Előadások a magyar történelemről a bécsi egyetemen

Közel kétéves, gondos szervező munkát követően 2017 októberében vette kezdetét a bécsi egyetemen az az előadássorozat, amelynek keretein belül a hazai történészszakma legkiválóbb képviselői tekintették át a magyar történelem különböző korszakainak problémáit. Mivel a Bécsi Magyar Történeti Intézet (BMTI), a  Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (MTA BTK TTI) és a bécsi egyetem Kelet-Európa Történeti Intézetének (Institut für Osteuropäische Geschichte) együttműködése eredményeként indult, négyhónapos program január 25-én véget ért, fontos néhány összegző gondolat megfogalmazása, s a tapasztalatok megosztása.

Köztudott, hogy mivel az osztrák és a magyar történelem évszázadokon át szorosan összefonódott, egyetlen más külföldi országban sem őriznek olyan sok értékes magyar vonatkozású forrást, mint a bécsi közgyűjteményekben. Éppen ezért meglepőnek tűnik, hogy a bécsi egyetemen a magyar történelem iránt érdeklődő fiataloknak az utóbbi időszakban nem igazán adódott lehetőségük ismereteik elmélyítésére. Sőt, ahogy Ifj. Bertényi Ivántól, a BMTI igazgatójától és a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgató-helyettesétől megtudtuk, Horst Haselsteiner professzor nyugállományba vonulása óta olyan történész oktató is alig akad az intézményben, aki legalább beszéli a magyar nyelvet. Éppen ezért óriási eredménynek tarthatjuk, hogy a BMTI-nek magyar szakemberekkel, illetve a Kelet-Európa Intézet tanárával, Oliver Schmitt professzorral együttműködve – egyben élvezve a nagy múltú Osztrák Történettudományi Intézet (Institut für Österreichische Geschichtsforschung) vezetőjének, Thomas Winkelbauer professzornak a támogatását is – egy 13 alkalomból álló, a hallgatók számára egyetemi kurzusként is felvehető előadássorozatot sikerült indítania a magyar történelemről.

Pálffy Géza és Oliver Schmitt

A rendezvénysorozat ötlete akkor merült fel, amikor Oliver Schmitt professzor Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetébe (MTA BTK TTI) látogatott, s amellett, hogy előadást tartott, tárgyalásokat folytatott az intézet vezetésével és néhány munkatársával. Az előadássorozat megszervezéséről végül a Kutatóközpont főigazgatójával és az Intézet igazgatójával, Fodor Pál professzorral állapodtak meg. A program kidolgozásában Fodor Pál, Ifj. Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézeti igazgatója, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa (aki a koordináció és a szervezés oroszlánrészét vállalta), Pálffy Géza, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője és Csaplár-Degovics Krisztián, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa, a Délkelet Európa Kutatócsoport vezetője vett részt.

Bécsi tudományos kapcsolatainak köszönhetően Pálffy Géza, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója is bekapcsolódott a programsorozat előkészítésébe. Az Újkor.hunak elmondta többek között, hogy nagy örömmel vett részt a munkában, amely során számos kihívással is szembesülniük kellett. Ifj. Bertényi Ivánnal mindketten kiemelték, hogy egyrészről olyan előadókat kerestek, akik német vagy angol nyelven képesek egyetemi nagyelőadások megtartására. Más részről fontos szempont volt, hogy az általuk vizsgált korszakról átfogó képet tudjanak nyújtani a bécsi egyetem azon hallgatóinak is, akik korábban nem mélyedtek el a magyar történelem egyik időszakában sem. Továbbá már az előadások szervezési fázisában is alapvetőnek tartották, hogy lehetőleg a legújabb szemléletben és a legfrissebb kutatási eredmények alapján interpretálják az adott témát. Végezetül természetesen itt is fontos szerepet kapott a tudománypolitika: a szervezők már a munka kezdetén figyelmet fordítottak arra, hogy minél több magyar tudományos műhely – budapesti és vidéki egyetem (CEU, ELTE, PPKE, DE, SZTE) illetve kutatóintézet (MTA BTK TTI) – képviseltesse magát. Sőt, fontos volt az is, hogy a felkért előadók között hölgyek is legyenek.

Fodor Pál előadása

A tudománypolitikai kérdésekkel szoros összefüggésben Ifj. Bertényi Iván egy igen fontos dologra hívta fel a figyelmet. A két ország tudományos intézményei közötti együttműködés ugyanis nem csupán a hazai történész szakma, hanem a mindenkori magyar kormányok érdeke is kell, hogy legyen. Ha ugyanis Ausztriában kevés információval rendelkeznek Magyarországról, annak nagyon komoly következményei lehetnek a közéletre vagy a politikára nézve is, hiszen ha egy fontos szomszédos országban az értelmiségi elit nem érti egy vezetés lépéseit, nem ismeri fel bizonyos tetteinek kulturális motivációit, az nem segíti az oly fontos együttműködés kialakítását.

2017 őszére összeállt a 13 magyarországi történészből álló előadói gárda. Az október 5-i nyitóelőadást Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, egyben a Történettudományi Intézet igazgatója és Pók Attila, az MTA BTK TTI igazgatói megbízottja tartotta. A lendületesen előadott, jól felépített, a magyar történelem ezer évét a legfontosabb problémákra koncentrálva bemutató előadást a zsúfolásig telt előadóterem hallgatósága nagy tetszéssel fogadta, ugyanis kiváló felvezetést jelentett az előadás-sorozathoz. Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének adjunktusa, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa a korai magyar történelem kérdésfelvetéseire, különösen a magyarokat annyira érdeklő eredetkérdésre reflektált angol nyelvű előadásában. A következő héten Bárány Attila, a Debreceni Egyetem tanára a középkori Magyar Királyság európai integrációját vette górcső alá az Árpád-kor idején. Őt Szende Katalin, a Közép-Európai Egyetem (CEU) docense követte, aki – immáron német nyelven – Muhitól Mohácsig villantotta fel történelmünk fordulópontjait. Pálffy Géza referátumában a Habsburg Monarchia államainak sorában vizsgálta Magyarország helyét, amely nemcsak a birodalom védőbástyájaként, hanem éléskamrájaként is szolgált a 16–17. században. Pálffy a Ringvorlesung jelentőségét – a legfrissebb kutatási eredmények disszeminációja mellett – elsősorban abban látja, hogy párbeszéd indulhatott az előadók és a hallgatóság között, amelynek soraiban az egyetemi hallgatók mellett minden alkalommal szép számmal akadtak a történelem iránt érdeklődő, Bécsben élő magyarok is. Megindulhatott tehát egy olyan diskurzus, amelynek remélhetőleg a jövőben is lesz folytatása különböző tudományos vagy ismeretterjesztő fórumokon.

Fodor Pál, Oliver Schmitt, Pók Attila

Papp Sándor a Szegedi Tudományegyetem Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára az Oszmán Birodalom árnyékában élő magyar nép történetének csomópontjait ismertette. Neki és az általa vezetett kutatócsoportnak egyébként, ahogy az Újkor.hu olvasói egy korábbi interjúból is értesülhettek róla, a Salzburgi Egyetemmel, Arno Strohmeyer professzor kutatócsoportjával máris gyümölcsöző kutatási együttműködése van a Habsburg– oszmán kapcsolatok kutatása témájában. Soós István, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa az ország oszmán megszállást követő újjáépítéséről beszélt a hallgatóságnak, alapvetően a Buda visszavétele és a II. József halála közti periódusban. Ő Pálffy Gézával együtt részt vesz a nagyszabású regensburgi–bécsi Handbuch der Geschichte Südosteuropas-projektben [Délkelet-Európa történetének kézikönyve] is, amelynek első kötete (Herrschaft und Politik in Südosteruropa [Uralom és politika Délkelet-Európában]) ebben az évben lát majd napvilágot részben Oliver Schmitt szerkesztői munkájának eredményeként, aki – amint korábban említettük – a Ringvorlesung fő szervezője volt az egyetem részéről.

Romsics Ignác

Erdődy Gábor, az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi tanára a reformkornak, illetve a modern magyar állam megteremtésének legfontosabb mozzanatait ismertette 1790 és az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc előtt. Őt Deák Ágnesnek, a Szegedi Tudományegyetem docensének az előadása követte, amely a nemzetiségi kérdést állította fókuszába a 19. század második felében. Ő maga alapvetőnek tartja a hazai történészek számára, hogy ne pusztán nemzeti perspektívába bezárva lássák és vizsgálják Magyarország történetét, hanem 1918 előtti történeti problémák tárgyalásánál a birodalmi keret legyen a természetes vonatkoztatási pont. A másik oldalról ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a 19. századi ausztriai történet tárgyalásánál ne csak Csehország vagy Galícia kerüljön az osztrák történészek figyelmének előterébe, hanem a magyar vonatkozások is.

A 2017-es év utolsó előadásának alkalmával Ifj. Bertényi Iván az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó évtizedeibe kalauzolta el az érdeklődőket, arra a kérdésre keresve a választ, hogy a Millennium idején tapasztalt kulturális virágzást hogyan követhette olyan gyorsan a történelmi Magyar Királyság bukása. A január pedig Romsics Ignácnak, az egri Eszterházy Károly Egyetem tanárának referátumával indult, amely hazánk Horthy-korszakbeli gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésére koncentrált. Romsics természetesen a második világháborúig vezető út mellett részletesen elemezte Magyarország politikai berendezkedésének jellegét is.

Borhi László előadása

A következő angol nyelvű előadást Borhi László, a bloomingtoni Indiana University docense, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója tartotta Magyarország és a közép-kelet-európai országok szovjet blokkba történő integrálásáról 1945 és 1956 között. Borhi László az Újkor.hunak adott interjújában néhány, a magyar közvélemény számára talán meghökkentőnek tűnő dologra hívta fel a figyelmet a korszak osztrák–magyar kapcsolatai tekintetében. Véleménye szerint Ausztria lakosságának – ahogy a nyugati blokk országai közvéleményének sem – volt teljesen világos, hogy pontosan mi történik a vasfüggöny mögött. Az, hogy ez az 1956-os, első állomásként Ausztria felé irányuló menekülthullám ellenére a rendszerváltásig (sőt bizonyos tekintetben még azt követően is) így maradt, az évtizedeken át rendkívül ügyesen manőverező kommunista propaganda eredményének tudható be. S ugyan az ENSZ-ben – leginkább amerikai nyomásra – rendszeresen tárgyaltak a problémakörről az emberi jogok köntösébe bújtatva, tulajdonképpen érdemi változás nem mutatkozott. Természetesen nagyon sok művelt, s a térséggel behatóbban foglalkozó szakember számára teljesen világos volt, hogy mi zajlik a hegyeshalmi határvonal mögött, a közvélemény nagyobb része azonban nem volt tudatában ennek. Az „egyszerű” állampolgárok többsége – amikor az 1970–1980-as években turistaként már beutazhatott az országba, csupán Budapestet, esetleg a Balatont és néhány Patyomkin-falut látott. Akadtak, akik elhitték a propagandát, s persze voltak olyanok is, akik a színfalak mögé láttak…

Pók Attilának, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadójának és igazgatói megbízottjának szemeszterzáró előadása témájából adódóan – a Kádár-korszak jellege, hazánk szovjet blokkból történő kiválásáig és a rendszerváltásig vezető út – is népes hallgatóságot vonzott. Referátumában, amely a rendkívül szuggesztív Blut und Brot [Vér és kenyér] címet viselte, először a „vér”-ről, azaz az 1956 utáni megtorlásokról, majd pedig a „kenyér”-ről beszélt, vagyis arról, hogy a rendszer miként próbálta maga mellé állítani a közvélemény nagyobb részét, az „aki nincs ellenünk, az velünk van” frázisnak megfelelően.

Pók Attila

Amikor Ifj. Bertényi Iván lapunknak értékelte az előadássorozatot, kitért arra is, hogy bár a magyar vonatkozású rendezvények ebben a formában nem folytatódnak az egyetemen, a következő szemeszterre is terveznek programot. Mivel a Kelet-Európa Intézet szerencsére nyitott az együttműködésre, a tervek között szerepel egy könyvbemutató-sorozat, ahol Közép- és Kelet-Európa történelmével kapcsolatos társadalomtudományi témájú köteteket mutatnak majd be többek között magyar szakemberek is, leginkább pódiumbeszélgetések formájában. A jövőben pedig esetlegesen elképzelhető még olyan Ringvorlesung is, amelyen egy adott korszak közép-európai történelme lesz a téma, cseh, lengyel, erdélyi, magyar kutatók részvételével. Ám ennek megvalósításához nyilvánvalóan még szerteágazóbb nemzetközi összefogásra lenne szükség.

A kérdés tudománypolitikai szempontjaival kapcsolatban ugyanakkor Bertényi hangsúlyozta azt is, hogy Oliver Schmitt, aki az Osztrák Tudományos Akadémia négytagú elnökségében is helyet foglal, rendkívül elkötelezett a Kelet-Európa felé történő nyitásban. Rendszeresen hangot ad azon aggályának, mely szerint az akadémia külső tagjai túlnyomórészt németek vagy amerikaiak, holott románokat, magyarokat, albánokat stb. is a tagok sorába kellene választani! Pálffy Géza összességében jónak értékeli a kiépült tudományos kapcsolatokat, hiszen sok a közös konferencia, magyarok gyakran szerepelnek bécsi és ausztriai tanácskozásokon, illetve osztrák kollégák is viszonylag rendszeresen érkeznek Budapestre, főként a kora újkor és a modernebb korszakok vonatkozásában. Emellett, ahogy a Portré rovatunk olvasói is érzékelhetik, a magyarok rendszeres kutatói a bécsi archívumoknak.

Pók Attila és Oliver Schmitt

Pálffy szerint azonban a mostani helyzeten is lehetne még javítani. Nevezetesen ahhoz képest, hogy mennyi magyar kolléga kutat Bécsben, a kapcsolatok lehetnének jóval intenzívebbek. Viszonylag ritkák még a közös projektek, bár újabban vannak figyelemre méltó kivételek, ahogy erre cikkünkben a korábbiakban már utaltunk. De sajnos még gyakran előfordul, hogy a császárváros levéltáraiban közös osztrák–magyar vagy fontos magyar vonatkozású témákat feltáró magyarok nem rendelkeznek eleven egyetemi-kutatóintézeti stb. kapcsolatokkal. Emellett közös publikációból is lehetne több, illetve jelenlétünk meghatározóbb osztrák történeti szakfolyóiratokban, nemzetközi kötetekben.

Bizonyos azonban az, hogy a negyven-ötven esztendővel korábbi helyzethez képest nagyon sokat léptünk előre, amit Ifj. Bertényi Iván is alapvetőnek tart. A fiataloknak ugyanis ma sokkal több lehetőségük nyílik a nemzetközi tudományos közegbe való integrálódásra, mint a rendszerváltás előtti generációnak. Ehhez köthetően – bár nem elsősorban Ausztria, hanem az Egyesült Államok tekintetében – Borhi László is alapvető szempontokat világított meg. Meggyőződése szerint a demokratikus fordulat egyik legnagyobb hozadéka, hogy Magyarország az 1990-es évek kezdetétől fokozatosan képes volt visszaintegrálódni a nemzetközi tudományos szférába. Ne gondoljuk, hogy az 1960–1970-es években kizárólag pártfunkcionáriusok utazhattak külföldre, tudósok is mehettek – ám sokkal jobban meg kellett „küzdeni” egy-egy külföldi lehetőségért, mint ma, amikor számos ösztöndíjrendszer támogatja a külföldi kutatóutakat. Egy-egy rangosabb külföldi ösztöndíj – különösen a tengerentúlra – természetesen még ma sem teljesen evidens, ám szem előtt kell tartanunk, hogy az előző rendszerben kivételesen tehetséges tudósoknak sem feltétlenül volt lehetőségük a hosszabb külföldi kutatásokra. Ehhez képest pedig óriási előrelépés az is, hogy ma már jelentős európai és amerikai könyvkiadóknál jelennek meg magyar történészek munkái, ez pedig végre lehetővé teszi, hogy az új eredményeket világszerte megismerjék.

Ifj. Bertényi Ivánnal a bécsi Collegium Hungaricum és a BMTI további, osztrák–magyar és közép-európai tudományos együttműködést előmozdítani kívánó terveiről is beszélgettünk. A legközelebbi projektekkel kapcsolatosan annyi már biztos, hogy ősszel nagyszabású konferenciát szerveznek a pozsareváci béke 300. évfordulója alkalmából, amelyen várhatóan az osztrákok és a magyarok mellett német, horvát és bolgár történészek is részt vesznek majd. A tudományos szimpózium egyik fontos résztémájaként arra keresik majd a választ, hogy miként változott meg a Habsburg Monarchia és azon belül a magyarság török-képe a felszabadító háborúkat követően. Hiszen ne feledkezzünk meg arról, hogy a karlócai béke (1699) után még több háborúra is sor került – az utolsóra II. József idején. Azonban a törökök ekkor már korántsem jelentettek halálos veszedelmet, amelynek köszönhetően a gazdasági és kulturális kapcsolatok is egyre békésebb keretek között működhettek. A tanácskozás alapvető célja, hogy e kulturális, művészeti, zenei kapcsolódási pontokat is nagyító alá vegye. Mindez – a hídépítés egy következő fázisának jegyében – az Osztrák Tudományos Akadémia támogatásával valósul meg, ami szintén azt bizonyítja, hogy minden lehetőséget megad a magyarokkal, illetve a régió többi államával való szakmai együttműködésre. S ha a szűkebb szakmát sikerül megszólítani, akkor fokozatosan a tágabb osztrák közvélemény érdeklődése is intenzívebbé válhat a magyar történelem iránt.

Czeferner Dóra

Ezt olvastad?

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az
Támogasson minket