Heti ajánló 2017/34.
A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja, régészeti helyszínelők, valamint szekszárdi helytörténet és levéltári séta eheti programajánlónkban.
Szerdán, augusztus 23-án 18.00 órától kezdődik a Gulág Emlékbizottság által szervezett Emlékséta a Totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából.
Az emlékmenet a “Cipők a Duna Parton emlékmű“-től indul, a Terror Háza Múzeumig, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Hámori József akadémikus, professzor és Kerényi Lajos piarista atya mond megemlékező beszédet. A megemlékezés ünnepi műsorral és mécsesgyújtással zárul. (Bővebben.)
Szombaton, augusztus 26-án 17.00 a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára “Barangolás a Megyei Levéltárban” című programjának keretében három neves szekszárdi, illetve Szekszárdhoz kapcsolódó személyről hallhatnak előadást az érdeklődők. A látogatók az előadások között levéltári sétára indulhatnak, valamint játékos vetélkedő keretében ismerkedhetnek meg Szekszárd történelmi nevezetességeivel. (Bővebben.)
Ezzel egy időben Budapesten 17:00 órától a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai tartanak ismét interaktív régészeti előadással egybekötött tárlatvezetést a múzeum új, Ige-Idők – A reformáció 500 éve című ideiglenes kiállításán. A tárlatvezetés után a múzeum szakemberei a 2009-ben, a sólyi református templom padlója alól előkerült két ölelkező csontváz rejtélyes esetét tárják fel egy interaktív előadásuk során. (Bővebben.)
Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.
(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)
Az indexképen felhasznált fotók forrása: © MTI Fotó: Bruzák Noémi, Terror Háza, Magyar Nemzeti Múzeum
Ezt olvastad?
További cikkek
Az ősi idegenek áltudománya
2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus előtt. Az esemény nagy nemzetközi médiavisszhangot kapott, s ismét az […]
Tudományos előprojekt a svájci katolikus egyházban és rendekben elkövetett szexualizált erőszak történeti kutatásához
2021 decemberének elején másfél év tárgyalásainak eredményeképpen megállapodás jött létre a svájci katolikus egyház szervezetei és a Zürichi Egyetem Történeti Intézete között az egyházban tapasztalt szexuális erőszak jelenségének történeti feltárásáról. […]
Válogatás a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál történelmi programjaiból
Szeptember 28-án 12:00-kor kezdődik a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A Millenárison tartott négynapos rendezvénysorozat 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit. A John Scalzit és Hollandiát díszvendégül látó […]
Előző cikk
Monarchiabeli életképek a sörfőzés sikerétől a modern nyomozási módszerek rögös útjáig
Milyen volt az Osztrák-Magyar Monarchia sörkultúrája? Milyen feminista egyesületek működtek a kettős birodalomban? Milyen kép rajzolódott ki Ferenc Józsefről a korabeli történelem tankönyvekben? Hogyan reagált a háborús hátország problémáira Magyarország […]