Emlékezés Ferenc Józsefre – Egy frissen megjelent kötet ismertetője

Oszd meg másokkal is:

Egyéb, Lapozó

Magyarországon a Ferenc József iránti érdeklődés halálának centenáriumán, a 2016-os emlékév során is valamelyest ambivalens jelleget mutatott, nemzetközi összehasonlításban késve kezdődtek a kapcsolódó rendezvények szervezési, előkészítési munkálatai, s döntően az őszi szemeszterben tartott konferenciák anyagából tervezett, az uralkodóhoz köthető írások megjelentetése még várat magára. Többségük előreláthatóan 2018/19-ban lát napvilágot. Emellett csupán a 2014 őszén Szegeden rendezett „Királyhűség jól bevált útján…” konferencia anyagából szerkesztett „ünnepi” tanulmánykötet látott napvilágot, tematikájában Ferenc József mellett IV. Károly alakja is megjelenik s mely e tekintetben a kettős évforduló mementójaként is értelmezhető. A Levéltári Közlemények 2016-os 1867-es témakört is felölelő „füzetének” többségében olyan írások publikálását eredményezte, amely szorosan az uralkodóhoz köthető.

BBC History 2016. novemberi számának címlapján az uralkodót élete végén megörökítő festményével szerepelt és Hanák Péter – a nagyközönség számára feltehetően kevéssé ismert – Ferenc József hálószobája című tanulmányának újraközlésével (eredeti megjelenési hely: Élet és Irodalom 1980. október 4.) tisztelgett. Valamint Hermann Róbert több szakmai fórumon is ismertetett Egy kosár szőlő őfelségének: Görgei Artúr és I. Ferenc József cikkét jelentette meg, amely tematikájának középpontjában nem az uralkodó személye, hanem egy Görgeihez kötött történeti toposz tisztázása áll, amellett az emlékezés részeként Koronatanúk rovatban Jókai Mór (Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben sorozat Budapesti kötetébe készült) koronázásról írt visszaemlékezését közölték – noha a választás bizonyos tekintetben nem túl szerencsés, tekintettel arra a közismert tényre: Jókai maga (demonstratív módon) sem vett részt az ünnepségen, leírásában pusztán a megjelentek élményeire, valamint az újságok beszámolóira támaszkodhatott.

A centenáriumi emlékév lezárulását követően a Rubicon folyóirat Koronázások Magyarországon (1526–1916.) tematikus 2017-es (1–2) számában több az uralkodóhoz köthető tanulmány is közlésre került, főként a Szent Korona kutatócsoport egyes tagjainak új kutatási eredményeit ismertetve a szélesebb olvasói közegek számára. Ferenc Józsefhez kapcsolódóan Schwarczwölder Ádám: Egy alkotmányos király. Ferenc József, Hermann Róbert: Kézcsókom, Felség. Mi Történt valójában Ferenc József osztrák császár és I. Miklós orosz cár találkozóján?, illetve Pollmann Ferenc: Ferenc József és az első világháború című írásai említhetőek.

A fentiek előzményeként érdemes utalni a most ismertetendő kötet alapjául szolgáló Ferenc József trónra lépésének évfordulóján, 2015. december 2-án rendezett konferenciára. A szervezők célja a magyarországi történésztársadalom többségében egy-egy terület doyenjeinek számító, az egymásnak esetenként ellentmondó történetírói hagyományokat képviselő kutatók megszólaltatása volt. A heterogenitás nemcsak a köznyelvben is gyakorta használt Habsburg-párti és függetlenségi nézőpontok tekintetében nyilvánult meg, hanem a témaválasztást illetően is.

A címadás is e kettőség, illetőleg ambivalens megközelítés megragadására irányult, mely leképezi az uralkodó magyarországi recepciójának ívét trónra lépésétől haláláig. Az alcím valójában parafrázisa lehet Gerő András 2016-ban közel azonos címen megjelent Ferenc József-biográfiájának. A kötet minden vonatkozásában hiánypótló munka, tekintettel a magyar nyelven az uralkodóról elérhető modern feldolgozások csekély számára. A tanulmányok mellett számos korábban nyomtatásban nem közölt kép is megjelent illusztrációként, mely Kocsi Gabriella munkáját dicséri.

A hazai professzionális történetírás sokáig „mellőzte” az uralkodó életútjának vizsgálatát, az egyik első – még Ferenc József életében – megjelent kötet Márki Sándor nevéhez fűződik. Gerő fent említett munkájának előzménye 1988-ban kiadott Ferenc József a magyarok királya című kismonográfia, mely mind Ferenc József, mind Erzsébet esetében áttörést jelentett a korabeli hivatalos képalkotás mechanizmusának feltárásával, – elsődlegesen a címben is jelölt magyar vonatkozások vizsgálatával, – modern, új kutatási irányokat kijelölő elemzéseivel. Somogyi Éva egy évvel később (1989-ben) a Magyar História sorozatban kiadott Ferenc József kötete megközelítés tekintetében elsődlegesen az osztrák „birodalmi” nézőpont közvetítését jelentette a magyar olvasók felé, párhuzamosságot mutatva az osztrák történészek Ferenc József feldolgozásaival. Hosszú szünet után – F. Dózsa Katalin kurátorsága idején elfogadott koncepció folytatásaként – a Gödöllői Királyi Kastélyban Ferenc József a rendíthetetlen címen rendezett időszaki kiállításhoz készült 2014-es katalógus lett a következő kizárólag az uralkodóval foglalkozó kiadvány, mely tartalmát tekintve a fenti kiadványokban szereplő évtizedekkel korábbi kutatási eredményeket közvetítette, szintézis jelleggel.

Fónagy Zoltán Ferenc József és a kortárs magyar közvélemény című tanulmányában elsőként a módszertani megközelítésének nehézségeire irányítja olvasói figyelmét, avagy milyen buktatókat rejthet a közvélemény vizsgálata a 19. század második felében; ennek előzményeként (helyesen) a fogalom történeti használatának vitathatóságát is felveti. Emellett arra is rámutat a közvélemény formálás kérdését tekintve annak főbb jellegzetességeire, így az iskolai oktatásban megmutatkozó befolyásolás esetleges hatásaira, valamint a sajtó véleményalkotásra gyakorolt szerepére. Továbbá arra is kitért milyen korlátai voltak az uralkodóra nézve, tekintettel a felségsértés büntetőjogi következményeire is, amellett, hogy a monarchikus meggyőződés általánosságának fontosságát is érinti. A szerző a trón várományosaként Ferenc József iránt megnyilvánuló pozitív benyomások átalakulásával folytatja áttekintését, illetőleg az alattvalók személyes benyomásaival. A neoabszolutizmus idején Ferenc József és a magyarok kapcsolatát tekintve arra a megállapításra jut másokhoz hasonlóan, hogy döntően passzív elutasítás jellemzi az alattvalók részéről, melyet esetenként árnyalhatnak a magyarországi látogatások, illetve az uralkodó családi eseményeihez köthető „elvárások” (pl. amnesztia).

A kiegyezést e tekintetben Fónagy is cezúrának értékeli, a közjogi szemlélet érvényesüléséből fakadóan a kormányzásban részt vállaló vezető politikusok többsége arra törekedett, hogy Ferenc Józsefből ténylegesen „magyar” uralkodó legyen, melyet szimbolikus jelentőségű kezdeményezések árán kívántak megvalósítani (királyi palota átépítése, önálló magyar udvartartás felállításának követelése stb.). Az uralkodói imázs magyarországi megteremtésére irányuló kísérletek többségében Ferenc József együttműködőnek bizonyult. Tanulmánya folytatásában kitért az iskolai képzés során érvényesülő szándékokra a nemzeti érzés felébresztése tekintetében, melyet ezzel párhuzamosan az alattvalói lojalitás megszilárdítására irányuló ismeretek elsajátítása is kísért, annak minden ellentmondásosságával. Ennek elmélyítését szolgálták az ünnepek, illetőleg az oktatás mellett a különböző népszerűsítő olvasmányok is.

Kép Forrása: Rubicon folyóirat

E tematikához szervesen kapcsolódik a kötet két további tanulmányai is. Gerő András A király és a nemzeti ikon címet viselő írásában, Ferenc József magyarországi recepciójának, illetve megítélésének változásainak bemutatására törekedett: az uralkodót – uralma idején – erős lojalitás övezte, különösen a koronázást követően, míg a rövid – szimbolikus téren detronizálást kívánó – forradalmi rendszerek után hatalomra lépő Horthy-rezsim már újra a folytonosságot képviselte e tekintetben is. A második világháborút követően létrejött népköztársaság emlékezetkultúrája ismételten eltörölni kívánta Ferenc József emlékét. A rendszerváltás utáni megítélését tekintve az uralkodását és személyét kísérő kettősséget is körüljárja a szerző, melyben az uralkodó továbbra is nemkívánatos személynek minősül. Emlékezettörténetének vizsgálata során a szimbolikus tér- és névhasználat, valamint az ehhez kapcsolódó ünnepségek keretét is kontextualizálva, a konferencia idején különös aktualitással bíró az uralkodót ábrázoló köztéri szobrok felállítását kísérő viták, illetőleg az emlékművek lerombolásának történetét is ismertette a Monarchia felbomlását követően. Ifj. Bertényi Iván tanulmányában az uralkodót illető századfordulón keletkezett méltatások vizsgálatára vállalkozott, figyelemmel a szövegek politikai aspektusaira, illetőleg (nyilvános térben megjelenő) azon lojális hangvételt meghatározó jellemzőkre, mely az uralkodó büntetőjogi védelmének sajátosságaiból fakadt.

Az uralkodó felelősségének kérdését a kötet szerzői közül többen is vizsgálták, elsők között Hermann Róbert, aki korábban – a Habsburg Történeti Monográfiák sorozatban – azonos címen megjelent kötetének kivonatát nyújtja, Ferenc József bűnrészességgének bizonyítására vállalkozva a szabadságharc leverését követő megtorlásban. Hermann az uralkodó szerepvállalásának marginalizálását döntően a kurzusváltást (1867) követő időszak elhallgatásában, illetőleg a rossz tanácsadók toposzának felelevenítésében, valamint az információk titkosságában látja. A Monarchia felbomlását követően megnyílt bécsi levéltárakban kutató Károlyi Árpádot kritikával illeti, amiért csökkenteni kívánta – feltehetően az uralkodó iránt érzett lojalitásának később is élő megnyilvánulásaként – Ferenc József felelősségét, ezzel szemben pályája kezdetén Angyal Dávid már ennél hangsúlyosabbnak ítélte az uralkodó szerepét, mindazonáltal ennek hátterében a környezete nyomásának hatásaként értékelte Ferenc József kíméletlenségét. A szerző így Hajnal István megállapításának elsőségére és helyességére irányítja a figyelmet, aki már kétséget kizáróan az uralkodónak tulajdonítja a „szégyenteljes időkért” való elégtétel kegyetlenségeit.

Historiográfiai áttekintésében Andics Erzsébet szerepét is felvázolja a Görgey-kérdésben ’80-as évekig megkérdőjelezhetetlennek tartott az amnesztia legendáját. Hermann tanulmányában arra a megállapításra jutott, miszerint az uralkodó személyes fellépésének következtében a minisztertanács által tervezetteken túlmenően, szigorúbb megtorlást alkalmaztak, melyek összhangba hozhatóak voltak Haynau terveivel. A szerző emellett konklúzióként hangsúlyozza, hogy Ferenc Józsefnek döntő szerepe volt a kíméletlenebb megtorlást követelők javaslatainak érvényesülésében, ahogyan Haynau menesztését követően évekkel később került sor az amnesztiálás megkezdésére, ahogyan elmaradt az uralkodói sajnálat kifejezése is az áldozatok felett.

A döntéshozatalban játszott kezdeményező szerepe, illetőleg aktivitása megkérdőjelezhetetlen, ahogyan erről Deák Ágnes is bizonyítékokkal szolgált Ferenc József, az önkényúr? című írásában, bemutatva az uralkodó értékrendszerének összefüggésrendszerében mind uralkodói, mind ennek megfeleltethető személyes habitusát is.

Koronázási emlékérem 1867. Kép forrása: Pannonia Terra Numizmatika

Pollmann Ferenc a Ferenc József és az első világháború címen közölt tanulmányában az uralkodó szerepének vizsgálatát kísérli meg a háború létrejöttében, elsősorban arra kíván választ keresni, mikorra tehető a háborút támogató álláspontjának kialakulása. Az uralkodó által keletkeztetett privát források a fenti kérdéseket illetően nem hoznak releváns eredményt, tekintettel arra, hogy az uralkodó fiatalon abbahagyta a naplóírást, s más személyesebb információkat is tartalmazó primér források (pl.: vonatkozó levelezése) sem adnak egyértelmű választ a fentiekre. A szerző közvetlen munkatársainak naplóira visszaemlékezéseire hagyatkozva kísérelte meg az uralkodói álláspont változásainak esetleges rekonstruálását. Pollmann arra is figyelmeztet, hogy a történetírás hosszú időn keresztül az uralkodói szerepvállalást marginalizálva, Leopold Berchtoldot helyezte előtérbe. E megközelítés lehetőséget nyújtott Ferenc József békepárti bemutatására, ahogyan ezzel párhuzamosan megjelenhetett személye az erőteljes fellépés támogatójaként is, oly módon, hogy állásfoglalását illetően bizonytalannak lefestve, aki mindössze közvetlen munkatársainak nyomásának engedve döntött a háború mellett. A szerző végül arra a megállapításra jut, miszerint az uralkodó 1914 júniusában valóban bizonytalan volt, annak ellenére, hogy „akarta a háborút”, mindazonáltal kételyei elsősorban a német szerepvállalás függvényében értelmezhetők, ennek hiányában fegyveres konfliktusra nem kerülhetett volna sor; eközben az uralkodó kezdeményező szerepének a katonai fellépést illetően továbbra sem látja kellő bizonyítékát a rendelkezésünkre álló források alapján.

Külön tematikai egységet képeznek az uralkodó életében jelentős szerepet játszó személyek párhuzamos életútvizsgálata is. F. Dózsa Katalin egyik utolsó megjelent írásában Ferenc József és Erzsébet kapcsolatának bemutatására törekedett, a magyar vonatkozások vizsgálatával. Jó érzékkel világítva meg a családi konfliktus kiváltó okait, elemezve szereplői főbb motivációit, – a korszakban a monarchia titkos császárnéjaként is emlegetett – Zsófia főhercegné esetében arra irányítva a figyelmet, milyen következményekkel járt fia házaséletére túláradó szeretetének, kizárólagos birtoklásának, illetve hatalomvágyának és kötelességteljesítésének megnyilvánulása, mellyel Erzsébetet kiszorította az uralkodónét és feleséget illető fontosabb szerepekből, továbbra is igényelve fia odaadását, s maximális figyelmét, illetve korábbi szinte kizárólagos befolyásának biztosítását. Erzsébet uralkodónéi szerepvállalást illető „kudarcát” részben anyósa nem kellően körültekintő nevelésére irányuló viselkedéséből eredeztette. Megértőbb hozzáállással, és Erzsébet személyiségének megfelelőbb felkészítéssel kibontakoztathatta volna adottságait, ehelyett küzdelmük felőrölte emberi kapcsolataikat. Írása folytatásában más munkáiban is számtalanszor vizsgált, ám számos új kutatási eredmény bemutatását valósította meg a magyarokkal való kapcsolatát illetően. Erzsébet érdeklődését Majláth János hatásának tulajdonította döntően Falk visszaemlékezései alapján, illetve arra is rámutatott, hogy a forradalom leverését követően milyen jónak tekinthető a magyarok imázsa Európában. A következő fontosabb állomást – más történészekhez (pl.: Manhercz Orsolya) hasonlóan – az uralkodópár 1857-es látogatását tekinti, ennek során a politikai meghatározottság mellett a viseletekben megnyilvánuló szimbolikus jelentésre is rávilágított. Hasonlóan járt el az 1866 év eleji utazást illetően is. Ennek bemutatása átvezet a kultuszban és a kortársak által is kiemelt figyelemmel kísért magyar nyelvhasználat kérdéseinek felvázolására a kezdetektől egészen élete végéig tartó, mintegy titkos nyelvként való alkalmazásáig. Végül Erzsébet szimbolikus gesztusait vette górcső alá, elsők között Mária Valéria budai születését, majd a kultuszépítésben szerepet játszó fontosabb személyek (Andrássy Gyula, Jókai Mór) tevékenységére is kitérve a kultusz által kiemelt jelentőséggel bíró tiszteletadásig Deák ravatalánál, vagy Horváth Mihállyal folytatott gondosan koreografált (az előzőekhez hasonlóan szintén propagandisztikus célokra felhasznált) beszélgetésének részleteiig. Írása lezárásában a koronázási hitlevélben szereplő uralkodói jelenlét magyarországi hatását vizsgálva, Erzsébet szerepét tekintve fontosnak vélte hangsúlyozni az uralkodói székhely kiépülésével járó pozitív következményeket, melyek a szezonális pest-budai tartózkodásaik hozadékai lehettek, katalizálva a városfejlődést is.

Romy Schneider (Sissi) és Walther Reyer (Andrássy Gyula). Holland képeslap, 1957 után. Kép Forrása: Flickr

Diószegi István Ferenc József és gróf Andrássy Gyula című tanulmányában, előadása bővített változatát nyújtja, terjedelmi korlátokra hivatkozva 1867 és 1879 közötti intenzív politikai és privát területeket is érintő kapcsolatának két jellemzőnek talált mozzanatát eleveníti fel, az 1877–1878-as háborús válságot, illetőleg a kettős szövetség (1879) létrejöttének állomásait vizsgálva. Somogyi Éva tanulmányában az uralkodó a közös minisztériumok intézményéhez való viszonyulását tette elemzés tárgyává. Felvezetésként Ferenc József személyiségjegyeinek bemutatásával kívánta illusztrálni azt a közkeletű megállapítást, miszerint az emberi kapcsolatait is uralkodói habitusa határozta meg, az (adott) általuk betöltött pozíció függvényében, pótolhatóságukat is hangsúlyozva. Írása folytatásában a közös minisztériumok elhelyezkedését mutatta be a dualizmus államrendszerében, majd a külügyminiszter szerepköreit vizsgálta, elsőként a háziminiszteri funkcióját. Végül esettanulmányként Kálnoky Gusztáv pályaívének áttekintő jellegű bemutatására vállalkozott, akiről hivatali teljesítményét tekintve – a szerző vélekedése szerint – leginkább megfeleltethető volt az uralkodói ízlésnek. Takács Péter Deák Ferenc és Ferenc József címet viselő tanulmányában az uralkodó kormányzásának 1861-es felirati vitáig tartó időszakát deáki szövegekben vizsgált értékelése által láttatja a szerző.

A hiánypótló munka amellett, hogy ismét Ferenc Józsefre (és korának) jelentőségére irányította figyelmünket, olvasása során újra megfogalmazódhat egy az uralkodót bemutató – magyar kutatási eredményeket szintén felvonultató, mindemellett a birodalmi perspektívát is láttatni kívánó – kötet/sorozat megjelenésének szükségessége, a korábbi (e szempontokat is érvényesítő) két monográfia mellett. Az uralkodót magyar nézőpontból megjelenítő tanulmánykötet jellegéből fakadó heterogenitása külön erénye lehet a könyvnek, amely ezáltal lehetőséget biztosított a Ferenc József személyét övező, máig jelentős eltéréseket mutató – részben emocionális okokra visszavezethető – magyarországi megközelítésmódok széles spektrumának reprezentatív megjelenítésére, ahogyan arra a kötet szerkesztői is figyelmeztetnek előszavukban:

„Mindegyik megközelítésnek van alapja és létjogosultsága, a válaszokat pedig mindmáig erősen befolyásolják az érzelmek.”

Vér Eszter Virág

A kötet adatai: A véreskezű kamasztól Ferenc Jóskáig. I. Ferenc József és a magyarok. Szerk. Fónagy Zoltán. Budapest, MTA BTK TTI, 2018.

Ezt olvastad?

Idős „bennfentesek” ma is emlékeznek még Károlyi Mihály feleségére, Andrássy Katinkára, aki a hatvanas évek közepétől a Petőfi Irodalmi Múzeumnak
Támogasson minket