Három király szolgálatában: Brodarics Mátyás élete

Brodarics István ismert alakja a 16. századi magyar történelemnek, azonban családjáról, valamint Borbála és Mátyás nevű testvérei életéről csak keveset lehet tudni. Mátyásról az Istvánnal foglalkozó szakmunkákban elszórt számos adat alapján a fivére befolyását kihasználó és háttérbe húzódó testvér képe rajzolódik ki. Az István halála (1539) utáni sikeres pártváltása és az I. Ferdinándtól elnyert tisztségei alapján azonban egy jó politikai érzékkel megáldott és kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező, gazdasági kérdésekben is jártas nemes benyomását kelti, aki befolyásos fivére támogatása nélkül is megállta a helyét a János király halálát követő politikai viharok közepette. A tanulmány célja, hogy felvázolja a fivére mellett méltatlanul elfeledett Mátyás pályaképét.

A Brodarics család eredetét, illetve korai történetét a források hiánya miatt még mindig sűrű homály borítja. Csak annyi tudható bizonyosan, hogy a Brodaricsok a 14. század közepétől már birtokosok voltak Szlavóniában. Mátyás és István szüleinek a neve nem ismert, azonban anyja a bécsi egyetemen mester címet szerző (1479) és vagyonos Ivanicsi Jalsyth János zágrábi őrkanonok (†1504) testvére volt. A Brodaricsok Körös megyei birtokai a középkor végén a Kapronca–Körös–Csázma által körülhatárolt területen elszórva feküdtek, amelyeknek a mérete az 1495–1520 közötti időszakban 8–21 telek között ingadozott. Mátyás birtokainak a törzsét Jerosin (6–9 telek), valamint a család udvarházának is helyt adó Polyána (4–6 telek) képezték, ahol a késő középkorban több család is birtokos volt. A Brodarics család Szlavónia nemesi társadalmának kisbirtokos, jogi tudásukat a gyakorlatban szerző, vármegyei hivatalt is vállaló rétegéhez tartozott.

A Brodarics-birtokok a 16. század elején. (Kasza: Egy korszakváltás szemtanúja i. m. 46.)

Mátyás születésének a pontos idejére csak következtetni lehet. A forrásokban először 1507-ban tűnik fel, 1517-ben már két gyermeknek az apja, akik közül Ferenc feltehetően mint fiatal férfi 1524-ben már nős volt. A Brodarics István életét részletesen feltáró Kasza Péter a leendő püspök születési idejét 1480 körülre datálta. Mátyás 1513-ban már a család fejeként irányíthatta a szlavóniai birtokokat, a késő középkori Magyarországon pedig bevett családi stratégiának számított, hogy a családi birtokokat öröklő legidősebb fiú öccsét egyházi pályára adták. Mindezeket figyelembe véve Mátyás Istvánnak a bátyja lehetett, és az 1470–80-as évek fordulóján láthatta meg a napvilágot.

Mátyás nevét a 15–16. század fordulóján mindössze a birtokai fokozatos, lassú gyarapodásáról hírt adó adóösszeírások őrizték meg, gyermekkoráról, neveltetéséről és familiárisi szolgálatáról azonban semmit sem lehet tudni. A forrásokban 1516-ban tűnik fel ismét, amikor a fivérével, valamint Ternyei Györggyel és Imrével II. Lajostól adományt kapott Salgó (Sáros m.) birtokára. A birtokba vezetést Salgói Borsvai András, valamint Enyickei Borbála ellenállása meghiúsította, amiből hosszú, többször halasztott (1519) per támadt a felek között, amely még 1524-ben is folyt. A per végső kimenetele ismeretlen, azonban a Brodarics fivéreknek vélelmezhetően nem sikerült a családjuknak otthont adó Szlavóniától távol fekvő falut megszereznie. A Brodarics családnak nem voltak kapcsolatai Sáros megyében, így a birtokok megszerzésében a kassai származású Szatmári György kancellár, akit István titkárként szolgált 1508-tól, pécsi püspök segíthette a fivéreket, akinek a környezetében ismerkedhetett meg István a Ternyeiekkel.

Mátyás életében újabb jelentős lépést jelentett, hogy az 1517. március 25-én kelt oklevelével II. Lajos király István érdemeire tekintettel engedélyezte a családi címer bővítését, melyet Mátyásra, illetve Ferenc és Elek nevű fiaira is kiterjesztett. A címerbővítés, a birtokszerzési kísérlet, illetve az oklevelekben Mátyás neve mellett feltűnő vitézlő jelző mind arra utalnak, hogy a Brodarics család megkezdte lassú kiemelkedését Szlavónia névtelen kisbirtokos nemesi famíliáinak a tömegéből. István egyre növekvő befolyása mellett azonban nem szabad lebecsülni Mátyás szerepét sem ebben a folyamatban, ugyanis a család érdekeinek védelmével, illetve a szlavóniai birtokok irányításával biztosíthatta az István udvari előmenetelének alapját jelentő, vélelmezhetően nem túl bőséges, de stabil hátteret.

A Brodarics család kibővített címere. (Laczlavik György: Brodarics István címereslevele. Turul 84. (2011) 28-30., 30.)

Habár Mátyás udvari szolgálata csak 1525-től adatolható, azonban testvére bizalmasaként már az 1520-as évek elejétől bejáratos lehetett a királyi udvarba. 1524 elején bizonyosan megfordult Rómában, ahol fivére 1522 szeptembere óta II. Lajos, illetve nagybátyja, I. Zsigmond lengyel király (1506–1548) érdekeit is képviselte. Január 24-én VII. Kelemen pápa (1523–1534) Mátyásnak mint királyi követnek négy lóra ad menlevelet. Kétséges, hogy Mátyás valóban II. Lajos követeként járt a pápai udvarban, inkább lehetett a fivére és a budai királyi udvar között leveleket közvetítő futár, ami a levelekben közölt bizalmas információkat figyelembe véve fontos feladat volt. Mátyás ezt követően valószínűleg folyamatosan a királyi udvar tagja lehetett, az 1525. évi királyi számadáskönyv egyszer említi, amikor július 2-án udvari huszárként 10 forint fizetést kapott közelebbről nem részletezett szolgálataiért. Egy 1526. április 13-án kelt parancslevelével pedig II. Lajos (1516–1526) azzal a feladattal bízta meg mint udvari familiárisát, hogy Batthyány Ferenctől át 400 forintot régi jó pénzben.

A mohácsi Mátyás és testvére életében is jelentős változást hozott. Kérdéses, hogy fivéréhez hasonlóan szemtanúja volt-e az ütközetnek, azonban 1526. szeptember 23-án a Szlavónia védelmének megszervezését célul kitűző kaproncai rendi gyűlésen megválasztották a Ferdinánd főherceggel tárgyalásokat folytatandó követség egyik tagjának. A szeptember 5-e óta Mária királyné környezetében Pozsonyban tartózkodó István kezdetben az özvegy királyné fivérének, Ferdinánd főhercegnek a trónigényét támogatta, és a Mária egyik legfőbb támaszának számító Thurzó Elekkel is felvette a kapcsolatot. Feltehetően ennek eredménye Thurzó szeptember 10-én kelt, Kassa városának címzett levele, amelyben a város magisztrátusának jóindulatába ajánlotta a kassai főharmincadot feltehetően bérlőként a kezükben tartó Brodarics fivéreknek a városba küldendő emberét. A levél érdekessége, hogy Mátyást palotásként említi, ami valószínűleg még a II. Lajos udvarában betöltött szerepére utal. Az 1526 decemberétől I. Ferdinándtól fokozatosan eltávolodó Istvánnak a pártváltását megindokló 1527. március 18-án kelt dévényi levele alapján 1526/27 telén Mátyás testvérével együtt Pozsonyban tartózkodott, és valószínűleg a szlavón rendek követeként a Ferdinánd főherceget december 16-án királlyá választó országgyűlésen is részt vett.

A levél megszületésének idejére Mátyást és Istvánt már I. János támogatóinak táborában találjuk. Mátyás egyike a János király által 1527. március 17-én megnyitott budai országgyűlésen részt vevő szlavón követeknek, István pedig azonnal I. János egyik legfontosabb diplomatájává lépett elő. Az elszórt adatok alapján a fivérek a már mohácsi csatát megelőzően is jól bevált stratégiát követték, Mátyás továbbra is a szlavóniai birtokokat kezelte és védelmezte. Ugyanebben az időszakban Mátyás az 1529 nyarán I. János hűségére megtért Erdődy Simon zágrábi püspök familiárisaként szolgált. Mátyás a püspök egyik bizalmasa lehetett, Korbáviai (Karlovics/Torquatus) János egy 1530. július 15-én kelt levelében ugyanis arról értesíti Hans Katzianert, hogy Mátyás egy közelebbről meg nem nevezett török pasával folytatott tárgyalásokat ura nevében egy esetleges katonai segítségnyújtásról. Erdődy támogatásának köszönhetően Mátyás 1531-ben körösi szolgabíróként is működött. Az Erdődy Simon melletti szolgálatnak köszönhetően kismértékben Mátyás birtokai is gyarapodtak, valószínű ugyanis, hogy Mátyás János királytól nyerte adományul az egykoron a mai Cirkvena (HO) határában fekvő Bulschyncz nevű falut. Mátyás János király ügyeiben is eljárt, Bánffy János 1532 augusztusában ugyanis arról értesítette Nádasdy Tamást, hogy a nála is megforduló Mátyás Pekry Lajossal folytatott tárgyalásokat a János király oldalára történő átállásáról.

A pécsi püspökvár (1543) (Pazirik)

Mátyás életében 1532 ősze hozott fordulatot, amikor a portyázó török csapatok a család rezidenciájaként funkcionáló polyánai udvarházat elpusztították. A szlavóniai birtokok elvesztése súlyosan megrendíthette Mátyás anyagi helyzetét, fivére egy 1533 márciusában Nádasdy Tamásnak írt levelében testvére és családja ínséges helyzetét hangsúlyozza. Mátyás az ekkor már pécsi püspök (1532–1537) fivéréhez csatlakozott ismételten, akinek újabb diplomáciai megbízatásai mellett nem sok ideje maradhatott egyházmegyéje ügyeinek intézésére. Ebben az időszakban kelt Pécsett Mátyás máig ismert egyetlen, testvérének címzett levele is (1535), amelyben elkeseredve panaszolja, hogy ellenségektől körülvéve nem sokat tehet a püspökség birtokainak a megoltalmazásáért. A levél alapján távolléte idejére István a püspökség birtokainak az irányításával adminisztrátorként a testvérét bízta meg, sőt egy 1536 decemberében kelt levél arra enged következtetni, hogy a pécsi vikáriust, várnagyot, valamint udvarbírót is a pécsi püspök fivére nevezte ki.

Mátyásnak a János király érdekében a Dél-Dunántúlon egyre gyakrabban feltűnő török csapatokkal is meggyűlt a baja. Erre utal István egy 1533 februárjában kelt levele is, amelyben arra panaszkodik barátjának, Piotr Tomicki lengyel kancellárnak, hogy otthona, Szlavónia, illetve egyházmegyéje birtokainak törökkel szembeni megóvásában fivére szinte az egyedüli támasza. Különösen 1533 ősze hozott komoly megpróbáltatásokat Mátyásnak és testvérének, mivel a Dél-Dunántúl pacifikálása céljából Pécsett tartózkodó I. János kíséretében két hónapon át 200 lovas állomásozott a püspöki városban Kászim pasa parancsnoksága alatt. Pécs helyzetét tovább nehezítette, hogy a törökök 1536-ban Szlavónia nagy részének, illetve Pozsega megye elfoglalásával még szorosabbra vonták a gyűrűt a püspöki székhely körül. István az egyre növekvő török fenyegetés hatására, illetve I. Jánosnak a Török Bálinttal kötött egyezsége értelmében végül lemondott püspökségéről, ami fivére adminisztrátori működésének is a végét jelentette.

Vác a késő középkorban (Johann Roka: Alt und Neu Watzen- Pressburg u. Kaaschau, 1777. 1.)

János király váci püspökké tette meg Istvánt (1537–1539), akit feltehetően a testvére is követett az egyházmegye székhelyére. Valószínű, hogy az 1538. február 24-én megkötött váradi béke hosszas előkészítő tárgyalásaival lefoglalt fivére helyett a pécsi időszakhoz hasonlóan Mátyás a püspökség birtokait felügyelte. Erre enged következtetni ugyanis István egy 1538 decemberében Selmecbánya városának küldött levele, amelyben arra kéri a várost, hogy emberét a távolléte esetén Mátyáshoz küldjék. Thurzó Elek egy 1537. november 22-én I. Ferdinándnak címzett levele alapján úgy tűnik, hogy testvére bizalmasaként Mátyásnak is szerepe volt a tárgyalások során. István, valamint társa, Frangepán Ferenc egri püspök (1535–†1543) ugyanis november elején egy titkos követen keresztül, aki vélelmezhetően Mátyással volt azonos, felvetették Thurzónak, hogy nem szolgálják tovább János királyt, ha nem fogadja el a bécsi udvar által a tárgyalások során felkínált méltányos feltételeket. A pártváltás lehetőségének a felvetése nemcsak a két János-párti diplomata tárgyalási stratégiájának a része volt, azt feltehetően komolyan is gondolták, mivel a Vácott tartózkodó Mátyás folyamatosan sürgette Thurzó válaszát. A közügyektől János király és Jagelló Izabella március 2-án tartott királyi esküvőjét és az újdonsült királyné koronázását követően visszavonuló István júniusban püspöki székhelyén elkészítette végrendeletét, amely egyik végrehajtójának a végrendeletében János király palotásaként említette fivérét tette meg. Egy 1536. évi levél alapján arra következtethetünk, hogy Mátyás 1527-től testvére haláláig folyamatosan a király szolgálatában állhatott.

Fivére november 7-i halála újabb fordulópontot jelentett Mátyás életében, aki ismételten megtért I. Ferdinánd hűségére. Egyik támogatója feltehetően Nádasdy Tamás volt, akit egy 1540 szeptemberében kelt levelében egyetlen segítőjének és gyámolítójának nevez. Mátyás és Nádasdy között szorosabb kapcsolat lehetett, mivel szomszéd birtokosok is voltak, Mátyás máramarosi birtokai a Nádasdy kezében lévő Huszt körül terültek el. A Nádasdy udvarában nevelkedő Brodarics György ráadásul vélelmezhetően Mátyás unokája volt. A későbbi évek eseményeit figyelembe véve úgy tűnik, hogy Mátyás a megboldogult fivérével szoros kapcsolatot ápoló Frangepán Ferenccel együtt léphetett át I. Ferdinánd szolgálatába.

Nádasdy Tamás, a pártfogó (MNL OL)

Pártváltását követően szinte azonnal fontos feladattal bízták meg, amikor 1541-ben Frangepán és Nádasdy oldalán tagja lett a katasztrofális végkimenetelű 1542. évi hadjáratot előkészítő régensburgi birodalmi gyűlésen részt vevő magyar követségnek, majd ugyanezen év novemberében a Linzben időző uralkodóval is tárgyalásokat folytatott. 1542-ben I. Ferdinánd udvari familiárisaként 40 forint fizetést utalt ki a számára a Magyar Kamara, valamint további 33 forintot kapott egri kiküldetésének költségeire, melynek célja a felső-magyarországi birtokosok, illetve a vármegyék csapatainak megtekintése és számbavétele, továbbá a hatvanad-adó beszedése volt. Ugyanezen év decemberben már máramarosi adószedőként tűnik fel, 1543-ban palotás, míg 1544 júliusában a sajószentpéteri részleges gyűlésen Szőlősi János társaként mint udvari familiárist bízzák meg az egri vár megerősítésére és védelmére rendelt felső-magyarországi tizedek beszedésével. Feltehetően helyismeretének, valamint birtokigazgatási tapasztalatának köszönhető, hogy I. Ferdinánd megtette Likava vára királyi prefektusává (1544). Ebbéli tisztségében 1545-ben hosszan tárgyalt a vár korábbi tulajdonosával, Pekry Lajossal birtokai visszaadásának a kérdéséről.

Mátyás 1546-ban ért fel karrierje csúcsára, amikor az uralkodó kinevezte huszti várnagynak, valamint máramarosi sókamaraispánnak és ispánnak. Habár a huszti uradalom 1522 óta Mária királyné birtokában volt, 1530 óta lényegében Nádasdy Tamás tartotta a kezén, akinek a nevében a várat Kávássy Kristóf irányította. A hatalmaskodó familiáris ellen Báthori András országos főkapitány I. Ferdinánd parancsára 1545 márciusa és 1546 februárja között hadjáratot vezetett. A Bécsben tartózkodó és jól informált Sárkány Antal egy Nádasdy Tamásnak küldött levele alapján már 1546. január 6-án eldőlt, hogy Husztot Brodaricsnak, illetve Bornemissza Pál óbudai prépostnak és királyi titkárnak adják majd át, amelyet az ostrom után készített inventárium alapján február 9-én vettek át. Mátyás első ispáni említése egy március 21-én kelt uralkodói parancslevelből származik, májustól a társa Mekcsei István volt. Feladatuk elsősorban a máramarosi sóbányászat, valamint a sókereskedelem átszervezése és jövedelmezővé tétele volt. Egy 1547 májusában kelt, kétes megbízhatóságú híreket levél alapján arra következtethetünk, hogy fontos feladatuk volt a Máramaros megyével szomszédos, török vazallus Moldvai Fejedelemségben zajló események nyomon követesé is

Brodarics és Mekcsei 1546. május 17-től 1548. július végéig terjedő időszakról készített számadása alapján a sókamara bevételeinek nagy részét helyben használták fel, elsősorban a sóvágásra, illetve a vár felújítására fordították. Brodarics máramarosi működését az I. Ferdinánd és testvére, Mária özvegy királyné között 1548. március 7-én megkötött augsburgi egyezmény pecsételte meg, amelyben Mária lemondott többek között Husztról is a fivére javára. Az 1548 októberében megnyitott pozsonyi országgyűlés az uralkodó előterjesztésére rendelkezett a máramarosi sóbányászat, illetve sókereskedelem megreformálásáról. A december 12-én utasítást kapó Werner György, valamint Dessewffy János kamarai tanácsos 1549. február 8-án mentette fel a két várnagyot tisztségéből.

Máramarosi ispánsága komoly anyagi terhet rótt Brodaricsra, mivel fizetését nem kapta meg időben, ráadásul saját vagyonából is hozzá kellett járulnia a kamara működésének a finanszírozásához, ezért 1550 őszén még maga kérvényezte az uralkodótól és a Magyar Kamarától tartozásaik megterítését, amit az I. Ferdinándnak október 30-án küldött levelében a helytartóság is támogatott. Hiába azonban a támogató állásfoglalás, Mátyás özvegye még a következő év április 16-án sem kapta meg a Magyar Kamara néhai férjével szemben fennálló tartozását.

Mátyás első felesége, Katalin családja ismeretlen, feltehetően ebből a frigyből származtak Ferenc, Elek és Kozma nevű fiai. Nincs biztosan tudomásunk arról, hogy Mátyás fiainak voltak-e leszármazottjai. Jóllehet a 17–18. században éltek Baranya és Tolna megyében Brodaricsok, a két hasonnevű család közötti genealógiai kapcsolat egyelőre nem igazolható. A második feleségével, csébi Pogány János lányával, Sárával kötött házasságából egy Klára, illetve egy Katalin nevű lánya született. Katalin a Somogy, Tolna és Zala megyékben birtokos családból származó Perneszy Andráshoz, míg Klára először András másodunokatestvéréhez, Perneszy Farkashoz, majd Kisserényi Gáborhoz ment feleségül. A második házasság időpontja kérdéses, azonban 1532-ben Sára már bizonyosan Mátyás felesége volt, ugyanis férje ebben az évben már a családjával pereskedett.

A csébi Pogány család törzsbirtokai eredetileg Zala, valamint Vas megyékben feküdtek, azonban körös megyei Herbortya is a birtokukban volt. Mátyás apósának, Jánosnak a mohácsi csatában elesett fivére, Zsigmond a Jagelló-érában elsősorban mint pénzügyigazgatási szakember futott be karriert. A Jagelló-korban az udvari nemességhez tartozó csébi Pogány családdal kialakított családi kapcsolat egyértelműen jelzi Mátyás és családja emelkedő társadalmi rangját. A csébi Pogányok 1495-ben kaptak királyi adományt a magvaszakadt Úrmezei Tamás máramarosi birtokaira, ezekből pedig a Sárával kötött házassága révén Mátyás is részesült. Az 1549. évi összeírások szerint a szabolcsi Ónteleken 20 porta, míg Máramarosban a (Máramaros)Sziget melletti Felsőapsán, Karácsonyfalván és Veresmarton, valamint az attól északnyugatra fekvő Úrmezőn és Nyágován összesen 70 porta birtokosa volt. Mátyás Máramaros, illetve Szabolcs megyék jómódú középbirtokos nemeseként távozott az élők sorából 1550/51 fordulóján.

Brodarics Mátyás levele Nádasdy Tamáshoz (1540) (MNL OL E 185 Brodarych Mátyás – Nádasdy Tamás No. 2.)

Mátyás életútja alapján a Magyar Királyság gyakorlatban képzett, jogi- és gazdasági ismeretekkel is rendelkező, tudását feltehetően az egyik szülőhelyéhez közeli iskolában elsajátító nemeseinek a sorába tartozhatott. Nem kizárt, hogy fivéréhez hasonlóan nagybátyja, Jalsyth János zágrábi kanonok támogatását élvezve a Száva-parti városban folytatta a tanulmányait. Mátyás levelei, országgyűlési szereplései, illetve követi megbízatása magas fokú latin nyelvismeretéről árulkodnak. A Körös megyéből származó, élete egy jelentős részét magyar nyelvű közegben töltő Mátyás testvéréhez hasonlóan feltehetően magyarul, illetve horvátul ─ vagy legalábbis a 15–16. században Zágráb környékén használt szláv dialektust ─ is beszélt. Valószínű, hogy Mátyás Istvánhoz hasonlóan élete végéig kitartott a katolikus egyház tanításai mellett.

Összegzésként megállapítható, hogy Mátyás mindvégig István bizalmasa és hűséges társa maradt. A családi munkamegosztásban Mátyás fő feladata a család szlavóniai birtokainak az irányítása volt, az így szerzett ismereteit pedig később a pécsi és a váci püspökség birtokainak kezelésében, illetve máramarosi ispánként is haszonnal tudta kamatoztatni. István támogatásának köszönhetően II. Lajos uralkodása idején már bizonyosan a királyi udvar tagja volt, a mohácsi csatát követően pedig fivére politikai pártváltásait követve fokozatosan egyre magasabbra emelkedett. István, valamint I. János halálát követően Mátyás feltehetően Nádasdy Tamás támogatásával I. Ferdinánd szolgálatába lépett. A bécsi udvarban szolgálataira elsősorban a felső-magyarországi ügyekben jártas gazdasági szakemberként tartottak számot. Pályája alapján annak a feltörekvő nemesi rétegnek volt a tagja, amely még nem tekinthető hivatalnoknak, azonban már nemcsak a katonáskodásban és familiárisi szolgálatban, hanem a tanulásban és a tisztségvállalásban is a társadalmi előrejutás útját látta.

Faragó Dávid

Rövidítés

MNL OL E 185 = Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar kincstári levéltárak, Magyar Kamara archívuma, Családi és személyes fondok, Archivum familiae Nádasdi

Válogatott szakirodalom

Brodericus, Stephanus: Epistulae. Ed. Petrus Kasza. Budapest, 2012. (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Series Nova IV.)

Faragó Dávid – Kasza Péter – Szovák Márton: Pótlások a Brodarics-kiadáshoz. In: Lymbus 2021/I. − Magyarságtudományi forrásközlemények. Főszerk. Újváry Gábor. Budapest, 2021. 119–148.

Faragó Dávid: Az elfeledett testvér − Brodarics Mátyás életútja. Fons 29. (2022) [kézirat].

Hrvoje Petrić: O pojsedima obitelji Brodarić (s posebnim osvrtom na stariju povijest Jerešina/Herešina) / On Brodarić Family Estates (with Particular Review of Earlier History of Jerešina/Herešina). Podravina: Časopis za multidisciplinara istraživanja vol. 9. (2010) broj. 18. 5–16.

Kasza Péter: Egy korszakváltás szemtanúja. Brodarics István pályaképe. Pécs–Budapest, 2015. (Sziluett. Korszerű történelmi életrajzok).

Készült NKFI K 134690 azonosító számú „A magyar királyi udvar személyi összetétele a Mátyás- és a Jagelló-korban (1458–1526). Életrajzi lexikon” című pályázatok támogatásával.

Ezt olvastad?

Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után II. Mehmed szultán elérkezettnek látta az időt, hogy elfoglalja Magyarország kulcsát, amelyet az oszmán csapatok már