Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 1. rész: Ismét király nélkül az ország

Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti a politikailag változatos időszak jelentős fejlődést idézett elő a társadalomban. Gyakran hívtak össze országgyűléseket, azok résztvevői között egyre többször tűntek fel a városok és a megyék képviselői. A polgárháború és az azt követő sorozatos katonai konfliktusok a Zsigmond-korban kialakult birtokstruktúrákat, regionális erőviszonyokat, familiárisi hálózatokat teljesen átrendezték. A Magyar Királyság élére ekkor választottak meg hét kapitányt, majd állítottak először kormányzót a belviszonyok rendezésére . A politikai csoportosulások is folyamatos változásban voltak, az érdekcsoportok személyi összetétele szinte folyamatosan cserélődött.

A korszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra, melyek a politikatörténet régen ismert forrásai. Ezek többsége országok közötti szerződések, menlevelek, országgyűlési rendelkezések, békeszerződések, vagy országgyűlési meghívók, ítéletlevelek. Az utóbb felsorolt iratok más korszakban is szép számmal keletkeztek, a fent megjelölt időszakban azonban egyszerre több pecséttel lettek megerősítve. Míg Zsigmond korában a király, vagy a nádor pecsétjével ellátott irat is elegendő volt ezen iratok megerősítéséhez, hitelesítéséhe, addig a két király időszakában, vagy az országtanács ülésein kibocsájtott iratot a jelenlévő előkelők mind megpecsételték. Így ezek felhasználhatóak ahhoz is, hogy az ország sorsára hatással lévő főpapok és világi előkelőket lajstromozzuk, sőt, a pecsétképek segítségével egyfajta „arcot” is adhatunk ezeknek a személyeknek.

A vonatkozó levéltári forrásokat évek óta gyűjtjük, jelenleg hatvannyolc darabból áll fotógyűjteményünk. Ezek jó része eddig csak átiratban, vagy mikrofilmről ismert a történettudomány előtt. A most induló tíz részes cikksorozatunkban ezek közül választottunk tíz érdekesebb oklevelet, levelet, melyeket részletesen bemutatunk.  Ismertetjük továbbá húsz világi előkelő és tíz egyházi vezető pecsétképét, megadjuk a személy alapvető prozopográfiai adatait s a pecsétkép rövid leírását. Ezzel „viaszba zárt” élettörténeteket nyithatunk fel, s tárhatunk az érdeklődő olvasóközönség elé.

Luxemburgi Zsigmond 1437-es decemberi halálát követően vejét, Habsburg Albert osztrák herceget a magyar országnagyok néhány nap leforgása alatt királlyá választották, és január 1-jén feleségével együtt meg is koronázták. Albertnek azonban nem jutott túl sok idő a magyar trónon, a török ellen vezetett 1439-es hadjáraton seregében kitört járvány áldozatául esett maga is, és a Győr közeli Neszmélyen 1439. október 27-én öröklétre szenderült. Vajon kik lehettek azok, akik halálos ágya mellett hallgatták végrendeletét, és talán még esküt is tettek annak betartására? Ezt ugyan pontosan nem fogjuk megtudni, de a következőkben ismertetett levél körvonalaiban segíthet meghatározni a jelenlévők névsorát.

A levél Győrben 1439. október 31-én kelt, vagyis Albert király halálát követően négy nappal.  Ebben a levelet aláíró országnagyok értesítették Pozsony város bíráját és esküdtjeit, hogy azt a 4000 arany forint összeget, amellyel a dézsmabérletből tartoznak, adják megbízottjuk kezéhez, mivel a királyné ezzel a pénzzel akarja törleszteni a Stiborici Sarleski Miklóssal szembeni, még fennálló tartozását. Az oklevél aláírói között Rozgonyi Simon veszprémi, Benedek győri püspököt, Hédervári Lőrinc nádort, Pálóci László udvarmestert, Marcali György asztalnokmestert, Pálóci Simont, és alsólendvai Bánfi Pált találjuk. Ez a névsor feltehetően Albert király utolsó kormányának tagjaival egyezik meg. Vagyis Bánfi ekkor már nem asztalnokmester, de még nem is Marcali Imre, hanem unokatestvére Marcali György tölti be a tisztséget.  Sajnos az oklevél pecsétjei elmosódtak és lekoptak, ezért csak annyit állapíthatunk meg, hogy két vörös viaszú főpapi, és két zöld viaszú bárói pecséttel zárták le a levelet. Az oklevél kiadói feltehetően ott voltak Albert mellett utolsó óráiban, és részt vettek az első tanácskozásokon, melynek fő témája az utódlás lehetett.

Papír anyagú, zárópecsétes levél – Elő és hátoldala (1439D) Eredeti: Archív hlavného mesta Bratislavy Nr. 1108. (MNL OL DF 239 734.). Kiadása nem ismert. A levelet 4 db, egy sorba elhelyezett pecsét zárja le. A pecsétek közül 1 elmosódott 3 pedig teljesen lekopott. Feltehetően az 1–2. főpapok (vörös) a 3–4. pecsét főurak (zöld) pecsétjei voltak. Lehetséges pecsételők: Rozgonyi Simon veszprémi, Benedek győri püspök, Hédervári Lőrinc nádor, Pálóci László udvarmester, Marcali György asztalnokmester, Pálóci Simon, alsólendvai Bánfi Pál.

A magyar egyház élén ekkor éppen üresedés volt, Pálóci György esztergomi érsek 1439. május 10-én hunyt el. Pálóci György (1403–†1439) az északkeleti országrészben birtokos előkelő család sarja. Apja, Péter pozsonyi ispán három fia közül Máté nádor, Imre titkos kancellár, György pedig esztergomi érsek lett Zsigmond alatt, s emelkedett fel az arisztokrácia sorába. 1409-ben szepesi prépostként kezdte egyházi pályafutását, 1419-től erdélyi püspök lett, majd 1423-tól haláláig esztergomi érsek. 1438-ban ő koronázta meg Albert királyt, aki mellett 1438-tól haláláig kancellára volt. Több adományhoz és bárósághoz segítette hozzá unokaöcseit, Lászlót és Simont. Albert halálát és a polgárháborút már nem érte meg.

Pálóci György esztergomi érsek pecsétje 1439-ből. A nyolcszög alakú mezőben liliomos koronából növő, szembenéző felemelt jobbjával szakállát markoló, baljában könyvet tartó férfialak. A fej két oldalán majusculás „G” „S” monogram. Körirata nincs. Eredeti: Haus-, Hof- und Staatsarchiv AUR 1439. V. 30. (MNL OL DF 258 081.)

 

Marcali bánfi György asztalnokmester is egyike az oklevél aláíróinak György (1411–†1456) a Péc nembeli Marcali család sarja. Apja, Dénes szlavón bán után viselte a bánfi előnevet. 1433-tól a királyi udvar tagja volt, 1439-ben lett asztalnokmester. Bárói tisztségét nem sokáig őrizte, 1441-től 1445-ig csupán somogyi ispánként említették. 1444 után elveszíthette politikai súlyát, tisztséget nem viselt, nem vesz részt az országnagyok ülésein. Báróságának is csupán ez az egyetlen levél bizonyítéka.

Marcali bánfi György volt asztalnokmester pecsétje1440-ből. A pecsétmező folytonos vonallal határolt, közepén álló címerpajzs, benne jobb haránt pólya a Péc nemzetség címere. A pajzs felett minusculás „g” betű. Körirata nincs. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5574. (MNL OL DF 289 005.)

 

Nem tudjuk biztosan, hogy jelen volt-e Győrben kusalyi Jakcs Mihály (1406–†1455), de egyike volt azoknak az előkelőknek, akik helyet kaptak Albert kormányában. Igaz, csupán a székely ispán tisztségét töltötte be, de elődjei politikai mellélővéséhez képest ez is nagy eredmény. A kusalyi Jakcs egy kelet-magyarországi nemesi család volt. A bárók közé éppen Mihály apja és annak testvérei kerültek be Zsigmond uralkodásának első évtizedeiben. Azonban részt vettek az 1401-es király elleni lázadásban, elvesztették bárói tisztségüket. Mihály Zsigmond alatt az aula tagja volt, több diplomáciai küldetést teljesített. 1427-től volt székely ispán, később I. Ulászló alatt 1441-ben erdélyi vajda lett rövid időre. Tisztségét nem sokáig töltötte be, hátralévő életében nem játszott meghatározó politikai szerepet.

Kusalyi Jakcs Mihály volt székely ispán pecsétje 1440-ből. A pecsétmező folytonos vonallal határolt, közepén álló címerpajzs, benne a kusalyi Jakcsok címere, a koronából kinövő háromujjú farkas- vagy medvemancs. A pajzs fölött minusculás „m” betű. A pecsétmezőt két oldalt növényi ornamentika tölti ki. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5574. (MNL OL DF 289 005.)

 

1439. október 27-én tehát egy új korszak vette kezdetét, s szokás szerint az elhunyt uralkodó legfőbb munkatársai együtt intézkedtek az ország további sorsáról. Ekkor még nem sejthették, hogy Albert utódlásának problémája polgárháborúba taszítja az országot. Ebből az időszakból három prominens személyt ismerhettünk meg. Egy egyházi vezetőt, akinek leginkább a hiánya, pótlása lesz egy fontos konfliktus forrása, és két olyan világi előkelőt, akik Albert alatt az országnagyok második vonalához tartoztak, a változástól pedig talán előrelépést remélhettek.

Cikksorozatunkat hamarosan folytatjuk, addig is további érdekességeket a pecséttan világából a Viaszba zárt történelem c. Facebook-oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

Irodalom:

Tóth Norbert, 2013. = C. Tóth Norbert: A székes- és társaskáptalanok prépostjainak archontológiája 1387–1437. Bp., 2013. (Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 4.)

Emődi Tamás, 1996. = Emődi Tamás: A kusalyi Jakcsok származása és címeres emlékei. Turul 69. (1996) 3–4. szám 57–66.

Engel Pál, 2003A. = Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. In: Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Bp., 2003.

Engel Pál, 2003B. = Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Bp., 2003.

Mályusz Elemér, 1994. = Mályusz Elemér†: Az első Habsburg a magyar trónon. Aetas 9. (1994) 3. szám 120–151.

Pálosfalvi Tamás, 2003. = Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgárháború (1440–1444). Századok 137. (2003) 4. szám 897–928.

Novák Ádám

 

Ezt olvastad?

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az
Támogasson minket