Egyházi reprezentáció és recepció a filmektől az oktatásig – Az Egyháztörténészek VIII. Országos Találkozója

A Magyar Egyház- és Teológiatörténeti Akadémia (META) Egyesület és a PTE BTK Történettudományi Intézet 2022. május 26–27. között immár nyolcadik alkalommal rendezte meg az Egyháztörténészek Országos Találkozóját. A 2014-ben indult kezdeményezést a tavalyi évhez hasonlóan idén is – ezúttal már negyedik alkalommal – Pécs városa látta vendégül, amelynek helyszínéül idén a Pécsi Püspökség Magtár Látogatóközpontja szolgált. A találkozó idei témaköre – Egyházi reprezentáció és recepció (énkép, egyházkép) filmen, irodalomban, médiában és oktatásban – túlmutatott a hagyományos egyháztörténeti kereteken, hiszen nyitás történt a diszciplína határain túlra, a média-, az irodalom-, valamint a neveléstudomány irányába. A szervezők a diszkussziót elősegítő kerekasztal-beszélgetésekkel töltötték meg a programtervet. A cél az volt, hogy egymással határos, egymást metsző tudományterületek képviselői találkozzanak és tanácskozzanak egymással, új eredményekről és műhelyekről beszéljenek annak érdekében, hogy még hatékonyabb párbeszéd és kooperáció alakulhasson ki a különböző műhelyek között.

A jelenlévőket házigazdaként Felföldi László megyéspüspök köszöntötte, aki kiemelte, hogy nemcsak az egyén, hanem az egyház számára is kiemelten fontos a múlt, visszanézés nélkül ugyanis nem lehet a jelen és a jövő felé tekinteni. Ezt követően Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára nyitotta meg az eseményt, felhívva a figyelmet arra, hogy sok tekintetben történtek változások a legelső, 2014-es találkozó óta. Új tapasztalások hosszú sorával állunk szemben nap mint nap, a mai történészek és levéltárosok feladata pedig az, hogy relevánssá tegyék a történelmet. Gőzsy Zoltán (MNL Baranya Megyei Levéltár – PTE BTK TTI Újkortörténeti Tanszék) Felföldi Lászlóhoz kapcsolódva az emlékezet élővé tételét emelte ki, majd arról beszélt, hogy az egyházkép kialakulását részben folyamatában, részben fázisokban, stációkban érdemes vizsgálni, hiszen a klérus funkciója időszakonként változott.

A találkozó első blokkjában (Részben az egész – több mint egyháztörténet) Várszegi Asztrik OSB (nyugalmazott püspök-főapát) és Véghseő Tamás (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola) beszélgettek arról, hogy az egyháztörténet periférikus-e, eredményeinek van-e kapcsolata, hatása a mindenkori társadalomra. Gárdonyi Máté (PPKE HTK Közép- és Újkori Egyháztörténeti Tanszék) moderálásával a diskurzus hamar arra az eredményre jutott, hogy ez a szerep releváns.

Várszegi Asztrik elmondta, hogy Legányi Norbert főapát életrajzának feldolgozása kapcsán döbbent rá arra, tipikus magyarországi mechanizmusok mennyire jól nyomon követhetők a pannonhalmi bencések történetén keresztül. Amikor a kongregáció leépítését követően a rend megkísérelte korábbi pozícióinak visszaszerzését, akkor a köztörténetből jól ismert eszközökkel gátolta meg a törekvést az Állami Egyházügyi Hivatal. De Várszegi egy másik példát is felhozott az országos történelem és az egyháztörténet összetalálkozására, illetve a történelem bonyolultságára. A bencés rend profiljába az ősi monasztikus jelleg miatt sosem fértek be az olyan külső munkák, mint a tanítás, ma mégis iskolafenntartóként ismertek a leginkább Magyarországon. Ennek a jozefinista egyházreform az oka, amely felszámolta a „nem hasznos” szerzetesi közösségeket, a bencések 1802-ben pedig csak azzal a feltétellel tudtak újjáalakulni, hogy oktatási feladatokat vállaltak.

Véghseő Tamás a magyar görögkatolikus egyházon, illetve annak megszületésén keresztül mutatott rá az egyház- és társadalomtörténet találkozási pontjára. Az 1640-as években létrejövő ungvári unió nem egy, a Szentszéktől kiinduló törekvés volt, hanem egy alulról szerveződő társadalmi kezdeményezés. „Rómában azt sem tudták, Munkácsot merre kell keresni a térképen”, ami jól jelzi, hogy az egyesülés során az egyházi motiváció csak másodlagosnak tekinthető. A görögkeleti ruszin papság (és híveik) egy rendkívül elmaradott közösséget alkottak a 17. században, amelynek a felzárkóztatására született meg a kétoldali kompromisszum a római katolikusok és a bizánci rítusúak között. Utóbbiak elismerték a pápa egyházfőségét, illetve a katolikus tanításokat, cserébe viszont megtörtént az egyesültek papságának emancipációja, társadalmi és gazdasági helyzetük rendeződhetett.

A következő szekcióban („Keresés eredménye: 13” – Egyháztörténeti tematikájú dokumentumfilmek) Szekeres Csaba (forgatókönyvíró, operatőr, rendező) beszélgetett Varga Ágotával (filmrendező-producer) és Gulyás Gyulával (forgatókönyvíró-operatőr-rendező). A blokk ötlete onnan származott, hogy a történészeknek számos jó tapasztalata volt a dokumentumfilmesekkel a közelmúltban. Olyan kérdéseket tettek fel a filmesek, amiket ők vagy nem mertek, vagy eszükbe sem jutott feltenni.

Szekeres Csaba kiemelte, hogy bár viszonylag kevés egyháztörténeti tematikájú dokumentumfilm született Magyarországon – a beszélgetés címe, a „Keresés eredménye 13” is erre utal, a Google-kereső ugyanis mindössze 13 oldalnyi releváns találatot dob ki a téma kapcsán –, az elkészült alkotások azonban rendkívül szerteágazó témákat érintenek, kezdve az alsópapság Bokor-mozgalmától egészen a jelenkor cölibátussal kapcsolatos kérdéseiig.

Varga Ágota arról beszélt, hogy a történészektől eltérően a dokumentumfilmesek sosem úgy állnak neki egy munkának, hogy most az egyházzal fognak foglalkozni. Mindig egy-egy konkrét ügyet, esetet, jelenséget dolgoznak fel, amely megérinti őket, így náluk az egyén sokkal inkább belekerül az elkészült munkába, mint a történelemtudományok esetében, ahol a szerzőnek a lehető legnagyobb objektivitásra és távolságtartásra kell törekednie. Gulyás Gyula hasonló állásponton volt, véleménye szerint a dokumentumfilmeknek nem a tematikája érdekes, hanem a módszertana, a megközelítése, a drámaisága.

A harmadik szakaszban („Égi bárány” – Egyház a magyar játékfilmekben) kronológiai blokkokba rendezett magyar játékfilmrészleteken keresztül mutatták be az egyház filmes reprezentációját a 20. század második felében. A Kovács Ákossal (PPKE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet) és Szekeres Csabával (PPKE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet) zajló beszélgetést Bánkuti Gábor (PTE BTK TTI Modernkori Történeti Tanszék) moderálta.

Nyitásként az 1940-es és 1950-es évek játékfilmjeinek egyházi megjelenítését vizsgálták meg a beszélgetőpartnerek, ezen ábrázolásokat mintegy kulisszaként, szimbólumhordozó háttérelemként értelmezve.

Szőts István Ének a búzamezőkről (1947) című filmjében például a vallásos áhítattal vonuló tömeg a közösség erejének reprezentációjaként jelent meg, míg Keleti Márton Különös házasságában (1951) a klérus és a szerelmesek konfliktusa egyértelmű utalás a pártállam katolikus egyházat leszámoló politikájára. Az 1960-as évektől megfigyelhető változó filmnyelvet többek közt Zolnay Pál, Jancsó Miklós és Bódy Gábor művészetét érintve tárgyalták a résztvevők.

A találkozó második napját az Egyházkép az irodalmi művekben című szekció nyitotta meg, amelynek keretében Vaderna Gábor (ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), Görföl Tibor (PTE BTK Filozófia, Művészetelméleti és Klasszikus Tudományok Intézete), valamint Szilágyi Márton (ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) beszélgetett egymással.

A diszkusszió során előkerült, hogy az egyház és az irodalom kapcsolata látszólag egyszerűnek tűnhet, azonban közel sem az. Az irodalmárokat az érdekli, hogy az egyház magát miképpen képviselteti a művészetekben, a vallás, a vallásosság hogyan jelenik meg, mit jelent maga a hit, hogyan lehet továbbadni egy hagyományt és egyáltalán történetileg miképpen alakulnak ezek a kérdések.

Szilágyi Márton fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a 18–19. században nem egyházról, hanem egyházakról kell beszélnünk, a különböző felekezeteket külön kell szemlélni, nem szabad mindenkit egy központi narratívába besorolni. A felvilágosodás nem számolta fel a korábbi kereteket, hibás laicizálódásról beszélni; ez a narratíva valójában csak a katolikusokra vonatkozik, és nem foglalkozik a reformátusokkal. Alapvetően nem figyelhető meg folyamatos távolodás az egyházi témáktól. A felvilágosodást igazából nem lehet irodalomtörténeti folyamatként értelmezni; bár egy művelődéstörténeti korszakról van szó, de ebben a tekintetben sem egységes. Sőt az sem mindegy, hogy katolikus vagy protestáns háttérrel vallástalan valaki, a korszakban ezeket a kereteket egyszerűen még nem lehet levedleni.

Görföl Tibor szerint valójában az 1920-as évektől válnak meghatározóvá azok a szekularizációs folyamatok, amelyeket korábban a felvilágosodás idejére tettek. A modern világ ugyan vallástalan, a hitehagyottsággal szemben viszont épphogy nagyon aktív vallási irodalom jelenik meg ellenreakcióként (vö. például Georges Bernanos művei). Az 1950-es évekre ezek az explicit vallási tartalmak viszont már kikopnak a mainstream irodalomból. Az ember és Krisztus kapcsolatát már nem a templomban, hanem a természetfelettiségben, a halálban, a szenvedésben látták, inkább az emberi életet vizsgálták a reprezentáns szerzők (például Flannery O’Connor és Walker Percy). A teljes szekularizáció nem történt meg még napjainkra se. A katolikus témák ma is szalonképesek (például Marilynne Robinson), a vallási tartalmak ismét explicitté vállnak, de nem hitbuzgalommá, mint korábban, az 1920-as években.

Az irodalmi művekben megjelenő egyházkép után a modern médiára, annak egyházi körökben való felhasználására került a hangsúly Az egyházak és a médiahasználat kérdése a 20. század első felében című kerekasztal-beszélgetés során. Csibi Norbert (PTE BTK TTI Újkortörténeti Tanszék), a beszélgetés moderátora egy gondolatébresztő beszélgetés lebonyolítását tűzte ki célul, amelyben Gianone András (Budai Ciszterci Szent Imre Gimná­zium), Klestenitz Tibor (ELKH–OSZK Res Libraria Hungariae Ku­tatócsoport) és Soós Viktor Attila (Nemzeti Emlékezet Bizottsága) vett részt. A kerekasztal első részében a nyomtatott sajtó, a könyvek és a folyóiratok kerültek előtérbe, mely során először az első világháború, majd a trianoni országvesztés hatásait elemezték a résztvevők.

Klestenitz Tibor kiemelte, hogy 19–20. század fordulóján hatalmas változásokon ment keresztül a magyarországi sajtófogyasztás, az üzleti sajtó kialakulásával és a bulvárlapok megjelenésével az egyházak is reakcióra kényszerültek. A változás szele a pápák politikájában is tisztán érzékelhető, hiszen míg XVI. Gergely 1832-ben elítélte, kárhoztatta a sajtószabadság eszményét, addig XIII. Leó 1878-ben már az „írással szemben írást állítsatok” szemléletét tartotta követendőnek.

Soós Viktor Attila többek között a rádió megjelenésére adott egyházi reakciókat említette, melyek nem merültek ki szentmisék közvetítésében, hanem különböző lelki gondolatokat, segítő beszédeket is hallgathattak a hívek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rádió olyan kulcsfontosságú kommunikációs utakat nyitott meg az egyházak előtt, melyekkel el tudták érni a trianoni döntés miatt külföldre szorult híveiket, akik az utódállamok korlátozó intézkedései miatt nem fértek hozzá a nyomtatott sajtó termékeihez.

Gianone András ugyancsak a rádió kulcsfontosságú szerepét hangsúlyozta az 1938-ban megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszus lebonyolításának kapcsán, hiszen például ezen az eszközön keresztül voltak képesek kóruspróbák megtartására, valamint a Szentatya, XI. Pius pápa szózatát a Vatikáni Rádión keresztül, kihangosítva hallgathatta a hívek tömege. Az egyházak tehát igyekeztek lépést tartani a technikai fejlődéssel, s a tudomány új vívmányait is az evangelizáció szolgálatába tudták állítani.

Az Egyháztörténész és egyházi levéltáros című kerekasztal az egyházi levéltárosok munkájának változásaira helyezte a hangsúlyt. A szekció moderátora, Mihalik Béla Vilmos (ELKH BTK TTI) Karlinszky Balázzsal (Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár) és Koltai Andrással (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára) beszélgetett. A beszélgetés első része a mai egyházi levéltárak működési rendjét tárgyalta. Koltai András szerint ma már nincsenek nagy különbségek a különböző szerzetesi levéltárak között, lévén hasonló kihívások érik őket, s hasonló válaszokat is adnak rájuk. Bár lehetnek eltérések, hiszen a fenntartók, és azok elvárásai is különbözőek, jól érzékelhető azonban, hogy az egyházi levéltárak együttműködése egyre szorosabb.

Ennek egyik kézzelfogható eredménye a közös online kutatóhely, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete által működtetett matricula.hu. A levéltári digitalizációs folyamatokkal kapcsolatban mindkét vendég egyetértett abban, hogy a digitalizáció hatalmas lehetőségeket rejt magában, ugyanakkor új elvárásokat is támaszt az egyházi levéltárosokkal szemben.

Ezután Mihalik Béla az egyházi levéltárak „küldetései” iránt érdeklődött. Karlinszky Balázs megjegyezte, hogy az egyházi levéltáros pozíciója sokáig hivatali állásnak számított, általában fiatal papok látták el a feladatokat, épp úgy, ahogy az a dualizmus ideje alatt hagyományossá vált. Karlinszky ugyanakkor rámutatott: bár nyilvánvaló, hogy más volt egy „civil”, hivatásos történész és más egy egyházi személy hozzáállása a történeti forrásokhoz, de ez közel sem jelentette azt, hogy a papok ne művelték volna az egyháztörténet-írást. Elég, ha csak Fraknói Vilmos tevekénységre gondolunk, aki munkásságával „hatalmas lökést” adott a veszprémi levéltár forrásainak feldolgozásához.

A következő szekció az Egyházkép az oktatásban címet viselte. Moderátora, Gőzsy Zoltán kiemelte, hogy a beszélgetés elsősorban Gárdonyi Máté egyetemi jegyzetírási és Gianone András középiskolai tankönyvírási tapasztalataira, illetve a résztvevők oktatási gyakorlatára épül. A szekció vezetője elsőként afelől érdeklődött, hogy az oktatásban szerencsésebb-e a kontinuus történetvezetés, vagy inkább a főbb csomópontok bemutatására kellene-e koncentrálni. Gárdonyi Máté szerint a felsőfokú oktatás szintjén szerencsésebb a kontinuus szemlélet alkalmazása (említett kötetében is hasonlóan járt el), mondván „az egyháztörténet a teológiai tárgyak kerete”, s valamennyi témakörnél elvárt, hogy rendelkezzen hasonló keretekkel. Megjegyezte, hogy természetesen ő maga is érzi, a téma kapcsán vannak tradicionális súlypontok, melyek esetén részletesebb bemutatás szükséges. Ugyanakkor a szerző maga is kifejti preferenciáit, saját érdeklődési köre is megjelenik a munkában, ezáltal némely téma hangsúlyosabbá válhat. Hozzátette, szerinte az egyháztörténetet jobban ki kellene nyitni a társadalomtörténet felé; nagyobb figyelmet kell fordítani az aktuális igényekre, jöjjenek azok az egyházak vagy épp a hallgatók felől. Fontos a pontos reflexió és a korábbi súlypontok átértékelése is, hiszen kötete első kiadásakor (2003-ban) a II. vatikáni zsinat mondhatni a „jelen” része volt, mára viszont már egyértelműen a múlté.

Gianone András elmondta, hogy a közoktatás szintjén jóval kötöttebb a tananyag, mint a felsőoktatásban, ebből kifolyólag csak a csomópontok bemutatására van lehetőség. Ez azonban nem szabhat gátat annak, hogy jelenség alapú szemléletben folyjon az oktatás, így például a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám együttesen jelenjen meg. Kiemelte ugyanakkor, hogy az új kerettantervben – bár csökkent a tananyag – az oktatók jóval nagyobb autonómiát kapnak, így lehetőség nyílik külön egyháztörténet oktatására is. Gianone fontosnak tartaná, hogy az egyháztörténetben is a közelmúltra helyezzük a hangsúlyt, hiszen ez kelti fel leginkább a diákok érdeklődését, valamint szorgalmazná, hogy minél több kiállítás és bemutató nyíljon meg s legyen elérhető, amelyek révén kapcsolatot lehetne építeni a tanulókkal.

Varga Szabolcs (ELKH BTK TTI) szerint az általános iskolákban csak a csomópontok bemutatására van lehetőség, a középiskolákban viszont már működhet a kontinuus szemlélet alkalmazása is. Ezzel szemben a felsőoktatásban már elvárás a folyamatos elbeszélés, de lenne lehetőség „szelektálásra”, ki kellene alakítani egy vezérfonalat, amelyre aztán felfűzhetjük a tananyagot.

Ahogy megfogalmazta: „nagyon nehéz bemutatni az egyházi sokszínűséget”, ehhez mindenképp szükséges hangsúlyozni az egyháztörténet és a mai világunk közötti párhuzamokat.

A beszélgetés második részében rövidebb kérdések következtek, amelyek elsősorban a meghívottak személyes tapasztalatait voltak hivatottak bemutatni. Arra a kérdésre, hogy mely téma áll legközelebb a diákokhoz, Varga Szabolcs a középkori egyházat, az invesztitúraharcot emelte ki, ezek iránt véleménye szerint nagyobb a befogadókészség. Ezzel szemben a legnehezebb a 18–19. századi egyháztörténet bemutatása, a diákság gyakran veszíti el a fonalat az olyan összetett folyamatok vizsgálatánál, mint például a katolikus liberalizmus, de ugyancsak megnehezíti a tanítást a fogalmak kettős jelentésének megjelenése, valamint az, hogy a múltképünk nem igazán vesz tudomást a folyamatos változásokról. Gianone András tapasztalata szerint paradox módon magát a kereszténységet a legnehezebb tanítani, lévén a hozzá érkező diákok „már túl sokat tudnak”, így az alapoktól kezdve rendkívül nehézkes röviden összefoglalni a vonatkozó témákat. Gárdonyi Máté ugyancsak a középkort jelölte meg mint „hálás témát”, szerinte a kereszteshadjáratok, a középkori szerzetesség témái érdeklik leginkább a fiatalabb korosztályt. Ezeket könnyebben is adja át az oktató, könnyebb elhatárolódni tőlük, mint a modernkori társadalmi folyamatoktól.

Gőzsy ezután a 19. század első felében végbement változások interpretációjára kérdezett rá. Gárdonyi megjegyezte, hogy szerencsétlen, ha csak a nagy politikai jelszavak bemutatásáról van szó, szükséges az új törekvések, például a német felvilágosodás hatásának vizsgálata is. Ugyancsak elengedhetetlen, hogy a köztörténeti ismereteinket is bővítsük, illetve Gárdonyi szerint jobban kellene hangsúlyozni a szerzetesi ideálok megváltozását is. Gianone erre példaként a szerzetesség hasznosságának kérdését hozta fel, mondván, a 18. század előtt az imádkozás az uralkodók által hasznosnak elismert tevékenységnek bizonyult, ezzel szemben a 19. század első felére már elvárássá vált az iskolák, kórházak üzemeltetése. A szerzetesek tehát mindenkor megfeleltek az adott kor „hasznossági” ideáljának, ez nem a 19. században jelent meg először. A beszélgetés ezután gyorsan a 20. századra terelődött, melynek kapcsán Varga megjegyezte, a katolikus egyház még a legerősebb pozíciójában sem jelentett semmiféle veszélyforrást az állam számára, hiszen éppen az 1948-as események mutatják a legjobban, hogy az állam akár egy év alatt is képes volt megroppantani a szervezetét. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy az egyházakra nem az állam, hanem a társadalomban egyre jobban terjedő közöny jelenti a legnagyobb veszélyt.

A kétnapos konferencia utolsó, Rendtörténeti szintézisek (jezsuiták, pálosok) című szekciója, ahogy Forgó András (PTE BTK TTI Újkortörténeti Tanszék), a kerekasztal moderátora  is megjegyezte, nem hagyományos könyvbemutató volt. A résztvevők két, a tavalyi évben megjelent kötet – Bánkuti Gábor A pálosok és Pécs című könyve, valamint a Jezsuiták Magyarországon. A kezdetektől napjainkig című monográfia – apropóján a szerzetestörténeti kutatások jelenéről és jövőjéről beszélgettek. A kerekasztalon Bánkuti Gábor – mint az első könyv szerzője és a tanulmánykötet 28 szerzőjének egyike –, valamint Sarbak Gábor (ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport) és Siptár Dániel (Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár) vettek részt.

A kötetek megjelenése kapcsán Bánkuti Gábor elmondta, szerinte mindkét mű egyfajta szemléletváltást jelez, mégpedig azt, hogy a pálosok és a jezsuiták meg szeretnék ismertetni magukat a külvilággal, ezt pedig adott esetben inkább külső szemlélők, a rendekhez nem kapcsolódó szakértők bevonásával kívánták elérni.

Ennek kapcsán adódott a kérdés Forgó Andrástól, hogy volt-e bármilyen elvárása a megrendelőnek a kötet kapcsán. Bánkuti hangsúlyozta, hogy nem áll szoros kapcsolatban a pécsi pálos renddel, munkájában az objektivitásra való törekvés volt a célja. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kötet készítése során egyeztetett a renddel, ám konkrét elvárásokat nem fogalmaztak meg vele szemben, és a munka megjelenése után jó visszajelzéseket kapott a rend részéről.

Siptár Dániel elmondta, hogy a jezsuita rend történetét összefoglaló kötetet a rendtartomány rendelte meg, akik azonban csak formai szempontból fogalmaztak meg elvárásokat, a tartalmi kérdésekben a szakemberek kezébe adták a döntést. Sőt, külön kérés volt, hogy a szerzők kerüljék el a „szerecsenmosdatást”, céljuk a minél hitelesebb kép kialakítása volt.

A munkák csomópontjaival kapcsolatban Bánkuti a lokalitás, az elhelyezkedés fontosságát emelte ki, a hely felől próbálta megközelíteni a közel 800 éves pécsi pálos jelenlétet. Sarbak Gábor utalt arra, hogy a pálosok pécsi múltja sokáig homályba burkolódzott, története még nem teljesen feltárt, ám Bánkuti kötete mindenképpen fontos sarokkő lesz a rend pécsi tartózkodásának kutatásához. Siptár megjegyezte, hogy Bánkuti lokalitás felőli megközelítése a kötet nagy erénye, azonban az ő esetükben, 28 szerző részvételével ez a megoldás nem volt alkalmazható, ők a kronologikus felosztás mellett döntöttek. Siptár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tanulmánykötet kiadásának időpontjával szoros kapcsolatban állt a meghirdetett Szent Ignác-emlékév (2021. május 20. – 2022. július 31.), ám legalább ilyen fontos volt a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a 2021. szeptember 12-én lezajlott pápalátogatás is, amikor Ferenc pápának is eljuttatták a kötet egy példányát.

A konferencia zárásaként Gárdonyi Máté megköszönte a szervezők fáradozásait, majd hasznos és örömet hozó munkálkodást kívánt „a hazai egyháztörténetírás-oktatás szép gyümölcsöskertjében, amely folytonos gondozásra szorul.”

Kovács Dániel László – Pintér Tamás

Az elhangzott beszélgetéseket az érdeklődők visszanézhetik a társszervező META Egyesület Facebook-oldalán, illetve YouTube-on.

Ezt olvastad?

Lefojtva a 20. században – új könyvek a magyar vidékről

A Magyar vidék a 20. században című könyvsorozat 7. és 8. kötetének bemutatójára 2023. szeptember 5-én került sor a HUN-REN

X