Egy svéd telepes család Amerikában – A Kivándorlók

1849-ben, a magyar szabadságharccal egy időben, Svédországban egy csendesebb ellenállás vette kezdetét: a nagy amerikai kivándorlás. Vilhelm Moberg svéd író regényciklusának (Kivándorlók, Bevándorlók, Telepesek, Az utolsó levél Svédországba) főhőse, Karl-Oscar Nilsson az első a szülőfalujából, aki családjával tengerre száll, búcsút intve az óhazának. 1971-ben Jan Troell forgatott filmet a történetből. 2021-ben Erik Poppe norvég rendező álmodta vászonra a Nilsson család amerikai megtelepedésének históriáját svéd–új-zélandi–norvég–dán koprodukció keretében. Filmjének hőse, Kristina, egy egyszerű írástudatlan parasztasszony. Ő lesz az első svéd telepes asszonyok egyike Minnesotában, afféle svéd Éva, aki férjével új otthont teremt maguknak.

A film plakátja (Forrás: port.hu)

Vilhelm Moberg nem véletlenül foglalkozott a félmillió svédet megmozgató 19. századi kivándorlási hullámmal. Jól ismerte a környezetet, amely kiáramlásra kényszerítette a svéd parasztokat. 1898-ban született zsellércsaládban. Ahhoz a svéd írócsoporthoz tartozott, amelyet proletáríróknak neveztek. Tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak, és azt az irányzatot képviselte, amelyik az 1950-60-as években nem mondott le a párt eredeti céljáról, a monarchia felszámolásáról, a köztársaság kikiáltásáról. A svéd szélsőbaloldalt a Finnország elleni 1939-es szovjet támadás elítélésével, a jobboldalt a monarchia-ellenességgel, a köztársasági propagandával, éles antifasizmusával, valamint a második világháború idején tanúsított semlegességi politika erőteljes bírálatával haragította magára. 1973-ban önkezével vetett véget életének.

Moberg művei közül a Kivándorlók-ciklus és egy történeti munkája, a Népem története – Svédország a középkorban jelent meg magyar nyelven. Történeti látásmódja azon alapul, hogy a királyok, államférfiak helyett a nép történetét kívánta bemutatni. A népfelkelők, valamint a parasztok által megélt svéd történelmet ábrázolta történelmi regényeiben.

Vilhelm Moberg (Forrás: utvandrarleden.se)

A korszak, amelyben a Kivándorlók története kezdődik, látszólag nyugodt, de a svéd társadalom mélyén már megjelennek azok a konfliktusok, amelyek pár évtizeddel később sűrűsödve mélyreható változásokat idéznek elő, és elvezetnek a liberális, demokrata és szocialista mozgalom megerősödéséhez. 1844-ben engedélyezték a teljes sajtószabadságot, és 1848. március 18-án a Választási Reform Barátainak Társasága tüntetést szervezett, amelyet azonban a katonaság vérbe fojtott. A liberális reformok azonban lassan utat törtek. Svédországot végül 48-ban elkerülte a politikai forradalom, de nem kerülte el egy csendes forradalom: a kivándorlás. A parasztság széles rétegeit nem a politikai rendszer, hanem a vissza-visszatérő éhség mozdította ki szülőföldjéről. 1868-ban az utolsó nagy svéd éhség a dél-svédországi Småland tartományt sújtotta, azt a régiót, ahonnan tizenkilenc évvel korábban Moberg hősei, Karl-Oscar és felesége, Kristina elindultak, nem mellesleg Moberg is innen származott.

Poppe a család nőtagja, Kristina személyét emelte a középpontba. Nem egyedi ez a választás, hiszen az ABBA együttes két korábbi tagja, Björn Ulvaeus és Benny Andersson musicalt készített Moberg regényéből, és annak címe (Kristina Duvemåla-ból) utal Kristina sorsára. Karl-Oscar és Kristina a svéd nép hősei lettek a kulturális emlékezetben, szobrot állítottak a fiktív házaspárnak, és Kristina arcával bélyeget is kiadtak. Bár irodalmi alakok, mindazokat jelképezik, akik szegénységük miatt kénytelenek voltak elhagyni az óhazát.

Karl-Oscar és Kristina szobra Karlshamn városában (Forrás: wikipedia)

Karl-Oscar győzi meg feleségét, hogy hagyják el a szűkös, köves talajú Småland-ot, és utazzanak Amerikába. Kristina eleinte húzódozik az utazás gondolatától, ráadásul édesanyja az indiánokkal rémisztgeti, akiknek a testét „tollak fedik”. Ez mutatja, hogy milyen rémhírek terjengtek az európai parasztok körében a távoli Amerikáról. A svéd kormányzat korán felfigyelt a kivándorlás által jelentett veszélyre. A kormány és az újságok igyekeztek eltántorítani a kivándorolni szándékozókat. Rest munkaerőnek, hazafiatlan és kalandor elemeknek állították be azokat, akik kivándorolnak. A filmben a pap a szószékről megbélyegzi azokat, akik kivándorolnának, ahelyett, hogy elfogadnák az Úr akaratát, és elviselnék a megpróbáltatásokat. Karl-Oscar istállója leég, és mint utóbb Kristina emlékeiből megtudjuk, egyik kislányuk meghalt, mert éhségében túl sokat evett a forró kásából. Mindezen emlékek miatt a családfő felháborodik a pap szónoklatán, és tüntetően kivonul a templomból. A család végül elindul az Újvilág felé, de Kristina anyja nem hajlandó elbúcsúzni tőlük. Magukkal visznek egy darabot a svéd földből: az almafa vesszejét, amelyet elültetnek majd az amerikai otthonuk mellett.

A tengeri átkelés során megismerkednek a könnyű erkölcsű Ulrikával, akit mindenki csak a „ljuderi szajha” néven emleget. Kristina eleinte ellenségesen viselkedik Ulrikával, ám az ismeretlen országban, a bajban összebarátkoznak. Vonaton, majd gőzhajón teszik meg az utat New York-ból Minnesotába. A svédek előszeretettel választották ezt a területet.

Kristina és Ulrika (Forrás: port.hu)

A filmben a bevándorlókkal szembeni negatív attitűdöt csupán egy orvos képviseli, aki Kristinát vizsgálva megjegyzi, hogy „a bevándorlók úgy szaporodnak, mint a nyulak”, de éppen a történet időpontjában, az 1840-es évek végén az Amerikában született angolszász-protestáns rétegek ellenséges indulata a bevándorlókkal szemben politikai erővé vált. Az angolszász-protestáns középosztálybeliek minden paraszti szokást és magatartásformát „primitívként” ítéltek el. Az amerikai közbeszédben minden csoport kapott valamilyen jellemzőnek vélt gúnynevet. Ahogyan a „Paddy”-nek csúfolt íreket, a „John Jonsson” néven gúnyolt svédeket ügyetlennek, iszákosnak és az angol nyelv megtanulására képtelennek bélyegezték. Úgy vélték mindezen kívül, hogy ezek az emberek egy monarchikus berendezkedésű országból érkezve nem lesznek lojálisak az amerikai köztársaság eszményéhez. A svédek, norvégok többsége elhelyezkedett a mezőgazdaságban, mivel éppen időben érkeztek: még akadt rengeteg szabad földterület. Magukkal hozták Skandináviából a szövetkezeti mozgalmat és a népfőiskola intézményét. A később érkezettek döntő része ipari munkás lett, és különösen felülreprezentáltak voltak a svéd nők a szobalányok között.

(Forrás: port.hu)

A másik oldalon a svéd evangélikusok nehezményezték az új hazában az amerikai vallási toleranciát, a sok kisegyház és szekta létét. Petrus, a filmbéli evangélikus lelkipásztor ostorozza mindazokat, akik elhagyják az evangélikus egyházat, és azokat, akik amerikai szokásokat vesznek fel. Petrus és felesége, Judith egy „kis Svédországot” teremtenek maguk körül. Karl-Oscar és Kristina egy darabig meghatónak érzik a közösség gondoskodását. Ám a svéd közösség idővel egyre nyomasztóbbá válik számukra. Petrus a felesége révén előbb megpróbálja eltávolítani egymástól Kristinát és a hitehagyottnak bélyegzett Ulrikát, aki feleségül megy egy amerikai születésű, angol nyelvű baptista lelkipásztorhoz. Majd Petrus megtiltja Karl-Oscarnak, hogy beírassa a gyermekeit, és különösen a kislányát az amerikai népiskolába.

Petrus és Karl-Oscar képviselik a bevándorlók kétféle klasszikus szemléletmódját. Ez a kétfajta viszonyulás éppúgy jelen van egy párizsi észak-afrikai berber, vagy éppen berlini török vagy kurd közösségben. Petrus meg akarja őrizni a hazai szokásokat, elkülönülve a fogadó ország társadalmától, és el akarja határolni a kis közösségét a vallás révén az ellenségesnek érzett külvilágtól. Karl-Oscar szemlélete azon alapul, hogy be kell illeszkedni a fogadó társadalomba, minél előbb levetve a kirívó szokásokat, hiszen mint mondja, „azért jöttünk Amerikába, hogy amerikaiak legyünk”.

(Forrás: port.hu)

Akkor kerül kenyértörésre a dolog, amikor Kristina lánya eltűnik, és Kristina a keresése közben találkozik a sziú indiánokkal, akik kendővel betakarják a fehér anyát és lányát. Judith a Sátán csábítását látja a pogány, indián ruhadarab viselésében, és követeli levételét, amivel felingerli Kristinát. Az asszony kikel a túlzott szigor ellen, és Karl-Oscar nem hajlandó Petrus kérésére elhallgattatni a feleségét. Innentől kezdve a két csoport útja elválik. Kristina megengedi kislányának, hogy látogassa a népiskolát, és nem bánja, hogy angolul is tanul. A film cselekménye nem foghatja át a teljes akkulturációs folyamatot, de a regényből kiderül, hogy Karl-Oscar Nilsson sok évvel Kristina halála után nevet változtat. Karl-Oscar Nilsson parasztból Charles O. Nelson minnesotai farmer lesz. Útja a zsellérsorból a farmerrétegig vezetett, reprezentálva bevándorlók tízezreinek sorsát.

Az írástudatlan Kristina kislánya révén képes üzenetet küldeni szüleinek, a távoli óhazába. Eleinte magányosnak és elveszettnek érzi magát a vadonban, és vágyakozik a faluja után, ahol, ha nagy szegénységben is élt, de legalább tartozott valahova. Ő a szülőföld, a haza megtestesítője, aki férjét az óhazához köti. Végül azonban úgy, mint ahogyan a Svédországból hozott almafa lassan gyökeret ereszt az amerikai földben, Kristina is lassan megszokja az amerikai életet, az új környezetet. Poppe a filmjét „minden bátor anyának” ajánlotta. Kristina ilyen bátor anya volt, aki szembenézett a nehézségekkel, és a férje támasza volt, noha nem hitt a sikerben. Végül azonban küzdelmes út eredményeként sikerül otthont teremtenie az új környezetben. Halálával az utolsó kapocs is elvész, ami Karl-Oscart még Svédországhoz kötötte. Nem marad más a következő nemzedékeknek Svédországból, mint az almafa. Meg egy kicsiny sírkő, amelyről azonban már nem tudják Charles O. Nelson farmer és büszke amerikai állampolgár leszármazottjai, ki is nyugszik alatta.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket