Egy félresikerült keresztes hadjárat: a Dózsa György-féle felkelés

„Azután sok vér áztatta ruháját hóhér tépi le és égő botot ád a kezébe és tüzesült koronát helyezett le királyi fejére; így ékíti fel és így kente fel őt fejedelmül. Mostan a jobbágy-had felbujtóját, vezetőjét így csufolgatták a királysággal, s a bakó még sárga halántékát izzó vassal sütögette. Tört koponyájának bőven buggyant ki a nedve, ontja ki agyvelejét füle, szája s az orr üregén át.” Így emlékezett meg Taurinus István gyulafehérvári vikárius Stauromachia című munkájában az 1514. évi felkelés vezetőjének, Dózsa Györgynek kivégzéséről.

Dózsa kultuszát a szocializmus teremtette meg, benne látták a középkori osztályharc élharcosát, utcák, iskolák vették fel a nevét, arcképe pedig rákerült a húszforintosra. 1972-ben még emlékévet is tartottak Dózsa György születésének 500. évfordulójára, arra a teljességgel megalapozatlan feltevésre építve, hogy a felkelő vezér 1472-ben született.  A rendszerváltás után személye hosszú időre feledésbe került, majd 2014-ben megemlékeztünk az általa vezetett parasztfelkelés 500. évfordulójáról. Május 24-én lesz 501 éve, hogy Bakócz Tamás esztergomi érsek meghirdette a félresikerült keresztes hadjáratot, amely a Dózsa György-féle parasztfelkelésként került be a történelemkönyvekbe.

 

A keresztes hadjárat kihirdetése

Bakócz Tamás esztergomi érsek II. Gyula pápa 1513-as halála után indult a pápaválasztáson, azonban alulmaradt X. Leóval szemben. A pápai tiara után sóvárgó Bakóczot az új pápa teljhatalmú legátusává nevezte ki, és megbízta az Oszmán Birodalom elleni keresztes hadjárat meghirdetésével.

Bakócz Tamás. Muhi Sándor grafikus rajza  (Forrás: hu.wikipedia.org)

Az érvényben lévő magyar–török béke ellenére folyamatosak voltak a portyák, de 1512-ben a kegyetlenségéről hírhedt I. Szelim szultán – aki megölette saját apját, négy fiát, és csak a legidősebbnek, a később trónra kerülő Nagy Szulejmánnak kegyelmezett – hatalomra kerülésével szükségessé vált egy új békeszerződés megkötése, amit magyar oldalról igyekeztek elodázni. Szelim uralma alatt megszaporodtak a török betörések az ország területére, és hogy nyomatékosítsák az új béke szükségességét, a törökök 1514 februárjában ostrom alá vették a horvátországi Knin várát.

A Bakócz által hozott pápai bulla kérdését március–áprilisban a rákosmezei országgyűlés tárgyalta meg. A nemesség állásfoglalása sem volt egységes, főként Telegdi István kincstartó ellenezte a hadjárat kihirdetését, úgy vélte ugyanis, hogy nagyrészt csak jobbágyok fognak jelentkezni, akik harcértéküket tekintve nem vehetik fel a versenyt a reguláris haderővel, valamint a nyári mezőgazdasági munkákból is hiányozni fognak. Biztos volt, hogy az ország nem fog külföldi segítséget kapni, április 9-én mégis kihirdették a keresztes hadjáratot.

Zászlót tartó keresztes egy egykorú tudósítás címlapján (Forrás: mek.niif.hu)

A felkelés kitörése

A kutatók egyet értenek abban, hogy a királyi tanácson született egy haditerv is, amely a keresztesek és a nemesi hadak együttműködésére alapozott. Eszerint a Szapolyai János erdélyi vajda, Beriszló Péter horvát bán és Bátori István temesi ispán vezette reguláris hadak a keresztesekkel együttműködve indítanak hadjáratot az Oszmán Birodalom területére. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a keresztesekkel a végvárak őrségét akarták megerősíteni. Ha figyelembe vesszük, hogy mire a keresztesek május 10-én tábort bontottak, a hivatásos katonák pedig Szapolyai vezetésével már a török uralom alatt álló Bulgáriában harcoltak, lehetetlen lett volna a két sereg egyesülése. A régebbi szakirodalom a krónikások, például Lodovicus Tubero nyomán, aki szerint „néhány nap múlva mintegy 80 ezer paraszt gyűlt össze”, a keresztes sereg létszámát közel 40–100.000 főre becsülte, ám a valóságban a 10.000-et sem érte el. Élükre eredetileg egy Melchior Banckwr vagy Bannser nevű zsoldost neveztek ki, akit korábban tévesen Dózsával is próbáltak azonosítani.

 

De ki is volt Dózsa György? Az első róla szóló írásos adat 1507. július 19-éről származik, amely szerint Héderfáji Barlabási Lénárd erdélyi alvajda elrendelte Dózsa törvényszék elé állítását, mert a medgyesi vásáron kirabolt és megölt több szebeni kereskedőt. 1513-ban már lovascsapatot vezetett Nándorfehérvár környékén, 1514. február 28-án párbajban legyőzte a szendrői lovas szpáhik vezérét, az epiruszi Alit. A krónikások ezt a vonalat folytatva ecsetelték, hogy a győztes párviadal miatt II. Ulászló király magához hívatta Budára, hogy jutalomban részesítse, Bakócz pedig valami ismeretlen okból kifolyólag őt választotta a keresztesek vezetőjéül. Az újabb kutatás ez utóbbi állítást cáfolta, az oklevelek ugyanis a sereg Tiszán való átkelése utáni első fontosabb állomásig, Nagytúrig nem említik Dózsát. Itt történt a keresztesek és a helyi nemesség közötti első összeütközés, Dózsáról pedig annyit tudunk, hogy a sereg tagjaként megölt és kifosztott egy királyi adószedőt.  A keresztesek innét Békésre vonultak tovább, ahol utolérte őket Bakócz érsek május 15-i – valószínűleg a nagytúri események miatti – tilalma a toborzást illetően. A „nyughatatlan” Dózsa György Békésen vette át a Melchiornak nevezett zsoldosvezértől az irányítást, akinek a további sorsáról semmi biztosat nem tudni. Azt sem tudjuk, pontosan mi is történt Békésen, egy krónikás szerint a keresztesek fejében megfordult, hogy nem fognak elbírni a törökökkel, ezért „belháborút szítottak, nehogy úgy tűnjék, hogy hiábavalóan gyűltek össze”. A keresztesek ettől fogva lázadónak számítottak.

 

Apátfalva és Nagylak

A Maroson való átkelést a felkelők Apátfalvánál kísérelték meg. Május 23-án Dózsa Balogh István vezetésével előre küldött egy csapatot, hogy gázlót keressenek a folyón, majd az átkelés után összetalálkoztak Bátori István és Csáki Miklós csanádi püspök csapataival. Tekintettel arra, hogy a Temesvárról érkező Bátorinak igen nagy utat kellett megtennie Apátfalváig, feltételezhető, hogy az ispán pontosan tudta, hol fognak átkelni a keresztesek a Maroson, ebből következően eredetileg neki kellett volna felügyelni a réven való átkelést. Bátori a keresztesekkel néhány nap eltéréssel értesülhetett a toborzás tilalmáról, ezért minden bizonnyal az összecsapás előtt hazatérésre szólította fel a lázadókat. Miután a keresztesek megtagadták a parancsot, a mindössze néhány száz főre tehető nemesi csapatok könnyedén legyőzték a Balogh vezette előhadat.

Korábban bevett volt az a nézet, hogy az apátfalvi ütközetet követően Bátori és Csáki a közelben fekvő Nagylakon hatalmas mulatságot csaptak, azonban valószínűbb, hogy felismerve az ellenség létszámfölényét, a nagylaki várba húzódtak vissza, és hírnök útján kértek segítséget Szapolyaitól. Május 24-én este a felkelők és az ispán közel egy időben értek Nagylakhoz, így az összeütközés elkerülhetetlenné vált: a kis létszámú nemesi bandériumok alulmaradtak Dózsa felkelőivel szemben, a fogságba esett Csákival együtt több főembert kivégeztek, de néhányaknak, köztük Bátorinak is sikerült elmenekülnie.

A felkelés leverése

A keresztesek nagylaki sikerük után tovább vonultak délkeleti irányba. Ellenállásba nem igen ütköztek, ugyanis Szapolyai bulgáriai hadjárata miatt alig akadt katona a Maros mentén. Június 15-én ostrom alá vették Temesvárt, de a jól védett várral a keresztesek nem bírtak, ezért az ostrom elhúzódott. Miközben a felkelés utat tört magának Erdély területére is, Budáról kiindulva a nemesi seregek fokozatosan felszámolták a felkelést az ország északi részén.

Szapolyai János. Erhard Schön (1491-1542) fametszete 

Szapolyai június elején tért vissza az alig 2–3 hétig tartó hadjáratról, majd Erdély területére lépve értesült a felkelésről és Bátori segélykéréséről. A vajda elhatározta, hogy nem csupán Erdélyt fogja megvédelmezni, de támadást indít a felkelők ellen. Az összeütközés július 15-én, Temesváron történt, egy hónappal az után, hogy Dózsa serege ostrom alá vette a várat. A korábbi feltevésekkel szemben, hogy Szapolyai észrevétlenül közelítette meg a várat ostromló felkelőket, illetve, hogy Dózsa, „ki azon a napon frissen vendégeskedvén, részegségre valót ivott vala”, ittasan hevert a sátrában a csata előtt, valószínűbb, hogy a temesvári ütközetet az apátfalvihoz hasonlóan tárgyalás előzhette meg. A vajda talán a sértetlenség ígérete által keltett zavart használta ki a támadás megindításához. A csata a keresztesek vereségével végződött, Dózsa György és sok más felkelő is fogságba esett.

Szapolyai, aki a csata után az ország megmentőjeként tetszelgett, vértörvényszéket állított fel, és megkezdődött a megtorlás. A felkelés talán legközismertebb motívuma Dózsa megégetése a tüzes trónuson, majd azt követően a kivégzése. A krónikások valójában nem írtak izzó vastrónról, a tüzes „koronáról” és a húsát marcangoló, „nádpálcával vert szolgáiról” viszont igen. Ezek a szolgák – ahogy Taurinus írta – Dózsa körül

csapatban vad táncot jártak s a királyukat egyre kacagták. Zápolya int, mire most vont pallossal fenyegették őket, ezért rágják, megtépik a puszta fogakkal nyomban a megroncsolt tagokat s úgy nyeldesik és a Székely testéből jóllaknak, a vérit is isszák, úgy falják be husát hitvány szolgái uruknak. (…) Foggal marcangolt Székely csupa seb tetemét most földre teríti a bősz hóhér, hogy négyfele vágja.

Szeptemberre országszerte sikeresen felszámolták a felkelés maradékát. Az októberi országgyűlésen számos rendelkezést hoztak a felkelés résztvevői ellen, de a jobbágyok esetében többnyire megelégedtek a kompenzációval.

Dózsa György kivégzése Taurinus István Stauromachia c. munkájának (1519) címlapján

(Forrás: hu.wikipedia.org)

A régebbi irodalom összefüggést keresett a felkelés leverése és az 1526-ban bekövetkező mohácsi vész között, ez azonban nem fedi a valóságot. A keresztesek harcértéke igen alacsony volt a reguláris seregekkel szemben, ezért a törökkel szemben sem álltak volna helyt. Mint az a fentiekből kiderülhetett, az 1514. évi felkelés egy félresikerült keresztes hadjárat eredménye volt, amelyet a benne részt vevő parasztok életkörülményeik javítására igyekeztek felhasználni. Munkája elején Taurinus is az anyagiakkal indokolta a jobbágyok törekvéseit, szerinte „mindig a pénz indít vad háboruságokat és a békés nemzet közt emiatt lázad fel az alnép”. Werbőczy István ítélőmester, a köznemesség szószólója a parasztok elleni intézkedéseket beemelte az országgyűlésen bemutatott Hármaskönyv néven ismert szokásjog gyűjteménybe, ezzel 1848-ig konzerválta a jobbágyságra kirótt fokozott terheket. A parasztok elvesztették a szabad költözködés jogát – a tilalom azonban nem ment át rögtön a gyakorlatba –, ezzel Magyarországon is beköszöntött az ún. „második jobbágyság” korszaka.

Nyul Gábor Alex

Források:

A keresztesek útja Budától Nagylakig

Szapolyai János és a Dózsa-féle parasztháború

„Hamis barátok rebelliója”

Dózsa György vereséget szenved Temesvár alatt

A „második jobbágyság” kezdete Magyarországon

Werbőczi István

Ezt olvastad?

„Egy emlékművet, egy történelmi ikont akartam hús-vér emberré visszaváltoztatni” – írja Katherine J. Chen Johanna című regényéről, melyben Jeanne d’Arc
Támogasson minket