Civil a pályán! – Konferencia a civil társadalomról
Békés megye központjában Gyulán a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárában szeptember végén szinte már hagyomány egy nívós társadalomtörténeti konferencia lebonyolítása. Idén sem lesz ez másképp. E héten, 18-án péntekre a „Körök, egyletek, civil társadalom története” című konferenciát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A levéltár honlapja alapján 2008. szeptember 19-én indult útjára az a konferenciasorozat, melyet majdnem minden évben az új tanév első heteiben bonyolítanak le Gyulán. Akkor „Az ismeretlen közelmúlt” c. rendezték meg, és többek között Gyarmati György, Ö. Kovács József, Valuch Tibor és Őze Sándor is előadott. 2012-től azonban már megszakítás nélkül béreli magának a Levéltár Gyula közművelődésének színpadát szeptember harmadik hetében. Akkor „Természeti és társadalmi katasztrófák”, 2013-ban „”Kutyaszorítóban” – A kiszolgáltatottság társadalomtörténeti vetületei” címmel rendeztek szakmai szimpóziumot. A tavalyi „Város–uradalom–vár” c. konferenciáról készült beszámolót a Gyula Televízió jóvoltából a link mögött lehet megtekinteni.
Idén a vendégeket Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszönti, megnyitóbeszédet mond Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára. A nyitó előadást Kövér György ELTE Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék egyetemi tanára tartja. Átfogó, és bevezető előadásának címe: A civil társadalom fogalom története. Őt Pajkossy Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi docense „A reformkori egyesületek – A kutatás újabb eredményei és lehetőségei” című előadással követi.
A csabai kaszinó reformkori történetével foglalkozik majd Bódán Zsolt, a Békés Megyei Levéltár munkatársa. Nyíregyházáról érkezik majd Galambos Sándor, a MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának történész-levéltárosa, ő pedig a polgári korszakban tevékenykedő nyíregyházi alapítványokat állítja előadása középpontjába. „Nyílt és rejtett identitás-konfliktusok egy csabai futballklub százéves történetében” című prezentációjával pedig Sáfár Gyula a rendező intézmény történész-levéltárosa zárja majd a konferenciát. A szekciót Erdész Ádám, a levéltár igazgatója vezeti majd le, aki maga is előad majd a dualizmus korában működő gyulai körökről, egyletekről.
A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt az ingyenes rendezvényre, melynek helyszíne Gyula városházának díszterme lesz, és délelőtt 10:00-kor veszi kezdetét.
Ezt olvastad?
További cikkek
A Kanadai Magyarságtudományi Társaság 2024-es konferenciája
A Kanadai Magyarságtudományi Társaság (Hungarian Studies Association of Canada) a legnagyobb magyarokat tömörítő humán és társadalomtudományi tudományos szervezet az országban. Minden évben rendeznek konferenciát a kanadai Humán Kongresszus keretei között. […]
Görgey-kör Délután: A napóleoni háborúk hadművészete
Nyílik már az iskola kapuja… Az új tanévvel az új évad is elkezdődött a Görgey-kör Délután programsorozatban. A Görgey-kör és az NKE HHK Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék közös szervezésében […]
Helyszíni beszámoló a brigetiói katonai fürdő régészeti feltárásáról
2024. augusztus 14-én a Komáromban, brigetiói legiotábor ásatásán lezajlott a 2001 óta minden évben megrendezett nyíltnap, amely során a látogatók szakmai vezetés mellett megtekinthetik az adott ásatási szezonban feltárt lelőhelyeket […]
Előző cikk
"A nyomorgó Budapest" – szegények, koldusok, hajléktalanok a századfordulón
Budapest az 1873-as egyesülést követően megindult a modernizáció útján – az ezt követő évtizedekben alakult át mai értelemben vett világvárossá. Az elegáns üzletek csillogásától és a Nagykörút fényeitől nem messze […]