Heti ajánló 2017/43.

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Érdemes lesz kimozdulni otthonról, hiszen október 23-án, Nemzeti ünnepünk alkalmából ingyenesen látogathatók az állami múzeumok. A hét további részében pedig országszerte rengeteg konferencia, előadás és könyvbemutató várja az érdeklődőket.

Heti ajánlónk eseménynaptárunk alapján.

 

Kedden, október 24-én 9.00 órakor kezdődik Középpontban a Középkor – a múlt évi középkori régészeti ásatások újdonságai címmel a BTM Vármúzeum tudományos konferenciája. (Bővebben.) A konferenciát pedig 16.00 órakor a BTM azonos című új, időszaki kiállításának megnyitója követi. (Bővebben.)

9.40-kor kezdődik Kaposváron a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Előadások a dél-dunántúli protestánsok 16-20. századi történetéből címmel megrendezett tudományos konferenciája, amely a Reformáció MNL projektjének keretében valósul meg. (Bővebben.)

Este 18.00 órától Oltai Kata lesz a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vendége, akinek segítségével ezúttal a gyógyszerreklámokat kerülnek górcső alá. Olyan mindig aktuális témákat érint a program során, mint a higiénia, az önértékelés és a testkép kérdése, szó lesz a férfi és a női testről, az anyaságról, az anyává válásról. (Bővebben.)

19.00 órától immáron 9. alkalommal kerül megrendezésre a Történész Sörest a Klisé Bárban. Ezúttal meghívott előadók, Dr. Sallay Gergely és Polgár Balázs segítségével a sporttörténet kerül reflektorfénybe, az est folyamán az olimpiák világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Olyan katonasportolók portréival ismerkedhetnek meg, akiknek élete valamilyen módon a magyar fegyveres erőkhöz kötődött (mint például: Piller-Jekelfalussy György vívó, Takács Károly sportlövő, Varga János birkózó, Borkai Zsolt tornász, Martinek János öttusázó, Gyulai Zsolt kajakozó, illetve Puskás Ferenc – és labdarúgótársai az Aranycsapatból). (Bővebben.)

Szerdán, október 25-én 10.00 órakor kezdődik Gyulán a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára A kiegyezés és az utána következő fél évszázad című konferenciája. (Bővebben.)

14.00 órától a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Hadtudományi Társaság Hadtörténeti Szakosztálya Perjés Géza 100. születésnapja alkalmából tart emlékülést a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. (Bővebben.)

16.00 órakor kezdődik a Holokauszt Emlékközpont és a Brit Nagykövetség SORSKÖZÖSSÉG – JANE HAINING ÉLETE című közös kiállításának megnyitója a Holokauszt Emlékközpontban. (Bővebben.)

17.00 órakor lesz a Ruszisztikai Központ új filmklubjának első vetítése, amely három filmet ajánl a filmtörténeti érdekességeket kedvelők figyelmébe. A játékfilmek észak-amerikai nézőpontból reflektálnak az 1917-es oroszországi sorsfordító eseményekre. A vetítéseket beszélgetés követi, amelyeket Farkas ÁdámGyimesi Zsuzsanna és Szabó Viktor fognak animálni. Az első alkalommal a The Trotsky (2009) című kanadai filmet vetítik. (Bővebben.)

17:00 órai kezdettel Iliya Todev Bolgár Tudományos Akadémia Történettuodmányi Intézet volt igazgatója, a 19. századi bolgár újjászületés vezető kutatója, az MTA és a Bolgár–Magyar Történész Vegyesbizottság vendégeként könyvbemutatóval egybekötött előadást tart Az állami és politikai dualizmus eszméje a bolgároknál és a magyaroknál: hasonlóságok és különbségek címmel. (Bővebben.)

17.00 órakor a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet, a Kodolányi János Főiskola és az Alba Polisz Tudományos Park Egyesület közös könyvbemutatót tart Székesfehérváron. Az 1956: A szabadság narratívái című kötetet Dr. Rácz János, PhD, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa mutatja be. (Bővebben.)

Central European University Nádor utcai kampuszán 17.00 órától Sona Grigoryan (CEU) The poetics of Ambivalence in al-Ma’arri’s Luzumiyyat, and Issues of Freethinking and Persecution címmel (Bővebben.), Felicitas Schmieder (Fernuniversität Hagen) pedig 17.30-tól  Comparative Middle Ages: Europe and beyond címmel tart nyilvános előadást. (Bővebben.)

Csütörtökön, október 26-án 11.00 órakor mutatják meg Borvendég Zsuzsanna Az „impexek” kora című köteté a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében. A könyvbemutatót további előadások kísérik. (Bővebben.)

16.00 órától Dr. Kapronczay Károly orvostörténész, levéltáros nyit egy kis ajtót a múltra Milyen volt a régi gyógyszerészképzés? című előadásával, amelyben a hallgatóságot azokba az időkbe kalauzolja, amikor a gyógyszerész szakmát még nem az egyetemen oktatták. Érdekes gyógyszerész- és kultúrtörténeti utazás egy szakma múltjában. (Bővebben.)

17.00 órától a Politikatörténeti Intézet Hadszíntér és hátország című első világháborús projektje keretében szervez beszélgetést Romsics Gergellyel (MTA BTK Történettudományi Intézet) és Glant Tiborral (Debreceni Egyetem, Angol−Amerikai Intézet) az Egyesült Államok történetének elmúlt száz évéről. (Bővebben.)

17:45-kor kerül sor az ELTE BTK Hadtörténeti Műhely és az I. Tóth Zoltán Kör “Filmek másként: a XX. század genocídiumai” c. filmklub-sorozatának következő rendezvényére. A téma az 1994-es ruandai népirtás lesz. Az Április Ruandában c. film megtekintése után kerekasztal-beszélgetés következik, történész és pszichológus szakértők részvételével. (Bővebben.)

http://ujkor.hu/esemeny/filmek-maskent-xx-szazad-genocidiumai-aprilis-ruandaban

18.00 órakor az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke, az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéke, az ELTE Nőtörténeti Kutatóközpontja és a Napvilág Kiadó szervezésében mutatják be Papp Barbara – Sipos Balázs: Modern, diplomas nő a Horthy-korban című kötetét. A kötetet Fábri Anna, az MTA Nőtörténeti Munkabizottságának elnöke, valamint a két szerző mutatja be. (Bővebben.)

Pénteken, október 27-én 9.00 órától kezdődik az MTA – ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportja oktatástörténeti konferenciája  Mindenki vágyik a tudásra, de az árát senki sem akarja megadni címmel. A konferencia témája az oktatás financiális háttere és haszna a középkorban és a kora újkorban. (Bővebben.)

16.00 órától Gyógyszer vagy kábítószer? címmel Dr. Jancsikity Erzsébet tart tematikus tárlatvezetés a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Arany Sas Patikamúzeumában. Gyógyszer és kábítószer: közeli fogalmak. Vagy mégsem? Milyen magyar vonatkozásai vannak a drogtörténelemnek? Egyáltalán mi az a drogtörténelem? Miből lett gyógyszer, illetve mely gyógyszereket alakította át az ember gyilkos élvezeti szerré, azaz kábítószerré? (Bővebben.)

Október 28-án szombaton 13.30-tól Pánczél Mátyás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendvédelmi Tagozat rendőr törzszászlósa tart előadást A T-72 harckocsi típustörténete címmel. Az előadás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Délutánok programsorozatának része. (Bővebben.)

10.00 órakor kezdődik Visegrádon a Castrum Bene EgyesületA várkutatás újabb eredményei” című, előadásokkal egybekötött kiállításmegnyitója. A Mátyás Király Múzeum 2013-ban Középkori Várak – Virtuális Vártúrák címmel nagy sikerű kiállítást rendezett, amely azóta Visegrád mellett további 9 helyszínen volt látható. Jelen kiállítás ennek jelentősen kibővített anyagára épül. (Bővebben.)

 

Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk:info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket