Film és história találkahelye – Prológus a Mozgókép rovat elé
2017 őszére az Újkor.hu – A velünk élő történelem portál nem csak köntösét cserélte le, hanem az elmúlt évek olvasói érdeklődésén felbátorodva szerkesztősége úgy határozott, hogy egyebek mellett Mozgókép néven önálló rovatot szentel a filmekkel kapcsolatos írásoknak.
Kép forrás: pixabay.com
Folytatva a Korzó rovat keretében megkezdett tradíciót a Mozgókép homlokterében is a történelmi tematikájú játékfilmekről (1945), dokumentumfilmekről (Köröstárkány) és filmsorozatokról (Szulejmán) írott elemzések, kritikák, értelmezések közreadása fog állni. Ugyanakkor a profilt bővítjük, hiszen a történelem és a filmgyártás metszetének kaleidoszkópja oly változatos, hogy kár lenne mindössze a fenti tematikával megelégednünk.
Ősztől tavaszig egymást érik a különböző hazai és nemzetközi filmfesztiválok, amelyek programjaiból igyekszünk rendszeresen szemezgetni, a történelmi vonatkozású filmalkotásokra, vetítésekre (Szent Korona) felhívni a figyelmet. Reményeink szerint, akárcsak korábban, górcső alá kerülnek az aktuálisan vetített (Dunkirk) és a korábban díjazott történelmi filmek (Saul fia) is. Egy–egy sajtóvetítésről első kézből olvashatnak majd beszámolót.
A tervek között szerepel a filmgyártás történetével kapcsolatos cikkek közreadása, hiszen nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a filmalkotás önmagában vizsgálat alá vonandó társadalmi jelenség. Izgalmas kérdés, hogy az egyes korokban kik (rendezők, producerek, színészek) készítenek filmet, milyen eszközrendszerrel és metodológiával, valamint milyen célt kívánnak szolgálni tevékenységükkel (pl.: propaganda).
Kíváncsiak vagyunk, hogy miként hagytak nyomot a történelmi korok egy–egy művész életpályáján, milyen ütemben zajlott a filmszínházak infrastruktúrájának kialakulása és miként alakult át a moziközönség a 20. század eleje óta.
Ugyancsak központi motívum lesz a reprezentáció kérdése, hiszen egyes történelmi események, társadalmi csoportok (nők, zsidók) és személyek ábrázolása jelentős változásokon mehetett keresztül. Továbbra is napirenden tartjuk a kérdést, hogy mennyire bátran alkalmazható a film a történelmi kutatás forrásaként (Sacra Corona), valamint a történelemoktatás illusztrációjaként. Igyekszünk kapcsolódni továbbá a nemzeti ünnepekhez, emléknapokhoz, jeles évfordulókhoz és a filmelemzések mellett tematikus filmajánlókat készíteni.
Mindezen célok megvalósításához lelkes és hozzáértő szerzők jelentkezését várom az alábbi drótposta címen: arvai.tundi@gmail.com.
Ezt olvastad?
További cikkek
Szerelem és ÁVH – Franciska vasárnapjai
Olykor a filmek rossz időben készülnek el – túl korán, vagy túl későn. Simó Sándor 1996-ben készült Franciska vasárnapjai című filmje az első kategóriába tartozik. Egy romantikusan szerelmes ávósról filmet […]
Kitelepítés a mozivásznon – bemutatták a Baska magyarul beszél című filmet
Az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont 2023. november 6-án a Baska magyarul beszél című film díszbemutatójának. Baska Barbara dokumentumfilmje édesapja, Baska József festőművész gyermekkori traumáját dolgozza fel, amit a felvidéki […]
A jóbarát, akinek a nevettetés élet-halál kérdése volt – Matthew Perry
Chandler Binget még az is ismerte, aki soha egy részt nem látott a Jóbarátokból, ikonikussá vált, szarkasztikus riposztjai pedig szállóigékként keltek önálló életre. Az itthon is mai napig népszerű szitkom […]
Előző cikk
Heti ajánló 2017/37.
Nem csak a tanév vette kezdetét, de a tudományos és kulturális intézmények is erős programokkal indítják az őszt. Tartsanak velünk, ne maradjanak le semmiről! E heti programajánlónk eseménynaptárunk alapján. Hétfőn, […]