Diplomácia Mohács előtt – A szulejmáni ajánlat

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

Bárány Attila legutóbbi kötetében a Mohács előtti állítólagos török diplomáciai ajánlatot elemezte. Miben hozott újat a kötet? Melyek az erősségei és melyek a gyengéi? Recenziónkból kiderül.

Bárány Attila:
A szulejmáni ajánlat – Magyarország, a Török Birodalom és a Nyugat (1521–1524).
Máriabesenyő, Attraktor, 2014.

A jó hír, ami egyben a rossz is, hogy a szulejmáni ajánlat szövege nem létezik (vagy legalábbis nem ismert), és jelen kötet sem prezentálja azt. Így ez az „ajánlat” lényegében „csak” egy logikai konstrukció, amelyet Perjés Géza alkotott meg. Szerinte az Oszmán Birodalom rendhagyó magatartását a Magyar Királysággal szemben az magyarázza, hogy azért hódították meg lassan az országot és nem használták ki az 1526-os mohácsi győzelmet azonnal, mert először nem is akarták elfoglalni ezt a területet. Szerinte létezett egy 1521-es és egy 1524-es békeajánlat Szulejmán török szultán (1520–1566) részéről, amelyben az oszmán csapatok szabad átvonulását és ajándékot (adót) kért a magyar királytól, cserében pedig békét ajánlott. Perjés egyrészt különböző diplomáciai utalásokkal, illetve az actio radius-elmélettel indokolta ezen ajánlat létét: az Oszmán Birodalom fő célja Bécs legyőzése volt, és vezetése tudta, hogy a kor logisztikai-katonai szintjén nem alkalmas arra, hogy az egész Magyar Királyságot meghódítsa és közvetlen uralma alatt tartsa. Természetesen ezen elmélettel szemben kialakult egy másik, a főként Szakály Ferenc nevével fémjelzett „szakaszos hódítás”-elmélet, amely szerint az oszmán hadjáratok a Magyar Királyság ellen az oszmán–török hagyományoknak (így pl. a Balkán elfoglalása) megfelelően lépésekben történtek.

Ez a rejtély, miként a mohácsi csatavesztés is, központi szerepet kap a magyar történetírásban, hiszen szinte minden értékítélet, köz- vagy politikatörténeti írás, amely a magyar 16–17. századi történelemre foglalkozik, számot kell, hogy vessen vele. Bárány Attila kötete így egy nagyon hosszú historiográfiai hagyományba illeszkedik, amikor azt a kérdést vizsgálja, hogy létezhetett-e egy, a Perjés Géza által feltételezett szulejmáni ajánlat, vagy sem. A kötet szummatív jellegét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hozzávetőleg 130 oldal terjedelmű főszöveget 885 végjegyzet és közel 20 oldal forrás- és irodalomjegyzék egészíti ki. A formai jellemzőknél maradva, a kötet névmutatót nem tartalmaz, illetve a végjegyzetek kicsit következetlenek, hol szerepelnek könyvészeti adatok (kiadás helye, éve), hol nem. A könyv szerkezetében igen érdekes vonás, hogy két elszeparált részből áll (az első és a második szulejmáni ajánlatról szólnak), amelyeknek külön bevezetése van, ugyanakkor a végükön összefoglaló, illetve egységes kötetvégi összefoglalás nincs.


Szulejmán. Forrás: wikipedia.hu

Munkamódszerét tekintve a monográfia részletesen megvizsgálja az európai diplomáciatörténetet és benne a magyar politika manőverezéseit 1521 és 1524 között, az eddigi szakirodalom alapján, illetve azt két új, vagy legalábbis eddig kevés figyelmet kapott, kalandos sorsú, British Library-ben őrzött dokumentummal kiegészítve.

Az 1521-es „szulejmáni ajánlat” kapcsán az egyik ilyen angol forrás két angol követ, Sir Richard Wingfield és Tomasso Spinelli levele Thomas Wolsey kancellárnak, amelyben azt írják, a törökök követet küldtek Budára, hogy megerősítsék a régi békét. (8.) Ez vélhetőleg az 1519. március 28-án létrejött megállapodásra utal, amely Kubinyi András kutatásai alapján ismeretesen tartalmazza azt a kitételt, hogy 300 lovas és ugyanannyi martalóc áthaladhat Magyarország területén. (12.) Az 1521-es ajánlat létét az erősíti, hogy Frangepán Bernát horvát báró 1521-ben és 1522-ben (a nürnbergi birodalmi gyűlésen) jelezte, hogy őt már felszólította egy pasa a török seregek átengedésére. (18.) Bárány ennek kapcsán megvizsgálja II. Lajos leveleit, illetve Hieronymus Balbi követjárását nyugatra és annak dokumentumait. Végül arra jut, hogy „[…] ha a békeajánlat tartalmazott volna új feltételeket, adófizetést és szabad átvonulást, akkor az általunk vizsgált […] követek jelentései érintették volna e […] mozzanatot. […] Magam leginkább Kubinyi Andrással értek egyet, aki úgy fogalmazott, hogy az 1519-es szerződés értelmében a török elviekben engedélyt kapott a királytól az átvonulásra, s nem tartotta kizártnak, hogy Szulejmán ajánlata kitért erre is, és esetleg a régi béke ugyanazon feltételekkel való megújítása mellett, a régi feltételek értelmében átvonulási engedélyt kért.” (59–60.)

Az 1524-es „szulejmáni ajánlattal” összefüggésben egy 1524. januári, ismeretlen szerzőjű, Londonban őrzött levél körülményeit vizsgálja a szerző. Ebben ez olvasható: „a török örömmel kötne szövetséget Magyarországgal.” Az ország nevét a szöveg későbbi gondozói nevezték meg. (65.) Egyéb, ilyet állító források nincsenek, kivéve Vincenzo Guidoto budai velencei követségi titkár jelentései, amelyek szerint a magyarok béketárgyalásokat kezdtek a törökökkel, bár e szerint sem Szulejmán tette az ajánlatot. (109.) Ennek fényében igencsak fontossá válik az említett 1524. januári levél. E levelet ugyan már Simonyi Ernő felfedezte, megállapítva, hogy szerzője lengyel – vélhetőleg Kamenyec-Podolszk püspöke –, és ekképpen a törökök a lengyelekkel kötnének békét, de ez a megállapítása nem került bele a magyar historiográfiába, egyszerűbben szólva: elfelejtették. (120–125.) Ugyanakkor ennek kapcsán állítja fel Bárány saját hipotézisét:

[…] még egy lehetőség van: a londoni levél nem valós […] Ha hamis levéllel van dolgunk, és a magyar kancellária gyártotta, nem az első eset. Jól tudjuk, éppen e tárgyban alkotott a magyar diplomácia hamis leveleket, hogy ’meggyorsítsa’ a külföldi segélyek kifizetését. […] Láttuk, a kardinális kérdés itt, s talán az egész ’török ajánlat’ lebegtetésének mozgatórugója nem más, mint a pápai legátusnál lévő pénzes ládika. E körül forog minden. Már 1523-ban a pozsonyi konferenciára Várdai Pál által készített költségvetés a külföld számára szándékosan negatívabb képet mutatott a magyar erőforrásokról. […] Sokatmondó azonban, hogy Lajos kormányzata minden lehetséges eszközt bevet, de akkor sem hozza szóba soha egy törökkel kötendő esetleges béke kérdését. […] Ahogy 1521-ben, 1524-ben is elképzelhető, hogy egy esetleges horvát kezdeményezést érthettek félre a híradások […]” (130–133.)

A bölcsészettudományokban gyakran nem az eredmény a fontos, hanem az út, amely elvezet oda. Bár a kötet nem rengeti meg alapjaiban Perjés téziseit, de mindenképpen gyengíti azokat, illetve részletes filológiai és diplomáciatörténeti elemzéseivel szinte bűnügyi regényszerű érdekességgel taglalja témáját. Éppen ennek kapcsán felvet néhány elméleti és szövegtechnikai kérdést a recenzensben: hogyan lehet elérni, hogy az új források ne apropói, hanem kiváltói és szerves részei legyenek egy kutatásnak? Érdemes lenne-e egy ilyen mikrofilológiai és diplomáciatörténeti kutatást beleilleszteni a mikrotörténetírás, illetve a diplomáciatörténet elméleti keretébe?  Szövegtechnikailag pedig talán felvethető, hogy ilyen részletes, „sűrű” szöveg esetén, amely nagyban alapoz a forrásokra és a historiográfiai előzményekre, nem érdemes-e inkább lap alji jegyzeteket, illetve több összefoglaló szövegrészt használni?

Miután a kötet szinte teljes egészében áttekinti a szulejmáni ajánlat szakirodalmát, így akár historiográfiai kötetként is megáll, emellett pedig a magyar kora újkori diplomáciatörténet egyik összefoglaló jellegű munkája, amely finomítja, árnyalja és gazdagítja a szulejmáni ajánlat tézisét és annak irodalmát.

A recenzió eredetileg Illik Péter 2014-es Könyvről könyvre – Recenziók és reflexiók a magyar kora újkorról című kötetében jelent meg. A kötet ismertetője: „Kritikával élni és kritizálva lenni mindig nehéz, mivel mindenki a végeredményt, az „ítéletet” figyeli. Holott az odavezető út, a recenzens és kötet párbeszéde – jelen esetben a kora újkori magyar történelemről alkotott vélemények, elméletek és eredmények – sokkal izgalmasabb: bepillantást nyújt a kötet tartalmába, a recenzens gondolkodásába és a kurrens magyar kora újkorral foglalkozó történettudomány érdeklődési területeibe.” A kötet megrendelhető a kiadótól, melynek honlapja a borítóra kattintva érhető el.

 

Ezt olvastad?

A Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája rendezésében tartották meg 2021. október 15–16-án az I. Conferentia Debreceniensis Doctorandorum Iuvenum
Támogasson minket