Heti ajánló 2017/38.

Reformáció, kiegyezés, uradalmi gazdálkodás, egyiptomi magyar ásatások – néhány hívószó a hét történelmi tárgyú rendezvényeiből. Heti programajánló eseménynaptárunk alapján.

Hétfőn, szeptember 18-án a Nemzeti Örökség Intézete és az ELTE BTK közös konferenciát rendez Granasztói György emlékére 9 órától az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában. (Bővebben.)

Kedden, szeptember 19-én kétnapos konferencia kezdődik a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában „Felszítod az érdeklődést a tudományok művelése iránt” – A lutheri reformáció Magyarországon és Közép-Európában címmel a Magyar Nemzeti Levéltár, a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága és a győri Ráth Mátyás Gyűjtemény közös szervezésében. (Bővebben.)

Ugyancsak aznap délután 4 órakor Múltunk a jelenben – kerekasztal-beszélgetés a kiegyezés 150. évfordulója alkalmából címmel kerekasztal-beszélgetés kezdődik a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Bővebben.)

Szintén 19-én kerül sor a Történész Sörest rendezvénysorozat következő epizódjára. Ezúttal az egyiptomi magyar ásatásokról lesz szó. (Bővebben.)

Szerdán, szeptember 20-án egész napos konferenciát rendeznek a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Gazdálkodás az uradalmakban címmel. (Bővebben.)

Csütörtökön, szeptember 21-én az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete tudományos konferenciát rendez Nők és konfessziók címmel. (Bővebben.)

Pénteken, szeptember 22-én kétnapos konferencia kezdődik A 9. század és az átmenet a Kárpát-medencében és a Dunakanyarban címmel. Helyszíne a visegrádi királyi palota, rendezői pedig a MNM Mátyás Király Múzeuma és a MTA BTK Őstörténeti Témacsoportja. (Bővebben.)

Szintén aznap Százhalombattán várják a reformáció iránt érdeklődőket 9 órától a Barátság Kulturális Központban. (Bővebben.)

Szombaton, szeptember 23-án A Tempevölgy folyóirat szervezésében Kiegyezés 150. Az országgyűléstől a fürdőig címmel kerül sor konferenciára Balatonfüreden, a Hotel Blaha Lujzában. (Bővebben.)

Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

 

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket