Emberkísérletek Argentínában – A német doktor című filmről

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

A német doktor című argentin-francia-spanyol koprodukcióban készült filmet 2013-ban mutatták be Argentínában. A film Lucía Puenzo regénye alapján készült, számos díjat elnyert, valamint 2014-ben Oscar-díjra is jelölték a Legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

Ez a film nem mindennapi, nemcsak azért, mert távoli vidékeken játszódik és messze élő emberek életét dolgozza fel, melyek a magyar nézők számára talán nem annyira ismertek. Ugyanakkor a téma is egyedülálló, hiszen a német doktor nem más, mint Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor orvosa, és ahol a film játszódik az pedig a náci világ egyik utolsó mentsvára Patagónia. A film ugyanakkor többnyire jelenközpontú, nyilván vannak benne utalások a hitleri Németországra, de többségében a jelen problémáival foglalkozik.

A film egyik plakátja (Forrás: port.hu)

1960-ban járunk, a második világháborúnak már 15 éve vége, az újabb világégésért felelőssé tett náci tisztek nagyobb részét a nürnbergi perben elítélték. Sokuk ugyanakkor emigrált és főképpen Latin-Amerikában próbálta meghúzni magát. Bizonyos források szerint körülbelül 180 háborús bűnös menekült a kontinensre, köztük olyan fontos személyek, mint Mengele, Adolf Eichmann, a „Harmadik Birodalom fő hóhérja”, vagy Erich Priebke SS tiszt, aki 335 olasz meggyilkolásáért volt felelős. A film elején megismerjük az Argentínába emigrált Mengelét, aki már az országon belül is többször kényszerült menekülésre, de most, mint egy jól szituált úriember jelenik meg a filmvásznon. Egy vidéki fogadó előtt találkozik az Enzo családdal és rögtön kiszemeli magának a család egyik gyermekét Lilith-t. A film egyébként teljesen a kislány szemszögéből meséli el a történteket, az ő narrációját hallhatjuk végig, ami egy okos megoldás, hiszen megadja az objektivitás érzetét, hiszen mi is csak annyit látunk, amennyit a kislány és családja, nem pedig a náci rezsimet segítő gyilkos orvost.

Mengele rögtön ki is szemeli magának a kislányt, aki korához képest nagyon alacsony, nem növekszik megfelelően, nem jött még meg a menstruációja. Ő lesz a tökéletes alany az orvos kísérleteihez, Mengele arra kéri a családot, hogy hadd mehessen utánuk autójával, hiszen nem ismeri a patagóniai utakat. A férfi nagyon hamar megkedvelteti magát a családdal, Lilith-tel, a fiútestvéreivel és anyjukkal Evával, aki ráadásul németül is tud, hiszen német iskolába járt. Egyedül a férj, Enzo szkeptikus, de ő sem foglalkozik túlzottan a férfi kilétével. Kiderül, a család azért utazik Argentína belsejébe, hogy megvalósítsák a feleség álmát. Az asszony szülei valaha kis vendéglőt működtettek az Andok egy tavas csücskében, Eva pedig ezt akarná újra megnyitni. A filmben sajnos egyáltalán nem jelennek meg konkrét helynevek, ennek feltételezhetően az az oka, hogy Mengele argentin tartózkodásának helyei nagyon bizonytalanok, és rengeteg ellentmondásos beszámoló látott napvilágot arról, hogy valójában merre is élt. A film nem megtörtént eseményeken alapszik, tehát nem szükséges a pontos földrajzi adatok megadása.

Mengele és Lilith (Forrás: port.hu)

A család kicsivel később megérkezik új otthonukba, ahol Mengele eltávozik, legalábbis így sejtik. Az orvos ugyanis a hotel melletti kis városba költözik, ahol állatorvosnak adja ki magát. A választása nem véletlen, ez a nevén nem nevezett kis település ugyanis az Argentínába menekült náci tisztek, illetve náci érzelműek fészke. A városban Mengele ismerősökre talál, és szinte naponta érkeznek helikopterrel különleges szállítmányok a városba. A település képe rendkívül groteszk, olyan mintha megállt volna benne az idő. Egy háborús bunkerben egykori katonák még mindig arról fantáziálnak, hogy Hitler nem halt meg, a városnak még német nyelvű iskolája és könyvtára is van. Eva is ebbe a középiskolába járt, a családja feltehetőleg náci érzelmű volt, az anya sorra mutatja lányának gyermekkori fényképeit, amelyen horogkeresztes zászlók előtt áll. Hihetetlen, hogy a világnak van olyan pontja, ahova soha nem jutottak el a háború rémségei, ezek az emberek valóban nem tudnak semmit a nácik bűneiről, vagy annyira konvencionálisak, hogy nem tudnak, vagy talán nem is akarnak régi elveiktől elszakadni. Eva biztosan nem, lányát is a német iskolába íratja, holott a gyermek egy szót sem tud németül. Az iskola is mintha a régi világot idézné, a gyerekek a Deutschland über alles kezdetű himnuszt éneklik, és különös hangsúlyt kap a katonás jellegű oktatás.

Az Enzo család a babagyártó műhelyben (Forrás: port.hu)

Mengele azonban nem hagyja el teljesen az Enzo családot. Addig könyörög a családfőnek, amíg meg nem engedi, hogy az orvos nyitás előtt beköltözzön a hotelbe. Mikor Mengele kideríti, hogy Eva terhes, ráadásul ikreket vár akkor dönt úgy, hogy Auschwitzban alkalmazott kísérleteit a családon folytatja. Josef Mengele SS tiszt és orvos „a halál fehér angyala”, ahogyan a koncentrációs táborban emlegették áldozatai a náci gyilkosgépezet egyik fő mozgatóembere volt. Ő segített „kiválasztani” a táborba megérkező áldozatok közül a munkára alkalmasokat és a munkaképteleneket. Ideológiai alapon kutatta az árja faj legfőbb tulajdonságait, eutanáziával öletett meg ezerszámra értelmi és testi fogyatékosokat. Az eugenika elveiből kiindulva (állattenyésztésnél különböző hormonokkal gyorsítják a magzat növekedését, fejlődését, génmanipulációval jobb egyedeket hoznak létre) Mengele nők ezreit sterilizálta, savval megölve méhüket, hogy ne tudjanak gyermeket szülni. Legismertebbek azonban ikerkísérletei, amelyekről a későbbiekben lesz szó. Mengelének egy magyar zsidó orvos is segített a kísérletek végrehajtásában. Nyiszli Miklóst arra kényszerítették, hogy Mengele „asszisztense” legyen.

Az Enzo családnál Mengele kihasználja a család szeretetét és mivel a kislányt Lilith-t állandó csúfolják alacsonysága miatt, és Eva is nagyon szenved ikerterhességében, ezért elfogadják Mengele orvosi szolgálatait. Az apa az, aki egyedül tiltakozik, de Mengele hamarosan őt is meggyőzi. Enzo ugyanis imád babákat faragni, szabadidejében mozgó végtagokkal is rendelkező babákat tervez. Mengele felkarolja Enzo hobbiját, hamarosan gyárat alapít a férfival, ahol Enzo babáit fogják gyártani. A film ugyan nyíltan nem mondja ki, de feltételezhető, hogy a pénz, amelyből Mengele Enzo vállalkozását támogatja és építi fel, valójában zsidó áldozatoktól származik.

Enzo és Mengele (Forrás: port.hu)

Elhárultak tehát az akadályok a kísérlet elől. Mengele naplójában rajzokat készít a család összes tagjáról. A kezelés megkezdődik, Lilith növekedési hormonokat kap, Eva pedig tablettákat. Az orvos kísérletei azonban nem maradnak nyomtalanul. Egyszer ugyanis azt mondja Lilithnek, hogy a kísérlet után ő egy Sonnenmensch lesz. A kislány utánanéz a fogalomnak az iskolai könyvtárban, a kutatásban egy tanárnő segít neki. A tanárnő ugyanakkor egy beépített ember, mégpedig a Moszad nácivadászoké, akik már évek óta kutatták a nácikat Argentínában. A Sonnenmensch egyébként a Nietzsche által megfogalmazott Übermenschnek az egyik fokozata. Sajnos ez a filmben egyébként nem derül ki, a rendező viszonylag gyakran esik abba a hibába, hogy azt hiszi, a néző tisztában van az argentin történelemmel és az oda érkező nácik sorsával. Lilith tette azonban akaratlanul is a nácik felé irányítja a figyelmet, ráadásul a kísérletek is rosszul alakulnak. A kislány többször is megbetegszik a növekedési hormonoktól, és amikor ő, az apja és Mengele üzleti úton járnak érkezik a hír, hogy Evanál beindult a szülés, az ikergyermekek túl hamar érkeztek. Mengele leghíresebb kísérletét akarta újra játszani. Az általa adott vitamin elvonta az egyik magzattól a táplálékot, így ő gyengébbként jött a világra. Mengele célja az volt, hogy hormonokkal, speciális táplálékkal felnövessze a kicsit. Auschwitzban jegyezték fel, hogy az ikreket sokszor megölette, hogy vizsgálhassa belső szerveiket és azt, hogyan születhetnek egyáltalán ikrek, sőt állítólag célja volt az is, hogy mesterségesen hozzon létre sziámi ikreket is. A kisbabákat Mengele egy speciális burokban lélegezteti, de már nem sokáig. A Moszad ugyanis ekkor kapta el Adolf Eichmannt, akit Izraelbe szállítottak bírósági tárgyalásra. A már említett tanárnő értesítette a szervezetet Mengele tartózkodási helyéről és ő lesz az, aki felnyitja a család szemét is és odaadja nekik Mengele naplóját. Sajnos a család nem kap elégtételt az őket ért sérelmek miatt, Mengele ugyanis eléget minden bizonyítékot és repülővel elmenekül. Hírét sem lehetett ezután hallani, egészen addig, míg 1979-ben megtalálták holttestét Brazília partjainál. Halálát állítólag fulladás okozta.

Mengele a babagyárban (Forrás: port.hu)

Összefoglalásképpen elmondható, hogy A német doktor korrekt film. Jó témát boncolgat és kiváló színészeket vonultat fel. Igyekszik az objektivitás talaján mozogni, nem pocskondiázza Mengelét. Helyette hagyja, hogy gondolkodjunk azon, vajon képes-e egy ember vagy egy világ gyökeresen megváltozni, feladni elveit, ha elavultak, vagy ami nagyobb probléma, ha tragédiát eredményeztek. Mengele nem volt képes feladni elveit, egy háború már véget ért, de ő tovább folytatta kísérleteit Argentína szerte, rendkívüli mértékben hitt az árja faj felsőbbrendűségében, akkor is, amikor már a történelem teljesen más irányba haladt. Kié akkor a felelősség? A filmben megjelenített argentinok is ugyanúgy hibásak. Képtelenek voltak véget vetni a német befolyásnak, elfogadták, hogy német iskola működjön, és sejthettek is valamit a nácik ottlétéről.  A film arra tanít minket, hogy ismerjük fel a gonoszt környezetünkben, amelyet nyitottsággal és tájékozottsággal érhetünk el nehogy borzalmas tragédiák megismétlődhessenek.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

Az uruguayi önállóság kialakulása egy bő másfél évtizedes konfliktus eredménye (1811–1828), melynek főszereplői elsősorban nem a gyarmattartó spanyolok, hanem Brazília
Támogasson minket