„Egy kísértettörténetben mindig szenteste van” – A karácsonyi rémmesék hagyománya

Napjainkban elég nehéz elképzelni, hogy a karácsonyfa feldíszítése, az ajándékozás és a közös családi vacsora elfogyasztása után kísértethistóriák mesélésével töltsük szenteste éjszakáját; nem igaz? Azonban a viktoriánus Angliában mi sem volt ennél természetesebb. A korszakban aranykorukat élték a szellemekről, szörnyetegekről és különböző természetfeletti lényekről szóló történetek, de az kevésbé ismert, hogy a szenteste kifejezetten a kísértethistóriák mesélésének ideje volt. December 24-e alapvetően nem is tartozott a karácsonyi ünnephez, csak annak előestéjeként tekintettek rá. Az ünnep ma ismert, békés, meghitt jellegétől ez az atmoszféra merőben eltér, ezért érdemes megfigyelni, hogyan alakult ki a hagyomány, és milyen módon él tovább a jelenben.

A szokás eredetét a néphagyományban kell keresni, éppen ezért a kérdés vitatott a folklórkutatók körében. Mint a legtöbb hasonló, a nép körében keletkező tradíció, ez is szájhagyomány útján terjedt, vagyis a kutatás csak a történet első írott vagy nyomtatott példányának megjelenésétől tud konkrétumokkal dolgozni. Elterjedt vélekedés, hogy a téli napforduló (december 21.) időszaka inspirálta ezeknek a természetfelettiről szóló történeteknek a születését. Mivel ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb éjszaka a pogány hitvilágban általánosan a gonosz időszakaként tekintettek rá, amikor könnyebb az átjárás az élők és a holtak világa között. Mindazonáltal, mivel innentől rövidülnek az éjszakák egyben a változás, az átmenet ideje is. Ez a légkör pedig jó táptalaj lehetett a szellemekről, gyilkosságokról szóló rémtörténetek kialakulásához. A téli időszakban vidéken leálltak a mezőgazdasági munkák és a hosszú, sötét estéken, a családtagok összegyűlve a tűz körül, más szórakozási lehetőség nem lévén, saját meséikkel szórakoztatták egymást. Ezek alapján néhány kutató a balladairodalom továbbélésének tekinti a szokást. Mindenesetre, olyan alapvetően a folklórból, szájhagyományból keletkező hagyományról van szó, amely nem csak, hogy tovább élt a nyomtatott sajtóban, de még elterjedtebbé vált. 

Ennek kedvezett az 1800-as évek gazdasági és társadalmi környezete. Az ipari forradalom és a városiasodás hatására Londonba és az angliai nagyvárosokba áramlott a vidéki népesség, akik szükségszerűen vitték magukkal népszokásaikat és mondáikat. Később pedig, amikor már ez a réteg összekeveredett a városi munkássággal, már nem is annyira hagyományait akarta megőrizni, hanem a számára idealizált arisztokrácia szokásait kívánta megismerni és átvenni.

Az ipari forradalom teremtette társadalmi közeg a kortársak számára nem feltétlenül a fejlődést jelentette, sokkal inkább – éppen a hirtelen változás és bizonytalanság miatt – félelmet keltett. A kísértettörténetek egyfajta kiutat, menekülést kínáltak ebből a világból, sokszor egy másik társadalmi közegbe. De a természetfeletti megjelenése mindenképpen kizökkentette a hallgatóságot a hétköznapok gondjaiból, és éppen karácsonykor, amikor leginkább vágytak a figyelemelterelésre.

A változékonyság megjelent a társadalmi osztályok között is, ezt jól mutatja az a kísértethistóriákban is fellelhető jelenség, hogy a különböző társadalmi csoportok közül szinte mindegyik szereplőként jelenik meg. Az arisztokrácia számára az egyszerű munkások vagy vidéki parasztok élete jelentett kuriózumot és megfordítva: az alsóbb rétegeket pedig nyilvánvalóan az arisztokrácia fényűző, kényelmes élete érdekelte.

Klasszikus esetben a kísértettörténeteket szenteste, vacsora után mesélték, amikor a család és a vendégek összegyűltek. Ez az alaphelyzet az irodalomtörténetben nem egyedülálló jelenség, előzményeit Boccaccio Dekameron-jában, és a Canterbury mesékben is megtalálhatjuk. Kezdetben mindenki saját történetet mesélt, amit annak érdekében, hogy még izgalmasabb legyen úgy adtak elő, mintha saját magukkal vagy közeli ismerősükkel esett volna meg. Később pedig a személyes történetek mellett az újságban megjelenő, kifejezetten erre az alakalomra írt kísértethistóriákat olvastak fel. A közös mesélés tradíciója pedig az írott formában is tovább élt. Gyakran kezdődtek az írott művek egy kerettörténettel, például a vidéki kúriában összegyűlt társaság kezdett el rémtörténeteket mesélni, így a kísértetekről már a szereplők meséltek egymásnak és ezáltal az olvasóknak is.

Ahogy Jerome K. Jerome fogalmaz:

„És nem csak a szellemek sétálnak csak szenteste, hanem az élők is ekkor beszélnek róluk. Ha 5-6 angolul beszélő ember összeül a tűz körül szenteste, kísértettörténeteket kezdenek mesélni. (…) Ez egy derűs, ünnepi időszak és mi imádunk elmélázni sírokon, holttesteken, gyilkosságon és véren.” (Jerome, 1891, 15-16.) 

A karácsonyi kísértethistóriák jellege és szellemképe is megváltozott a korszakon belül, ahogy az okkultizmus iránti érdeklődés növekedett. A korai karácsonyi rémtörténetek szellemei igyekeztek morális üzenetet közvetíteni, a főszereplőt – és ezzel együtt az olvasót is – jó tettekre inspirálni. Azonban később, főként az 1840-es évektől előtérbe kerültek a kegyetlen, önző szellemek, akiknek a saját lelki üdvük elnyerése számított elsődlegesnek. Mindennek ellenére népszerűségük töretlen maradt, sőt a század vége jelentette a virágkort számukra.

Azonban rengeteg írónál találhatunk utalást erre a szokásra, egészen a középkorig visszamenőleg, vagyis jóval azelőttről, hogy írott formában megjelentek volna. Shakespeare a

Téli regében például így fogalmazott: „De télre inkább bús rege való. Tudok egyet manókról és lidércről.” Kortársa, Christopher Marlow pedig a téli időszakban mesélt szellemekről szóló történetekről A máltai Zsidóban. A fent említett első publikáció, amelyből már konkrét történeteket is ismerünk, az 1730-as évekből származó Round about our Coal Fire or Christmas Entertainments című mű volt. Ebben hat rövid történet olvasható a szellemekről, a tündérekről, a boszorkányokról és elmeséli Jancsi és az égig érő paszuly történetét.

A magyar irodalomban egészen a 19. századig csak a verses prózában jelentek meg a szellemek. Prózában választóvonalat jelentettek az 1917-ben megjelenő Éjfél, magyar írók misztikus novellái Bálint Aladár szerkesztésében és a Balázs Béla által összegyűjtött és fordított, külföldi írók munkáit tartalmazó Kísértethistóriák című művek. Azonban sem ezekben a kötetekben nem kötik össze a rémtörténeteket a karácsonyi hagyománnyal. Sokkal inkább jelenik meg a fantasztikum a világháború okozta sokk feldolgozásának egy fajtájaként. Babits Mihály Karácsonyi Madonna című műve, az egyetlen rémtörténet, ami karácsonykor játszódik, azonban a klasszikus kísértethistóriáknak csak a hangulatát adja át a misztikus templomba karácsony éjjel bemerészkedő lovag tragikus története.

A leginkább ismert karácsonyi kísértettörténet Charles Dickens Karácsonyi ének (1843) című műve, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és jelentősen fellendítette a szellemtörténetek iránti érdeklődést. Ennek köszönhetően a történetek írott formában megjelentek Amerikában is, ott azonban nem terjedt el a szokás. A Karácsonyi ének sikere is valószínűleg inkább Dickens hírnevének volt köszönhető. Tara Moore, az Elisabethtown College angol irodalmat oktató tanára szerint a mű főszereplője, Ebenezer Scrooge személye is példázza azokat a viktoriánus kori, korai kapitalista világába csöppenő egyéneket, akinek mindennapi, családi életét felborította a fent említett új társadalmi helyzet.

A Karácsonyi ének morális üzenetét pedig éppen az teszi annyira erőteljessé, hogy a szellemek leírása valóban olyan hátborzongató, hogy az olvasót is arra készteti, hogy átértékelje a tetteit.

„Scrooge döbbenve látta, hogy a csengettyű alig észrevehetően rezegni kezd. A rezgés erősbödött, míg a csengettyű halkan megszólalt, mind erősebben csilingelt, végül harsogva zúgott. A házban levő valamennyi csengő vele zengett. Talán félpercig vagy egy percig tartott ez a zenebona, de Scrooge egy örökkévalóságnak érezte. Azután hirtelen mély csend lett: valamennyi csengő egyszerre némult el. A pincéből lánccsörgés hallatszott. Scrooge gondolatában felrémlett, hogy kísértetlakta házak pincéiben a szellemek csörgetni szokták láncaikat. Ekkor a pinceajtó dörrenve kicsapódott, a lánccsörgés élénkebb lett, tisztán lehetett hallani, hogy a lánccsörgető felfelé jön a lépcsőn és megáll az ajtó előtt.” (Dickens, 1943, 8.) 

A mű a mai napig az egyik legközismertebb karácsonyi történet, számtalan mozi és animációs filmet ihletett, valamint maga a kötet is évről évre új kiadásokban jelenik meg. A legutóbbi magyar kiadás 2021-ben a Helikon zsebkönyvek sorozat részeként látott napvilágot.

Bár Dickens több hasonló karácsonyi történetet is írt, azok közel sem váltak ennyire ismertté. Az All the Year Round című folyóiratnak rendszeresen jelent meg karácsonyi különszáma, amelybe a szerzőn kívül kortársai is írtak kísértethistóriákat. Az első ilyen az 1859 decemberében megjelenő Haunted House című lapszám volt, amely nyolc rövid történetet tartalmazott. Itt a szokásos kerettörténet egy különleges példájával találkozhatunk, ugyanis a címben szereplő kísértett ház lakói azzal a konkrét céllal érkeznek ide, hogy felderítsék a természetfeletti eseményeket. Minden szereplő a tizenkettedik éjszakán számolt be az élményeiről a többieknek, a történetek címei pedig az adott lakó hálószobájának nevét jelölik.

Kevésbé ismert, viszont annál szórakoztatóbb Jerome K. Jerome, Told after Supper (1891) című műve, amelyben a szerző a kísértethistóriák szokásos elemeit karikírozta, miközben megírt egyet. Megismerteti a műfaj alapvető kliséit már a bevezetőben, (egy kisebb társaság mesél kísértethistóriákat szenteste, egy fiatalember szobájában az éjszaka közepén megjelenik egy ismeretlen nő, a szkeptikus vendég szándékosan a kísértett szobában tölti az éjszakát) amiket aztán felhasznál a történetben. Hosszan értekezik a szenteste különleges atmoszférájáról, és a szellemek szokásairól. A stílusa könnyed és humoros, gyakran kiszól a történetből, és igazi angol úriemberként társalog a szellemekkel és az olvasóval egyaránt.

Természetesen a szkeptikus vendég, aki a kísértett szobát választja, valóban találkozik kísértettel. A lakók elbeszélése alapján a kék szobát egy bűnös ember lelke kísérti, aki életében több gyilkosságot is elkövetett. Megölt egy karácsonyi dalnokot (hozzávágott egy darab szenet, ami éppen a szerencsétlenül járt énekes torkán akadt és megfulladt), később egy másik zenészt, aki kürtön játszott (a házba invitálta és soha nem látták többé), illetve egy vacsora alkalmával megmérgezett egy egész német zenekart. Mikor az éjszaka folyamán a vendéget meglátogatja a jelenés, elmeséli neki, hogy az áldozatok szellemei minden szenteste összegyűltek, hogy a gyilkosukat háborgassák. De a bűnös lélek még áldozatai szellemeit sem hagyta békében kísérteni. Nem részletezi a kérdést, de kijelenti, hogy alkalmatlanná tette őket minden kísértési célokra. A szkeptikus vendéget persze lenyűgözi a jelenség, de ahogy az lenni szokott, a történetet, a ház lakóin kívül senki sem hiszi el neki.

Henry James, A csavar fordul egyet (1898) című műve magyarul is megjelent, sőt több feldolgozását meg is filmesítették, legutóbb 2020-ban A fordulat címmel. A történet egy tipikus vidéki, viktoriánus birtokon játszódik, ahol a ház nevelőnőjét bizarr jelenések kísértik a ház régen elhunyt alkalmazottairól. A cselekmény nagyon lassan bontakozik ki, a szereplők karakterei és tulajdonságai pedig folyamatosan változnak, míg az olvasó már nem tudja kinek higgyen. Talán éppen ez a mű legmegrázóbb oldala, hogy végig kétségek közt tartja az olvasót, szándékosan kétértelműen fogalmaz, és még a mű legvégén sem lehetünk biztosak benne, hogy mi is történt.

Bár a hagyomány a 20. században hanyatlani kezdett, a hetvenes években még mindig annyira élt a köztudatban, hogy a BBC A Ghost story for Christmas (1971–1978) címmel televíziós sorozat formájában interpretálta a tradicionális kísértethistóriák egy részét. A sorozat sikerét, illetve a publikum karácsonyi horrorra való igényét bizonyítja, hogy 2005-ben új adaptációkat kezdtek készíteni a történetből, a legutóbbit, melyet Mark Gettis írt és rendezett, The Mezzotin címmel 2021 karácsonyán sugározták.

A sorozatokhoz leginkább Dickens és a szintén híres karácsonyi rémtörténet író, M. R. James műveit használták fel. Egyik leghíresebb műve A kőrisfa, amely írásban 1904-ben jelent meg, majd a BBC 1975-ben filmesítette meg. A történet főszereplője, Sir Richard vidéki birtokot örököl nagyapjától, Sir Matthewtól, aki titokzatos körülmények között hunyt el. Az új birtokos megjelenésével pedig egyre sokasodnak a baljós jelek. Az állatokat ismeretlen betegség tizedeli, Sir Richard hálószobájának ablakát folyamatosan karcolja a mellette álló kőrisfa ága, ami nappali fényben több méterre a háztól áll.

Később megtudjuk, hogy Sir Matthew vallomása alapján egy falubeli nőt, Mrs. Mothersolet boszorkányságért felakasztottak, és mikor a templom felújítása miatt exumálni kell Mrs. Mothersole testét, felfedezik, hogy a koporsója üres. Az olvasó balsejtelmét tovább fokozza, hogy egyes értelmetlennek tűnő, mégis hátborzongató mondatokat sokat ismételnek a műben. Például a szereplők gyakran a Biblia véletlenszerű soraiban keresnek magyarázatot az eseményekre („vágd le”, „soha ne legyen lakva”, „a nő fiataljai is vért szívnak”), vagy az akasztófa alatt álló Mrs. Mothersole utolsó szavai („vendégek lesznek a teremben”).

Sir Richardot, a nagyapjához hasonlóan, megmagyarázhatatlan körülmények között holtan találják, és mikor a helyi tiszteletes sejteni véli, hogy a kőrisfának köze lehet az ügyhöz, a fát felgyújtják. Az égő fa törzséből hatalmas pókok, tömegével másznak elő, majd mikor a fa teljesen leégett a hamuban megtalálják Mrs. Mothersole holttestét.

Tara Moore, a Victorian Christmas in Print című könyvében így foglalta össze a karácsonyi kísértethistóriák jelentőséget:

„A karácsonyi felolvasások folyamán, a kísértettörténetek lehetőséget nyújtottak arra, hogy az emberek belépjenek az angol kulturális múltba, a közösség egy romantikus szokásába. Élvezzék egy vidéki ház vendégszeretét, megtámogatva az osztályok között feszülő ellentéttel és a felső osztály elfajzásaival. Ezenkívül biztosítottak egy olyan kulturálisan elismert közeget, ahol az emberek egy fiktív olvasó közösség tagjai lehettek és bírái a természetfelettinek. És milyen meghívóra volt szükség egy ilyen tökéletes karácsonyhoz? Egyetlen magazinra.” (Moore, 2009, 98.)

Mai szemmel a szokás talán morbidnak, de legalábbis nagyon furcsának tűnik, azt azonban be kell látnunk, hogy az a közösségi élmény, amit a történet mesélés és hallgatás jelentett, nem is annyira elrugaszkodott a karácsonyi életérzéstől. Valamint a hagyomány arra is rávilágít, hogy milyen fontos lehet az egyes ember és akár a teljes társadalom életében az, hogy az irodalomhoz meneküljön, ha más módon nem tud alkalmazkodni a valós világ problémáihoz.

Papp Regina

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Felhasznált irodalom:

Dickens, Charles: Karácsonyi ének, Budapest, 1943.

Dickey, Colin: A Plea to Resurrect the Christmas Tradition of Telling Ghost Stories 

Yukodec, Elizabeth: How Ghost Stories Became a Christmas Tradition in Victorian England, 2021 

Jerome, K. Jerome: Told after Supper, London 1891.

Ismeretlen szerző: Round about our Coal Fire or Christmas Entertainments, 1734.

Moore, Tara: Victorian Christmas in Print, New York, 2009.

James, Henry: A csavar fordul egyet 

The Collected Ghost Stories of M. R., New York, 1931.

Wirágh András: Egy előszó, és ami mögötte van. Éjfél. Magyar írók misztikus novellái, 1917., Kalligram, 24. évf. 7-8. szám, 150-155., 2015.

Ezt olvastad?

A 143 éve született Bartók Béla portréja

A zenetudós, zeneszerző és zongoraművész Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegye területén, mely ma már Romániához tartozik.

X