Dreyfus a vádlottak padján – A Tiszt és a kém című filmről

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

2019-ben mutatták be Roman Polanski új történelmi filmdrámáját, a Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy című filmet, amely a Velencei Filmfesztivál ezüst oroszlán díját is elnyerte, de a járványhelyzet miatt csak idén szeptemberben került forgalmazásra a magyar mozikban. A film hazai premierje óta óriási népszerűségnek örvend, közéleti és kulturális, de még vallási hírlapok is dicsérik a filmet.

Polanski új alkotása valóban kiváló: érdekes témát dolgoz fel, egy nagyon izgalmas történelmi korszakban, a rendező jól kezeli a történet feszültségeit, jól ábrázolja a nyomozás menetét. Felmerülhet a kérdés, vajon mitől lett ennyire sikeres a Dreyfus-ügyről szóló új Polanski film, és mi készteti a filmkritikusokat arra, hogy a „fekete bárány” rendező (aki – miután botrányai miatt kitiltották Hollywoodból – kénytelen Franciaországban filmezni) ezen alkotását egyöntetűen szuperlatívuszokkal illessék? Kiről szól valójában a Dreyfus-ügy? Milyen indíttatásból választotta Polanski ezt a témát?

A film plakátja (Forrás: port.hu)

1895 februárjában hatalmas tömeg gyűlt össze a párizsi Katonai Hadbíróság épülete előtt, ahol az elítélt elzászi zsidó katonatisztet, Alfred Dreyfust hazaárulás vádja miatt lefokozták és büntetésképpen az Ördög-szigetre (Francia Guyana) deportálták. A bűnösnek talált szikár, egyáltalán nem katonás kinézetű Alfred Dreyfus ruhájáról letépték a gombokat, a díszes varratokat, kardját széttörték: a kis ember állt itt szemben a hatalommal, feljebbvalói rezzenéstelen arccal nézték társuk lefokozását. Az egyik tiszt szájából pedig elhangzik a következő mondat: „A rómaiak keresztényeket dobtak a vadállatok elé, hogy a népet szórakoztassák, mi pedig zsidókkal tesszük ugyanezt.”

A Dreyfus-ügyben és a filmben is központi probléma a nyílt antiszemitizmus. Ez az első pont, ahol a film kapcsolódik Polanski személyes életútjához. A rendező maga is zsidó családból származik, édesanyja koncentrációs táborban halt meg, nem csoda hát, hogy Polanski filmjeiben rengeteget foglalkozik az antiszemitizmus kérdésével és a zsidók elleni erőszakkal (leghíresebb filmje A zongorista is ezen kérdések köré csoportosul). A jelenlegi alkotásról elmondható azonban, hogy itt nem a zsidógyűlölet a központi kérdés. Polanski kész tényként kezeli, hogy a néző tudja, hogy a Dreyfus-ügy a világ első antiszemita pereként ismert, nem feszegeti Dreyfus származásának kérdését, nem vádolja a teljes francia népet antiszemitizmussal, csak bizonyos egyéneket, és a néhány kockán megjelenített könyvégetés és zsidó boltok betörésén túl semmi jel nem mutat zsidóüldözésre.

Könyvégetés (Forrás: port.hu)

Dreyfus lefokozása után Polanski Georges Picquart ezredesre irányítja a figyelmet, aki maga is részt vett a Dreyfus-ügy lebonyolításában (dokumentumokat nyújtott át a főbírónak). Azügyben tanúsított helytállása miatt (és elődje megbetegedése okán), őt nevezik ki a hírszerzés vezetőjének. Picquart személyéről egyébként keveset tudunk meg, kifejezetten nem szereti a zsidókat, csöndesen él párizsi lakásában és szerelmi viszonyt folytat egy férjes asszonnyal, akinek fiatalkorában udvarolt. Az ezredes megkezdi tevékenységét a hírszerzésben, amely szintén érdekesen ábrázolt. A katonai hírszerzés épülete egy romos állapotban lévő, koszos, sötét épület, ahol még az ablakokat sem lehet kinyitni, a benne dolgozók pedig a korrupció mintapéldányai. Ők a bürokrácia rendszerének kigúnyolói: vagy semmirekellő piti alakok, vagy nagyon is rafinált tisztek, akik a rendszer minden kiskapuját, fortélyát ismerik. Ez a szatirikus ábrázolás is tudatos: egy ilyen közegtől az ártatlan vádlott semmi jót nem várhat. Van azonban egy érdekes része az intézet bemutatásának: megmutatja, hogy hogyan dolgoztak a francia kémek, hogyan fejtettek meg leveleket, egyáltalán miként zajlott egy korabeli nyomozás. A hírszerzés rendszeresen gyűjtötte a Német Nagykövetséghez kötődő információkat, egy ott dolgozó takarítónő küldte el az intézetnek a kidobott leveleket. Egyik nap Picquart tüzetesen átvizsgálta a leveleket és egy táviratmaradványt talált Schwarzkoppen német ezredesnek címezve, amelyet gróf Esterházy Ferdinánd-Walsin akart elküldeni, de később megsemmisítette azt. Esterházy kézírása kísértetiesen hasonlított Dreyfuséra, melyet szakértők is megerősítettek. Picquart tehát sejteni kezdi Dreyfus ártatlanságát és magánnyomozó segítségével nyomoztatni kezd Eszterházy után, rövid időn belül kiderül, hogy a gróf a valódi bűnös.

Dreyfus a bíróságon (Forrás: port.hu)

A „pálfordulás” akkor következik be, amikor Picquart személyesen is látja a Dreyfus-ügy aktáit: egy papírboríték, benne három levéllel, melyek eredetisége kétséges. A koholt vádak feldühítik az ezredest és hirtelen ő lesz a kis ember, aki szembekerül az államgépezettel. Megnehezíti az ügy megoldását, hogy a történelmi helyzet sem kedvező, hiszen alig 15 évvel vagyunk a porosz–francia háború után, amely súlyos francia vereséggel zárult és a francia nép óriási szégyenére a versailles-i palota tükörtermében kiáltották ki a Német Császárságot. Franciaország a katasztrófa után bűnbakokat, árulókat keresett (akár származása alapján), így került Dreyfus a vádlottak padjára. Ő „jó” bűnbak volt, legyőzése önbizalmat adott a társadalomnak, ám ha a hűn szeretett, de egyébként katonailag egyre rosszabbul teljesítő hadsereg bűnössége kiderült volna, az belső katasztrófába taszította volna a francia társadalmat.

Picquart a végére akar járni a Dreyfus-ügynek, de a felsőbb hatalmak folyamatosan gátolják ebben, hontalanná és kitaszítottá válik, leveleit átkutatják, megzsarolják házasságtörő viszonya miatt, végül évekre Afrikába kényszerül menekülni. Hazatérve tovább folytatja az ügyben való nyomozást, de már teljesen tehetetlen a katonai hatalommal szemben. Ekkor fordul egy olyan szűk csoportosuláshoz, amely támogatja Dreyfus-ügyét: ennek tagja például az elítélt bátyja Matthieu Dreyfus, Georges Clemenceaués Emilé Zola. Zola vállalja, hogy a L’Aurore újságban megjelentet egy cikket (J’Accuse: Vádolom, ami a film eredeti címe is), melyben megvádolja azokat, akik tettesek Dreyfus elítélésében.

Címlapon Zola cikke (Forrás: port.hu)

A zolai szál nem igazán lesz hangsúlyos a filmben, ami azért sajnálatos, mert az író szerepe rendkívül fontos volt a Dreyfus-kérdésben, a korszak társadalma ugyanis sokkal fogékonyabb volt az újságcikkekben megjelenő hírekre, mint a mai kor embere. Egy jól megírt vélemény egy tekintélyes személytől nagy visszhangra találhatott. Zola cikke újabb tömeghisztériát váltott ki, az írót perbe fogták és elítélték, a mellette tanúskodó Picquart-t börtönbüntetésre ítélték. A Dreyfus-ügy azonban megoldatlan maradt, ráadásul kiderült, hogy az egyik tiszt kérésre hamisított dokumentumokat, így perújraindítást kérvényeztek az elítélt ügyében. Dreyfust hazahozták az Ördög-szigetről és ügye a rennes-i katonai bíróság elé került. Érdemes megjegyezni, hogy a film ezen részén fokozatosan előretör az erőszak, a bánat és a pesszimizmus, melyek alapvető jellemzi Polanski filmjeit.

Kis részletekben megismerjük Dreyfus szenvedéseit az Ördög-szigeten, majd sor kerül a katonatiszt ügyének tárgyalására is. A per szemléltetése is érzékletes: hosszan elnyúló vitázás, koholmányok, az egyén tehetetlensége. Itt értheti talán meg a néző, hogy miért is választotta Dreyfus történetét Polanski. Ő maga is annyit szenvedett, mint a kapitány. 1969-ben, amikor Polanski Londonban dolgozott szeretett feleségét, születendő gyermekét és négy barátját egy szektavezér és bandája brutálisan lemészárolta. Innentől Polanski életéhez csak a pesszimizmus és a depresszió társult, csakúgy, mint Dreyfuséhez. 1974-ben pedig azzal vádolták Polanskit (mai napig nem tudni pontosan, hogy mi történt), hogy megrontott egy 13 éves amerikai gyerekszínésznőt. A rendezőt ezért kitiltották az országból, hosszú polgári per indult ellene, rövid ideig házi őrizetben is tartották csakúgy, mint Dreyfust az Ördög-szigeten. Természetesen lehetséges, hogy meglátásom nem helytálló, hiszen Dreyfus kapcsán már tudjuk, hogy ő teljesen ártatlan volt, Polanski bűnössége/ártatlansága azonban mai napig nem tisztázott.

Picquart (Forrás: port.hu)

A rennes-i katonai bíróság másodszorra is elítélte Dreyfust, de kegyelmet kapva távozhatott a börtönből. 1906-ban elítélését a katonai bíróság semmisnek nyilvánította. A film utolsó pontja is érdekes. Picquart ezredest az ügy megoldása miatt miniszterré nevezték ki, Dreyfus pedig visszatért a katonai pályára. A katonatiszt egyik nap kérte Picquarttól, hogy léptessék feljebb a katonai ranglétrán méltányossági okokból. Picquart azonban ezt megtagadta a körülményekre hivatkozva, ezután a két tiszt soha többé nem találkozott egymással. Itt egy újabb ponton jelenik meg Polanski: számomra ő egyszerre Picquart és Dreyfus is, hős és vádlott, aki töretlenül keresi az igazságot, főképpen a maga igazságát, nem törődve a környezettel.

Polanski a forgatáson (Forrás: 24.hu)

Miért lehetett tehát ez a film ilyen sikeres? Kétségkívül a rendező saját indíttatásai miatt: a film szereplői és saját maga is állandóan keresik helyüket a világukban, keresik az igazságot, akár maguk kitaszítottságának árán is. Senkit nem vádolnak, ezért övék az erkölcsi győzelem. Polanski ezzel a filmmel mindenkit gondolkodóba ejt, vajon a vádaskodás előbbre viszi-e az életünket? A rendező válasza határozott nem. A Dreyfus-ügy résztvevői vádaskodtak és ezáltal meghazudtoltak egy egész társadalmat, országot, melyre korábban felnéztek az európai államok.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket