Bollywood az Amerikai Egyesült Államokban: Az indiai bevándorlók kultúrája és szerepe az amerikai társadalomban

Az Amerikai Egyesült Államok számtalan különböző náció otthona lett az elmúlt évszázadok során. Az országot érintő bevándorlási hullámok következtében kisebb-nagyobb nemzeti és vallási közösségek alakultak ki, amelyek eltérő mértékben asszimilálódtak a többségi társadalomba. Így jöttek létre a különböző olasz, szláv, skandináv vagy ázsiai közösségek. A Beyond Bollywood című kiállítás ezek közül az indiai bevándorlók életét, annak változásait és az amerikai nemzetben betöltött szerepüket mutatja be.

A kiállítás a National Museum of Natural History-ban (NMNH), a Smithsonian Intézet egyik washingtoni tagintézményében látható 2014 februárjától egészen 2015 augusztusáig, az összegyűjtött hatalmas mennyiségű anyag pedig a zárást követően 2020-ig egyfajta utazó kiállításként az országot járja majd. Az esemény címe, a „Beyond Bollywood: Indian Americans shape the nation” remekül meg is határozza annak témáját: a kiállítás arról szól, hogy a bollywoodi csillogáson túl az országban élő indiai bevándorlók és azok leszármazottai hogyan formálták, alakították és segítették a társadalmat, hogyan tudtak beilleszkedni ebbe az egészen más világba, milyen mértékben tartották meg saját hagyományaikat, és milyen szerepet töltöttek be az elmúlt mintegy kétszáz évben. Ennek bemutatására számtalan egyéni sors jelenik meg a látogató előtt az átlagos középosztálybelitől a sikeres tudóséig. A kiállítás egyik különlegessége éppen ebben rejlik, mivel a szervezők nem korlátozták a bemutatandó anyagot a történelmi tapasztalatokra, hanem kortárs élmények is előkerülnek a tárlat során.

A Bollywood kifejezés a termek megjelenésére is vonatkozik, a galéria India színes világát próbálta megjeleníteni. Így az uralkodó árnyalatok a magenta, a világos szilva és a mangó lettek. A látogatók rögtön a bejáratnál egy jellegzetes indiai szokással találják szembe magukat, amelynek célja szintén a különleges hangulat elérése: az ajtónál cipők hevernek, annak jeleként, hogy az indiai amerikai családok az Államokban is mezítláb szeretnek otthon tartózkodni. Ezután pedig az 1960-1970-es évek bollywoodi filmek zenéi hallhatóak. Ezekkel az apróságokkal próbálták a szervezők mindinkább megteremteni azt a légkört, amely jellemezhette és jellemezheti az indiai családok mindennapjait az Újvilágban.

A kezdeményezés azonban nem új. Az Egyesült Államokban élő indiaiak, családjaik, közösségeik és a Smithsonian Intézet dolgozói már 2008-ban megkezdték egy hasonló jellegű kiállítás szervezését, amelyhez a tudományos élet számos tagja csatlakozott. Ennek keretében elkezdődött egy anyaggyűjtési folyamat, aminek eredményeként körülbelül 137 millió tárgy került a galériához, és rengeteg élettörténet tárult fel a kutatók előtt. Ám ennek csak töredéke származott az indiai amerikaiaktól, nagy része inkább a szubkontinenshez volt köthető. A szervezők törekvése azonban nem tűnt el, és 2014-ben elkészült a tárlat.

A kiállítás hét szakasza csaknem 500 négyzetméteren látható. Ez az óriási terület jelképezi a szubkontinens nagyságát és az Amerikában élő indiaiak több mint kétszáz éves múltját. A szervezők fotók, műtárgyak és egyéb különlegességek (pl. egy nem mindennapi módon megterített ebédlőasztal) segítségével szeretnék megismertetni a látogatókkal az indiaiak jelentőségét az amerikai nemzeten és történelmen belül.

Az „Art and Activism” című rész foglalkozik az indiaiak jogi mozgalmakban való részvételével, a vallásról szóló pedig azzal a négy nagy vallással, amely a bevándorlók révén került az országba: a hinduizmus, a buddhizmus, a jainizmus és a szikhizmus mind része ezen közösség életének, így az amerikai társadalomnak is. A szikheket bemutató szekcióban 2001. szeptember 11. traumája is megjelenik, hiszen az amerikai történelem szignifikáns pillanata ebben a témában sem kerülhető meg. A támadást a szikh amerikaiak is ugyanúgy élték meg, mint a nemzet többi tagja, ezt követően azonban hajviseletük (Kesh), turbánjuk (dastaar), vallásuk, szokásaik miatt számos atrocitás érte őket, sokan ugyanis azt hitték, hogy a szikhek is Bin Laden követői. Ezeknek az áldozatoknak és eseményeknek állít emléket néhány kiállítási tárgy.

Ezek mellett igen fontos szerep jutott a jógának is, hiszen ez a mozgáskultúra a mai amerikaiak számára szintén egyfajta kapcsolatot jelent a Kelettel, Indiával. A szervezők szerint azonban a legemlékezetesebb szakasz a kultúráé. Az ételek, a zene, a tánc, a divat mind erős kontaktusteremtő jelleggel bírnak a tradíciók között. Ezt az összefonódást jelképezi az az ebédlőasztal, amelynek az egyik oldala hagyományos nyugati stílusban van megterítve, a másikon pedig ún. thalik, indiai tálcák találhatóak.[1] Mindkettőhöz szorosan kötődnek a családok, jelentős érzelmi értékkel bírnak. Emellett minden tányérban és thaliban egy-egy érdekesség található az első indiai szakácskönyvről, fűszerüzletről, étteremről az Államokban.

A tárlat kronológiailag az Amerikai Egyesült Államok létrejöttével csaknem egy időben indul. A Függetlenségi Nyilatkozat megszületése után mindössze másfél évtizednek kellett eltelnie, amikor az első dokumentumokkal is bizonyíthatóan indiai migráns megérkezett az újonnan megszületett országba. Ezt követően a tárlat ismerteti a 19. és 20. századi bevándorlók helyzetét, ez azonban nem korlátozódik az Indiából érkezettekre. Az Brit Birodalomnak köszönhetően ugyanis indiaiak érkeztek a karibi-térségből, Afrikából, sőt Dél-Amerikából is.

Az első bevándorlási hullám az 1800-as évekhez köthető, amikor Indiában a lakosság rendkívül rossz körülmények között élt, emiatt sokan az Újvilágban keresték a politikai és személyi szabadságot. Ez különösen igaz volt azokra a pandzsábi földművesekre, akik az angol adóterhek és tulajdonkorlátozás miatt hagyták el szülőföldjüket. Többnyire fatelepeken és vasgyárakban dolgoztak, munkájukkal segítve az amerikai ipar felfutását. Szintén ebben a korszakban jelentek meg a nyugat-bengáli házalók, akik kihasználva a keleti termékek iránti vágyat, selyemmel és fűszerekkel kereskedtek, és számtalan üzletet alapítottak a keleti parton. De itt telepedett le számos korábban a brit hajókon szolgáló indiai matróz is. Ma, nemzedékekkel később az indiaiak tanulni mennek az Egyesült Államokba, jobb üzleti lehetőségek és jobb életkörülmények reményében.

A szervezők nagy figyelmet szenteltek annak a jelenségnek is, hogyan koncentrálódtak a közösség tagjai bizonyos szakmákban. Hogyan lett többségük taxisofőr, moteltulajdonos, kisvállalkozó, vagy éppen orvos és informatikus. Mindennek a célja az volt, hogy feltárják és megsemmisítsék a különböző sztereotípiákat.      

 

Az egyéni sorsok, családi életek fontos szerepet játszanak a kiállításban. Minden szakasznál találhatunk ezekre utaló képeket, rövid történeteket. De nem kizárólag sikeres emberekről. A személyes történetek között számos híres ember megtalálható, sportolók, zenészek, tudósok. Ilyen például Mohini Bhardwajé, a tornászé, aki 2004-ben az athéni olimpián bronzérmet nyer, vagy Yellapragada Subbarao biokémikusé, aki a rákkezelés egyik kiváló kutatója volt.

 

A számos kortárs élmény egyike az a ruha, amelyet Michelle Obama, a First Lady viselt 2012-ben az egyik fehérházi hivatalos vacsorán. A ruhát Naeem Khan, az egyik leghíresebb indiai származású tervező készítette. De hasonló érdekesség Darsh Singh, az Államok sikeres kosárlabda-játékosának élettörténete és meze is.

A jelent és a jövőt érintik azok a számadatok, amelyekkel a tárlat során a látogatók találkozhatnak. Az egyik ilyen adat a 2010-es népszámlálásból származik, amely szerint akkor mintegy 17 millió lakos rendelkezett ázsiai vagy csendes-óceáni gyökerekkel. A kutatók véleménye szerint 2050-re ez a szám 41 millióra emelkedhet.

Mindezzel a szervezők célja az, hogy a közönség megismerhesse az indiai bevándorlók életét. Ki amerikai? Ki tartozik a nemzethez? Nehéz és összetett kérdések ezek, amelyek megválaszolására akarva-akaratlanul tett kísérletet a kiállítás.

Kovács Márta

[1]              Olyan tálca jellegű, általában fémből készült tárgy, amelyen kis tálkákban tálalták az indiai étkezés különböző ételeit.

Ezt olvastad?

Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy
Támogasson minket