Feminista szervezkedés vidéken az első világháború előtt

„Pécs közönsége annyira át van hatva a nőmozgalom eszméitől, hogy megalakítja a Pécsi Feministák Egyesületét.” E tudósítás volt olvasható két budapesti székhelyű polgári feminista egyesület hivatalos lapjában 1907 februárjában. A Nő és a Társadalom című folyóirat egyebek mellett arról is beszámolt, hogy a Szabadgondolkodók Társaságának a nőmozgalom általános elveiről szóló előadássorozata olyan sikeresnek bizonyult a baranyai megyeszékhelyen, hogy a helyi tisztviselőnők egy része azonnal szervezkedni kezdett. Rövid távú célként egy olyan egyesület megalapítását tűzték ki, amely hatékonyan képes fellépni a városban munkát vállaló mintegy száz női tisztviselő gazdasági, politikai és társadalmi jogainak védelme érdekében.

A szervezkedés gyökerei

A fővárosi feministák azonban nemcsak a Mecsek lábánál kezdtek lázas szervezkedésbe. A Nőtisztviselők Országos Egyesülete ugyanis már 1896-tól, 1904-től pedig a Feministák Egyesületével karöltve folytatott rendkívül intenzív vidéki agitációt. Közös célkitűzésüket – mely szerint a „gyengébb nem” jogait az élet valamennyi területén óvni kívánták – kizárólag a Budapesten kívüli hídfőállások felállításával látták megvalósíthatónak. Elsődleges célpontjaikká a gazdaságilag fejlettebb központok mellett a felső-magyarországi, valamint az erdélyi patinás fürdővárosok, majd a későbbiekben fokozatosan a Balaton-parti üdülők váltak. Ez természetesen azzal magyarázható, hogy a feministák haladó eszméire nyitott közép- és felsőbb rétegekhez tartozó hölgyek a nyári hónapokat többnyire ott töltötték.

A felvidéki gyógyfürdőkre (pl. Pöstyénre és Tátrafüredre) esetenként olyan világszerte ismert feministákat hívtak meg, mint az angol Cicely Corbett, aki egyébként 1914 előtt több alkalommal időzött Magyarországon. Egy másik – Szombathelyen tartott – előadásáról A Nő és a Társadalom a következőképp számolt be:

Az ifjú angol lány egyszerű, bájos megjelenése, behízelgően kedves modora, eleven, színes előadása egy csapásra lefegyverezte mindazokat, akik valaha azzal érveltek a női választójog, vagy egyéb jogok megszerzéséért folytatott küzdelem ellen, hogy a nő nyilvános szereplése és a küzdés kivetkőzteti őt legszebb ékességéből, a nőiségéből.

Máskor a Feministák két vezető egyénisége, Bédy-Schwimmer Róza és Engel Berta előadásai töltötték meg a szállodák nagytermeit és kerthelyiségeit, ahol a hallgatóság soraiban igen gyakran élénk diskurzus bontakozott ki a nők jogairól. A Nőtisztviselők a Balaton – turisták körében egyre népszerűbb – településein üzemeltették nyári üdülőiket évi rendszerességgel, ahol az üdülési igényüket előre bejelentő hivatalnoknők rendkívül kedvező feltételek mellett vakációzhattak. Az ellátás minimális – napi három korona – költsége mellett a budapesti tagok nyomatékosan kérték a nyaralókat arra, hogy nyári szabadságuk során minél több nőtársukat igyekezzenek meggyőzni a szervezkedés előnyeiről és fontosságáról. Az agitáció főként ismeretterjesztő és színházi előadások rendezésében realizálódott, ahol a tagtársak általában választójogi bélyegeket és röpíveket vagy éppen A Nő és a Társadalom mutatványszámát osztották szét az érdeklődők között. A vakációjukat töltő tagok vasútállomásokon és egyéb középületekre kiragasztott plakátokon is eszméik népszerűsítésére törekedtek, erre a fővárosi anyaszervezetek kifejezetten kérték is őket. A korszak sajtója többször tudósít arról is, hogy a feministák erdők és parkok padjait, illetőleg kilátókat „ragasztottak tele” jelszavaikkal. Emellett számos képes levelezőlapot helyeztek el trafikokban. Az elutazók a pesti egyesületi helyiségben vehették át a „propaganda-csomagokat”, ahol az agitációs tevékenységért cserébe az úti céljukat ismertető szórólapokat, valamint térképeket, esetleg szóbeli tájékoztatást kaphattak.

Feminizmus vidéken

Noha a nőtisztviselők eredeti célkitűzése szerint minden olyan városban fiókegyesületet kellett volna létrehozni, ahol minimum 20 női hivatalnok dolgozott, távolról sem beszélhetünk igazi alapítási hullámról. Mivel az egyesületek költségterve rendkívül szűkre szabott volt, alig engedhették meg maguknak, hogy e célra áldozzanak. Ebből kifolyólag a szervezési feladatokban a lelkes vidéki feministák vállaltak oroszlánrészt, akiknek többsége kenyerét nőtisztviselőként keresve már több éve tevékenyen részt vett a fővárosi csoportok munkájában. Közéjük sorolhatjuk Pécsett Kertész Terézt, Rosenspitz Bertát és Doktor Sándornét, Szombathelyen Kardos Böskét, Temesváron Trenner Dórát és Lukács Margitot, Nagyváradon pedig Ágoston Péternét. Elsőként a pécsi és a nagyváradi szervezkedés kapott egyesületi kereteket, amiről A Nő és a Társadalom szerkesztősége lelkes beszámolót tett közzé az 1907 októberében megjelent számában. Eszerint a pécsi fiók összesen 42 rendes és 36 pártoló taggal kezdte meg munkáját. Nagyvárad vonatkozásában egy két évvel későbbi adat ismert: ekkor 74 tagja volt a szervezetnek.

A fiókok létrehozásával kapcsolatos tervhez minden bizonnyal a német minta szolgáltatta a pozitív példát. Az egyesületi szervezkedés itt a 19–20. század fordulójára igazi tömegmozgalommá nőtte ki magát, több mint egymillió szervezett taggal. A hazai nőmozgalom azonban ilyen mértékű mozgósításról nem is álmodhatott, hiszen ennek alapvetően hiányoztak a hagyományai. A budapesti feministák csodálattal néztek például a német Lida Gustava Heymann (pacifista, a prostitúció ellen folytatott harc lelkes híve) kezdeményezésére, melynek keretében Hamburgban saját költségén szervezett egyesületet és női kereskedelmi szakiskolát. Az első két fiókszervezet megalakulása után az első világháború kirobbanásáig még nyolc vidéki egylet létesült: Aradon, Szegeden, Szombathelyen Debrecenben. Egyesületi kereteket kapott még a szervezkedés Temesváron, Szabadkán. A több évig tartó felvidéki agitáció eredményeként 1909-ben jött létre egy fiókegyesület, amelynek központjául Nyitrát választották. A háború kirobbanásának évétől működött a nyíregyházi feministák egyesülete is. Az egyes csoportok taglétszáma megközelítőleg 50 és 150 fő között mozgott. Kisebb feminista egyletek működtek még Kaposvárott, valamint Nagybecskereken is. A Balaton partján folytatott propaganda-akciók végül nem hoztak eredményt, de Kaposváron működött egy feminista csoport, melynek szervezésében Schwimmer Franciska játszott fontos szerepet.

Kizárólag hölgyek?

Kik csatlakoztak a helyi szervezetekhez? Elsősorban természetesen értelmiségi és irodai munkát végző hölgyek, kereskedelmi alkalmazottak, bankok és biztosítók, valamint a posta és a távírda foglalkoztatottjai. Több jelentés számol be azonban arról is, hogy gyári munkásnők csatlakoztak a feministákhoz. Különleges esetként mindenképp fontos megemlíteni a balmazújvárosi földműves asszonyokat: ott a Feministák 1908-ban kezdték meg agitációjukat, amiről A Nő és a Társadalom a következőképp számolt be:

A politikára értetlen magyar asszonyokról szóló, közkeletű meséket fényesen cáfolja a magyar parasztság. (…) Követelik a nők választójogát. Áldozó csütörtök napján a balmazújvárosi asszonyok nyilvános gyűlést tartottak, amelyen többek között a nők választójogát is sürgősen követelték (…) A magukat politikára éretlennek tartó úri asszonyokat pedig kérjük: menjenek a magyar parasztasszonyok közé, merjenek tőlük tanulni.

Nagymértékben tükröződik Bédy-Schwimmer Rózáék érzelmi túlfűtöttsége abban az 1908-as írásban, amelyben a Balmazújvárosi Földművelők Egyesületének Női Szabad Szervezetét a finn nőegyesületekhez, az általuk elmondott – versbe szedett – beszédeiket pedig vezető politikusok parlamenti felszólalásaihoz hasonlították. A parasztasszonyok mozgalmát távolról sem tekinthetjük jelentéktelennek, amellett ugyanis, hogy az előttük nyitva álló nyilvános fórumokon határozottan követelték a szavazati jog nőkre való kiterjesztését, több ízben képviseltették magukat a fővárosi feministák tiltakozó gyűlésein is. A Budapesten 1913 júniusában tartott nemzetközi választójogi kongresszuson is részt vettek, amit számos korunkra maradt tudósítás és fotó is bizonyít.

Mindenesetre hibás lenne azt feltételezni, hogy a vidéki csoportokhoz kizárólag nők csatlakoztak, a tagnévsorokból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy férfiak is aktívan közreműködtek a fiókszervezetek munkájában. A Szabadgondolkodók Pécsi Tagságának elnöke Doktor Sándor (orvos) az organizációval kapcsolatos feladatok mellett többszöri anyagi támogatásban részesítette a pécsi és a budapesti csoportokat. A budapesti nemzetközi „női parlament” összeülését megelőzően feleségével együtt többszöri adományozással segítették a kongresszus minél színvonalasabb megrendezését. A nagyváradi jogakadémián oktató Ágoston Péterrel – akinek a felesége a helyi csoportosulás elnöke volt – együtt több írása is publikálásra került A Nő és a Társadalomban.

A fiókegyesületek működése, nehézségek

Érdemes röviden kitérnünk arra, hogy a gyakorlatban miként működtek a vidéki egyesületek. A megalakulás – vagy éppen a feloszlatás – szándékát minden esetben a belügyminiszternek kellett bejelenteni, aki a kérvényeket esetről esetre bírálta el. A leányegyesületek ügymenete és az általuk szervezett programok többnyire a fővárosi anyaszervezet profiljához illeszkedtek, azonban egyéni kezdeményezésekre is akadt példa. Minden évben két-két munkarend készült, egy az őszi-téli időszakra, amikor a tagtársak aktívabbak voltak, egy pedig a nyári hónapokra. Általában augusztusban vagy szeptemberben tartottak választmányi ülést, ahova az anyaegyesület vezetőségét is kötelező volt meghívni. Itt a tisztújítás mellett az egyesületi titkár éves beszámolójára került sor. A budapestiek rendszeresen nyomatékosították a vidékiek irányában azon kérésüket, hogy nyaranta „minden esetben közöljék az anyaegyesülettel azt, ha a lakóhelyükön olyan politikai ülés van, amely propagandára alkalmas.” Felszólították őket még arra is, hogy tevékenyen kapcsolódjanak be az anyaegyesületek, illetőleg a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségének munkájába is. Ez a főváros távolsága miatt sokszor azonban rendkívül nehézkesen valósult meg: az érdektelenség – különösen az utóbbival szemben – esetenként már kínos volt, hiszen az MNSz éves közgyűlésein általában csak a budapesti feministák jelentek meg, pedig ezen összejövetelekre rendszeresen vidéken került sor.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az egyes csoportok milyen forrásokból finanszírozták működésüket? Elsősorban nyilvánvalóan a tagdíjakra támaszkodtak, amely a Feministák Egyesületénél az 1907-es évben lakhelyre való tekintet nélkül hat korona volt évente. A Nőtisztviselőknél a fővárosiak 12 koronát, a vidékiek pedig nyolc koronát fizettek. Mivel azonban a tagsági díjak befizetése rendszeresen akadozott – amit még az egyletek által esetenként alkalmazott pénzbeszedők felvétele sem oldott meg – mindenképpen szükség volt további financiális (és egyéb) támogatásra is. A szombathelyiek nem sokkal az ünnepélyes alakulóülés után a következőképp értékelték helyzetüket: „(…) akkor lennénk olyan sikeresek, amennyire szeretnénk, ha a (z országos) sajtó mellett a tagtársak is figyelnének egyesületünkre.” A tagtársak közönye miatt sajnálkozó panaszok mellett mindenkit arra kértek, hogy időben fizessék be a tagdíjakat, továbbá működjenek közre aktívabban a különböző egyleti kezdeményezésekben. Aradon az egyesületi helyiség hiánya okozott tartós problémát, amely a szervezet létét is veszélyeztette. Az 1910-ben 130 tagot számláló csoport egy ideig a város Központi Szállójában dolgozott, amely azonban nem biztosított megfelelő feltételeket az eredményes munkához. A szombathelyiek nem engedhették meg maguknak, hogy telente tüzelőre költsenek, ezzel kapcsolatban a város vezetése sietett a segítségükre. Munkájukat 1908-ban egy súlyos tífuszjárvány is nehezítette, melynek következtében több hívüket is elveszítették. A pécsi tagságon – a kezdeti lelkesedés után – mindinkább eluralkodó apátia a szervezet hivatalos közleményeinek folyamatosan visszatérő témája lett. Minden bizonnyal ez vezetett ahhoz, hogy 1909 első félévében egyre ritkább és szűkszavúbb tudósítások jelentek meg A Nő és Társadalomban a mecsekaljai egylet tevékenységéről. A periodika szerkesztősége végül 1909 júliusában jelentette be, hogy a pécsi szervezetet alig két éves működése után megszüntették. A feloszlatás okát azzal indokolták, miszerint a pécsiek „szeparatisztikus irányt követtek”, az anyaegyesület „kikért véleményét nem tették magukévá, és csatlakoztak a Pécsi Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületéhez”. A szegedi csoport működése sem volt problémamentes, hiszen 1914-ig szinte semmilyen kapcsolatot nem ápoltak a budapesti anyaszervezetekkel.

Kitekintés

A feministák legalapvetőbb célkitűzése az első világháború kirobbanásáig az volt, hogy a nőknek a férfiakkal egyenlő jogokat harcoljanak ki az élet minden területén. Pozícióik erősítéséhez, valamint a szervezettség igen alacsony szintjén álló nők érdekvédelmére hozták létre a fiókszervezeteket. Az országos és a helyi szintek tehát viszonylag szorosan összekapcsoltak, ami kiegészült a mozgalom – ebben az időszakban egyébként rendkívül erős – nemzetközi dimenziójával is, ahogy ez az 1913-as budapesti tanácskozás esetében is megfigyelhető.

Az 1914. augusztusi hadüzenetek hatására azonban a feministák figyelme egészen más dolgokra terelődött. A legfontosabbá a hátország gazdasági összeomlásának megakadályozása vált. A vidéki egyesületek – amelyeknek a háború kirobbanása előtt összesen mintegy 700 tagjuk volt – a háborús évek során is a budapesti csoportok útmutatását követték, azonban számos egyéni kezdeményezés is született a részükről. Ezek többnyire az élelmezéssel kapcsolatos gondok megoldására irányultak – rendszeressé váltak a tej és ételosztások elsősorban a gyermekek, várandós nők és az idősek körében. Egyes városokban a feministák kezdeményezésére a beépítetlen telkeket felosztották, s ezeken kezdtek kertművelésbe. A háború előrehaladtával már nem csak a budapesti, hanem a vidéki állásközvetítő irodák is jelentős eredményeket mutattak fel. Emellett lényeges azonban, hogy a mozgalom országokon felül álló dimenziói is csak rövid időre halványultak el, hiszen a transznacionális együttműködésre ezúttal a nemzetközi békemozgalom szolgáltatott alkalmat, amelyben a magyarok is jelentős szerepet kaptak.

Czeferner Dóra

További olvasásra ajánljuk a Nemzetköziség a századforduló hazai feminista mozgalmában és a Feminista egyesületek, avagy a művelődés és az informális tanulás vidéki helyszínei című kapcsolódó cikkeinket.

Ezt olvastad?

Új megközelítés száz nézőpontból: az érzelmek története

A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület éves konferenciáját idén Gyöngyösön, az Esterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán rendezte

X