Heti ajánló: 56-os programok sokasága a következő héten
„A velünk élő történelmet” számos rendezvény tárja elénk. Hetente jelentkező cikksorozatunk a Naptárunkban ajánlott programokat ismerteti. A 2016/41. hetet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódó programok uralják: lesz szó a forradalom koreai vonatkozásairól, a korszak viseleteiről, az ELTE Bölcsészkarának eseményeiről, továbbá városnéző túrát is szerveznek 56-os témában.
De lesz a héten konferencia a görög-magyar kapcsolatokról, gróf Dessewffy Emil halálának évfordulója alkalmából, Pécsett a levéltári napon, illetve egy beszélgetés Kósa László etnográfussal, történésszel életéről és tudományos pályájáról. Számos könyvet mutatnak be a héten, és filmvetítést is láthatunk a Clio Filmklub következő rendezvényén. Sőt, az első világháborúról sem feledkeznek meg, kiállítást és kerekasztal-beszélgetést is rendeznek a témában.
A kép forrása: elte.hu
Hétfőn, október 17-én az ELTE Bölcsészettudományi Kar Koreai Tanszék szimpóziumot rendez az 1956-os forradalom kelet-ázsiai vonatkozásairól. Kevéssé ismert, hogy az egykori budapesti események komoly hatást gyakoroltak a térség országaira, a Koreai Köztársaságban egy olyan szervezet is létrejött, amely a “Magyar Szabadságot Védő Önkéntes Diákkatonák” nevet viselte.
Bővebben: Szimpózium: az 1956-os forradalom kelet-ázsiai vonatkozásairól – ELTE
Kedden, október 18-án több program közül is választhatunk.
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete gróf Dessewffy Emil halálának 150. éves évfordulója alkalmából rendez konferenciát.
Bővebben: Konferencia: “Egy elfeledett konzervatív politikus”
Szentendrén egy első világháborús kiállítással készülnek, Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei/1914-1918 címmel.
Bővebben: Kiállításmegnyitó: Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei/1914-1918
Az MTA Könyvtár és Információs Központban Néprajz és művelődéstörténet címmel beszélgetést rendeznek Kósa László etnográfussal, történésszel életéről és tudományos pályájáról.
Bővebben: Beszélgetés: “Néprajz és művelődéstörténet”
Az 56-os programsorozathoz kapcsolódóan Viselettörténet, tárgykultúra 1956 előtt és után címen Valuch Tibor egyetemi tanár tart előadást.
Bővebben: Előadás: Viselettörténet, tárgykultúra 1956 előtt és után
Szerdán, október 19-én az ezeréves görög-magyar kapcsolatokról tart konferenciát a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és a Magyarországi Görögök Kutatóintézete.
Bővebben: Az ezeréves görög-magyar kapcsolatok – Konferencia
A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára XVIII. Levéltár Napi konferenciája „Reformáció a Dél-Dunántúlon” címmel kerül megrendezésre.
Bővebben: A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára XVIII. Levéltár Napi konferenciája
A Veritas Történetkutató Intézet kiadványait és évkönyvét bemutató előadás is szerdán lesz.
Bővebben: Könyvbemutató: VERITAS-kiadványok
Az 1956-os programok következő állomásán a forradalom fő helyszíneire szervez városi túrát Budapesten az I. Tóth Zoltán Kör.
Bővebben: Városi túra: az 1956-os forradalom fő helyszíneire az I. Tóth Zoltán Körrel
Egy első világháborúval kapcsolatos rendezvény is lesz még a szerdai napon.
Bővebben: Kerekasztal-beszélgetés: A múzsákat lelövik, ugye? Hadigazdálkodás az első világháború alatt
Később, még ugyanezen a napon az ELTE Bölcsészettudományi Kara emlékezik meg a kar 56-os részvételéről.
Bővebben: Előadás: ELTE, A Bölcsészkar az 56-os forradalomban
Csütörtökön, október 20-án hármas könyvbemutató lesz a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. Három, az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó kötetet mutatnak be. E könyvek megrázó, korábban ismeretlen egyéni sorsokat tárnak elénk, amelyek révén megismerhetjük ’56 valódi színeit, a megélt történelmet. Megelevenednek előttünk a forradalom eseményei, valamint az ezt követő megtorlás hétköznapjai.
Bemutatásra kerülő kötetek:
Mikó Zsuzsanna: A terror hétköznapjai
Forradalom! / 24 megtalált történet Szerk: Majtényi György – Mikó Zsuzsanna – Szabó Csaba
Bartos Margit: Margó naplója 1956-1959 – A forradalom és utóélete egy kamaszlány szemével
A kötetek bemutatását kerekasztal beszélgetés is kíséri, amelyen a szerzők, a kötetek szerkesztői és az ’56-os események egy átélője is vendég lesz.
Bővebben: Könyvbemutató: 1956 – Hármas könyvbemutató az Országos Levéltárban
Michael Gehler professzor, Ungarn 1956. Aufstand, Revolution und Freiheitskampf in einem geteilten Europa. Erzählt in Bildern von Erich Lessing und Texten von Michael Gehler című könyvét Pajkossy Gábor mutatja be az ELTE BTK központi Olvasótermében.
Bővebben: Könyvbemutató: Ungarn 1956. Aufstand, Revolution und Freiheitskampf in einem geteilten Europa
Ezen a napon még az Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfia Tanszék Örökség esték című rendezvényének első előadására is sor kerül, amelyet György Péter tart, F/el nem ismert örökségek címmel.
Bővebben: Előadás: F/el nem ismert örökségek – ELTE
Végül este a Négyen az árban (Katasztrófafilm a 60-as évekből) című filmet nézheik meg az érdeklődők, a Clio Filmklub vetítésén.
Bővebben: Filmvetítés: Négyen az árban (Katasztrófafilm a 60-as évekből)
Ezek lesznek a következő hét programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is!
(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)
Ezt olvastad?
További cikkek
Újkor.hu – adventi kalendárium 2024
Csokival indult, ma már tulajdonképpen bármiből lehet adventi naptárt készíteni – kozmetikumokból, italkülönlegességekből, apróbb elektronikai cikkekből és így tovább. Eltérő tartalmuktól, akár formájuktól eltekintve közös vonás e kalendáriumokban a várakozás, […]
TePO 10 Jubileumi Konferencia | Meghívó
2023. májusában volt 10 éve, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya (TePO) megalakult. Ennek kapcsán az Osztály jubileumi konferenciát rendez 2023. december 2-án a Magyar Kereskedelmi és […]
History Rocks! – a Sabaton zenekar első világháborús projektje Magyarországon
1918. november 11-én írta alá Németország az antanthatalmakkal a fegyverszüneti megállapodást – ezzel véget ért a négy évig tartó Nagy Háború. Az esemény 105. évfordulójának alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet […]
Előző cikk
Ferenc József (nem csak) magyar szemmel – Nemzetközi tudományos konferencia Bécsben
A Franz Joseph (nicht nur) aus ungarischer Sicht [Ferenc József (nem csak) magyar szemmel] címmel megrendezett nemzetközi tudományos konferenciára 2016. szeptember 26–28. között került sor Bécsben, a Collegium Hungaricum épületében. A […]