Felszabadítás vagy megszállás? Kérdések és válaszok az oszmánok kiűzéséről

A budai vár évszázados falai közt sétálva bizonyosan megakad a szemünk a Nemzeti Galéria előtti monumentális szobron, melyen egy lovon ülő, magabiztos tekintetű alak néz le az alatta elterülő fővárosra. Kevesen tudják viszont, hogy a mozdulatlan katona nem más, mint a felszabadító háborúk egyik legnagyobb hadvezére, Savoyai Eugén. Pár méterrel eltávolodva a szobortól a Nemzeti Galériában találjuk Benczúr Gyula sokak által ismert, óriás, Budavár visszavétele című festményét, melynek közepén fehér lovon vonul be Lotharingiai Károly a középkori Magyarország egykori székhelyére. Érdekes, hogy amíg a többi törökverő híres hős, Kinizsi Pál, Dobó István, Thury György és Zrínyi Miklós emléke ma is virágzik a magyarság történelmi emlékezetében, addig az oszmán hadakat az országból végérvényesen kiűző seregek és vezéreik emlékezete igencsak megkopott.

Benczúr Gyula Budavár visszavétele 1686-ban c. festménye a Magyar Nemzeti Galériában (Wikipédia)

Miért történt így? Hová tűnt többek közt Savoyai Eugén, Bádeni Lajos és Lotharingiai Károly emlékezete? Hogyan homályosodtak el a nagyharsányi és zentai csaták hőstettei? Miért nem épültek be a magyar történelmi emlékezetbe, s miért nem lett szeptember 2. nemzeti ünnep? E kérdések egy komolyabb problémakört bontanak ki: miként határozzuk meg az oszmánok kiűzését magával hozó háborúkat, felszabadítás vagy megszállás volt mindez? Vajon a „két pogány közt” folyó küzdelemben „cseberből vederbe” esett az ország, s a „török félhold” helyett az „osztrák kétfejű sas rémuralmát” hozta el a háború? Vagy a magyarság évszázados álma vált valóra azzal, hogy hatalmas áldozatok árán, de az ország nagy részét sikerült a török járom alól felszabadítani?

E kérdések már legalább két évszázada foglalkoztatják a közvéleményt, s a polémia kibontakozásával komoly emlékezetpolitikai és identifikációs vetületei is lettek a kérdéskörnek. Az antagonisztikus ellentétben lévő válaszok ma is foglalkoztatják a kutatókat. Így többek közt e kérdésekre kereste a választ a bécsi Collegium Hungaricum által szervezett, ifj. Bertényi Iván által moderált könyvbemutató és az azt követő, Varga Szabolcs vezetésével és Oross András, Tóth Ferenc, valamint Bagi Zoltán Péter online jelenlétében tartott beszélgetés 2021. április 28-án. Az alkalom apropóját az adta, hogy 2019 óta a pécsi Kronosz Kiadó gondozásában jelent meg a háború három nagy hadvezérének, Savoyai Eugénnek, Bádeni Lajosnak és Lotharingiai Károlynak az életrajza.

Részlet a bemutatóból

Az esemény kezdetén ifj. Bertényi Iván köszöntője után a három hadvezér életrajzát mutatták be. Oross András Savoyai Eugén életét ismertette. Kiemelte, hogy egy itáliai uralkodóház Franciaországban élő mellékágának leszármazottja volt Jenő. Élete első húsz évét XIV. Lajos udvarában élte le, majd nem mindennapi módon került az ősrivális, a Habsburg Monarchia hadseregébe. Történt ugyanis, hogy egy audiencián a francia király Eugén alacsony termete miatt elzárkózott attól, hogy az egyházi pálya helyett katonának álljon. Ezt követően pár nappal később a csalódott Jenő értesült bátyja haláláról, akit törökök öltek meg, így az ifjú komoly döntést hozott, s álruhában, engedély nélkül elhagyta a francia királyi udvart, és felajánlotta szolgálatait I. Lipótnak. Innentől kezdve a monarchia hadseregében szolgált, s többek közt 1697-ben a zentai csatában ő győzte le II. Musztafa seregét. Érdekes személyiségét mi sem mutatja jobban, minthogy többször – sebesüléseket is szerezve – maga vezette rohamra katonáit, az udvarban viszont visszahúzódó volt. Ezzel szemben nagyon fontosnak tartotta az önreprezentációt, például ő építtette a bécsi Belvederét, valamint a ráckevei kastélyt. Mivel a pápától kapott 25 évesen két egyházi javadalmat, megígérte, hogy nem házasodik meg, s mindezt élete végéig be is tartotta. Több mint harminc éven át állt az Udvari Haditanács élén, és komoly diplomáciai feladatokat is vállalt.

Oross András EUrópa GÉNiusza. Savoyai Eugén élete és kora (1663–1736) c. kötetének borítója (Kronosz Kiadó)

Tóth Ferenc frissen napvilágot látott kötetének főszereplője, a hercegség nélküli herceg, Lotharingiai Károly is különleges karriert futott be. Fiatalságának néhány évét Párizsban töltötte, majd a bécsi udvarban nevelkedett. Károlyt a nagybátyja és XIV. Lajos megállapodása értelmében kisemmizték az örökségéből, a monarchia hadseregében kezdett karriert, Montecuccoli tanítványa lett, s részt vett a szentgotthárdi csatában is. Nem mindennapi házasságot kötött, elvette az özvegy lengyel királynőt, aki a császár nővére volt, így I. Lipót sógora lett. Ennek ellenére így sem tudta visszaszerezni a hercegségeit. Bécs 1683-as ostroma után viszont fényes sikereket aratott: többek közt ő vezette Buda visszafoglalását 1686-ban, majd a nagyharsányi csatát is megnyerte. Élete vége felé a franciák ellen is harcolt. Bár birtokait nem tudta visszaszerezni, de családja sorsát jól egyengette, ugyanis unokája pár évtizeddel később Mária Terézia férje lett.

Tóth Ferenc A hercegség nélküli herceg. Lotaringiai Károly (1643–1690) c. kötetének borítója (Kronosz Kiadó)

Bagi Zoltán Bádeni Lajos életét dolgozta fel. A Türkenlouisnak is hívott uralkodó Párizsban született, majd Baden-Badenben nevelkedett, s szintén Montecuccoli mellett kezdte katonai pályafutását. 1683-tól vett részt az oszmán-ellenes küzdelmekben, és szinte minden fontos eseménynél jelen volt. Vörös királynak hívták, 1686-ban kapott először önálló seregtestet, amivel a Dél-Dunántúlon harcolt, majd a boszniai hadjáratban bizonyíthatta rátermettségét. 1689-ben magyarországi főparancsnoknak nevezik ki, s 1691-ben hatalmas győzelmet aratott Szalánkeménnél. Azonban a francia fronton is szükség volt rá, így 1693-ban a nyugatra vezényelték. Politikai téren már kevésbé nevezhető sikeresnek: az áhított lengyel királyságot nem sikerült megszereznie, kis államát pedig nem sikerült választófejedelemséggé emeltetni.

Bagi Zoltán Péter Türkenlouis. Bádeni Lajos (1655–1707) c. kötetének borítója (Kronosz Kiadó)

A három, sokszor nagyon más utakon zajló, de többször összetalálkozó életút bemutatása jó alapot nyújtott az ezt követő, Varga Szabolcs moderálásával zajló beszélgetéshez. Az életrajzok önmagukban is egy megdöbbentő tényre világítanak rá: a Magyar Királyság felszabadítását a Habsburg Birodalom őselleneségének, a Francia Királyságnak a bűvkörében felnevelkedett hadvezérek vívták ki. Mindez már önmagában is világosan érzékelteti, hogy az Oszmán Birodalmat a Kárpát-medencéből kiűző háborúkat nem érdemes csak a magyarországi viszonyok között értelmezni, mert mindez komoly fénytörést okoz. Vagy túl-, vagy pedig alulértékeljük az eseményeket.

Részlet a bemutatóból

A beszélgetés során világossá vált, hogy az európai nagypolitika egyik legfontosabb frontvonala a Francia Királyság és a Habsburg Monarchia között húzódott, s az oszmán-kérdés csak egy volt az Európát felszabdaló háborús gócpontok közül. Így a Habsburg dinasztia is szélesebb, európai keretek közt gondolkodott. Ebben pedig a franciákkal vívott háború, valamint a spanyol örökség kérdése különösen fontosnak számított I. Lipót udvara számára. A beszélgetés érdekes része volt a magyar Szent Koronát Ferenc József és Luxemburgi Zsigmond után a leghosszabb ideig viselő uralkodó, I. Lipót kettős alakjának bemutatása. Hogyhogy nincs szobra az országot felszabadító királynak? Hogyan rakódott személyére olyan sok negatívum? Oross Andrással e kérdést boncolgatva arra jutottak, hogy a király személyiségét alapvetően rendi szempontból, a Wesselényi összeesküvésen keresztül szemléljük. Így Lipót tevékenységét elsősorban nem a monarchia központosításának, megerősítésének kísérletével, az állandó hadsereg felállításával, valamint az oszmán-ellenes háborúk sikeres megvívásával, hanem a mozgalmat követő lefejezésekkel azonosította a 19. századi nemzeti történetírás.

Részlet a beszélgetésből

1848-49 után így többször is felmerült, hogy az oszmánok a Habsburgokkal ellentétben a kisebbik rossz voltak. Ennek kapcsán tette fel Varga Szabolcs a kérdést: mi lett volna, ha Kara Musztafa nem kényszeríti ki 1683-as hadjáratával a további hadi eseményeket, s nem kezdődnek el a felszabadító háborúk? Ennek kapcsán a résztvevők úgy látták, hogy a hódoltság korszakának elhúzódása, az oszmán uralom fennállása csak még több és véresebb háborút és szenvedést hozott volna a hátország számára. A beszélgetésből jól kiviláglott, hogy a Habsburg nagystratégia minimuma a Magyar Királyság felszabadítása, maximuma pedig a balkáni irányú terjeszkedés volt. Ez utóbbi grandiózus tervet azonban ismét az európai nagypolitika tette megvalósíthatatlanná, ugyanis a francia támadással kialakuló kétfrontos háború lesöpörte a napirendről a délebbre tekintő haditerveket, és a Balkán még hosszú ideig oszmán fennhatóság alatt maradt.

A magyar történelmi tudat ennek ellenére mégsem XIV. Lajos, hanem inkább I. Lipót és hadserege emlékét feketítette be. A beszélgetés résztvevői ennek okaira is választ kerestek, s a már említett központosító dinasztikus tervek, valamint a történelmi szemlélet rendi megközelítése mellett mindez a háború okozta sokkban keresendő. Éveken át több tízezres hadseregek masíroztak ugyanis át az országon, az ellátás és elszállásolás jó részét pedig a civil lakosság viselte. Ezt tovább rontotta az a tény, hogy Bécsben a magyar nemesség jelentős részét megbízhatatlannak tartották. A háború a hátország óriási áldozatvállalását hozta magával, ami mély nyomot hagyott a lakosságban, amely sokszor joggal élhette meg megszállásként  a történteket.

I. Lipót korabeli metszeten (Wikipédia)

A gigászi küzdelem végül egy összeurópai összefogás keretében mégis megvalósította a magyarság régi álmát, s bár  komoly anyagi és emberi veszteségek mellett, sokasodó problémák közepette, de kiszorította az Oszmán Birodalmat a Kárpát-medencéből. Varga Szabolcs szerint „a magyarországi hadszíntér csak egy európai nagypolitikai rendszer ismeretében érthető meg igazán”. Valóban, a 16. századi várháborúkhoz hasonlóan csak egy nagyobb perspektívába, összeurópai dimenzióba helyezve érthetők meg a történtek, s nyer a fekete-fehér helyett ezernyi árnyalatot e három hadvezér portréja, valamint az a több éves küzdelem, ami végül elhozta az oszmán uralom végét. Ehhez kitűnő és elgondolkodtató kiindulópontot nyújtott a bécsi Collegium Hungaricum rendezvénye.

Kanász Viktor

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Az esemény itt és itt érhető el.

A bemutatott kötetek:

Bagi Zoltán Péter: Türkenlouis. Bádeni Lajos (1655–1707). Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat, Pécs–Budapest, 2019.

Oross András: EUrópa GÉNiusza. Savoyai Eugén élete és kora (1663–1736). Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat, Pécs–Budapest, 2019.

Tóth Ferenc: A hercegség nélküli herceg. Lotaringiai Károly (1643–1690). Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat, Pécs–Budapest, 2021.

Ezt olvastad?

A tihanyi bencés monostort alapító I. András királyunk szűkebb családjához – és talán magához az uralkodóhoz is – tartozhatnak azok