Giacomo Casanova, az író

Casanováról mindenkinek az a kép él a fejében, hogy milyen nagy nőcsábász volt, milyen kalandos életét élt. Viszont mi a helyzet az írói tevékenységével? Mennyire volt művelt, milyen stílusban írta meg az emlékiratát? Jelen írásban kicsit más szemszögből világítom meg Casanovát. Bemutatom őt mint írót, illetve korát, a 18. századot, amelyben élt.

Casanova emlékirata sok kiadást megélt. Az általam kiválasztott művet Kolozsvári Grandpierre Emil fordította, válogatta, és 1960-ban adták ki. Ezek azonban csak részletek a teljes szövegből. Casanova emlékirata eredetiben több ezer oldalból áll. Bízom benne, hogy írásom nyomán többen felkeresik a könyvtárakat, antikváriumokat, és beleolvasnak Casanova emlékiratába, ezáltal megismerik a nagy kalandor életét.

Casanova rövid élettörténete

Miért válhatott olyan nagy kalandorrá és ismertté Casanova? Értett az irodalomhoz, a filozófiához, az orvosláshoz, az adórendszerhez, a lottójátékhoz, a csillagászathoz, a geológiához, a metafizikához. Tudott vívni, táncolni, kártyázni, és értett a nők nyelvén. Egy évben átlagosan három nőnek csavarta el a fejét, ötvennyolc éves koráig nagyjából százhuszonkettőnek. Casanova életművész volt. Szeretkezéseit komoly szertartás előzte meg, órák hosszat készülődött. Szeretett és tudott is élni.

Casanova időskorában írta meg az emlékiratait 1791 és 1798 között, főként saját szórakoztatására. Miután elitta, elszeretkezte, elkártyázta életét, jóformán az írás maradt az egyedüli tevékenység, amelyben örömét lelte. Naponta tizenhárom órát dolgozott a kéziraton saját bevallása szerint. Visszautazott az említett helyszínekre is, hogy újra átélje életének nagy pillanatait.  Tisztában volt vele, hogy a műve életében már nem kerülhet kiadásra. Így is történt. Casanova így kezdi élettörténetét: „Anyám 1725. április másodikán, húsvét napján hozott világra Velencében. Előző nap erősen vágyott a rákra. Nagyon szeretem a rákot. A Giacomo Gerolamo névre kereszteltek. Nyolc és fél éves koromig hülye voltam.”

Casanova (Kép forrása: Wikipedia)

Casanova folytatja életének történetét, egymást váltogatják az események. Tizennyolc éves korában katonának állt, majd elkezdett utazni. Huszonegy évesen az inkvizíció börtönbe zárta, de sikerült megszöknie. Voltaire volt a nagy példaképe, meg is említi, hogy egy ízben nála vendégeskedett. A további kalandok rendkívül színesek és izgalmasak: lányszöktetés, pénzhamisítás, párbajok. Casanova viszonylag hosszú időt töltött börtönben, egész pontosan hat évet. És hogy mi volt a bűne, ami miatt ült? „A bűnöm az volt, hogy éjszakánként látogattam az alkirály ribanc barátnőjét.

A megannyi hányattatás után visszatért szülőföldjére, Velencébe, ahol kegyelemhez folyamodott. Miután megkapta, nem tartott sokáig az ottani letelepedése, ugyanis hamar konfliktusba keveredett az egész velencei nemességgel, így kénytelen volt Bécsbe utazni. Élete végén beállt spiclinek: Foscarini úrhoz szegődött, akinek jelentéseket írt. Érdekesség, hogy Casanova élete végét, önnön hanyatlását nem írta meg. Hogy az a kézirat elveszett, vagy szándékosan elhallgatta, az rejtély. Rövid beszámoló után leírta, hogy a halála valószínűleg nem sokára bekövetkezik, és ebben nem is tévedett nagyot, hiszen 1798-ban fejezte be életét. Kinek ajánlja a könyvét? „Életemről ez az egyetlen rövid történet s mindenkit fölhatalmazok, hogy arra használja, amire kedve tartja.”

Munkácsy Mihály: Párizsi szobabelső (Kép forrása: Wikipedia)

Casanova mint író

Casanova nem régóta kanonizált szerző, az általános megítélés viszont az, hogy a 18. század legnagyobb szerzőinek egyike. Adódik a kérdés: miért került be ilyen későn a köztudatba? Mert rájött, hogy abban a korban, ahol Voltaire a legfőbb ítész, nehéz lesz íróként érvényesülnie. Ehelyett a szélhámosság mellett döntött. A döntés bevált: ma is, ha szóba kerül Casanova neve, nem mint író ugrik be az embereknek, hanem mint nőcsábász, és sokáig, sőt, mostanság ez a kép él róla a köztudatban.

Casanova műve az írói szabadságnak köszönhetően könnyen olvasható, élőbeszédszerű. Olyan megoldásokat is megengedett, amelyet mások hanyagnak tartottak volna. A szöveg tagolása rendkívül önkényes, ebben is eltér a hagyományos irodalmi felfogástól – nem ott kezdődik új történet, ahol új bekezdés van. Stílusa színes, egyedi, változatos. Hol szórakoztató, hol nagyon bonyolult és szövevényes a történet. 

Ami nehézséget jelent, főleg a fordítóknak, hogy Casanova nem olaszul, az anyanyelvén, hanem franciául írta meg az emlékiratát, viszont így olaszos szófordulatok vannak benne. A fordító dolga amiatt is nehéz, hogy a kézirat befejezetlen maradt, ahogy más művei is. Természetesen a félkészség miatt ezek minősége nem kielégítő.

Casanova tanulta az írói mesterséget: költőnek vallotta magát. Crébillontól, a korszak ismert tragédiaírójától vett francia nyelvleckéket, aki költői tanácsokkal is ellátta Casanovát. „Írtam egy nyolcsoros modern verset, már nem tudom miről milyen tárgyról, s átadtam Crébillonnak, hogy bírálja felül.” Casanova komolyan foglalkozott azzal, hogy minél jobb költő, író váljék belőle. Olvasott volt, hivatkozott Liviusra, Ciceróra. Voltaire-nek nagy csodálója volt, sőt személyesen is ismerte a francia írót. Ezek mind arról árulkodnak, hogy Casanova nemcsak egyszerű kalandor, nőcsábász, életfaló, léhűtő volt, hanem egyben komoly művész is, aki nem csekély tudásra tett szert életében. Idős korában, amikor a könyvét írta, ezeket mind alkalmazta is. Casanova még egy praktikát is eltanult, hogy hogyan lehet jó prózát írni: rímtelen verseket írt, majd később azokat ültette át prózába. Casanova, mint bevallja, többször is alkalmazta ezt a fogást mentorával, Crébillonnal ellentétben, aki soha nem élet ezzel.

Casanova emlékiratának hitelességéhez nem fér kétség. Az évszámok pontosak, az események megtörténtek, csupán egyvalamivel kapcsolatban hazudik: a velencei börtönszökésről. A tény, hogy megszökött, igaz, de abból, amit leír, jószerivel egy szó sem. Jószerivel minden eleme meseszerű – valószínűleg volt belső segítsége, aki nem akarta, hogy árulására fény derüljön, így inkább Casanova körített egy kalandos történetet, hogy elleplezze szöktetője kilétét.

François Boucher: Marie-Louise O’Murphy, XV. Lajos francia király szeretője (Kép forrása: Wikipedia)

Milyenek a franciák?

Casanova véleménye a franciákról meglehetősen ellentmondásos. Volt, hogy nagyon kedvelte Párizs városát, de volt, hogy nem igazán elismerő szavakkal „méltatta” lakóit. Amikor Párizsba utazott, a kocsin rosszul lett, a gyomrából kiadott mindent, de a franciák udvariasok voltak vele, így ezt nem rótták fel neki. Továbbá megtanították neki, hogy nem illik azt mondani, hogy „nem”, hanem helyette azt kell mondani, hogy „bocsánat”. Casanova az első napjaiban, amíg ott tartózkodott, nagyon sokszor kért „bocsánatot”.

Casanova a következőképpen nyilatkozott Párizsról: „Párizsba megérkezve, erősen tetszett a nagyszerű út, XV. Lajos halhatatlan alkotása, a fogadók tisztasága, az ételek, a kiszolgálás gyorsasága, a kitűnő ágyak.” Ezután tesz egy ellentmondásos állítást is:„Nem paradoxon tehát, ha azt állítjuk, a franciák okosabbak volnának, ha kevésbé szellemesek.” Két érdekes történetet említ meg Casanova, melyben a király, illetve Chartres hercegnő játszotta a főszerepet. A hercegnő kipróbálta a tubákot, és nyilvánosan kijelentette, hogy annak a fiatal lánynak van a legjobb tubákja, ahol ő vásárolta. Innentől kezdve minden francia ott vette a dohányt. A másik ehhez hasonló példa: XV. Lajos király, amikor egyszer vadászatból hazatérvén megállt egy kocsmánál, megkívánt egy édes likőrt, majd a király megdicsérte, hogy soha sem ivott ilyen finomat. A kocsmáros onnantól kezdve nagyon gazdag ember lett, mindenki nála akart inni. Ebből arra lehet következtetni, amit Casanova is megjegyzett, hogy a királyt csalhatatlannak hitték. Azt is le lehetne szűrni, hogy a franciák szerették a királyukat, de ez a legkisebb mértékben sem volt így. Inkább a hagyomány tisztelete volt erős.

Casanova jól érezte magát Párizsban. A francia nyelvet szívesen tanulta, kihasználta az alkalmat, hogy szórakozzon, hogy jól érezze magát. Operákat látogatott, amelyek lenyűgözték, társaságokba keveredett, de a királyi családról, magáról a királyról nem volt éppen kedvező véleménnyel. Látta, hogy XV. Lajos pazarló életmódot folytatott, valamint azt is, hogy könnyen irányítható és befolyásolható volt.

Benczúr Gyula: XV. Lajos és Madame Dubarry (Részlet – kép forrása: Wikipedia)

Az adott kor szellemisége, történelmi képe

Casanova a 18. században élt, amely egybeesett a felvilágosodás korával, sőt, még a francia forradalmat is átélte. Amikor Párizsban járt, az uralkodó XV. Lajos volt, akinek a mondata ma már szállóige lett: „Utánam az özönvíz”. Vajon Casanova milyennek látta az adott kort, annak szellemiségét, milyen élmények érték Párizsban, hogyan nyilatkozott erről?

Ottani tartózkodása alatt Casanova sok színházat meglátogatott, megismerkedett számos színésznővel, közülük egyet emelt ki: Silviát. Így nyilatkozott a színésznőről: „Barátokat akart, nem szeretőket, semmibe vette a kiváltságokat, melyből hasznot húzhatott volna, de csak azon az áron, ha önmagát megveti. Viselkedésének köszönhette, hogy tisztelték egy olyan korban, amikor a tiszteletet nevetséges vagy éppen sértő lehetett volna minden hasonló foglalkozású nő szemében…” Ebben a korban egy színésznő nem örvendett tiszteletnek, Silvia mégis ki tudott emelkedni viselkedésével, amely igazán ritka volt. Casanovát a színésznő megérintette. Mint már fentebb említettem,a férfi személyes kapcsolatot ápolt korának ismert írójával, Crébillonnal, aki személyesen ismerte XIV. Lajost, és érdekes anekdotákkal szórakoztatta őt. Például egy Cromwellről szóló tragédiát azért nem fejezett be Crébillon, mert az uralkodó rászólt, hogy ne vesztegesse az idejét egy „csirkefogóra”. A korban ismert legenda volt a vasálarcos története, de Crébillont személyesen biztosította a napkirály, hogy csupán mese az egész.     

Egy árulkodó történet arról, hogy Casanova, holott sok nőt elcsábított, talpig úriember volt, és meglehetősen jóhiszemű. Egyszer éppen sétált az utcán, amikor meglátott pár fiatal lányt, akik alig voltak idősebbek tizenháromnál. Külsőleg jól néztek ki, Casanova udvariasan bókolt is nekik, majd az egyik lány megjegyezte, hogy fáj a feje. Mire Casanova átnyújtotta neki szemüvegét, de a lány azt felelte, hogy terhes. Erre Casanova rögtön megrökönyödött, hogy egy ilyen fiatal lány már férjnél van, de a lányok erre a megjegyzésre csak nevettek. „Eltávoztam inkább miattuk, mint magam miatt szégyenkezve, azzal az elhatározással, hogy oktalanul többé nem hiszek az erényben a nőknél ennél az osztálynál, ahol olyannyira ritka.”

Térjünk rá a kor uralkodójára, XV. Lajosra! Vele Casanova személyesen is érintkezett, és sok információt megtudhatunk tőle a király személyiségéről és a franciaországi politikai helyzetről. „A mostani király gyönge ember, miniszterei vezetik pórázon…” Továbbá a király megjegyezte, miután lábadozott, hogy elképzelni sem tudja, miért is örülnek a felépülésének, miért is szeretik. „XV. Lajos szenvedélyesen szerette a vadászatot, és évenként hat hetet Fontainebleau-ban szokott tölteni. November közepéig mindig visszatért Versailles-ba. Ez az utazás öt milliójába került, azaz inkább Franciaországnak került öt milliójába.”

Casanova érzékletes leírást ad a francia király külsejéről is: „XV. Lajosnak az elképzelhető legszebb feje volt, s éppoly kecsesen, mint amennyi méltósággal hordta.”

XV. Lajos (Kép forrása: Wikipedia)

Összegzés

Casanova sokkal több volt, mint egy egyszerű nőcsábász: életművész, tanult, művelt, remekül író úriember. Az emlékirata korának fontos forrása, hiszen a szerző őszintén írt benne mindenről, amit átélt. Műve terjedelmes és egyenetlen színvonalú, de köszönhetően annak, hogy felfedezték Casanovát mint írót, sokat gondozták szövegét, így a nehezebb részek is könnyen olvashatók. Az emlékirat a sok átdolgozás, fordítás ellenére sem veszítette el az eredetiségét, és számot ad egy nagy író, nagy nőcsábász életéről.

Magyari Gábor

Felhasznált irodalom: Giacomo Casanova: Emlékiratok. Válogatta, fordította, Kolozsvári Grandpierre Emil, Budapest, 1960.

Giacomo Casanova: Korai ​és kései szerelmek, Quadmon, 2013, Fordította: Kovács Ilona

Ezt olvastad?

Magyarország nemzeti ünnepének alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum „forradalmi hangulattal” várja az érdeklődőket. A rendezvényt idén új helyszínen,
Támogasson minket