Együttműködési megállapodás az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor Alapítvány között
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont képviseletében Fodor Pál főigazgató, az Újkor.hut kiadó Újkor Alapítvány képviseletében Szőts Zoltán Oszkár kuratóriumi elnök (egyben főszerkesztő) 2017. október 25-én együttműködési szerződést írtak alá. Megállapodtak arról, hogy egymást kölcsönösen támogatva kiemelten kezelik a hazai történettudomány friss eredményeinek széles körben történő bemutatását.

Az MTA BTK Történettudományi Intézet fő feladatának a magyar társadalom és állam történetével kapcsolatos alapkutatások végzését, kézikönyvek (különösen forráskiadások) és összefoglaló művek készítését, az eredmények szakszerű publikálását és széles körben való terjesztését, a szakma nemzetközi intézményeivel való kapcsolattartást, a magyar történészek nemzetközi szereplésének összefogását, valamint a magyarországi közgondolkodás formálását tekinti. Az Intézet e célok elérését kívánja elősegíteni a szerződés megkötésével.
Az Újkor Alapítvány célja, hogy a tudományos ismeretterjesztés eszközével a múltat, valamint az azt kutató történettudományt részletesen bemutassa a nagyközönségnek. Az Alapítvány ezért létrehozta és működteti az Újkor.hu – A velünk élő történelem portált, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által bejegyzett sajtótermék, továbbá a Magyar Tudományos Művek Tárában jegyzett, hivatkozható ismeretterjesztő online folyóirat. A szerződés megkötésével az Újkor Alapítvány célja, hogy az Újkor.hu-t minél magasabb színvonalú tartalmakkal tölthesse meg.
A szerződés szerint a felek kölcsönösen feltüntetik egymást honlapjaikon partnerként, az Újkor.hu rendszeresen hírt ad az MTA BTK rendezvényeiről és kiadványairól, továbbá rendszeresen közli a kutatóközponti munkatársak írásait.
Az Újkor.hu munkáját a jövőben az MTA BTK TTI tudományos munkatársa, Katona Csaba közvetlenül is segíti tudományos szerkesztőként.
Ezt olvastad?
További cikkek
Történelmi kötetek és programok a 94. Ünnepi Könyvhéten
Az Ünnepi Könyvhetet idén 94. alkalommal rendezik meg. A 2023. június 8–11. közötti eseménynek Budapesten a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó terület fog otthont adni, de más […]
Tisztújító közgyűlés a Magyar Történelmi Társulatban
2023. május 13-án tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Történelmi Társulat. Nyolc év után leköszönt elnöki posztjáról Hermann Róbert, illetve a főtitkári pozícióról Csukovits Enikő. Az ülésen értékelték az elmúlt időszak […]
VallásCooltúra – Vallásokról, vallástudományról közérthetően
Mi köze van a Q-Anonnak és az összeesküvés-elméleteknek a valláshoz? Mi a különbség a vallási turizmus és a zarándoklat közt? Mi a helyzet a sorozatgyilkosokkal és az ő esetleges vallási […]
Előző cikk
A reformáció és a német vallásháborúk
A reformáció kezdődátuma 500. évfordulójának alkalmából az egyetemes történelem egyik legvitatottabb jelensége eseménysorozatának áttekintésére invitáljuk az olvasót. A kora újkori Európa szellemi formálódásának egyik sarokkövévé vált ez a vallási mozgalom, […]