Heti ajánló: Tudományünnep, konferenciák, filmek, könyvek

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

„A velünk élő történelmet” számos rendezvény tárja elénk. Hetente jelentkező cikksorozatunk a Naptárunkban ajánlott programokat ismerteti. A 2016/44. héten olyan sok és sokféle program lesz, hogy egy tematikát sem tudunk kiemelni.

Kezdődnek a múlt héten megnyitott Magyar Tudomány Ünnepének történettudományi programjai.  A Magyar Tudományos Akadémia idén hangsúlyozottan szeretne részt venni az össztársadalmi jelentőségű kérdések feltárásában, így a programsorozat idei mottója: „Oknyomozó tudomány.”

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az első világháború hétköznapjainak számos aspektusát mutatja be. A filmvetítések e heti támája a Szent Korona és a második világháború lesz, és részt vehetünk számos könyvbemutatón is. Skandináviát az ELTE mutatja be a sablonossá vált IKEA – krimi – északi fény fogalomtriászon túl. De az előző hetekben előtérben lévő Széchenyi István és az 1956-os események is előkerülnek még az e heti rendezvényeken is.

Hétfőn, november 7-én a Kronosz Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára két kötetet mutat be. Eörsi László A csepeli fegyveres ellenállás, 1956 és Kádár Zsuzsa Szertefoszlott remények. Potoczky Mária és Magyarország, 1956 című könyveit.

Bővebben: Könyvbemutató: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956 és Szertefoszlott remények. Potoczky Mária és Magyarország, 1956

Kedden, november 8-án kezdődik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központja szervezésében a „Tudós tanárok – tanár tudósok” konferenciasorozat következő, két napos rendezvénye, amelynek címe: Fókuszban a tanulás és a tanítás értékelése.

Bővebben: “Tudós tanárok, tanár tudósok” – fókuszban a tanulás és a tanítás értékelése – konferencia és pályázati felhívás

Palóczy László, a népképviseleti országgyűlés korelnöke és a miskolci református egyház segéd-főgondnoka emlékére tartanak egész napos ülést november 8-án Miskolcon. A rendezvényen szó lesz Palóczy László munkásságáról és az országgyűlésben betöltött szerepéről is. Az ülés része az MTA által szervezett Magyar Tudomány Ünnepe című országos rendezvénysorozatnak.

Bővebben: Emlékülés: Palóczy László, a népképviseleti országgyűlés 0korelnöke és a miskolci református egyház segéd-főgondnoka

A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című ismeretterjesztő filmet kedden vetítik az Uránia Dísztermében, amely a magyarság első számú ereklyéje és legfőbb nemzeti kincse, a Szent Korona, valamint a magyar felségjelvények és királykoronázásaink eddig ismeretlen történeteinek felfedezésére hívja a nézőt.

A november 8-i filmvetítést közönségtalálkozó és beszélgetés követi Bárány Krisztiánnal, a film rendezőjével és Pálffy Gézával, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével.

Bővebben: Filmvetítés: A SZENT KORONA ÉS KORONÁZÁSI KINCSEINK NYOMÁBAN

Szerdán, november 9-én konferencia lesz Emlékezet, Identitás, Kultúra. Kulturális örökség, emlékezethelyek, emlékezettörténet címmel.  A rendezvényen az emlékezet (emlékezés) szorosan humán- és társadalomtudományi vonatkozásaira kívánnak összpontosítani, egyformán teret adva az individuális és a kollektív emlékezet problémájának. A konferencia része az MTA által szervezett Magyar Tudomány Ünnepe című országos rendezvénysorozatnak.

Bővebben: Konferencia: Emlékezet, Identitás, Kultúra. Kulturális örökség, emlékezethelyek, emlékezettörténet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Molnár Tamás Kutatóközpont Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából rendez konferenciát. A rendezvényen szóba kerül többek között, hogy hogyan lett az aranyifjúból államférfi, kitér a Kelet Népe-vitára, a politikai gondolkodás korszerű tagolódására, Széchenyi és a liberális katolicizmus viszonyára, továbbá közjogi nézeteire, a jogkiterjesztés eszméjére és indítékaira, illetve az ellenzékiség születésére a reformkorban, valamint a magyar nemesi politikai gondolkodás történeti-jogi mítoszaira is.

Bővebben: Konferencia: Széchenyi és a reformkor politikai nyelvei

Az ANNO Filmklub következő, második világháborús filmvetítésére is szerdán kerül sor a Politikatörténeti Intézetben. A Kelly hősei című film utáni beszélgetés vendége Puzsér Róbert újságíró, műsorvezető.

Bővebben: Filmvetítés: Kelly hősei (Anno Filmklub)

Csütörtöki, november 10-i kezdéssel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kétnapos tudományos konferenciát tart „Háborús hétköznapok II.” címmel. Szó lesz az első világháború kapcsán többek között a régészeti kutatás perspektíváiról, a gödöllői társas élet alakulásáról, a sebesültgondozásról, a hadikórházakról, a gyermekrajzokról és katonai gyermekjátékokról, a cselédségről, a hajléktalanok ellátásáról, a védőnői szolgálatról, a Vöröskereszt vezetőinek szerepvállalásáról, sőt a harctéri higiéniáról is. Ezen kívül beszélnek majd a tábori postáról, a távközlés eszközeiről, a színházi életről és a populáris grafikában megjelenő ellenségképről, az osztrák–magyar haderő tábori és tartalék bordélyairól, valamint a halottégetés vitájáról is.  

Bővebben: Konferencia: Háborús hétköznapok II.

Skandináviát az ELTE BTK Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének rendezvényén ismerhetjük meg.  A sokszínű tematikával a hagyományosan vett tudományági keretek határait szeretnék átlépni, valamint túllépni a szinte sablonossá vált IKEA – krimi – északi fény fogalomtriászt.

Bővebben: Konferencia: Skandináv kultúrmozaik

Budapest Főváros Levéltára két kötetet mutat be: Géra Eleonóra: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1708–1710 és Vájer Ákos – Zámbó István: Erzsébetvárosi ősz. Az 1950-es évek mindennapjai és a forradalom a VII. kerületben című műveit.

Bővebben: Könyvbemutató: Géra Eleonóra, Vájer Ákos és Zámbó István

Végül a Verzió Filmfesztivál programjában az 1956 őszén készített szomszédos szocialista országok filmhíradóiból gyűjtöttek össze egy sorozatot.

Bővebben: Filmvetítés és beszélgetés: 1956 mint médiaforradalom

Ezek lesznek a következő hét programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Naptár rovatunk folyamatosan frissül.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én
Támogasson minket