Felekezet és felekezetszerveződés Európában – Wolfgang Reinhard előadása Budapesten

Különleges alkalom miatt telt meg 2017. május 3-án délután a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasóterme, ugyanis az MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport meghívását elfogadva először látogatott Magyarországra, s tartott a fővárosban előadást a történettudományban ismert és elismert Wolfgang Reinhard.


Wolfgang Reinhard előadása közben (Varga Mátyás és Guitman Barnabás fényképei)

Az esemény a lutheri reformáció 500 éves évfordulójának nemzetközi rendezvényei sorában került megrendezésre a Lendület-program keretében, az MTA támogatásával. További részletek hamarosan elérhetőek lesznek a Lendület-kutatócsoport honlapján. Az előadás magyar szövege ugyanitt lesz majd olvasható.


Tusor Péter (a szónoki pulpitusnál) köszöntője

Az előadót, valamint a népes közönséget Tusor Péter köszöntötte azzal a gondolattal, hogy a most véget érő Lendület Kutatócsoport öt éves munkájának méltó megkoronázása ez az előadás, valamint hogy a kutatócsoport 2017. július 1-jétől MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport néven folytatja működését az Akadémia támogatott kutatóhelyi programja keretében. Ezt követően bemutatta az előadó munkásságát, kiemelve annak három alappillérét: a Borghese-pontifikátus, s ezáltal a XVI–XVII. századi Egyházi Állam intézményrendszerének vizsgálatát, a kolonizáció és a kulturális antropológia kutatását, valamint a konfesszionalizáció elméletének kidolgozását.[1]

Ezt követően a freiburgi Albert Ludwig Egyetem emeritus professzora az általa, valamint Heinz Schilling által éppen negyven éve életre hívott konfesszionalizációs elméletről, annak történetéről, és a körülötte kialakuló évtizedes polémiáról tartott német nyelvű előadást Felekezet és felekezetszerveződés Európában. A tudományos diskurzus fejleményei címmel, amelyet Forgó András, a Pécsi Tudományegyetem docense tolmácsolt.


Wolfgang Reinhard

Előadása elején a világhírűvé vált elmélet megszületésének körülményeire hívta fel a figyelmet, amelynek kidolgozására – rendhagyó módon – az akkori egyetemisták viselkedése sarkallta a professzort. A hallgatók ugyanis bármiféle kritika nélkül elfogadták az uralkodó porosz kultúrharcos történelemkép marxista felfogását, amely a XVI–XVII. század világát élesen két irányra osztotta, a haladó reformációra és a reakciós ellenreformációra. E nézet úgy vélte, hogy a kettejük közti harcból született meg a felekezetileg semleges Poroszország. Ám Reinhard szerint a dialektika logikájával nem lehet kielégítő választ adni ezekre a jelenségekre, a reformáció és az azt követő folyamatok jóval összetettebb körülmények között jelentkeztek. E gondolat mentén került kidolgozásra a konfesszionalizáció széles spektrumú elmélete.

Bemutatta, hogy a felekezetszerveződés milyen szerepet játszott Európa modernizációjában, melyhez – többek közt a Trienti Zsinat és a jezsuita rend által – az ellenreformáció is hozzájárult. Ennek kapcsán kiemelte, hogy sikerült cáfolnia Max Webernek a protestantizmust a szegénygondozással és a kapitalizmussal összekötő híres tételét.

A konfesszionalizáció elméletét az évtizedek alatt továbbfejlesztette, s térben kiterjesztette egész Európára. Emellett módszertanát bővítette a társadalomtudományi megközelítés szisztematikus alkalmazásával, mikroperspektív vizsgálattal, valamint rendszer-, cselekvés- és evolúcióelméleti szempontokkal. Példaként az új felekezetek alkalmazkodási képességét vizsgálva bemutatta, hogy Luther Márton teológiája azért lehetett ilyen eredményes, mert megfelelt környezete vallási és politikai szükségleteinek. Az alkalmazkodóképesség oldaláról nézve megemlítette Kálvin János gyülekezeti kereszténységének fennmaradását és virágzását a katharokkal és Münzer Tamás tanításával szemben.


Wolfgang Reinhard és Tusor Péter

Külön foglalkozott a keresztény egyházak egymással való viszonyával, fejlődésük közös jellemzőivel és különbözőségeikkel. Ugyanis – az egymás iránti kölcsönös ellenszenven kívül is – számos közös jegy található. Ilyennek mondható a saját földrajzi terület biztosítására való igény – mint a katolikus egyház tekintetében Itália és az Ibér félsziget –, melyhez a világi hatalommal való együttműködésre volt szükség. Mindez jelentősen hozzájárult a felekezeteken belül a nemzeti vagy territoriális identitás megerősödéséhez (Tota regio nil nisi religio), amely sok aspektusában még a mai napig megfigyelhető. Ennek következménye lett továbbá az államhatalom egyház feletti ellenőrző funkciójának erősödése, az úgynevezett államegyháziság és a tartományúri egyházszervezet kialakulása. Többek közt ezért is tartja Reinhard a korszakban legendának a felekezetileg semleges állam toposzát, s úgy gondolja, hogy a francia forradalomig szinte minden állam felekezeti állam volt sőt, bizonyos országok a XX. századig azok is maradtak. Ezen kívül ez az összefonódás megfelelően bizonyítja azt, hogy a konfesszionalizáció egyben politikai folyamat is volt, amelyet ha a kor vezetői felismertek és támogattak, jelentős hasznot remélhettek tőle.


Wolfgang Reinhard és Forgó András

A konfesszionalizáció eszköztára igen gazdag volt. Központi szerepet játszott minden felekezet életében a világosan megfogalmazott hitvallás, a confessio, ami a közösségen belül a rend megteremtését, azon kívül pedig a más vallásúaktól való elhatárolódást szolgálta. Az előadó fontosnak tartotta leszögezni, hogy e fogalmat csak a XIX. században kezdték vallási közösségként definiálni, előtte személyes hitvallást értettek alatta. Ehhez hasonló jelentőséggel bírt az oktatás, valamint a felkészült papok, lelkészek, jogászok, sőt orvosok és bábák képzése. Mindezt jól alátámasztja az a tény, hogy a Szent Római Birodalomban e korszakban 12-12 evangélikus és katolikus, valamint 8 református egyetemet alapítottak. Nem lehet továbbá eléggé hangsúlyozni a prédikációk, a könyvnyomtatás, és a különböző művészi alkotásokon keresztül tervszerűen folytatott propaganda szerepét sem. Ezen gondolat mentén a professzor kiemelte, hogy a korszakban a károsnak ítélt könyvek betiltását nem csak a katolikus, hanem a protestáns egyházak is gyakorolták. Ide kapcsolódik látványos elemként a rítusok rendjének pontos szabályozása és a gyanús szokások elhagyása is, mint ahogy a katolikusoknál a két szín alatti áldozással, illetve a reformátusoknál az orgonaszóval történt.


Forgó András, Fodor Pál és Wolfgang Reinhard

Szóba került ezen kívül az önkonfesszionalizáció fogalmának értékelése, valamint a nép vallási tudatának kutatása és elittel való interakciója. Az előadó többek közt Hubert Jedin, Pierre Chaunu és John Bossy gondolatai mellett külön kiemelte Peter Hersche teóriáját, amely szerint a katolikus konfesszionalizáció még az egyházreform terén sem volt sikeres, a Trienti Zsinat által megkívánt hívők helyett ugyanis a mediterrán barokk lelkiség vált uralkodóvá a korszak katolikus egyházában. Utóbbi állítást Reinhard erős fenntartásokkal kezelte.

A tartalmas, majdnem két órás előadás lefedte a címben foglaltakat, s a közönség első kézből kaphatott alapos áttekintést az elmúlt negyven évben világhírűvé vált konfesszionalizációs elméletről: téziseiről, alkalmazási területeiről, valamint a szakmai diskurzus nyomán bekövetkezett fejlődéséről. Találónak éreztük Wolfgang Reinhard professzornak a felmerült kritikákra reflektáló zárószavait, miszerint: „A konfesszionalizáció halott, éljen a konfesszionalizáció!

Kanász Viktor

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket