Florence Nightingale és a modern nővéri hivatás kezdetei

Nem igazán számolom már a karanténban töltött napokat és heteket, viszont az utóbbi időben Florence Nightingale digitalizált leveleit böngészve, valamint a tiszteletére berendezett londoni múzeum online előadásait, könyvbemutatóit hallgatva több kérdés is megfogalmazódott bennem: Mi újat mondhatnék a világ (egyik) legismertebb ápolónőjéről, akinek nevéhez a nővéri hivatás forradalmasítása köthető? Miért tartjuk egyszerre feministának és antifeministának? S amin talán a legtöbbször eltöprengtem: Ha az utcán sétálgatva tíz, húsz vagy száz embert Florence Nightingale-ről kérdeznék, milyen válaszokat kapnék? Mennyire ismerjük Magyarországon életét és munkásságát? S mi történne, ha Kossuth Zsuzsannáról érdeklődnék? Persze ilyen kísérletre egyelőre nincs lehetőségem, arról viszont írhatok, hogy miért botlunk a koronavírussal kapcsolatos hírek között mind gyakrabban Nightingale nevébe vagy néhány tőle idézett mondatba…

Arisztokrata lánynak születni a 19. századi Angliában…

Nightingale egy olyan korszakban – 1820. május 12-én – látta meg a napvilágot, amikor az arisztokrata származású lányok szinte kizárólagos „karrierútja” a házasságkötés, majd a családalapítás volt. A középosztálybeliek sem örülhettek sokkal több érvényesülési lehetőségnek: az angol regényekből jól ismert nevelőnői feladatkör mellett Isten szolgálatába állhattak apácákként, amennyiben nem sikerült a jelentkezők közül kiválasztaniuk az ideális férj(jelölt)et. E körülményeket számba véve a születési helye után (Firenze) elnevezett, szülei kétéves nászútja idején világra jött kislány meglehetősen szerencsésnek bizonyult.

Az európai körutat követően angliai (Hampshire-ben és Derbyshire-ben fekvő) birtokaira visszatérő családban a leánygyermekek kedvükre olvashattak, s bankár édesapjuktól sajátíthatták el az általános műveltség alapjait. Florence a francia, a német és az olasz mellett jól kiismerte magát a görög és a latin nyelvekben is, ám igazából a matematikáért rajongott. Egyik életrajzírója, Sir Edward Cook „szenvedélyes statisztikusként” ábrázolta, ami azért fontos, mert későbbi egészségügyi reformjavaslatait is statisztikai ábrákra és táblázatokra alapozta.

Csupán érdekességként említem, hogy Nightingale tisztelői vagy a vidéki angol táj szerelmesei ma is megtekinthetik Florence gyermekkorának színtereit: míg a család Hampshire-i otthonában (Embley Park) ma bentlakásos iskola működik, addig a Derbyshire-i birtokon (Lea Hust) barátságos hangulatú, a kort megidéző szállodát rendeztek be, ahol bárki eltölthet néhány napot…

„Isten hívása”

Felvilágosult nevelési elveik ellenére a Nightingale-szülők is a házassági piacon való érvényesülést tartották lányuk legfontosabb küldetésének. A fiatal korában igazán attraktívnak és kecsesnek ábrázolt Florence-nek azonban tizenhat-tizenhét éves korától kezdve egészen más elképzelései voltak.

Zsigerileg lázadt a nőktől elvárt hagyományos szerepek ellen: négy házassági ajánlatot utasított vissza azt követően, hogy Hampshire-i birtokukon sétálgatva Isten hangját vélte hallani. Ettől kezdve ugyanis meg volt győződve arról, hogy a házasság és az anyaság helyett az ápolónői hivatásban és a betegek gyámolításában kell kiteljesednie, s ehhez a későbbiekben szülei határozott tiltása ellenére is ragaszkodott.

E ponton érdemes felidéznünk olvasmány- és filmélményeinket, hogy az előkelő családok miként igyekeztek jobb belátásra bírni az engedetlen fiatal lányokat a 19. század derekán? Általában hosszú, külföldi körutazásokra küldték őket, de persze nem egyedül! Ez történt Florence-szel is, aki Franciaország és Itália mellett Görögországban és Egyiptomban járt. Elhivatottságáról azonban egyértelműen árulkodik, hogy az út során titokban ápolónői szakkönyveket bújt, hazatérőben pedig a Düsseldorf melletti Kaiserwerth-ben életre hívott diakonisszaképzőt látogatta meg, amelyet Theodor Fliedner protestáns lelkész 1836-ban alapított saját birtokán. A növendékeknek a vallásos életforma alapjai mellett ápolónői szakismereteket közvetítő intézmény (Bildungsanstalt für evangelische Pflegerinnen) a későbbiekben Nightingale életében is fontos szerepet kapott, hiszen az 1850-es évek elején – amikor szülei már nem tiltották többé a nővéri hivatástól – három hónapos képzésen vett részt itt. A későbbiekben viszont kritikusan nyilatkozott az iskolájáról…

Prostituáltak vagy tiszteletreméltó nővérek?

Vajon miért zárkóztak el Nightingale szülei hosszú ideig attól, hogy lányuk az ápolónői pályát válassza? A nők előtt nyitva álló szakmákon végigtekintve a válasz meglehetősen egyszerű: a nővéri hivatás a 19. század közepéig rendkívül alacsony presztízzsel rendelkezett, a közvélemény pedig a betegápolói tevékenységet végző nőket már-már a prostituáltakkal azonosította, akik az alkoholt és a kicsapongások egyéb formáit sem vetették meg. A nővérek megbecsültségének hiányára következtethetünk díjazásukból is: a németországi képzésről 1853 nyarán hazatérő, majd a londoni „Beteg úrihölgyek kórházában” elhelyezhető Florence „tisztességes megélhetését” továbbra is édesapja biztosította, lakást és évi 500 fontot bocsátva lánya rendelkezésére.

„Minden ápolónő mossa a kezét olyan gyakran, amennyire csak lehet” – A Krímben

A következő fordulópontot a krími háború (1853–1856) hozta el Nightingale életében. Az itt teljesített nővéri szolgálata, amelyet a korabeli sajtó is felkapott, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a korszak egyik ikonikus alakjává váljon még úgy is, hogy ezt követően ténylegesen már nem gyakorolta hivatását. De vajon miként került a harmincas éveiben járó arisztokrata ápolónő a háborús frontvonal mögé? Még az 1840-es évek végén római utazása során ismerkedett meg Sidney Herbert angol hadügyminiszterrel és újdönsült feleségével, akikkel életre szóló barátságot kötött. Ők bátorították Florence-t a „krími kalandra”, ahova Herbert közbenjárására harmincnyolc angol ápolónőt rendeltek. Nightingale kétszáz jelentkezőből maga válogatta össze azt az egyházi és világi nővérekből álló csoportot, amellyel 1854 novemberétől Üsküdarban (ma Isztambul egyik kerülete a város Ázsiában fekvő részén) kezdte meg a munkát. Megjegyzendő egyébként, hogy az angolok mellett orosz önkéntes nővérek is dolgoztak a Krímben, közülük az elsők Elena Pavlovna nagyhercegnő hívására érkeztek.

Miután átvette a nővéri ügyelet vezetését, borzalmas körülményekkel szembesült a sebtében kórházzá alakított barakkokban. A katonák a piszkos földön feküdtek, az étkezés szegényes volt, hiányoztak a gyógyszerek, a mindent elözönlő patkányokon kívül az ivóvízraktárak mellett pedig még egy lótetem is feküdt… S ha ez nem lett volna elég, Nightingale érkezése után azt is észrevette, hogy az elhalálozott katonák száma mellett a még élők kezelésének módjait sem jegyezték fel. Az ezt követő időszakban napi húsz órát dolgozott rendszeresen, s erőfeszítéseit végül siker koronázta: míg 1854/1855 telén tízszer annyi katona veszítette életét tífuszban és kolerában, mint a csatatéren, a halálozási rátát 1855 második felére számottevően sikerült csökkenteni. A kórházba kerülő sebesültek mortalitási aránya 42%-ról mindössze 2,2%-ra csökkent, amihez a higiéniai viszonyok javítása mellett számos Nightingale-féle innováció is hozzájárult.

Hölgy lámpával? Hölgy kördiagrammal?

Nightingale – aki beosztottjait maga képezte, és néhányukat nem megfelelő magaviselete miatt el is bocsátotta – semmiképp sem szerette volna, hogy az ápolásban a későbbiekben megismétlődjenek a krími háborúban elkövetett hibák. Ezért tapasztalatait papírra vetette, s ezeket az általa imádott statisztikai táblázatokkal illusztrálta. Meggyőződése szerint egyértelmű összefüggés mutatkozott az ápolás sikeressége, valamint a megfelelő higiéniai viszonyok kialakítása (és ezek fenntartása) között. A kórtermek tisztaságának biztosítása mellett több további újítást is bevezetett a tábori kórházban: részletesen dokumentálták a sebesülteknek adott gyógyszerek típusát és mennyiségét, egészséges ételeket kínáltak nekik, továbbá folyamatosan szellőztették a kórtermeket, amelyekben a betegek immár nem a földön, hanem ágyakon lábadozhattak. Sőt, a könnyen tisztítható nővéri egyenruha közvetlen előzménye is a Krímben kezdett formálódni.

Ekkor született meg a lámpás hölgy figurája az angol közvéleményben. Ehhez azonban egy fontos adalékot kell említenünk! Ne feledkezzünk meg arról, hogy tulajdonképpen a krími háború tekinthető az első olyan hadi eseménynek, amelyről a britek már viszonylag sok információt szerezhettek a nyomtatott sajtóból. Nightingale portréja, amelyen éjszakai lámpájával jár a betegek között, első alkalommal az Illustrated London News hasábjain jelent meg 1855 februárjában. (Ez a Londonban a tiszteletére berendezett múzeumban mind a mai napig látható.)

Arról azonban sokan megfeledkeznek, hogy nem csupán gyakorta hangoztatott elve miatt – amely szerint „senkinek nem kellene egyedül meghalnia” – járőrözött éjszakánként a kórtermek között. Mindezt sokkal inkább azért tette, hogy a katonák és a nővérek közötti testi kapcsolatoknak elejét vegye, amely a korszakban még egyáltalán nem számított kirívónak.

Hirtelen jött hírnév és ami mögötte van…

Nightingale 1856 júliusában tért vissza Londonba, ahol a korszak vezető orvosainak rosszallása mellett a hirtelen jött hírnévvel is meg kellett küzdenie. Utóbbit rendkívül rosszul viselte, éppen ezért inkognitóban, édesanyja lánykori nevén (Mrs. Smith) utazott haza. A legjobb angol orvosok nem kívánták elismerni Nightingale krími tapasztalatait, ezeket tekintélyük aláásásaként értelmezték. Véleményük szerint a sajtó felnagyította eredményeit, s hasonló kritikát fogalmaztak meg a BBC 2001-es és 2008-as dokumentumfilmjei is. A történészek és a Florence Nightingale Museum kurátorai viszont arra figyelmeztetnek, hogy a kritikák teljesen alaptalanok.

A háborúból hazatérve Nightingale ágynak esett, amelyből kora előrehaladtával egyre ritkábban kelt fel. Az ún. „krími lázat” kapta el, amelybe majdnem belehalt, később pedig reumás fájdalmak kínozták, s időnként a depresszió is elhatalmasodott rajta. Ám mindezek szellemi aktivitásában, s az ápolónői hivatás teljes megreformálásában egyáltalán nem akadályozták! Megkezdte a háborús években szerzett tapasztalatainak rendszerezését és kiadványokba szerkesztését, roppant mértékű publikációs tevékenységet folytatva élete hátralévő évtizedei folyamán.

„Minden nővérnek nagyon gyakran kell kezet mosni!”

A krími szolgálat során Nightingale egy csapásra híres lett, olyannyira, hogy Viktória királynő (1819–1901) is rokonszenvezett vele. Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1858-ban, vagyis még első könyvének megjelenése előtt Nightingale-t első nőként választották a Királyi Statisztikai Társaság (Royal Statistical Society) tagjává. A kinevezési aktusról egyébként a Florence Nightingale Museum legújabb – virtuálisan is látogatható, Nightingale 200 tárgyban, személyben és helyszínben címen futó – kiállításában is láthatunk egy fotót.

Jegyzetek az ápolónői tevékenységről (Notes on Nursing) című első könyve 1859-ben látott napvilágot, amelyet ma az első ápolónői kézikönyvként tartunk számon. Mivel a kötet néhány hónap alatt tizenötezer példányban kelt el, kvázi a korszak egyik bestsellerének számított. Nightingale ebben részint azt hangsúlyozta, hogy az alapvető orvosi ellátáshoz mindenkinek joga van, nemzetiségtől, társadalmi státusztól, vallási hovatartozástól és nemtől függetlenül. A legfontosabbnak egyébként nem a betegségek kikúrálását, hanem a megelőzésüket tartotta, amelyhez véleménye szerint az egészséges étrend, a tisztaság, valamint a lakószobák gyakori szellőztetése járult hozzá a leginkább. Mindez szinte teljesen megegyezik Kossuth Zsuzsannának, Kossuth Lajos húgának álláspontjával, akit bátyja 1849 tavaszán a honvédség főápolónőjének nevezett ki. Míg azonban Nightingale nézetei világszerte elterjedtek, addig az 1848/1849-es forradalom bukását követően Kossuth Zsuzsanna gondolatait csak a levéltárak dobozai őrizték meg…

Nightingale publikált a szegény származású betegek gyógyításának szükségességéről, valamint a kórházakban szülő nők körében tapasztalt, még ekkor is rendkívül magas halandóság okairól is. Ezeken túl igyekezett a közvélemény figyelmét a hadifoglyokkal való megfelelő bánásmódra, továbbá az Indiában uralkodó katasztrofális egészségügyi viszonyokra irányítani. Elodázhatatlannak tartotta a bábaasszonyok, valamint a dologházi ápoltak helyzetének javítását. Rengeteg fennmaradt levele szól a vidéki beteggondozásról is. Szerteágazó tevékenységi körét jól szemléltetik azon erőfeszítései, amelyek a kórházak építéséhez és berendezéséhez kapcsolódtak. Ez igen fontos, hiszen a 19. század második felében Európa legtöbb országában folytak a kormányok által széles körben támogatott kórházépítési akciók. Kiemelt figyelmet fordított például a kórtermek falaira, s arra bátorított, hogy ezeket akár pasztellrózsaszínűre is festhetik.

Saját tapasztalatai mellett jelentős mértékben épített a szintén a krími háborúban szolgáló jamaicai orvosnő, Mary Seacole sikereire, aki azonban a higiénia mellett erőteljesen támaszkodott a gyógyfüvek erejére is. De vajon miért válhattak Nightingale elvei és művei széles társadalmi körök számára ismertté, illetve elismertté? A válasz – a szakértelme mellett – igazán egyszerű: a tudományos nyelvet mellőzve számos munkáját a közemberek által is könnyen értelmezhető angolsággal tette közzé, ami ezáltal az alsóbb rétegek számára (nyilván azok, akik az olvasás készségét elsajátították) is befogadhatónak bizonyult. Megemlítendő azonban, hogy számos írása csupán a halálát követően vált nyomtatásban elérhetővé.

Elvek és gyakorlat: A Nightingale-modell

A Krímből visszatérve Nightingale megbizonyosodott arról, hogy a háborúban tapasztalt hiányosságok a szigetország katonai kórházaiban is jellemzőnek mondhatók, s hasonló problémákkal küzdöttek az általános gyógyintézetekben is. Felismerte továbbá azt is, hogy a betegségek és azok kezelésével kapcsolatos intézkedések dokumentációját valamennyi intézményben azonos elvek mentén kell vezetni, hiszen a halálozási és gyógyulási arányok kizárólag így követhetők nyomon. Elméletét néhány londoni kórház 1859-ben már a gyakorlatban is kipróbálta. Nightingale ebben az évben hozta létre alapítványát, s az ide befolyt összegből nyitotta meg kapuit a róla elnevezett és általa vezetett, első világi nővérképző intézetet (Florence Nightingale Training School), amely ekkor még úttörő módon egy működő kórházhoz, a londoni Saint Thomas Hospitalhoz kapcsolódott. A kórházat a II. világháborúban lebombázták, majd újjáépítették, a nővérképző pedig ma – rengeteg szerkezeti változás és modernizáció után – a híres King’s College részeként várja a hallgatókat.

Az iskola, amelyhez nővérotthon is kapcsolódott, minden lehetőséget megteremtett ahhoz, hogy az ápolónői hivatás rövid időn belül elismertté válhasson. Az intézmény fontosságát a Nemzetközi Vöröskereszt alapítójaként ismert Henri Dunant (1828–1910) is hangsúlyozta, például egy 1872-es, londoni előadásában. Kitért arra is, hogy többek között Florence Nightingale inspirálta, hogy 1859-ben Olaszországba, a solferinói csatatérre menjen.

A Nightingale Training Schoolban bevezetett, az elméleti ismeretek mellett az ápolónői gyakorlatot előtérbe helyező képzési rendszer két évtizeden belül Európa-szerte és Észak-Amerikában is ismertté vált. Az 1880-as években az itt végzett ápolónők már London legjobb kórházaiban dolgoztak, sőt tulajdonképpen az egész Brit Birodalomban és az USA-ban is találkozunk velük.

Kései évek

Egészségi állapotának romlása ellenére Nightingale idős korára is aktív maradt. Bár 1901-re teljesen elveszítette látását, élete végéig igyekezett előmozdítani az újabb és újabb egészségügyi reformok megvalósítását. Erőfeszítéseit Viktória királynő 1883-ban Királyi Vöröskereszttel, II. Edward (1841–1910) pedig 1907-ben Becsületrenddel ismerte el. Utóbbival ismételten a női elsők sorát gyarapította, hiszen a „gyengébb nem” képviselői közül ezt az elismerést korábban még senki sem érdemelte ki. Elhivatottságáról egy vele kapcsolatos, magyar vonatkozású hír is árulkodik: 1894-ben a budapesti Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszus VII. ülésének alelnökévé választották, amelyen hanyatló egészsége miatt nem tudott személyesen részt venni, azonban Falusi egészségügy Indiában címmel küldött egy előadásszöveget.

Munkásságáról és könyveinek publikálásáról egyébként 1855 februárjától az osztrák–magyar sajtó is rendszeresen hírt adott, s halálát követően is hosszú nekrológokban méltatták tevékenységét. 1910. augusztus 13-án, álmában bekövetkezett halála után rokonai visszautasították a Westminster-apátságban tartandó temetési szertartás lehetőségét, helyette Hampshire-ben helyezték örök nyugalomra.

Emléke előtt tisztelegve május 12-e az Ápolónők Világnapja, a 2020-as évet pedig a Nővérek Nemzetközi Évének hirdették.

„Ezer köszönet az üveg tintáért. Mi lenne velünk toll, tinta és papír nélkül?” – Utóélet

Nightingale szerepe a modern ápolónőképzés alapjainak megteremtésében vitathatatlan, s talán nem túlzás azt állítanunk, hogy ezáltal még életében a viktoriánus kor egyik ikonjává vált. Emlékezete napjainkban élőbb, mint valaha: világszerte számos szobrot, emlékművet állítottak a tiszteletére, legújabban pedig a koronavírusos betegek kezelésére felállított járványkórházak viselik a nevét. Sőt Derby-ben még egy Florence Nightingale-hez címzett pubba is betérhetünk.

Néhány mondatát a British Library hangarchívuma őrizte meg, ezt otthonunkban e linkre kattintve bármikor meghallgatjuk. Életéről az első némafilmet 1912-ben forgattak, ezt több dokumentum- és játékfilm követte 2008-ig. 2002-ig egyedüli, az uralkodócsaládon kívüli nőként az ő portréja szerepelt angol pénzérmén. Számos irodalmi művet ihletett, magyarul például Kertész Erzsébet tollából A lámpás hölgyet olvashatjuk róla.

Nightingale-lel kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül még egy nagyszabású vállalkozás mellett: A tiszteletére berendezett múzeum más intézményekkel összefogva 2014-től több, mint kétezer Nightingale-levelet digitalizált, tett elérhetővé, illetve látott el rövid összefoglalásokkal. Így tulajdonképpen mindenki bepillantást nyerhet abba, hogy miként vélekedett a kórházak berendezéséről vagy éppen a különböző fertőzésekről.

A múzeum egyébként a járványhelyzetre való tekintettel a legújabb, Nightingale kétszázadik születésnapja alkalmából berendezett kiállítását online is megtekinthetővé tette, sőt bárki részt vehet, hozzászólhat azon workshopokhoz és konferenciákhoz, amelyeket a bicentenárium alkalmából ezekben a hetekben szintén digitális felületekre helyeztek át. A Zoom rendszerében futó könyvklubok különösen érdekesek, itt ugyanis a világ számos pontján élő történészekkel vagy éppen „Nightingale-rajongókkal” cserélhetünk eszmét, illetve tehetjük fel kérdéseinket a múzeum igazgatójának, Melissa Chattonnak.

Emlékséták, Barbie és videójáték

Nightingale alakja, életének és munkásságának fontos helyszíneit bejáró, vezetett séták mellett a populáris kultúrában is vissza-visszatér. A róla mintázott Barbie baba, természetesen a kezében tartott lámpással, világszerte megvásárolható. Mindez ihletője részéről bizonyára nem váltana ki túl nagy lelkesedést… Már csak azért sem, hiszen, amint utaltam rá, Nightingale egész élete során megpróbált a háttérben maradni, s bár rengeteg előadást tartott, meglehetősen rosszul viselte a rá szegeződő figyelmet. Ha valaki azonban még a Florence-Barbie-nál is többre vágyik, megnézheti a róla mintázott japán manga hőst vagy virtuálisan bőrébe bújhat egy népszerű számítógépes játék különböző pályáin…

***

A Florence Nightingale Museum néhány hete ún. Love Lunch-okat tart az online térben. A legutóbbi virtuális ebéd alkalmával arról kérdeztem Melissa Chattont, hogy mennyiben tekinthető Nightingale feministának vagy antifeministának? A komplex kérdésre véleménye szerint a következő válasz adható: Nightingale abban az értelemben mindenképp feminista volt, hogy egész életében a nők munkavállalási jogaiért (illetve azok javításáért) harcolt, sőt még a prostituáltak védelméért is kampányolt. Annyiban azonban az antifeministák táborát gyarapította, hogy a szüfrazsett mozgalom tagjai által előnyben részesített erőszakos tevékenységek merőben távol álltak tőle, sőt taszították. Erről további adalékokat osztanak majd meg a születésnapja alkalmából május–június folyamán rendezett virtuális eseményeken, amelyek megrendezésüket követően elérhetők a múzeum YouTube-csatornáján és a közösségi médiában.

Czeferner Dóra

A cikkhez készült iskolai feladatlap letölthető innen.

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Korábbi járványtörténeti cikkeink a PTE BTK TTI jóvoltából:

Fedeles Tamás: A fekete halál a 14. század közepén

Lindner Gyula: Egy túlélő följegyzései – Thuküdidész és az athéni járvány

Grüll Tibor: „Könyörögjenek a halandók jó orvosságért!” – Róma Antoninus-kori járványa

Fedeles Tamás: Kígyóméreg, fahéj, arany – Középkori pestis elleni praktikák és csodaszerek

Források:

Nightingale, Florence: Notes on Nursing. What is it and what it is not. London, 1859.

Nightingale, Florence: Nightingale to her Nurses. London, 1914.

Strachey, Lytton: Eminent Victorians. London, 1918.

The Florence Nightingale Digitalization Project.

Sajtóforrások:

A Nő és a Társadalom, 1909, 1910.

A Nő. Feminista Folyóirat, 1914, 1915.

Neues Frauenleben, 1907, 1910, 1913, 1914, 1915

Divatcsarnok, 1855. február 30.

Tájékoztató irodalom:

Brooks, Jane–Hallett, Christine E.: One Hundred Years of Wartime Nursing Practices: 1854–1953. Manchester, 2015.

Bullough, Vera L.–Bullough, Bonnie–Stanton, Marieta P.: Florence Nightingale and Her Era: A Collection of New Scholarship, New York, 1990.

Cook, Edward: The Life of Florence Nightingale. Vol. 1. 1820–1861. London, 1913.

Cook, Edward: The Life of Florence Nightingale. Vol. 2. 1862–1910. London, 1919.

Csóka Mária: A Semmelweis Egyetemen folyó ápolónőképzés tizenhat éve. Orvosi Hetilap, (2006): 25. 1189–1194.

Hämmerle, Chrsita–Oswald Überegger–Brigitta Bader-Zaar (eds.): Gender and the First World War. London, 2014.

Kapronczay Károly: A magyar ápolónőképzés kezdetei. Orvosi Hetilap, (1983): 6. 344–346.

Kármán Tamásné: Florence Nightingale, az egészségügyi statisztika úttörője. Orvosi Hetilap, (1971): 14. 813–815.

Kertész Erzsébet: Úttörő asszonyok. Életrajzi elbeszélések. Budapest, 1979.

Summers, Anne: Female Lives, Moral States: Women, Religion and Public Life in Britain, 1800–1930.

Ezt olvastad?

Egy királynő tükre – I. Erzsébet: egy mítosz születése

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza,

X