Egy profán Jeanne d’Arc

„Egy emlékművet, egy történelmi ikont akartam hús-vér emberré visszaváltoztatni” – írja Katherine J. Chen Johanna című regényéről, melyben Jeanne d’Arc alakját dolgozza fel. Az orléans-i szűz már a 15. században óriási érdeklődést váltott ki, nem igen van más perirat, amelyet olyan lelkesen másoltak és terjesztettek volna, mint az ő 1431-es meghallgatásának anyagát. Később aztán számtalan művészeti és populáris alkotás foglalkozott történetével, van pseudo-Shakespeare dráma az Erzsébet-kori Angliából, romantikus feldolgozás Schiller tollából, írt róla regényt Mark Twain, drámát George Bernard Shaw és Bertold Brecht, ezen kívül számtalan képzőművészeti, zenei – köztük egy Csajkovszkij-opera – és filmes feldolgozás is született. Chen Jeanne d’Arc történetének egy ízig-vérig 21. századi olvasatát adja.

Jeanne d’Arc a „százéves háború” hadszínterén tűnt fel, amelynek gyökerei egészen Hódító Vilmosig nyúlnak vissza. Ő Normandia birtokosaként a francia király hűbérese volt, s így szállt partra Angliában (Hastings, 1066), hogy ott király legyen. A szálak még jobban összekuszálódtak, mikor egy évszázaddal később Aquitániai Eleonóra elvált a francia királytól, és hozzáment a Normandiát birtokló Henrikhez, aki rövidesen Anglia királya lett, s házasságába természetesen vitte magával francia tartományait is. Az angol király így fél Franciaország ura lett, amit a francia uralkodók nem tűrhettek. Két generációval később, III. Henrik angol király és IX. Szent Lajos francia király rendezték újra a helyzetet a párizsi szerződésben 1258-ban, amelyben Lajos átengedte Henriknek Aquitániát mint francia hűbérbirtokot. Cserében Henrik hivatalosan is lemondott a franciák által már amúgy is meghódított többi birtokáról a kontinensen. A hűbéres viszonyból fakadó konfliktusokat tovább bonyolította az uralkodóházak szoros rokonsága is. Mikor meghalt az utolsó Capeting király, a franciák a helyébe egy Valois uralkodót választottak, azonban trónigénye volt III. Edward angol királynak is Capeting-dinasztiából származó édesanyja révén. Mindeközben Aquitánia miatt is vita bontakozott ki a francia és az angol uralkodók között, amitől aztán a francia király megfosztotta III. Edwardot egy a hűbéresi viszonyból eredő jogi sérelmet követően 1337-ben, amely év hivatalosan a „százéves háború” kezdőpontjaként lett kijelölve. A következő évtizedekben hadjáratok és megegyezések váltogatták egymást, miközben mindkét fél küzdött a saját problémáival is: az angolok a skótokkal, a franciák a flamandokkal.

Jeanne d’Arc valószínűleg 1412-ben született. Három évvel később a franciák meghatározó (és megalázó) vereséget szenvedtek Azincourt-nál az angol V. Henriktől, Néhány év múlva Burgundia Anglia szövetségese lett, az 1420-as troyes-i egyezményben pedig VI. Károly francia király és felesége leányukat V. Henriknek ígérték, valamint az angol királyi pár leendő gyermekeit tették meg a francia trón örököseivé kizárva az öröklésből saját fiukat. A kitagadott Dauphinnak már korábban menekülnie kellett Párizsból, és a következő években nem sok reménye lehetett, hogy valaha visszatérhet. Ebben a kétségbeejtő helyzetben jelent meg udvarában Jeanne d’Arc, egy egyszerű parasztlány Domrémy-ből. Ő otthonát, szüleit hátrahagyva indult el a Dauphinhoz Szent Katalin, Szent Margit és Szent Mihály arkangyal sugallatára a feladattal, hogy felmentse az ostromlott Orléans-t. Jeanne valóban képes volt fordítani a háború menetén, a francia sereg hamarosan nem csak Orléans-t mentette fel, de egy új hadjáratban elfoglalta Reims-t, ahol a szent olajat őrizték, amellyel a francia királyokat kellett felkenni. A hagyomány szerint ezzel az olajjal kenték fel a Meroving dinasztiából származó Clovist, az első keresztény királyt az 5. század végén. A Dauphint itt koronázták meg 1429-ben, ekkortól VII. Károly francia király.

Jeanne csillaga ezek után leáldozott. Hamarosan Compiègne ostroma során burgundi fogságba esett, akik átadták az angoloknak. Ők Rouenben egyházi vizsgálatnak vetették alá. Azt igyekeztek elsősorban kideríteni skolasztikus módszerekkel, hogy a Jeanne által hallott „hangok” valóban a szentektől származtak-e, avagy az ördög álcázta magát bennük. Ezen kívül nagy figyelmet szenteltek annak is, hogy Jeanne elhagyta szüleit és férfiruhát öltött, amellyel az egész társadalmi renddel szembe ment. Végül eretnekségért máglyán elégették 1431-ben.

Jeanne d’Arc kivégzése után néhány hónappal a gyermek VI. Henriket, az azincourt-i győztes V. Henrik fiát koronázták meg a Notre Dame-ban Franciaország királyává, majd hazavitték Angliába. A következő években megromlott a viszony Anglia és Burgundia között, majd mikor meghalt az angol régens, Burgundia régi és megbízható szövetségese, végleg elszakadtak a szálak. Burgundia hamarosan kiegyezett a francia királlyal. A továbbiakban 1436-ban végre francia kézre került Párizs, majd 1449-ben VII. Károly hadjáratot indított Normandiába, 1450-ben bevette Rouent, ahol Jeanne-t megégették.

Jeanne d’Arc alakja problémát jelentett az immár Párizst birtokló VII. Károly számára. Egyfelől a párizsiak szemében Jeanne ostromlójuk, ellenségük volt, és így a király is inkább hallgatott róla, másfelől Orléans csodálatos felmentése Isten szent jele volt, hogy Károly a franciák valódi uralkodója. Ha azonban Jeanne eretnek volt, az rossz fényt vetett a királyra is. Mikor Rouent is elfoglalták a franciák, és végre hozzáférhettek a Jeanne ellen lefolytatott per irataihoz, mi sem volt természetesebb, minthogy felül kellett vizsgálni az angolok által lefolytatott eljárást, amelyet azonban több tényező is lassított. A még folyó háború elvonta a királyt az ügytől, és VII. Károly talán amúgy is inkább a téma elhallgatását preferálta volna. 1453-ban aztán végre sikerült az angolokat Aquitániából is kiszorítani, és az angol királynak mindössze Calais maradt meg az egykor hatalmas kontinensen fekvő tartományaiból. Ekkor viszont a pápa nem ért rá Jeanne d’Arc ügyének felülvizsgálatával foglalkozni, hiszen keleten éppen elveszett Konstantinápoly a kereszténység számára. Végül két évvel később a következő pápa adta meg az engedélyt az új tárgyalásra. Ekkor jelent meg Párizsban Jeanne még élő édesanyja, testvérei, és a Jeanne-ra mindig meleg szívvel emlékező orléans-iak egy csoportja, hogy Jeanne felmentését kérjék.

Az újra nyitott vizsgálatban a tanúk egy része az eredeti perben is részt vett, s szinte mind angol nyomásnak tudták be az ítéletet. A tanúk másik fele Domrémy-ből származott és Jeanne-ról adott képet, ők főként az erényes keresztény lány portréját rajzolták meg, aki otthonában szorgosan font és varrt, vagy éppen a bárányokat őrizte a mezőn. Az első per irataiban erősen motivált, prekoncepciók alapján megfogalmazott kérdésekre maga Jeanne felelt, a forrásból egy bíráihoz mérten egyszerű és tanulatlan lány képe rajzolódik ki, ugyanakkor válaszai egy józanul gondolkodó, magáért körülményeihez képest kiállni merő lányt fednek fel. A revíziós perek anyagaiban ő már nem szólalhat meg. A róla rajzolt kép nem tűnik kevésbé motiváltnak, mint az első perben a kérdések. A tűzhely mellett fonó, szüleit tisztelő lány alakja válasz az eredeti ítéletre, ahol éppen nőietlen magatartása, a társadalmi normák felrúgása miatt küldték máglyára. A bárányokat őrző kislány pedig Krisztus pásztori szerepéhez kapcsolta a szentként tisztelt alakot. A kép túlságosan épít toposzokra, semhogy komolyan lehessen venni. A felülvizsgálat nem meglepő módon megsemmisítette az első per ítéletét. Ezúttal úgy találták, a győzelmei igazolják, hogy valóban Isten küldötte volt.

Ezzel azonban még nem ért véget Jeanne d’Arc ügye. 1840-ben egy francia tudós kiadta az eredeti per anyagát. Felix Dupanloup, 1849-től Orléans püspöke, olvasta a kiadást, és arra a meggyőződésre jutott, hogy Jeanne d’Arc-nak szentnek kellett lennie. 1869-ben ő nyújtotta be a Vatikánnak a kérelmet Jeanne d’Arc kanonizációjára. A 20. század elejére aztán Jeanne d’Arc nagyon sokak hőse lett: feminista szimbólumtól a kommunisták példaképéig mint a kisemberek védelmezője, az Egyház áldozata. Az első világháború után alakja a franciák számára nemzetegyesítő erővel bírt. Szentté avatása végül 1920-ban történt meg, a francia parlament két évvel később az ország egyik védőszentjévé nyilvánította. Jeanne d’Arc a hit erejének megtestesítőjévé vált.

Jeanne d’Arcra mint jelenségre nehéz magyarázatot adni. Hogyan juthatott el egy egyszerű, fiatal parasztlány mindenféle kapcsolatok és vagyon nélkül a király udvarába, s aztán győzte meg a királyt, hogy adjon hadsereget mögé? Katherine J. Chen kérdése is részben ez volt az írás megkezdésekor: hogyan születhet meg egy ilyen történelmi karakter, milyen körülmények alakíthatták ezt az egyéniséget és adtak lehetőségeket a kezébe? Chen a mai ember számára releváns válaszokat kívánt adni.

Chent az írásban mindig is motiválta, ha meg nem értett vagy elnyomott szereplőknek adhatott új hangot. Első regényét Mary B címen a Büszkeség és Balítélet Mary Bennettjéről írta. Jeanne d’Arc-ról már évek óta olvasatlanul állt a polcán egy életrajz, mire egyszer végre kinyitotta és elolvasta. Akkori élethelyzetében – ekkor éppen munkanélküli volt – pedig jól rezonált benne a harcos, elszánt, bátor női karakter. A következő félévben nekiállt a kutatómunkának, szigorú napirendet alakított ki: napi száz oldalt olvasott Jeanne-ról, a százéves háborúról vagy éppen a késő középkori hétköznapokról, és így készült el az első kézirattal. A következő fél évben súlyos betegséggel küzdött, eközben írta újra a regényt, és igazította cselekményét aprólékosan a történeti kronológiához, még akkor is, ha ez saját elképzeléseit kellemetlenül keresztül húzta.

Chenre íróként nagy hatással volt Hilary Mantel, a modern angolszász történelmi regény „nagyasszonya”. Mantel olvasását egy kreatív írás kurzuson való részvételhez hasonló tapasztalatként élte meg. A Wolf Hall számára is annak lett a példája, miként lehet történelmi karaktereket újszerűen, életközelien bemutatni. Új élményt jelentett számára, hogy egy történelmi regény jelen időben van megírva, és saját művében ő is alkalmazta a technikát. Csodálja Mantel prózájában, hogy feltételezi olvasója intelligenciáját, nem magyaráz túl, ami ugyancsak igaz Chen stílusára is. Amiként Mantel mítoszromoblóan, a katolikus egyház érzékenységére fittyet hányva nyúlt Thomas More alakjához, az ereklyék tiszteletéhez, vagy éppen a prófétanő Elizabeth Bartonhoz, úgy veszi le Chen is a szent köntösét Jeanne d’Arcról.

Chen Jeanne-ja profán. Nem egy szende szűz, nem sző-fon édesanyja mellett, nem Isten alázatos szolgálóleánya. Nem „hibátlan” és nem „példaszerűen tökéletes”, ahogyan Mark Twain írta róla regényének előszavában. Chen már egy 21. századi olvasatát adja a történetnek és a figurának, nem naiv, nem romantikus, szó sincs miszticizmusról vagy látomásokról. Chen Jeanne-ja két lábbal áll a földön. Egyfajta Tarth-i Brienne-ként jelenik meg, óriási és erős. Van benne bőven Arya Stark vakmerőségéből és elszántságából is. A Trónok harca sorozat hősnőihez hasonlóan, ő sem illik bele a társadalom kereteibe, nem veti alá magát kora normáinak, és végül a harcos szerepében találja meg önmagát.

Mindemellett zseniálisan épül be Chen verziójába Szent Katalin, Szent Margit és Szent Mihály. A túlvilági „hangok” nem vesznek el, de egy modern olvasó számára komolyan vehető, átélhető kép jelenik meg a mára már nevetségesen ható látomások helyett. Chen nem veszi komolyan a források minden szavát, nem érdeklik mítoszok és toposzok, bátran szakít a Jeanne d’Arc történet egyes elemeivel, és a helyükben bonyolult kapcsolat tárul fel király és alattvalója között, amely szervesen épül be az udvari intrikák világába. A történet ráadásul nem válik túl bonyolulttá, Chen nem terheli az olvasót ezernyi karakterrel vagy mellékszálakkal. A regény egyszerű és lényegretörő, nem veszik el a százéves háború szövevényeiben, nem nyúlik sokszáz oldalas, vaskos kötetté.

Chen sikerrel ad új hangot, új egyéniséget Jeanne d’Arc-nak, s hogy elérte a maga elé tűzött célt, azt mi sem bizonyíthatja jobban, mint amit Hilary Mantel írt a regényről méltatásában: „Mintha Chen egy szobor belsejébe bújt volna és lelket lehelve belé újjáteremtette Jeanne d’Arcot mint egy nőt a mai kornak.”

Kintli Dorka

Források:

Award-winning novelist Katherine J. Chen sets out to reach new literary heights at Brown, 2023. december 21. https://www.brown.edu/news/2023-12-21/katherine-chen (2024. március 13.)

Helen Castor: Joan of Arc, London, 2014.

Deborah A. Fraioli: Joan of Arc and the Hundred Years War, Westport CT – London, 2005.

Interiew with the author of JOAN Katherine J. Chen, 2022. október 7, https://www.youtube.com/watch?v=7kpMTvAEiek (2024. március 13.)

Jeanne d’Arc, szerk. T. Douglas Murray, 1902., Project Gutenberg: https://www.gutenberg.org/files/57389/57389-h/57389-h.htm (2024. március 13.)

Karen Sullivan: The Interrogation of Joan of Arc, Minneapolis – London, 1999.

The Reading List podcast, https://readinglist.click/sub/the-new-episode-of-pagecast-is-out-now-katherine-j-chen-discusses-her-new-novel-joan-with-nancy-richards/  (2024. március 13.)

The Trial of Joan of Arc, ford. és jegyz. Daniel Hobbins, Cambridge MA – London, 2005.

Ezt olvastad?

Egy királynő tükre – I. Erzsébet: egy mítosz születése

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza,

X