„…elhagytam a magyar területet…” – A rendszer árulói? Disszidálások a külszolgálatból 1945 után

A lassan másfél éve tartó pandémiás helyzetben mindennapunk részévé vált, hogy számtalan tevékenységet a számítógép előtt végzünk, így már egyáltalán nem újkeletű, hogy egy konferencia szervezői az online térbe kényszerülnek. Az eltelt idő alatt kellő jártasságot szereztek az emberek, amit az élet számtalan területén, így a konferenciák lebonyolításában is hasznosítani tudnak. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) A rendszer árulói? Disszidálások a külszolgálatból 1945 után című konferenciáját 2021. május 12-én, a járványhelyzetre való tekintettel online módon tartotta meg. A rendezvényt az érdeklődők a NEB Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján élőben követhették. A konferencia többek között azt vizsgálta, hogy mi motiválta az egyes szökési kísérleteket, és azokat valóban minősíthetjük-e a rendszer elárulásaként. Öt szekcióban összesen tizennégy előadás hangzott el, melyek témái az 1945 utáni hírszerzés- és disszidálástörténet széles spektrumát fedték le; elkalandozhattunk Svájcba, Svédországba, az USA-ba, de még Kubába is.

Soós Viktor Attilának, a NEB külügyi munkacsoportja vezetőjének köszöntője után az első szekció Soós vezetésével zajlott. Sz. Kovács Éva A külszolgálat disszidensei és az állambiztonság című előadásában felvázolta, hogy mi motiválta a külképviseletben résztvevőket, mik voltak azok a szempontok, melyek alapjaiban meghatározták a külképviseleti tagok kiválasztását, és milyen jellegű problémákat okozhattak a disszidálások az Állambiztonság számára. A hallgatóság ezután Ausztria és Magyarország 1945 és 1950 közötti külkapcsolataival és a bécsi külképviselet néhány diplomatájával ismerkedhetett meg. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója előadásában bemutatta, hogy az Anschluss után elveszett követségi jelleg fényében miként változott meg a két ország kapcsolata. Ismertette, hogy Bécsben tulajdonképpen csak konzuli feladatokat láttak el ebben az időszakban, és nem volt olyan vezető diplomata, aki meg tudta volna kezdeni a Magyarország és Ausztria közötti kapcsolat új alapjainak kiépítését. Az 1919-től külügyi szolgálatban álló Bartók László kapcsán kiemelte, hogy – bár a zsidóellenes intézkedések miatt Svájcba disszidált – 1945-ben rehabilitálták és hazatért. Bécsben újfent külügyi feladatokat látott el, 1947-ben politikai képviseletté alakította át a főkonzulátust. Végül azonban be kellett látnia, hogy a Szovjetunió nem preferálja a két ország közötti kapcsolat gyors helyreállítását.

Az első szekció utolsó előadása hírszerzési áttekintést nyújtott. Bandi István A hidegháborús Románia „külügyesei” távozásainak titkai című előadásában bemutatta, hogyan zajlott le a hírszerzés szovjet átalakítása, és hogyan használták fel Romániában a külügyet mint eszközt és mint munkaterületet.

A Bank Barbara vezette második szekcióban – melyre leginkább a Küldetés–menekítés cím illik – első előadóként Máthé Áron, a NEB elnökhelyettese „egy rendkívül rendhagyó diplomáciai küldetés” mezejére vezette a hallgatóságot. A kutató szerint Rácz Kálmán egy irodalmi értelemben vett hős volt, akiről nehéz eldönteni, hogy egy kalandos vagy esetleg egy komoly próbálkozás, vagy pedig egy lassanként eljelentéktelenedő életút képviselője volt. A Tanácsköztársaság kikiáltása után őrizetbe vették, majd 1919 augusztusát követően szabadon engedték. Az idő előrehaladtával a nyilasok felé orientálódott, Stolte Istvánnal még önálló párt alapítására is kísérletet tettek. Rácz a Rákosi-korszakban Svájcba emigrált, ahol már semmilyen politikai szerepe nem volt. 1951-ben egy svájci menekültotthonban hunyt el.

A következőkben Nyugatra kalandozhatott a hallgatóság; Ötvös István előadásában Pfeiffer Zoltán személye került a középpontba. A budapesti születésű, jogi végzettségű Pfeiffer, miután letette az egységes bírói-ügyvédi vizsgát, ügyvédi praxisba kezdett. Az 1939. évi választások idején az FKGP kampányát irányította. A német megszállás után bujkálásra kényszerült. Dessewffy Gyulával együtt részt vett a Magyar Front megalakításában, majd a Szálasi-puccs után bekapcsolódott a fegyveres ellenállásba, és a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának tagja lett. Később többek között a Magyar Függetlenségi Párt alapító elnökévé, majd az Ellenzék című pártlap főszerkesztőjévé vált. Pfeiffer 1947. november 4-én – a letartóztatás veszélyével a nyakában – a menekülés mellett döntött; az USA-ban telepedett le, ahol emigráns lapok szerzője és szerkesztője lett. New Yorkban hunyt el.

Tréfás Dávid az 1945 és 1949 között Svájcba menekült magyarok történetébe nyújtott betekintést. Mint előadásából kiderült, a háború után sok magyar megfordult az országban. Voltak köztük olyanok, akik Horthynak vagy a nyilasoknak való elkötelezettség, illetve az orosz jelenlét miatt utaztak Svájcba – ők voltak kevesebben. A többséget olyanok tették ki, akik ügyeik elintézése végett Svájcon keresztül vették útjukat, de voltak olyanok is, akik Svájcban akartak magukhoz venni pénzt, árut, vagy gépezetet, amikhez korábban nem jutottak hozzá a harci műveletek, vagy a németek magyarországi jelenléte miatt.

Az Andreides Gábor vezetésével zajló következő szekcióban elsőként Szilágyi Gábor, a NEB tudományos főmunkatársa mutatta be kutatási eredményeit „Persze, hogy áruló vagyok.” Egy Keletre szökött kémelhárító esete címmel. Prezentációjának fókuszában egy jogász, Hans Joachim Tiedge (1937) állt, aki 1967-től az NSZK elhárításánál dolgozott. Ezt követően Garadnai Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) főlevéltárosa A másik Radványi-ügy. Radványi János és a „francia kapcsolat” (1950–1962) című előadásán keresztül azt mutatta be, hogy milyen módon kapcsolódott össze a hírszerzés és diplomatamunka. Radványi Jánost 1959-ben ki akarták küldeni a párizsi követség első beosztottjának, noha 1952-ben éppen Párizsból hozták vissza „bizonyos, általa is beismert illegális nőkapcsolatok miatt”. Végül csak azért nem jutott ki Párizsba, mert francia részről persona non gratának minősítették. 1962-ben megbízatást kapott a washingtoni követség vezetésére, 1967-ben azonban benyújtotta lemondó nyilatkozatát, melynek eredeti, kézzel írott változata – az ugyancsak kézzel írott, angol nyelvű indoklással együtt – ma is megtalálható Puja Frigyes részleges irathagyatékában, amelyet az MNL OL őriz. A lemondó nyilatkozatot Radványi az akkori külügyminiszternek, Péter Jánosnak címezte:

„Ezúton bejelentem, hogy személyi okok miatt úgy döntöttem, hogy megválok a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövetségének vezetésétől és ezért lemondok ideiglenes ügyvivői állásomról.” (Washington DC. 1967. május 17. Radványi János)

Soós Viktor Attila Egy 1967-es belügyi, honvédelmi, külügyi együttműködés című prezentációjában további adalékokkal szolgált a Radványi-ügyről. Ismertette, hogy miután Radványi lemondott posztjáról, egyúttal kinyilvánította szándékát, miszerint az Egyesült Államokban kíván letelepedni. A Magyar Külügyminisztérium vizsgálóbizottságot küldött Washingtonba az ügy, valamint olyan kérdések kivizsgálására, mint a külügyi munkamódszerek, a káderképzés és káderekkel való foglalkozás, valamint az USA-val való diplomáciai tevékenység aktuális feladatai.

„A Radványi-ügy előzményeinek alapos és részletekbe menő kivizsgálására és a tapasztalatok összegzésére 5-6 tagú bizottságot kell létrehozni, melyek vezetője a pártközpont egy vezető munkatársa legyen, a bizottságban a Külügyminisztérium, Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselői vegyenek részt. A bizottság pártjellegű bizottságként működjék, s munkájáról egy hónapon belül adjon írásos jelentést a Politikai Bizottságnak. Ugyanez a bizottság foglalkozzon az ülésen elhangzott témák vizsgálatával is (…) s ezekről folyamatosan adjon jelentést és javaslatot a Politikai Bizottságnak.”

A prezentáció hátralévő részében Soós az MSZMP KB Politikai Bizottságának tett jelentést részletezte, melyben kitért a hírszerzőmunkával, az állománnyal és a káderanyagokkal összefüggő problémákra, valamint a káderek politikai képzettségével és politikai aktivitásával kapcsolatos hiányosságokra.

A következő szekció első két előadásának témája egy-egy személy köré fonódott. Bank Barbara előadásában végigvezette a hallgatóságot azon a folyamaton, melynek végén a Szücs László néven született, teológiai és jogi pályát végzett Tomori Pál úgy határozott, hogy a hírszerzéssel „köti egybe” életét és elhagyja az országot:

„1945. március 27-én felsőbb utasításra elhagytam a magyar területet, s ettől az időponttól minden tevékenységem szorosan összeolvadt a hírszolgálati tevékenységgel.”  (Kistarcsa, 1950. 04. 21.)

Az előadás hátrelévő részében Bank arra tért ki, hogy Szücs László milyen megbízatásokat kapott Olaszországban, mely események vezettek először franciaországi, majd magyarországi letartóztatásához, végül emigrálásához és kitiltásának 1988-as feloldásához.

Orbán-Schwarzkopf Balázs „Játékos” ügyek, avagy kinek is dolgozott „Howard” ügynök? Egy hálózati személy „disszidálása” és hazatelepítése című előadásában felvázolta, hogy egy jogot végzett, kiváló sportoló és többszörös egyetemi világbajnokból hogyan vált „Howard” ügynök a Honvédség szegedi őrnaszádjává, majd az egyik szovjet hadifogolytábor parancsnokává, és végül milyen körülmények vezettek el odáig, hogy hírszerzővé válva a Vatikánról, a Máltai Lovagrendről, valamint a NATO olaszországi szervezetéről tegyen jelentéseket.

Ezt követően Tulok Péter Svédországba „repítette” a hallgatóságot. Magyar sorsok Skandináviában 1956 után című előadásából megtudtuk, hogy 1956 után majdnem 9.000 magyart fogadtak be az országba, ahol több menekülttábort is felállítottak (például Alvestában, Björnholmban és Ystadban). A svédek intenzív nyelvtanfolyamot biztosítottak a magyar fiatalok számára, az egyetemistáknak pedig megengedték a fakultások látogatását annak érdekében, hogy befejezhessék tanulmányaikat. A magyarok emellett lehetőséget kaptak egyesületek – például tánc-, önképző kör, cserkészcsapat – és folyóiratok alapítására.

A konferencia a Tulok Péter vezette ötödik szekcióval zárult, melyben először a csehszlovákiai kommunista hírszerzés utolsó disszidensével ismerkedhetett meg a hallgatóság. Krajcsír Lukács bemutatta, hogy Vlastimil Ludvik 1968 nyarán miként került be a Nemzetbiztonsági Testület (SNB) Hírszerző Csoportfőnökségébe, milyen hírszerző munkát végzett, majd milyen események vezettek oda, hogy kiábránduljon munkájából.

Kupi László a karibi hidegháborúról, illetve Ana Montesről, a kubai mesterkémről szóló előadásában felvázolta az utat, amely „Kuba királynőjének” 2001. szeptember 21-én, a washingtoni Bolling Légierő Bázison történő letartóztatásához vezetett. Montes az amerikai katonai hírszerzés Nicaraguával és El Salvadorral foglalkozó, majd vezető Kuba elemzője volt. Olyan kiterjedt és magasra érő kapcsolatai voltak, hogy hiteltelenné tehette a Kubáról szóló nem kedvező véleményeket és hatékonyan befolyásolhatta az amerikai kormányzat Kubáról szóló információit; ha a Kongresszus véleményt kért Kubáról, akkor a DIA válaszát az ő szava döntötte el. 1996 és 2000 között azonban többször is megfigyelés alá került gyanús magatartása miatt, ami végül azt eredményezte, hogy 2001-ben letartóztatták, 2002-ben pedig börtönbüntetésre ítélték.

„Bíró úr, azért vettem részt abban a tevékenységben, (…) mert inkább a lelkiismeretemnek engedelmeskedtem a törvények helyett. Úgy vélem, hogy kormányunk Kubával szembeni politikája kegyetlen és tisztességtelen, mélyen ellentétes a felebarátiassággal, és erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy segítsek a szigetnek megvédenie magát attól, hogy megpróbáljuk ráerőltetni az értékeinket és politikai rendszerünket.”

Az online világ kínálta lehetőségeket kihasználva minden adott volt a konferencia gördülékeny lebonyolításához. Az izgalmas előadások bebizonyították, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjai és a NEB Hivatalának kutatói a koronavírus-járvánnyal járó nehézségek ellenére is akadálytalanul tudták folytatni kutatómunkájukat.

Bárdonicsek Dominika

A konferencia ide kattintva teljes egészében visszanézhető.

Ezt olvastad?

Diplomácia – hírszerzés – állambiztonság

A hidegháború (1945–1990) időszakában Magyarország a Szovjetunió befolyási övezetébe tartozott. 1948-ra hazánkban szovjet típusú berendezkedés épült ki, amely 1989-ig állt

X