Britannia békéjének ünnepe – Händel Tűzijáték-szvitjének londoni ősbemutatója

273 évvel ezelőtt ezen a napon, 1749. április 27-én nagyszabású, különleges ünnepség zajlott a londoni Green Parkban. Georg Friedrich Händel az osztrák örökösödési háború végét, valamint az aacheni békeszerződés megkötését ünneplő estére komponálta meg híres Tűzijáték-szvitjét, amely már az ősbemutató idején nagy népszerűségnek örvendett. A darab Händel pályafutásának meglehetősen késői szakaszában született, mindössze egy-két évvel azelőtt, hogy látása romlani kezdett, és többet már nem tudott komponálni. A zenemű bemutatóját komoly előkészületek előzték meg és órákig tartó tűzijáték követte, amely a korszak adottságaihoz mérten komoly pirotechnikai felkészültség ellenére szinte botrányba fulladt. Milyen apropóból és politikai miliőben született meg a híres zenemű? Hogyan zajlott a békeszerződést ünneplő ősbemutató? Milyen problémák övezték az előkészületeket, illetve balesetek árnyékolták be a tűzijátékot?

Georg Friedrich Händel portréja (Balthasar Denner, 1726 k.). Forrás: Wikimedia Commons

Az osztrák örökösödési háború és az aacheni békeszerződés

Bár az 1713. évi Pragmatica Sanctio elfogadtatása után úgy tűnt, hogy VI. Károly német-római császár elhárította az akadályokat lánya trónutódlása elől, a császár 1740. évi halála és Mária Terézia trónra lépése után azonban a bajor és szász választófejedelem, valamint a spanyol uralkodó különböző jogigényekkel fellépve mégis igényt támasztott a Habsburg Birodalom örökségére, elutasítva a Pragmatica Sanctióban kodifikált nőági öröklést. II. (Nagy) Frigyes porosz király a Habsburg Monarchia elszigeteltségét kihasználva 1740-ben megtámadta Sziléziát, ezzel kirobbantva a hamarosan európai háborúvá szélesedő – és a gyarmatokra is kiterjedő – osztrák örökösödési háborút.

Nagy-Britannia 1742-től játszott egyre aktívabb szerepet a háborúban, támogatva Ausztriát, mindenekelőtt pedig Mária Terézia osztrák főhercegnő cseh és magyar trónjait. A porosz király és Mária Terézia például angol közvetítéssel kötötték meg ugyanebben az évben a boroszlói előbékét, majd a berlini békét, 1743-ban pedig az angol csapatok súlyos vereséget mértek a franciákra Németalföldön.

A háborúban az angol uralkodó, II. György is részt vett, aki apjához, I. Györgyhöz hasonlóan egyben hannoveri választófejedelem is volt. 1743-ban a győztes dettingeni csatában ő maga vezette a brit–hannoveri csapatokat a franciákkal szemben.

A háború legjelentősebb küzdelmei mindvégig főként a németalföldi hadszíntéren folytak, 1747-re azonban Franciaország belátta, hogy valódi szövetséges hiányában nem tudja legyőzni az angolokat, ezért hosszas béketárgyalásokat követően, francia javaslatra 1748. április 24-én békekongresszust hívtak össze Aachen szabad birodalmi városában. A kongresszus 1748. október 18-án az aacheni (aix-la-chapelle-i) békeszerződés aláírásával zárult.

II. György a dettingeni csatában (Robert Alexander Hillingford, 1902). Forrás: Wikimedia Commons

A területi viták rendezése mellett a szerződés angol szempontból kiemelten fontos eredménye volt, hogy megerősítette a Hannover-dinasztia trónöröklési jogát Nagy-Britanniában (ennek törékenységét azonban már alig egy évtized múlva nyilvánvalóvá tette a későbbi hétéves háború kitörése).

A sikeres békekötéshez elengedhetetlen volt az angolok közvetítő szerepe, melynek megünneplésére II. György többek között egy nagyszabású ünnepséget kívánt rendezni Londonban.

A végül 1749. április 27-én, a londoni Green Parkban[1] megrendezett ünnepélyre a szigetország majd minden szegletéből érkeztek nézők, hogy szemtanúi legyenek a kifejezetten eme alkalomra készített hatalmas gépezetből felröppenő pazar tűzijátéknak. E gépezetet egy grandiózus pavilon takarta, melyet Giovanni Niccolò Servandoni (más néven Jean-Nicolas Servando) építész, díszlet- és látványtervező, a párizsi opera színpadtervezője épített.

A pirotechnikai eszközöket rejtő építményt többek között bordűrökkel, aranyozással, művirágokkal, feliratokkal, szobrokkal és allegorikus képekkel díszítették, megépítése öt hónapig tartott. A hatalmas költségeket tetézte, hogy nagyjából tízezer rakétát szereltek fel, melyeket egy itáliai pirotechnikai szakértőkből álló csapat működtetett. A látványosság kíséretében a király az akkor 64 éves és népszerűsége csúcsán lévő Georg Friedrich Händelt (angolosan George Friderick vagy Frederick Handel; 1685–1759), saját udvari zeneszerzőjét bízta meg a háttérzene megkomponálásával. Mind az április 21-i vauxhall-i főpróba, mind pedig az április 27-i premier óriási közönséget teremtett Händel Tűzijáték-szvitjének.[2]

A mű már az ősbemutató idején, majd Händel halála után is nagy népszerűségnek örvendett; Mozart „az angol büszkeség és öröm jelképének” titulálta a darabot.

A Tűzijáték-szvit előkészületei

Mire 1749-ben eljutott a Music for the Royal Fireworks (HWV[3] 351), azaz „A királyi tűzijátékhoz írt zene”, avagy a Tűzijáték-szvit megkomponálásáig, Händel már sokkal érettebb zeneszerző volt, mint a három szvitből (HWV 348, 349, 350) álló, 1717. évi Vízizene (Water Music) megalkotásakor. Mindkét darab tulajdonképpen anomáliának tekinthető Händel túlnyomórészt vokális zeneszerzői munkásságában (nevezetesen operák és oratóriumok).[4] Abban a tekintetben azonban hasonlítanak, hogy számos, a hagyományos táncformákhoz kapcsolódó kisebb tételből állnak, és mindkettő szabadtéri előadásokhoz készült, amelyek elválaszthatatlanul összekötötték a zeneszerzőt az angol udvarral.

Händel a két megbízás között eltelt 32 év alatt összesen több mint 40 operát fejezett be – az utolsó, Déidameia címűt (HWV 42) 1741-ben mutatták be –, és oratórium-zeneszerzői karrierbe kezdett Angliában. Élete nagy részét a szigetországban töltötte, az angolok nemzeti zeneszerzőjüknek tartják. 1727-ben, II. György trónra lépésének évében az angol állampolgárságot is megkapta. 1749-re már majdnem az összes híres oratóriumát megírta, és tökéletesen elsajátította a nagyközönség ízlésének felmérését, érdekes azonban, hogy amikor elfogadta a megbízást, hogy zenét komponáljon a békeszerződés lefektetésének megünneplésére tervezett tűzijátékhoz, ellenállt a bevált formuláknak. Az ekkor már 64 éves mester távol állt attól, hogy egy kiszámítható, úgymond „közönségkedvenc” művet tegyen le az asztalra; inkább valami újat és teljességgel egyedit alkotott.

Az aacheni békeszerződés korábban már részben említett célja az volt, hogy lezárja az osztrák örökösödési háborút, amely – ahogy láthattuk, főként a gyarmati érdekek miatt is – nagyrészt Anglia és Franciaország között zajlott. Tény volt azonban, hogy a szerződés kedvezőtlen volt a brit gyarmati érdekek szempontjából, és széles körben népszerűtlen volt.

Christopher Hogwood megfogalmazása szerint „nem volt sok ok az ünneplésre”, emiatt „némi drámai körítésre volt szükség a közvélemény tetszésének ösztönzésére (vagy szimulálására)”.

Händel zenéjének megrendelését tehát tulajdonképpen egy nyilvánosság előtti kampány részeként kell értelmeznünk, amelynek legfőbb célja az volt, hogy a közönséget színlelt ünnepléssel kápráztassák el.

Händel Tűzijáték-szvitjének békét megtestesítő tétele, a La Paix.

Számos izgalmas levélváltás és udvari feljegyzés maradt ránk a tűzijátékhoz írandó zene előkészítéséről, illetve a fényjáték megszervezéséről és lebonyolításáról is. Némi vita adódott például az uralkodó, a szervezők és a zeneszerző között arról, hogy vonósokat is be kéne-e vonni az előadásba.

Händel a megrendelést követően gyorsan munkához látott, és kezdetben hagyományos vonósokból, fúvósokból és ütőhangszerekből álló zenekarra komponált zenét. A király, aki személyesen felügyelte az előkészületeket, azonban egy rendkívül nagy, kizárólag katonai hangszerekből álló együtteshez ragaszkodott. Az előkészületek során Händel és Montagu hercege, a tüzérség főparancsnoka (Master-General of Ordnance) és egyben a királyi tűzijátékokért felelős tiszt – aki „hírvivőként” működött György király és Händel között – emiatt vitába keveredett a hegedűk hozzáadásának kérdésében. A herceg világossá tette Händel számára, hogy György király kizárólag katonai hangszereket (fúvósok és ütőhangszerek) részesít előnyben, és „reméli, hogy nem lesznek hegedűk”. Így a zeneszerző végül akarata ellenére kihagyta a vonós hangszereket a zenemű első partitúrájából. A szabadtéri rendezvény zenéje eredetileg 12 szólamban összesen három oboára, két fagottra, három trombitára, három kürtre és üstdobokra íródott. Az első előadáson ezeket nagyobb tömegek játszották; mintegy 24 oboa, 16 fagott, kilenc kürt, kilenc trombita és három garnitúra üstdob, melyek mellett számos oldaldob és kontrafagott, illetve egy szerpent (egy különleges, kígyóra emlékeztető formájú, a kürtfélék családjába tartozó rézfúvós hangszer) működött közre (utóbbiak jelenlétéről azonban eltérően nyilatkoznak a források).

Az esemény szervezőinek nyomására néhány nappal a tényleges, Green Parkban tartott előadás előtt nyilvános főpróbát tartottak a Vauxhall Gardensben. Händel kezdetben ellenezte ennek ötletét, ugyanis ő úgy tervezte, hogy a darabot egy hónappal később egy adománygyűjtő koncerten mutatják be a Foundling Hospital számára, és nyilvánvalóan nem akart olyat tenni, ami miatt a zenemű kevésbé vonzotta volna a közönséget. Ám végül meggyőzték a szervezők, és a nyilvános főpróbára április 21-én délelőtt 11 órakor került sor a Vauxhallban. A korabeli beszámolók szerint tizenkétezer ember vett részt az előadáson, akiknek fejenként két shillinget és hat pennyt (fél koronát) kellett fizetniük, hogy meghallgathassák az ezúttal még tűzijáték nélküli koncertet. A Vauxhall Gardens méretét tekintve ez a látogatottsági szám szinte biztosan túlzás, a nyilvános próba közönségének mérete mégis elég volt ahhoz, hogy London első feljegyzett forgalmi dugóját okozza. Az ekkoriban nemrég elkészült Westminster-hidat javítások miatt épp lezárták, így az egyedüli járműközlekedésre alkalmas London-híd több mint három órán át dugóban állt a hatalmas tömeg miatt.

Az aacheni békekötés alkalmából rendezett ünnepség a londoni Green Parkban – A Tűzijáték-szvit ősbemutatója

Pár nappal később, 1749. április 27-én a Green Parkban került sor a Tűzijáték-szvit hivatalos bemutatójára, illetve az aacheni békekötés alkalmából rendezett hatalmas tűzijátékra, melynek korabeli panorámaképe metszet formájában tanulmányozható a British Museum online gyűjteményében is (a Henry Overton által 1749-ben Londonban kiadott metszet ide kattintva érhető el). Az ünnepélyes est, amelyen több tízezren vehettek részt, 18 órakor kezdődött. Kezdetben Händel nagyszabású, „harcias hangszerelésű” nyitányát játszották a tömegnek, miközben a király és kísérete körbejárta Servandoni „gépezetét”. A szvit alatt és közben a zenével váltakozva összesen 101 rézágyút sütöttek el.

A Servandoni által tervezett építmény díszleteit Andrea Casali és Andrea Soldi tervezték. A hatalmas „gépezet” (machine) egy óriási, templom alakú színházi díszletet jelentett, amely fából és vászonból készült, és amelyet allegorikus figurákkal és II. György ábrázolásaival díszítettek a tervezők. A grandiózus, középpontjában megközelítőleg 35 méter magas építmény összesen 125 méter hosszú volt. Ahogy azt többek között például a Henry Overton által 1749-ben kiadott részletes metszet is leírja – és pontosan ábrázolja –, a két oldalsó pavilon a mérnökök raktáraiként szolgált, ahonnan árkádok vezettek a gépezet központi épületrészéhez.

Ahogy a metszet alsó felirata említi, e középső boltív előtti területen „száz zenészből álló zenekar játszott, mielőtt a tűzijáték elkezdődött volna; a zenét Händel úr komponálta.”

A nagy boltív alatt a Béke nőalakját megtestesítő szobrot helyeztek el a tervezők, aki Mars és Neptunus, a háború és a tengerek isteneinek társaságában egy talapzaton ül, lábát egy ágyúgolyón tartva. A felette lévő központi dombormű (basso rilievo) ábrázolásán azt láthatjuk, amint II. György „békét ad Britanniának”, utalva az uralkodó örökösödési háborúban elért eredményeire, illetve – annál is inkább – a békekötésben betöltött fontos szerepére. A két oldalsó, kisebb dombormű Mars istent ábrázolja oroszlánok által húzott szekerén, valamint Neptunust, akit tengeri lovak húznak. Az egész épületet gazdag faragványok, festmények, érmék és szobrok díszítik, amelyek között a négy sarkalatos erény, az Igazságosság (Justice), a Bölcsesség (Prudence), a Mértékletesség (Temperance) és a Bátorság (Fortitude) nőalakja kapja a legfontosabb szerepet.

Az Overton-féle metszet leírásából azt is megtudhatjuk, hogy „az épület tetején, a két csillag mögül ötszáz rakéta lőtt ki. Az épület egész homlokzatán tűzkerekek és sok más, különböző formájú és színű eszköz volt látható, ami három órán át tartott; ennek befejezésekor a király karja mögül, a csúcson, egyszerre hatezer rakéta lőtt fel. Ezután az egész épületet kivilágították, és még öt órán át így folytatták.”

A Green Parkban megrendezett tűzijáték díszletének tervezete. Richard Parr metszete, London, 1749. Részlet a központi épületrészről. A teljes metszet, illetve a nagyobb felbontás a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum

A szvit osztatlan sikert aratott, a tűzijáték azonban nem volt olyan sikeres, mint Händel zenéje. Az említett rézágyúk elsütésének korábbi különpróbája során egy katona elvesztette a karját egy baleset során, a helyzet pedig még ennél is rosszabbra fordult a nyilvános bemutató során. A fél kilenckor kezdődő tűzijáték – amelyet a bolognai Gaetano Ruggieri és Giuseppe Sarti terveztek – Charles Frederick és Thomas Desaguliers tűzmesterek irányításával nagyrészt sikerrel zajlott mindaddig, amíg a műsor közepén a fa- és vászonszerkezet jobb oldali pavilonja ki nem gyulladt. A látványos neoklasszikus pavilon egyszerre szolgált koncertszínpadként és a tűzijáték kilövőhelyeként, az erős szél pedig felszította a lángokat, így a tömeg pánikszerű menekülésbe kezdett. A tüzet végül sikerült megfékezni, de Servandoni csalódottságában „kardot rántott, akit le kellett tartóztatni”. Miután sikerült megfékezni a tüzet és folytatódhatott a tűzijáték, az egész esemény idő előtt, éjfél körül véget ért. Ugyanis időközben az esős időjárás sok félresikerült tűzijátékot okozott, ami miatt az említett gépezeten belül az angol és itáliai technikusok felváltva vitatkoztak a helyzet biztonságáról. Emellett egy eltévedt rakéta felgyújtotta egy nő ruháját, más tűzijátékok pedig két katonát megégettek, egy harmadikat pedig megvakítottak.

Az első képen a tűzijátékhoz felállított építményt láthatjuk a bemutató közben, a második képen pedig a királyi hintó látható, miközben London utcáin halad, a háttérben a tűzijátékra érkező tömeggel. Kiadta: Cluer Dicey, 1749. © The Trustees of the British Museum

Fogadtatás

Horace Walpole angol író és politikus[5] úgy fogalmazott a bemutatóval kapcsolatban, hogy az „semmiképpen sem felelt meg a kiadásoknak, az előkészületek hosszadalmasságának és a keltett várakozásoknak. Bár a gépezetet érdemes volt megnézni, maguk a tűzijátékok vegyes látványt nyújtottak, és olyan lassan gyulladtak ki, hogy alig volt türelme bárkinek is megvárni a befejezést”.[6] A tűzijáték jó része még használaton kívül volt, amikor a bemutatót éjfél körül leállították. Mindez természetesen óriási port kavart, az újságok pedig örömmel cikkeztek a botrányos részletekről. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy Händel zenéje nagy sikert aratott.

Az 1749. április 27-i tűzijáték és díszlete egy szatirikus nyomtatványon, melynek címe „A nagy hóbort, amelyen nevethet az utókor”. A díszlet jobb szárnyát épp emészti a tomboló tűz; az előtérben több alak szekérrel, vödörrel és tömlővel próbálja eloltani a lángokat. A szerző ironikusan megjegyzi, hogy „Emlékezzünk a háborúra, a békére és a tűzijátékra”. Kiadta: T. Fox, London, 1749 k. A nagyobb felbontás a képre kattintva érhető el. © The Trustees of the British Museum

A premier pontos hangszerelése mindmáig vitatott. Annyi bizonyos, hogy a zenekari felállás kilenc trombitára, kilenc kürtre, 24 oboára, 12 fagottra, három pár üstdobra és oldaldobokra korlátozódott. Ha elhisszük azonban, hogy száz zenész állt a színpadon, ahogy azt a források némelyikében, például az Overton-féle metszet leírásában is olvashatjuk, akkor Händel az uralkodó által óhajtott „katonai hangszereket” mégiscsak legalább 40 vonós hangszeressel kellett, hogy kiegészítse. Azt is tudjuk, hogy a darabot Händel nem sokkal később áthangszerelte; a május 27-i, a Foundling Hospitalban tartott előadás alkalmával a résztvevők már egy teljes zenekari kompozíciót hallhattak. Így hát Händel „nevetett utoljára”, és végül megkapta azokat a húrokat, amelyeket mindig is tervezett. A Foundling Hospital május 27-i előadásán a fúvósok, a rézfúvósok és az üstdobok csökkentett létszámmal szerepeltek, a vonósokat pedig az oboa- és fagottszólamok megduplázásával egészítették ki. A közönség számára mind a mai napig ez a verzió ismert.

Andrew Davis vezényletével 2002. június 1-jén, II. Erzsébet aranyjubileumán többek között Händel Tűzijáték-szvitjének egyik tételét (La Réjouissance) is előadták a Buckingham-palota kertjében, tűzijátékkal kiegészítve.

A darab a barokk szvit műfajának mindmáig egyik legismertebb alkotása, ragyogó betetőzése Händel életművének. A rendkívül impozáns, francia típusú nyitány (Ouverture) Händel egyik legizgalmasabb – és minden bizonnyal az egyik legmegerőltetőbb előadásmódot igénylő – hangszeres alkotása. Ezt követően a táncformák közül csak a bourrée és a menüett képviselteti magát a szvitben, amelyek között két, a békekötés alkalmához sajátosan illő programtétel (avagy hangulat-tétel) szerepel. A békét (La Paix) és az örömöt (La Réjouissance) megtestesítő tételek Európa vezető színházi zeneszerzőjének mesteri tudását mutatják. Händel utolsó éveire tökéletesen megértette, hogy a politika legalább annyira szól a színházról, mint bármi másról – és fordítva.

Schvéd Brigitta

A publikáció az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-3-II kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

Hivatkozott források:

A Description of the Machine for the Fireworks, With all its Ornaments, and A Detail of the Manner in which they are to be exhibited in St. James’s Park, Thursday, April 27, 1749, on account of the General Peace, Signed at Aix la Chapelle, (…). Published by Order of his Majesty’s Board of Ordnance. London: Printed by W. Bowyer, 1749.

A Plan and Elevation of the Royal Fire Works as it was Perform’d in St. James’s Park, April the 27. 1749. on Account of the General Peace Signed at Aix la Chapelle (…). [London:] Printed for W. Halfpenny, and Sold by J. Brindley in New Bond Street, (…), R. Parr Sculp, 1749.

A View of the Public Fire Works Exhibited on Occasion of the General Peace Concluded at Aix La Chapelle, October 7. 1748, Shewing the various Statues, Trophies and Paintings, with which that Curious Piece of Architecture is Ornamented, (…). London: Printed for and sold by H[enry] Overton (…), 1749.

The Grand Whim for Posterity to Laugh at: Being the Night View of the Royal Fireworks, as Exhibited in the Green Park, St. James’s, with the Right Wing on Fire, (…). London: Printed for T. Fox, near Ludgate, [1749.]

Szakirodalom:

Anderson, M. S. (1995): The War of the Austrian Succession, 1740–1748. Routledge.

Black, J. (2016): British Politics and Foreign Policy, 1727–44. Routledge.

Black, J. (2015): British Politics and Foreign Policy, 1744–57: Mid-Century Crisis. Ashgate.

Burrows, D. (2011): Handel. Oxford University Press.

Carroll, P. (1999): Baroque Woodwind Instruments: A Guide to Their History, Repertoire and Basic Technique. Ashgate.

Fraser, A. et al. (2005): Gunpowder Plots: A Celebration of 400 Years of Bonfire Night. Penguin Books.

Harding, R. (2013): The Emergence of Britain’s Global Naval Supremacy: The War of 1739–1748. Boydell Press.

Hogwood, Ch. (2005): Handel: ‘Water Music’ and ‘Music for the Royal Fireworks’. Cambridge University Press.

Hunter, D. (2015): The Lives of George Frideric Handel. Boydell Press.

Lang, P. H. (1966): George Frideric Handel. W. W. Norton.

Poór J. (2006): Az osztrák örökösödési háború. Maecenas.

Roos, A. M. (2021): Martin Folkes (1690–1754): Newtonian, Antiquary, Connoisseur. Oxford University Press.

Simon, J. (ed.) (1985): Handel: A Celebration of His Life and Times, 1685–1759. National Portrait Gallery.

Smith, R. (1995): Handel’s Oratorios and Eighteenth-Century Thought. Cambridge University Press.

Smither, H. E. (2012): A History of the Oratorio. Vol. 2: The Oratorio in the Baroque Era: Protestant Germany and England. The University of North Carolina Press.

[1] A Green Park a Hyde Park és a St. James’s Park között terül el; 1746-ig „Felső St. James’s Park”-ként (Upper St. James’s Park) hivatkoztak rá, és csak ekkor nevezték át hivatalosan Green Parkká. A források megoszlanak, hogy mikor melyik névvel illetik a bemutató helyszínét; a korszakban a Green Parkot még tulajdonképpen a St. James’s Park részének tekintették.

[2] Szvit: tánctételek sorozatából álló, jellegzetesen barokk hangszeres zenemű.

[3] HWV (Händel Werke Verzeichnis): Händel műveinek jegyzéke, a művek számozására szolgál.

[4] Oratórium: dramatizált, de az operával ellentétben általában díszlet, mozgás és jelmezek nélkül előadott, szólóéneket, kórust és zenekart alkalmazó, többnyire biblikus, kisebb részben világi témát feldolgozó jellegzetes barokk zenemű. Händel Messiás című oratóriuma (HWV 56) a műfaj egyik leggrandiózusabb alkotása és a zeneszerző főműve, amelyet 1742-ben mutattak be Dublinban egy árvaház javára.

[5] Robert Walpole, Nagy-Britannia első „miniszterelnökének” fia.

[6] Roos: Martin Folkes (1690–1754): Newtonian, Antiquary, Connoisseur. 227.

Ezt olvastad?

Viharos történelmünk egyik katasztrofális következménye a középkori Magyarország írásos emlékeinek pusztulása volt. A megmaradt könyv- és iratanyag számbavétele, majd feltárása
Támogasson minket