokád – Antall József történelemórája

„Történelmet fogok tanítani és én leszek az Önök osztályfőnöke” – hangzik el a fiatal Antall József (ifj. Vidnyánszky Attila) szájából. Ez a mondat maradéktalanul összefoglalja a 2022 októberében debütált Blokád című filmet, ugyanis a történet egyszerre reflektál az 1956-os forradalom eseményeire, következményeire, illetve az 1990 októberében bekövetkezett üzemanyagár-emelkedésre. Mindezt pedig Antall József (Seress Zoltán) szemszögén keresztül teszi meg, aki így „tanít” történelmet. A filmet Tősér Ádám rendezte, míg a forgatókönyvet Köbli Norbert írta. Egyiküknek sem ez az első történelmi témájú mozija, amely meglátszódik a Blokád minőségén is, mind az operatőri, a vágói munkán és a zenei aláfestések kiválasztásán.

(Forrás: imdb.com)

A cselekmény középpontjában Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke áll. Tekintettel arra, hogy az ő perspektívájából bomlik ki a történet, a cselekmények bemutatása szubjektívvá válik. Göncz Árpád (Gáspár Tibor) egykori köztársasági elnököt kifejezetten negatív, emocionális alapon döntő és mindig saját érdekeit védelmező figuraként mutatják be a film készítői a már kissé heroizált, önmaga egészségét és családját is elhanyagoló Antall Józseffel szemben. A szubjektivitás ellenére a film igyekszik megőrizni történelmi hitelességét, és törekszik az 1990 októberében kialakult háromnapos blokádot a történteknek megfelelően bemutatni.

A kerettörténet szerint Antall és Göncz Moszkvába utazik, hogy Gorbacsovval (Varga József) tárgyaljanak, amely során felmerül az ország Varsói Szerződésből való kilépése is. A szovjet vezető válaszul elzárja a Magyarországra vezető olajvezetékeket. 1990 nyarára már összeomlott a Szovjetunió gazdasága, az ország az alapvető ellátás biztosítására is alkalmatlanná vált. Az öbölháború kibontakozása következtében a világban olajárrobbanás indult meg; az USA kétszeresére emelte az olajárakat, a Szovjetunió pedig korlátozta az olajpiacra beígért szállításait. Az olajvezeték elzárásával az ország komoly problémákba ütközött, ugyanis körülbelül három-négy napra volt elegendő tartalék. A kormánynak lépéseket kellett tennie, hogy ne omoljon össze a teljes gazdaság.

Érkezés Moszkvába (Forrás: port.hu)

A film mindeközben betekintést enged Antall József magánéletébe, akit ekkor diagnosztizáltak nyirokcsomórákkal. A betegségét kezdetben nemcsak a közélet, hanem a családja elől is titkolta, mondván, hogy nem olyan családból jött, ahol megengedhető lenne a hiányzás és a feladatok nem teljes mértékű ellátása. Mindezek ellenére és a felesége (Tóth Ildikó) hatására a betegségét mégis kezelteti, egy műtétet követően pedig kórházban lábadozik, mialatt országszerte megmozdulások történnek az olajár emelkedése miatt.

A kormányfőt október 24-én műtötték meg, a filmkészítők pedig dramaturgiailag kihasználták a lábadozás helyzetét. A kórházi ágyon, az altatók és egyéb gyógyszerek hatása miatt kába Antall visszaemlékezik fiatalkorára; a feleségével, Fülepp Klárával (Tóth Ildikó, fiatal Klára: Márkus Luca) való megismerkedésére. Továbbá a történet során felelevenedik előtte az apja (Kovács Titusz) által motivált szovjetellenes szervezkedés is, amely során megismerkedett a szintén ifjú Gönczcel (Sütő András). A szervezkedés lelepleződését követően elvitte az ÁVH, heteken keresztül fogva tartották, a szabadlábra helyezése után pedig lehallgatták és besúgókkal figyeltették. Betekintést nyerhetünk tanári pályájába is, miszerint először a budapesti Eötvös József Gimnázium történelemtanára volt, majd az 1956-os forradalomban való részvétele és az osztályában mutatott „hazafiatlan” magatartása miatt eltiltották a tanítástól, emiatt pedig könyvtárosi állásba kényszerült.


1956-os képsor (Forrás: port.hu)

A Népszava már 1990. október 19-én hírt adott arról, hogy a kormány 65%-os olajáremelést tervez, amelyet a parlament október 21-én meg is szavazott. Ugyanekkor döntötték el azt is, hogy az áremelést titokban tartják az ország polgárai előtt, mivelhogy tartottak a túlzott üzemanyag-felvásárlástól. Ezért a televízió Kardos Antalné nyilatkozatát sugározta október 24-én este, amelyben azt állították, hogy nem lesz áremelés. Holott a megfontolt Antall Józseffel korábban készült egy interjú, amelyben részletes magyarázatot adott a népnek az áremelkedéssel kapcsolattal, de pártpropagandára hivatkozva a tévé elnöke nem engedte adásba kerülni. A film figyelemreméltóan oldotta meg az archivált felvételek és az azoknak álcázott videók összefűzését, utóbbiak bevágásai biztosítják a történetnek a hitelességét.

A Népszava 1990. október 19.-i számának címlapjáról

Az áremelés október 26-án, reggel lépett hatályba, bár október 25. délutánjáig a kormány tagadta ennek az eshetőségét. A kormány rossz kommunikációja és a hatalmas mértékű drágulás nem várt, ám annál inkább érthető felháborodást váltott ki az emberekből, kiváltképp a taxisokból. Spontán tüntetések kezdődtek a parlament előtt, amellyel a miniszterelnököt helyettesítő Horváth Balázs (Görög László) belügyminiszter és a kormány nem tudott mit kezdeni. A film szerint az altatásból éppen csak ébredező Antallt szinte azonnal értesítik az ország állapotáról, aki részben saját hibájának véli a felfordulást, mondván, ha nem kellett volna megműteni, akkor a kormány nem kommunikálta volna rosszul az áremelkedést.

A taxisok október 25-én délután a Dózsa György úton kezdtek el gyülekezni, majd este nyolc órától tömegdemonstrációt tartottak a parlament előtt. A hatályban lévő törvények értelmében a tüntetést 72 órával korábban be kellett volna jelenteni, ami értelemszerűen nem történt meg, így a demonstrációban részt vevő tömeg bűncselekményt követett el. A filmben nagy hangsúlyt kapott a kormány ezen álláspontja, hiszen másképpen nem tudta magát megvédeni. A gyerekcipőben járó demokráciában ekkor még nem tudtak eligazodni a politikusok, nem tudták, hogy mit tehetnek meg és hogy annak milyen következményei lesznek. Pontosan nem tudhatjuk, hogy ebben a pár napban mekkora volt a fejetlenség a kormányban, de ha hihetünk a filmnek (és miért ne hihetnénk a bevezetőben elmondottak alapján?), akkor folyamatosan a műtétje után lábadozó Antallt hívták, hogy adjon útmutatást. Az eljárás alól Göncz Árpád mentette fel a blokádban közreműködőket, ami túlmutatott hatáskörén, ezért a kormányfő és az államfő között újfent kiéleződött az évtizedekre visszavezethető konfliktus.

(Forrás: Blokád facebook oldala)

A taxisok felszólították a kormányzatot, hogy az intézkedést vonja vissza, mivelhogy az áremeléssel országszerte mintegy negyvenezer magántaxis megélhetését veszélyeztetik. Ezután még október 25-én este elfoglalták a Pestet és Budát összekötő hidakat, amellyel megbénították a főváros közlekedését. A rendező ennek kapcsán bemutatja a tiltakozó tömeg reakcióit és az önszerveződés mechanikáját. Láthatunk a kocsijukban alvó taxisokat, szendvicset és meleg teát osztogató szimpatizánsokat és a demonstrálókat bátorító szószólókat is. Tősér Ádám filmje szerint az egyik taxis felesége (Sipos Vera) Antall József ápolója a kórházban, aki nem ismeri fel a kormányfőt és a maga egyszerűségével karakán véleményt nyilvánít róla. A fikción alapuló párbeszéd során Antall meghallja a „nép egyszerű gyermekének” a hangját, és rájön arra, hogy a drasztikus áremelés nem tenne jót az országnak. Ezért úgy dönt, hogy nyilatkozatot ad a tévében és fokozatos áremelkedést fog javasolni a probléma megoldására.

(Forrás: port.hu)

A másnap is fennálló forgalomkorlátozás miatt Budapestről nem lehetett megközelíteni a Ferihegyi repülőteret, a BKV autóbuszai nem tudtak elindulni. A taxisok egyedül a mentőket, az élelmiszer-szállítókat és az egyéb megkülönböztetett jelzést viselő gépjárműveket engedték közlekedni. Emiatt megjelentek a blokád ellen tüntetők is, akiket szintén megszólaltat a film. Végül pár óra leforgása alatt olyan hatalmas lett a káosz, hogy az Árpád hídhoz rendőri alakulatokat kellett kivezényelni. A Horváth Balázs vezette kormány a rendőrség bevetését tervezte a demonstráló tömeg ellen, azonban a rendőrfőkapitány válaszul lemondott.

Október 27-én tovább fokozódott a feszültség, mígnem október 28-án este a kormány és a taxisok képviselete meg tudott egyezni. Ennek értelmében a tervezettnél 12 Ft-tal olcsóbban árusítják az üzemanyagot a következő hét szombatjáig, ezalatt pedig a parlament elé terjesztenek egy törvénytervezetet, amely az üzemanyagárak liberalizálását tartalmazza. Ellenben, ha az Országgyűlés nem fog tudni döntést hozni, akkor automatikusan vissza fog állni a jelenlegi árszínvonal. A megoldásra pedig csakis akkor van lehetőség, ha a fogyasztók visszafogják az üzemanyag-vásárlásukat, illetve helyreállítják az országban a rendet. Ezzel megszületett a taxisok és a kormány közötti megegyezés, aminek következtében országszerte megkezdték a blokád megszüntetését.

A Népszava címlapja 1990. október 27-én

Ugyanezen az estén Antall József értékelte a helyzetet, amelyet manapság pizsamás interjúként ismer a köztudat. A miniszterelnök betegszobájából adott nyilatkozatot, amelyben értékelte az aznapi döntést. A filmben amúgy is hősként bemutatott kormányfő az interjú felidézésével még inkább megnyerővé válik, hiszen eleinte elzárkózott ennek lehetőségétől, majd az ápolónője által tolmácsolt közemberek véleménye miatt szánta rá magát. Ez a fordulat kissé népmesei karaktert kölcsönöz Antallnak, ami újfent megkérdőjelezi a hitelességet.

Összességében egy történelmileg hiteles, azonban a hollywoodi filmekhez hasonlatos moziban lehet részük a nézőknek. Úgy gondolom, hogy Tősér Ádámnak nehéz feladata volt, hiszen olyan eseményt állított a középpontba, amelynek számos szemtanúja és résztvevője még életben van. A rendező azonban ezt a kihívást a több idősíkot használó történetmeséléssel nagyon jól megoldotta.

Tímár Csenge

Ezt olvastad?

A világ és a magyar történelem konstans – sokszor figyelemreméltó - fenoménja a hatalomváltások időszaka, legyen szó akár monarchikus, akár
Támogasson minket