„Ez nem a jövő. Ez már a múlt.” – Beszélgetés Fehér Andrással a 3D-s modellezésről és a XXI. századi értékmegőrzésről

A Mensor3D Kft. többek között a hazai műemlékek és kiemelkedő jelentőségű tárgyi emlékek 3D digitális dokumentálással történő megőrzésével, valamint az így keletkezett anyagok múzeumi, oktatási hasznosításával is foglalkozik. Fehér Andrással, a Mensor3D Kft. cégvezetőjével készítettünk interjút a technológia és a történettudomány kapcsolódási pontjairól.

Újkor.hu: Milyen tevékenységet űznek?

Fehér András: Három kiemelt területen dolgozunk: gépészet, építészet, kulturális értékek megőrzése. Foglalkozni szeretnénk még az egészségügyi és a film- és játékipari felhasználással is, mert ezeken a területeken nagyon perspektivikus a 3D-s technológiák alkalmazása.

Mennyire áll készen Magyarország azokra a technológiákra, amelyekkel Önök foglalkoznak?

Haladunk. Nem szeretem a szót, hogy evangelizáció, ha a műszaki területen használják. Arra értik, – arra szokás alkalmazni, – amikor egy új dolog kapcsán el kell hitetni a felhasználókkal, hogy az számukra jó és hasznos. Magyarországon a háromdimenziós technológiák felhasználását illetően azonban van létjogosultsága ennek a kifejezésnek, illetve tevékenységnek. Rengeteg olyan terület van, ahol használjuk a 3D-s technológiát (játékok, filmek), de még nem aknáztunk ki minden lehetőséget, ami a módszerben rejlik. Az elmúlt évek során rengeteget léptünk előre, a módszerünk egyre elfogadottabb és használhatóbb. Számos munka, például az igazságügyi szakértői projektünk befejeztével (ahol pl. egy karambolos autó háromdimenziós modelljét is elkészítettük) azon gondolkodtunk, hogy hol lehetne jól használni a technológiát. A következő projektünkben a SziMe3DAR-ben a kulturális örökség megőrzés területén folytattuk a kutatásunkat.

Egy épület modellezése, az orvostudományi alkalmazás – ezeknek kézzel fogható és azonnali hasznuk van. Ugyanígy megtérül ön szerint régészeti leletek és romos templomok modellezése is?

A kulturális örökségmegőrzés közel áll a szívünkhöz. Jelenleg Magyarországon a kultúra nem élvez elsődleges prioritást. Következésképp, ha bármit tudunk ezen a területen tenni, az jó, az szinte kötelességünk. Tehát, aki tud valamit tenni a magyar értékek dokumentálása, megőrzése, archiválása, digitalizálása és látványos bemutatása érdekében, akkor az tegye meg! Számos örökségmegőrzéssel kapcsolatos projektben igyekszünk részt venni – akár tárgyakról, akár az épített vagy a természeti örökségünkről van szó. Ezeket a projekteket igyekszünk lehetőségeink szerint segíteni.

Amikor ezt a tevékenységet végezzük, nem feltétlenül az a legfőbb cél, hogy jelentős profitunk legyen. A pecsétarchiválás esetében például nagyon szép volt a feladat, egyedi, referenciának is érdekes, előremutató dolog volt. Megmutatta, hogy erre is milyen jól lehet használni a technológiát.  Volt egy másik ELTE-s kutatás is, amiben egy nemzetközileg elismert hírű kutatócsoport egy bakonyi bauxitbányában talált egy dinoszaurusz-lelőhelyet. Apró csontdarabkákból rakták össze a kis dinókat, amelyek csak itt találhatók. Ezt a projektet is szívesen támogattuk a munkánkkal – szkenneltünk, a csontokról 3D-nyomtatást készítettünk. A dinó téma rendkívül népszerű, minden gyerek imádja, jó, hogy mi is részt vállalhattunk benne.

Mi alapján választják ki az archiválandó tárgyakat, épületeket?

Amikor kutatás-fejlesztési projekt volt, akkor számos elismert szakembertől megkérdeztük, hogy mivel érdemes foglalkoznunk. Először összeállítottunk egy hosszú listát. Ez persze jóval terjedelmesebb volt annál, mint amit el tudtunk végezni. A projekt vállalásait azonban így is túlteljesítettük. Úgy éreztük, ha többre is képesek vagyunk, akkor ne csak annyival végezzünk, ami feltétlenül szükséges. Ha a vállalt célkitűzésen felül még valami értéket meg tudunk őrizni digitálisan, akkor azt is tegyük meg. Manapság, mint piaci vállalkozás értelemszerűen ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha látunk egy omladozó várfalat, akkor nem eshetünk neki azonnal a szkennelésnek. Elsősorban építőipari megrendelésre dolgozunk  egyre gyakrabban.

A régészek is egyre több fantáziát látnak a mi technológiánkban, és ezt jól ötvözik a hagyományos módszerekkel. A régészeti munka sokszor rombolásos tevékenység, vagy az esetek nagy részében eltűnik a feltárt rom.  Be kell temetni, vagy egy autópálya-építés miatt fel kell szedni az épített emléket. A mi technológiánkkal lehetőség van arra, hogy a felhasználó akár utólag is 3D-ben úgy járja be a helyszínt, mint amikor ott dolgozott. Az ásatások általában a nyári időszakban zajlanak, a feldolgozás zöme az őszi-téli időszakra marad. A régész 3D-ben beviheti a múzeumba az állományt, és ott elemezheti. Megállhat a már csak virtuális tanúfal előtt, és még egyszer végignézheti, elemezheti a feltárt rétegeket. Ebben szerintünk óriási lehetőségek rejlenek, bár sokan még nem értenek egyet velünk.

Volt olyan épület, ahol látták, hogy az állagmegőrzés gyakorlatilag lehetetlen, és éppen ezért készítették el a helyszín 3D-modelljét?

Sajnos. Amit mi készítünk, az egy digitális archívum – ami örök érték. Legszívesebben az ember minden pusztulóban lévő vár vagy kastély megmentésében szeretne közreműködni, de ez nem megy. De azért igyekszünk. A legkiemelkedőbb példája az épületmodellezéseinknek Vitány vára volt, még a SziMe3DAR projektben. Az építészek és a művészettörténészek ajánlották figyelmünkbe, mondván a vár rohamosan pusztul. Rendelkezünk olyan képekkel, amelyeken az ötvenes években készültek, és azokon egy emelettel magasabb volt a vár. A huszonnegyedik órában voltunk. Mentünk, szkenneltünk. Készült róla egy dokumentáció, hogy milyen állapotban volt a vár, amikor három évvel ezelőtt nekiláttunk a munkálatoknak. Azután csináltunk belőle egy rekonstrukciót, amely a szime3dar.com oldalon megtekinthető. Hasonló módon közreműködtünk a szigligeti, a regéci, a nógrádi vár rekonstrukciójában – utóbbi esetében mi készítettük a szkennelt alapokat, és azután annak felhasználásával készült a rekonstrukció.

Mit gondol, lehetséges, hogy a jövő múzeuma úgy fog kinézni, hogy már nem régészeti emlékeket és méretarányos vármodelleket tekinthet meg bennük a látogató, hanem az önök által készített számítógépes modelleket és rekonstrukciókat?

Ez nem a jövő, ez már a múlt. Volt két kiállításunk is a projekt keretében, az egyik a visegrádi Várpalotában, a másik Szentendrén a Ferenczy Múzeumban. Számos monitoron interaktívan, látványosan mutattuk be az eredményeinket. Voltak hagyományos kiállítási elemek, tehát számos tárgy volt a vitrinekben – de ki voltak állítva 3D nyomtatott tárgyak is ugyanazokról a dolgokról, hogy meg lehessen tapintani őket. Óriási különbség, ha valamit az üveg mögött látunk, vagy a kezünkbe vehetjük. A múzeumba betérő gyerekek ezt nagyon élvezik. Ma a korszerű múzeumnak olyannak kell lenni, mint azoknak a játékoknak, amelyekkel a gyerekek nap, mint játszanak. Ha azt kapják vissza a múzeumban is, amivel egyébként jól elvannak, és amiből még tanulni is tudnak, akkor majd szeretnek múzeumba járni. Rengeteg olyan felvételünk van, ahol a kiállításainkon a gyerekek sorban állnak, hogy kipróbálhassák ezeket az interaktív szemléltetési eszközöket. Arról nem is beszélve, hogy a gyengén látók vagy világtalanok is tudják élvezni a kiállítást. Gertrudis királynő síremlékénél nem csupán nézhetjük, hallgathatjuk, hogy hogyan készült a rekonstrukció, hanem meg is foghatjuk azokat a darabokat, amelyeket szkenneltünk, majd nyomtattunk.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a modellek és rekonstrukciók nem magáért a látványért készültek. A vitányi vár rekonstrukcióját úgy készült, hogy információs pontok is vannak benne, ahol a néző „okosodhat”. Az igényességre jellemző, hogy egy középkorban jártas belsőépítész is segítette a vár belső részeinek számítógépes bemutatásában. Ez a munka is a SziMe3DAR projektben több szakember és vállalkozás közreműködésével készült.

Az nagyjából világos, hogy hogyan készül a forma modellezése, de képes-e a szkenner a színek és egyéb érzékelhető dolgok rögzítésére?

Mindkét technológiával – a lézerszkennerrel és a strukturált, vetített képes eljárással – párhuzamosan alkotjuk a formát és készítjük a színes fényképfelvételeket. Ezeket a textúrákat aztán később ráhúzzuk a modellre. Az általunk készített állományok általában színesek és jó minőségűek. Meg kell említenünk még egy technológiát, ami egyre népszerűbb és jobb a hagyományos fotóalapú 3D-készítés. Ezzel is dolgozunk, amikor látjuk értelmét. Szakmailag nagy kihívás, hogy a nagyfelbontású, nagy pixelszámú, egyre kiválóbb minőségű fényképezőgépek elterjedésével az emberek „elromlottak”. Ez úgy értem, hogy mindent abban a minőségben szeretnének látni, ahogyan a nagyfelbontású gépükkel azt rögzíthetik. Azt viszont 3D-ben utolérni ugyan nem a lehetetlen, csak nehéz. Sokan, megfeledkeznek arról, hogy önmagában egy fényképfelvétel is tud hatalmas méretű fájl lenni, de amikor ugyanazt a minőséget 3D-ben egy tárgyról vagy egy épületről készült modellel akarjuk elérni, akkor gigabájtokról, sőt esetenként terrabájtokról kell beszélnünk. Ezek megjelenítése a legjobb számítógép számára is kihívást jelent, statikusan is, ha még mozgatni is akarjuk, akkor végképp gond van.

Említette a középkori oklevélpecsétet. Amikor a szakember egy ilyen tárggyal dolgozik, gondolom, maga is tanul, ismereteket szerez munkája során.

Gyakorlatilag még nem fordult elő olyan projekt, ahol ugyanazt a munkát kellett volna végezni. Minden munkából tanulunk, mert mind egyedi kihívást jelent annak ellenére, hogy ugyanazzal a technológiai háttérrel dolgozunk. Az olyan különleges tárgy, mint a középkori pecsét, számos kihívást rejt magában. Maga az anyag (a pecsétviasz), annak a felülete, a fényessége, a körülötte lévő szalagok, amelyek átfonják a pecsétet, ezek mind kihívást jelenthetnek. A laposabb pecséteknél az is probléma, hogy miként fordulunk át a tárgy szélénél egyik oldalról a másikra.

A jövő levéltára olyan hely lesz, ahol valamennyi oklevélszöveg elérhető digitálisan és a pecsétek másolatai bármikor kézbe vehetők?

Ez a közeli jövő reményink szerint. Azt tudni kell, és ezt hazánkban is jó lenne látni, hogy a világban óriási kultúrája van az értékek 3D megőrzésének és bemutatásának. Ma a világ legnépesebb konferenciáit a korszerű 3D technológiákról tartják. Tavasszal Sienában voltuk az egyik legjelentősebb konferencián, ami a kulturális örökség megőrzésében, bemutatásában használt technológiákról szólt. Mi a 3D virtuális és kiterjesztett valóságról tartottunk előadást. A világ e területen klasszikus nagyhatalmai hihetetlen magas szinten űzik a digitalizálás technológiáját, s arra törekednek, hogy amivel elkészültek, azt minél látványosabban be is tudják mutatni a nagyközönségnek.

Ha a történettudomány jelentését kitágítjuk, akkor bízvást mondhatjuk, hogy a módszerük az oktatást is megújíthatja.

A digitális valóság segít a tudást látványosan befogadhatóvá tenni. II. András uralkodásának vagy Katona József Bánk bánjának tanításakor a gyerekek biztosan tátott szájjal fognak bámulni, ha a Gertrudis síremlékéről készült rekonstrukciónkat is beviszi a tanár szemléltetésként. Abban a munkában minden Gertrudisszal kapcsolatos ismeretet is összefoglaltunk számos szakértő közreműködésével – történelem, művészettörténet és irodalom komplex módon. Egyik honlapunkon egy werkfilmet is találhatnak erről a projektről.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

A Debreceni Egyetem „Magyarország a középkori Európában” Kutatócsoport 2015-ben és 2016-ban az Eperjesi Állami Levéltár, a MTA BTK Művészettörténeti Intézet
Támogasson minket