A háború költészete – Az ifjúság végrendelete című filmről

2015-ben mutatták be a Londoni Filmfesztiválon Az ifjúság végrendelete című, az első világháború időszakát feldolgozó filmdrámát, amely Vera Brittain azonos című memoárjából készült. A memoár filmre vitele egy különleges, formabontó ötlet volt, különösképpen a magyarországi közönség szemszögéből, hiszen Brittain írása és egyáltalán az írónő személye nem ismert hazánkban (könyvét le sem fordították magyar nyelvre).

A film egyik plakátja (Forrás: imdb.com)

Magyarországgal ellentétben Nyugat-Európa számos országában ismerik az írónő nevét és művét is, Londonban utcát neveztek el róla, Hamburgban pedig sétányt. Ha az átlagembert megkérdeznénk arról, hogy ismer-e az első világháború időszakát feldolgozó irodalmi művet, nem Vera Brittain művét említené. Miért lett tehát népszerű ennek a háborút megélő angol ápolónőnek az emlékirata? A kérdésre többféle válasz is adható, de szerintem a kulcs az írónő érzékenységében rejlik. Mivel saját sorsát dolgozza fel a műben, a saját emlékeire támaszkodik, az ő egyéni tragikuma kissé a miénkké is válik. A másik indok az, hogy a könyv és a filmfeldolgozás is hihetetlenül naturalista, kendőzetlenül mutatja be a háború borzalmait és szívbemarkoló, ahogy az átlagember tehetetlen a történelem menetével szemben.

Ha történelmi filmek előszeretettel dolgozzák fel kisemberek sorsát a nagypolitika eseményeinek ábrázolása helyett, de sajnos hiába van egy jó alaptörténet, nem mindig sikerül belőle jó filmet csinálni. Ez többé-kevésbé igaz Az ifjúság végrendeletére is. A rendező James Kent ügyesen feldolgozta a memoárt, de igazán kiemelkedő filmet nem csinált. Ennek egyik oka az, hogy a rendező egyszerűen nem tudott megbirkózni a terjedelemmel. Ha valaki elolvassa Brittain könyvét, akkor annak méretéből is feltűnhet, hogy egy hosszú, szövevényes művel állunk szemben, ami ráadásul a viktoriánus kor angolságával íródott, vagyis semmiféleképpen nem egy könnyed olvasmány. Noha a cselekmény alapvetően Brittain és családjának sorsával foglalkozik, mégis az eseménysor hosszú és szövevényes. A rendező nem tudta jól kiválasztani és pörgősen színre vinni a cselekmény legfontosabb részeit, így kaptunk egy több mint kétórás filmet, amely viszonylag vontatott. Különösképp igaz ez, a háború kirobbanását megelőző időszak bemutatását illetően.

Vera Brittain egy vidéki angol arisztokrata család lánygyermeke, 18 éves, szereti az irodalmat és arról álmodozik, hogy Oxfordban fog tanulni és írónő válik belőle. Testvéréhez, a kadétiskolában tanuló Edwardhoz, a nyári szünetben megérkeznek barátai, Victor és Roland. Vera és Roland között hamarosan szerelem bontakozik ki, hiszen összekötik őket oxfordi tanulmányaik, a romantikus angol irodalom és a verselés szeretete. Itt elérkezünk a film egyik lényeges eleméhez, mely a címben is szerepel, ugyanis Vera költői/írói vénája miatt a film bővelkedik az ő és Roland által írt versekkel, ami önmagában nem probléma, de néhol giccsé válik, amint a fiatalok sétálnak az erdőben és közben halljuk verseiket. A filmnek egyszerre erőssége és gyengesége a képi világ. Gyönyörűek a tájképek, megrázóak a katonai táborról és a lövészárkokról készített felvételek, de a képi világ a cselekmény mesélésének rovására megy.

A nyári vakáción tehát egymásba szeret Vera és Roland, és a kezdeti nehézségek ellenére a fiú eljegyzi Verát. Időközben fut egy mellékszál, mely Vera oxfordi felvételijével foglalkozik, de ez a szál nem igazán kifejtett. Az alapvető mondanivaló az lenne, hogy egy nőnek hihetetlenül nehéz volt abban az évszázadban bekerülnie egyetemre és hiteles tabló lehetne arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, ha tanulni akart és mennyire szembe kellett szegülnie a társadalmi konvenciókkal. A filmben ez alig kidomborított, Vera ugyan emlegeti a szüfrazsett mozgalmakat, de minden egyes feminista jellegű mondata gyerekes kiszólásnak tűnik, holott a valóságban ő komolyan küzdött a nők jogainak elismertetéséért. Ezzel ellentétben a Rolanddal játszódó szerelmi szál nagyon hosszan kifejtett, már-már unalmassá válnak a randevú jelenetek. Időközben azonban kitör az első világháború és a Verához közelálló összes férfit: a szerelmét, az öccsét és a barátját a frontra vezénylik.

Vera és Roland búcsúja (Forrás: imdb.com)

Mikor a lány szembesül az újságokból a háború súlyosságáról, úgy dönt, hogy félbeszakítja tanulmányait és önkéntes ápolónő lesz. Ettől a ponttól kezdve indul be igazán a film cselekménye és válik értékes alkotássá. Valóban érdekes azt látni, hogy hogyan élték meg a háború mindennapjait az átlagemberek, hogyan segítettek az ápolók a szenvedőknek, hogyan tartották a kapcsolatot a szeretteikkel. A film azon részét, amely már a háborúval foglalkozik egyaránt ajánlom a korszakot tanító középiskolai tanárnak, a kikapcsolódni vágyó történésznek és minden érdeklődő laikusnak. Néhol azonban itt is átesik a rendező a ló másik oldalára, hiszen az a jelenet, amelyben Roland hazalátogat és mély depresszióba esve meséli el a háború borzalmait Verának, túlzottan terjengős, pedig ez a jelenet is egy fontos kérdéssel foglalkozik. Mégpedig azzal, hogy a háború milyen lelki törést okozott a fiatalságnak, és hogy a háborút megjárók már soha nem voltak olyanok, mint azelőtt. Ahogy Ady is írta: „ifjak kik voltak, hoppra megvénülnek”. A szerelmespár elhatározza – tudva, hogy Roland hamarosan eltávozhat –, hogy összeházasodik.

 Vera szerepében Alicia Vikander (jobbra) (Forrás: imdb.com)

Az esküvő napján azonban a férfi nem érkezik haza időben, majd jön egy telefon, hogy baleset következtében életét vesztette. Amiben a film kiváló, az a fájdalom sokszínűségének bemutatása. Egyaránt érzékletesen megjelenített a szeretett személy elvesztésének fájdalma és a fizikai fájdalom. Roland halála után a romantikus–háborús film igazán nyomasztóvá válik. Vera barátja, Victor egy gáztámadás nyomán megvakul és kórházba kerül, ahol rövid időn belül meghal. Az ehhez hasonló jelenetek megtörtént eseteket ábrázolnak, amik plasztikusabban szemléltetik a harci gázok hatásmechanizmusát, mintha egy könyvben vagy kiállításon olvasnánk róla száraz adatokat.

Vera szerettei egy részét elvesztve úgy érzi, hogy nem maradhat tovább Angliában. Franciaországba jelentkezik önkéntes ápolónak, döntésében az is közrejátszik, hogy öccséhez, Edwardhoz szeretne közelebb lenni. A hadikórház bemutatása a legborzasztóbb, rendkívül véres, és ha valaki nem bírja az amputált végtagok látványát, akkor nem fogja bírni ezeket a képsorokat. Ami miatt azonban érdekes a film ezen része, hogy Verának kötelessége német katonákat is ápolnia, vagyis itt találkozik szemtől szembe az ellenséggel, de amikor a karjai közt hal meg egy német férfi, átértékelődik az ellenségképe. Öccse, Edward egy fertőző betegséget elkapva kerül be a kórházba, ahol Vera ápolja, sikerrel. Ezután Vera hazatér Angliába és a családi házat igazgatja, amikor értesül róla, hogy öccse is meghalt. A három szeretett férfi elvesztése örökre megváltoztatta Vera életét, egyszerűen képtelenné vált arra, hogy életét ugyanott folytassa. Oxfordban sem tér vissza, hogy tanulmányait befejezze.

A film zárójelenete a legütősebb, Vera felszólal egy háborús közösségi eseményen, ahol Németország megbüntetését követelik a jelenlévők. Beszédét érdemes figyelmesen hallgatni, lényegében ez az ő testamentuma és egyben új élethivatása is. Vera egész életében hű maradt beszédéhez. Pacifistaként törekedett arra, hogy az utókor számára közvetítse az „elveszett generáció” érzéseit és áldozatvállalását, saját sorsán keresztül bemutatva a háború értelmetlenségét. Rájött arra, hogy az ellenségnek is arca van és a szemet szemért, fogat fogért elv nem viszi előbbre az emberiséget. Ő mindvégig közvetítette az Ifjúság Végrendeletét, melyben jelképesen, meghalt fiatalok ezrei követelték a békét és noha Vera nem halt meg a háborúban, az ő legnagyobb személyes tragédiája az, hogy pacifizmusa nem hatott az emberiségre, hiszen néhány évtizeddel később kitört a sokkal pusztítóbb II. világháború. Az ifjúság végrendelete ugyanakkor örök, minden generáció számára követendő példát állít: nem szabad a háború hibáit újra elkövetnünk. Ehhez pedig szolgáljon alapul ez a szomorú melódia, mely költői szépséggel mutatja be a háború borzalmait.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket