Faji besorolás a modernkori Latin-Amerikában

Az Egyesült Államokban élő afro-amerikaiakhoz hasonlóan az afro-latin-amerikaiak is elsősorban az Amerikába hurcolt afrikaiak leszármazottai; olyan társadalmakban élnek, ahol a fehérség továbbra is kiváltságnak számít, és ahol a feketék a társadalmi hierarchia alsó rétegeiben továbbra is felülreprezentáltak. Ezen alapvető hasonlóságok ellenére a tudományos konszenzus szerint a latin-amerikai országokban jellemzően hiányoznak az intézményes faji besorolási rendszerek, ami elmosódott vagy kétértelmű határokat eredményez a faji kategóriák között, és lehetővé teszi az emberek számára a kategóriák közötti mobilitást. Úgy tűnik, hogy a latin-amerikai országokban a faji besorolás is rendelkezik ezekkel a megkülönböztető jegyekkel: a megjelenés helyett a származás mint elsődleges kritérium lép előtérbe, jellemző a köztes vagy vegyes fajok általános használata, és így a színárnyalatok szerinti osztályozás. Míg a faji besorolással kapcsolatos legtöbb tudományos megállapítás a régió egyes országaira korlátozódik, egyes tudósok egész Latin-Amerikára kiterjedő állításokat tettek, amelyek elfedik a nemzeti különbségeket, gyakran párhuzamba állítva a latin-amerikai országok összességét az Egyesült Államokkal. Latin-Amerikát azonban, mint sok más tekintetben sem, így a faji kérdések terén sem szerencsés dolog egységes tömbként kezelni. A valóságban jelentős eltérések mutatkoztak a régió országainak faji meghatározásai között, beleértve a feketeség helyét a nemzetben és azt, hogy a faj mint fogalom milyen mértékben intézményesült a különböző országok törvényeiben.

A rasszok azonosítása Latin-Amerikában

Először is, míg sok latin-amerikai ország elfogadta a fajkeveredésről vagy „mestizaje”-ról szóló nemzetépítő narratívákat, az olyan országok, mint Argentína és Costa Rica, nem. A második különbség abban mutatkozott meg, hogy az afrikai felmenők és a „vér” milyen szerepet játszottak egyes nemzetek esetében. Brazíliában a fajkeverékek narratívái szerint a feketék és az afrikai kultúra központi szerepet tölt be a nemzetben; Kolumbiában figyelmen kívül hagyták vagy lekicsinyelték a feketeséget, miközben nagyra értékelték a fehérséget; a Dominikai Köztársaságban pedig egyenesen kirekesztették a feketéket és az afrikai kultúrát azon gondolat mentén, hogy elmaradott és idegen kultúraként tekintettek rájuk. Sőt, míg a legtöbb latin-amerikai ország függetlenedésekor nem fogadott el faji kirekesztő törvényeket, Panamában az Egyesült Államokhoz hasonló szegregáció és formális faji kirekesztés története volt megfigyelhető. Ha a régió jelenlegi helyzetére tekintünk, szintén különbségeket láthatunk aközött, hogy a latin-amerikai országok milyen mértékben tették magukévá a multikulturális és fajtudatos politikát. Miközben Brazília erőteljes reformokat fogadott el a társadalmi egység megerősítése érdekében, a Dominikai Köztársaságban továbbra sem létezik ilyen típusú politika. De hogy Brazíliánál maradjunk: az 1990-es évek végi tanulmányok még azt a megállapítást tették, hogy a brazilok esetében népszerű volt a „fehérítés” vagy „fehéredés”, ami az eredeti bőrszín valamiféle módosítását, elrejtését jelentette, vagy egyszerűen egy másik rasszhoz történő tartozás megvallását. Ez az új törvények megjelenésével szinte teljesen eltűnt, mert a lakosság a gyakorlatban is elkezdte megélni az országban a faji egyenlőséget. 

Megállapíthatjuk, hogy a faji azonosítás Latin-Amerikában régióktól függően nagyon eltérő lehet. A bőrszín természetesen még most is a faji azonosítás legfontosabb feltétele az összes latin-amerikai országban, hatásának erőssége azonban eltérő lehet. Bár a latin-amerikai országokban a faji azonosítást az észlelhető fizikai tulajdonságok irányítják, ezeket az esetek túlnyomó többségében kulturálisan értelmezik. Például azokat a sötét bőrű személyeket, akik nem feketének azonosították magukat, általában vegyes fajként, a Dominikai Köztársaságban pedig indióként vagy meszticként azonosították.

Meszticek ábrázolása (forrás: en.wikipedia.org)

A „fehérítés” mint kulturális jelenség

Azt is megállapíthatjuk, hogy a társadalmi státusz fontos előrejelzője lehet a faji azonosításnak. A „pénz általi fehérítés”  (money whitening) helyett – ez a hagyományos irodalomban és a régió hétköznapi emberei körében elterjedt gondolat – négy különálló mintát lehet találni: polarizáció, vagyis az a tendencia, mely szerint a magasabb státuszú személyek képesek Brazíliát egyaránt „fehéríteni” és „feketíteni”; meszticizálódás, vagy az a tendencia, hogy a magas státuszú személyek inkább meszticként azonosítsák magukat, mintsem a világosabb vagy sötétebb kategóriába sorolják magukat (ez leginkább Kolumbiára jellemző); és az „elsötétülés”, vagyis a magas státuszú egyének azonosulási hajlama a sötétebb bőrű faji kategóriák kontinuumában, amely leginkább a Dominikai Köztársaságban van jelen. Ezzel szemben Panamában a társadalmi státusznak nincs különösebb szerepe a különböző kategóriákkal való azonosulás tekintetében.

Hasonlóképpen, tanulmányokból kiderült, hogy a fehérítési gyakorlatokat gyakran a társadalmi státusz közvetíti. Ebben a mechanizmusban a felfelé mobilis vagy alapból magas státuszú egyének fehérebb faji kategóriákba sorolhatók olyan módon, amely nem sérti a társadalmi normákat. Ezt a kapcsolatot talán legjobban a „pénz fehérít” közmondás ragadja meg. A pénz általi fehérítés ezen elképzelésének valószínűleg mély történelmi gyökerei vannak. Ez összefüggésbe hozható a „gracias al sacar” gyakorlatával, amelynek során az emberek – jellemzően vegyes fajú szabadok, akik elegendő erőforrást halmoztak fel – a gyarmati Latin-Amerikában a castas rendszerrel fehérségi bizonyítványt vásároltak a koronától. Bár a fehérség vásárlása szó szerint elavult lehet, a tudósok azzal érveltek, hogy ez továbbra is társadalmi gyakorlat volt Venezuelában, Brazíliában, a Dominikai Köztársaságban, sőt még az Egyesült Államokban is. Harris (1952) egy közép-brazil város tanulmányozása során először azt állította, hogy a „fehér” kategóriába tartoznak az átlagos vagy átlag feletti vagyonú mulattok, valamint a gazdag feketék. Ezeket a megállapításokat Degler (1971) „Neither Black Nor White” című műve tartalmazza, amely később széles körben elfogadottá vált.

A rasszizmus és szegregáció, történelmi gyökerek

A faji azonosításról szóló latin-amerikai vitát a gyarmatosítás, a rabszolgaság és a faji keveréket hangsúlyozó nacionalista elbeszélések kontextusába kell helyezni. Például: tizenötször annyi afrikait vittek rabszolgának portugál és spanyol gyarmati területekre, mint az Egyesült Államokba. Andrews szerint (2004, 41. o.) a szabad és rabszolga feketék, illetve mulattok 1800 körül már többségben voltak Brazíliában, Venezuelában, Kubában, Puerto Ricóban, a Dominikai Köztársaságban és Panamában, továbbá a kolumbiai és argentin lakosság több mint egyharmadát tették ki. Ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol az amerikai gyarmatokra irányuló családi bevándorlás dominált, a spanyol és portugál bevándorlás a gyarmati időszakban főleg férfiakat vont be, akik aztán gyakran erőszakkal bennszülött, fekete és mulatt nőknek nemzettek gyermeket.

Modesto Brocos festménye (forrás: en.wikipedia.org)

Egyesek azzal érvelnek, hogy a nem fehérek nagyobb ibériai elfogadása segít megmagyarázni a régióban tapasztalható nagyfokú fajkeveredést. Míg a fajok keveredése Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban is megtörtént, csupán előbbi régió országaiban volt jellemző, hogy az ilyen egyéneket valóban vegyes kategóriákba sorolják. Maga a faji keveredés elterjedtsége azonban nem zárta ki a faji hierarchiát; a faji besorolási törvények hiánya azt is lehetővé tehette egyesek számára, hogy „kifehéredjenek”, hogy nagyobb társadalmi előnyökhöz jussanak. A 17. és 18. században a spanyol amerikai gyarmati elit gyakran hozott létre kasztrendszereket, amelyek különféle kritériumokat – különösen a spanyol, afrikai és bennszülött keveredés mértékének meghatározását használták az emberek társadalmi hierarchiában való elhelyezésére. A 19. század második felére a fajokról való gondolkodás elérte a tetőfokát, mert a régió újonnan függetlenné vált országok elitje egyre jobban aggódott amiatt, hogy nagyszámú, nem fehér lakossága akadályt gördíthet a nemzeti fejlődés és szuverenitásuk nemzetközi elismerése elé. Ez az aggodalom részben az akkori tudományon alapult: sok latin-amerikai nemzet korai megalakulása egybeesett a tudományos rasszizmus korszakával, amely az afrikai, őslakos és vegyes fajokból álló népességet degeneráltként és egy nemzet fejlődésének akadályaként fogta fel. Válaszul a latin-amerikai államok, mint például Brazília, fehérítéssel igyekeztek megfordítani a nem fehérek demográfiai túlsúlyát, ami az európai bevándorlás ösztönzését jelentette. Ezt részben a konstruktív keveredés neolarmarkiánus elképzelésére alapozva képzelték el, amelyben a fehér géneket erősebbnek hitték, mint a nem fehéreket.

Elméletek a faji sémákról

A következőkben a faji sémákról alkotott további elméleteket szeretném bemutatni annak érdekében, hogy jobban megértsük a faji azonosítási minták hasonlóságait és különbségeit az említett négy országban. Hirshfield (1996) és Gil-White (2001) pszichológiai antropológusok azzal érveltek, hogy pusztán a kognitív mechanizmusok felelősek a faji fogalmak megalkotásáért. Brubaker (2009) azt állította, hogy a faji/etnikai besorolás társadalmilag tanult, és így kultúránként eltérő lehet, és „módszereivé válhat – intézményesített és informális módon is – a más emberek azonosításának és osztályozásának, az azonosság és a különbség értelmezésének, valamint a „kódolásnak” és az ő sajátosságaik értelmezésének”.

Roth (2012) úgy határozta meg a faji sémákat, mint „faji kategóriák és szabályok összességét arra vonatkozóan, hogy mit jelentenek, hogyan vannak rendezve, és hogyan alkalmazzuk őket önmagára és másokra”. Pontosabban azzal érvelt, hogy ezek a faji sémák egy adott nemzeten belül megoszlanak az emberek között. Empirikus munkája során azt a kognitív disszonanciát figyelte meg, amely akkor jelentkezik, amikor a dominikaiak és a puerto rico-iak az Egyesült Államokba vándorolnak, és ott olyan faji sémát tapasztalnak meg, amely eltér a saját országukban létezőtől. Bár a fajról szóló korábbi munkák Latin-Amerikában nem utaltak kifejezetten a sémákra, Hoetink (1967) a „szomatikus normák” fogalmát vezette be, amelyet úgy határozott meg, mint „a fizikai jellemzők komplexumát”, amelyet egy csoport saját normáiként fogad el. Ezt kifejezetten szembeállította a „faj” fogalmával, amelyről úgy gondolta, hogy hamis elképzelés az, hogy a biológián alapul. Megállapította, hogy a szomatikus normák, (például azok, amelyek arra vonatkoznak, hogy kit tekintenek fehérnek vagy feketének, a spanyol nyelvű Karib-térségben) a hollandok, a franciák és az angolok által gyarmatosított karibi-térségben meglehetősen nagy eltéréseket mutattak. Az egyes faji kategóriákban a tagsággal kapcsolatos minták és informális szabályok, valamint az e rendszerek létrejöttét előidéző sajátos történelmi feltételek elemzésével ezek a munkák mind megvizsgálták a faji sémák hasonlóságait és különbségeit Latin-Amerikában.

Zambók megjelenítése (forrás: en.wikipedia.org)

A rasszok közötti fluiditás

Míg a latin-amerikai országokban továbbra is zajlanak viták a faji kapcsolatok természetéről, a legtöbb tudós egyetért abban, hogy a régió általában úgy értelmezhető, mint egy olyan terület, ahol a faji határok bizonyos mértékig változnak. Ez többféleképpen nyilvánul meg. Először is, míg a származás bizonyos szerepet játszik a faji azonosulás meghatározásában, mivel az egyének hasonlítanak őseikre, a származás általában nem a faji identitást alakító fő tényező. Ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol a történelmi „egy csepp szabály” azt jelentette, hogy a fekete felmenőkkel rendelkezőket feketének tekintették, Latin-Amerika nagy részén a feketeség nem öröklődik ugyanúgy. Ehelyett az ember fizikai jellemzői, különösen a bőrszín, a faji besorolás és rétegződés fő meghatározójaként szolgálnak. Könnyen előfordulhat, hogy valakinek fekete szülője van, és nem feketének azonosíthatja magát, anélkül, hogy „elmúlónak” kellene tekintenie. Brazil tanulmányok például azt mutatják, hogy az önmagukat fehérként azonosító populáció jelentős százaléka afrikai felmenőkkel is rendelkezik. Ráadásul a szülők faji azonosítása nem mindig eredményezte a gyerekek ugyanazon faji azonosítását. Az ősök és a faji azonosulás közötti törékeny kapcsolat egyfajta faji rugalmasság lehetőségét nyitja meg generációkon keresztül.

A faj és a nemiség kapcsolata

Érdemes még megemlíteni, hogy a társadalmi-gazdasági státusz mellett a nem is fontos lehet a faji azonosulás mintáinak kialakításában. Valójában a tudomány azzal érvel, hogy a rassz megállapítása gyakran erősen nemi alapú folyamat, amely eltérő módon alakítja a férfiak és a nők megélt tapasztalatait. Pontosabban, több tanulmány is szólt arról, hogy bár Latin-Amerikában összességében nagy megbecsültségnek örvend a világosabb bőr, az egyenesebb haj és az európaibb vonások, a nők sokkal jobban ki vannak téve ennek a szépségstandardnak, mint a férfiak, különösen a haj genetikáját tekintve. Ráadásul Latin-Amerikában a faji kategóriák gyakran önmagukban is nemi hovatartozásúak, némelyiket nagyrészt nőiesnek, másokat pedig férfiasnak tekintenek. Mindez, párosulva azzal a ténnyel, hogy a faji azonosítás különösen gördülékeny lehet Latin-Amerikában, arra utal, hogy a férfiaknak és a nőknek nagyon eltérő faji azonosítási mintái lehetnek.

Francisco Laso „A három rassz” című festménye a 19. század közepéből (forrás: es.wikipedia.org)

Konklúzió

Ahogy korábban már említettem, az azonosítási sémák közötti különbségek gyorsan változó politikai és társadalmi környezetet tükröznek a latin-amerikai országok mindegyikében, különösen Brazíliában és Kolumbiában. A fekete tudat mozgalmai sikeresek olyan ellennarratívák létrehozásában, amelyek elősegítik a fekete identitást, és így kihívást jelentenek a nemzetközpontú kezdeményezéseknek, amelyek a fehérítést és a „money whitening”-et is támogatták. Sőt, a közelmúltban a multikulturalista és a faji egyenlőség politikája felé tartó fordulat úgy tűnik, hogy felváltja a mestizaje és a fehérítés régebbi elképzeléseit. Ily módon nem az állam az egyetlen szereplő a faji sémák és így a faji besorolás és azonosítás kialakításában és újraalkotásában. Ugyanúgy, ahogy az államok által a fehéredés támogatása kiterjesztheti a fehérség körüli határokat, a fekete társadalmi mozgalmak is kiterjeszthetik a feketeség körüli határokat. Az állami politikákban, a nacionalista narratívákban és a társadalmi mozgalmak akcióiban bekövetkező jövőbeni változások valószínűleg tovább változtatják a nemzeti faji sémákat és osztályozási rendszereket.

Borbándi Dániel

Irodalomjegyzék:

Brubaker, Rogers. 2009. “Ethnicity, Race, and Nationalism.” Annual Review of Sociology 35:21–42.

Degler, Carl. 1971. Neither Black Nor White: Slavery and Race Relations in Brazil and the United States. Madison: University of Wisconsin Press

Caldwell, Kia Lilly. 2007. Negras in Brazil: Re-envisioning Black Women, Citizenship, and the Politics of Identity. New Brunswick, N.J.: Rutgers University Press.

Freyre, Gilberto. 1933. The Masters and the Slaves: A Study in the Development of Brazilian Civilization. Berkeley and Los Angeles: University of California Press.

Harris, Marvin. 1952. “Race Relations in Minas Velhas.” In Race and Class in Rural Brazil, edited by Charles Wagley. Paris: UNESCO.

Hoetink, Harry 1967. The Two Variants in Caribbean Race Relations: A Contribution to the Sociology of Segmented Societies. Oxford: Oxford University Press.

Howard, David. 2001. Coloring the Nation: Race and Ethnicity in the Dominican Republic. Boulder, Colo.: Rienner.

Loveman, Mara. 2009. “The Race to Progress: Census-Taking and Nation-Making in Brazil.” Hispanic American Historical Review 89 ð3Þ: 435–70.

Nobles, Melissa. 2000. Shades of Citizenship: Race and the Census in Modern Politics. Stanford, Calif.: Stanford University Press.

Roth, Wendy. 2012. Race Migrations: Latinos and the Cultural Transformation of Race. Stanford, Calif.: Stanford University Press.

Simmons, Kimberly Eison. 2009. Reconstructing Racial Identity and the African Past in the Dominican Republic: New World Diasporas. Gainesville: University Press of Florida.

Skidmore, Thomas E. 1974. Black into White: Race and Nationality in Brazilian Thought. Oxford: Oxford University Press.

Telles, Edward E. 2004. Race in Another America: The Significance of Skin Color in Brazil. Princeton, N.J.: Princeton University Press.

Ezt olvastad?

A nemrégiben elhunyt, háromszoros világbajnok brazil futball-legenda, Edson Arantes do Nascimento, azaz Pelé életének egyes fejezeteit az utóbbi években egy
Támogasson minket