Hogyan szálljuk meg a Nyugatot? Zala megye szovjetizálása, 1945-1950

Az immáron hatodik kötetéhez érkezett Magyar vidék a 20. században sorozat kiadványai kapcsán nem érdemes fukarkodni a dicsérettel. Talán a korábbi darabokról írt ismertetőimből is érződik: személy szerint nagyon fontosnak, üdvözlendőnek tartom az általam igen tisztelt történész kollégák vállalását. Az eddigiekhez képest nem kevésbé jelentős Káli Csaba munkája, amely az országos folyamatok ismeretében egy szűkebb területi egység, Zala megye szovjetizálásának folyamatát mutatja be tudományos alapossággal, megfelelő nyelvezettel, ugyanakkor a sorozat egyik célját szem előtt tartva a szélesebb közönség számára is közérthető, olvasmányos módon. A monografikus mű szerzője a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, aki 2020-ban elkészült doktori disszertációját öntötte könyv formába, mintegy félezer oldalban.

Lehetséges-e röviden bemutatni egy ekkora terjedelmű, ilyen részletes munkát? Nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Azt természetesen nem lehet elkerülni, hogy az ismertetés szubjektív legyen, hiszen valamilyen módon válogatni kell a leírt anyagból, amelyet mindenki saját szája íze szerint interpretál. Én sem szeretnék fejezetről fejezetre haladni, sokkal inkább néhány kiragadott részletet ragadnék meg, persze kitérve a könyv szerkezetére is.

A bevezetésben megismerhetjük a szerző és a téma viszonyát, az indíttatást a dolgozat elkészítéséhez, a feldolgozás lehetséges forrásait.  Már a bevezetőben magyarázatot kapunk az időhatárok kijelölésére, amelyet mindenképpen érdemes kiemelni: a kronológiai határpontokat „a politikatörténet indokolta, társadalomtörténetileg sem a kezdő, sem pedig a záró esztendő nem releváns”. (8. o.) 1945 a magyar történelemben valóban fontos záró és nyitó év, ám a társadalom számára a korábbi évek szerves folytatása, amelyben a társadalmi tapasztalatok és élmények megléte vagy éppen hiánya megkönnyítette egy újabb diktatúra kiépülését. 1950 a mű politikatörténeti dominanciája miatt lett záró év: a tanácsrendszer 1950. őszi bevezetése ebből a szempontból egyfajta szakaszhatárnak tekinthető.  

Milyen anyag adja a kötet forrásbázisát? A kutatás alapvetően levéltári dokumentumok feldolgozásán alapul, amelyek kifejezetten alacsony szinten keletkeztek, az iratok készítői és a felemlített személyek viszonylag közel állnak egymáshoz, így a vidéktörténet sajátosságaként az egyén karakteresebben jelenik meg. A levéltári források mellett nem elhanyagolható a korabeli helyi sajtó, a nyomtatott, nem irodalmi művek közül a közlönyök és a statisztikai adattárak, ahol lehetséges, az elektronikus verzió megjelölésével, gondolva a 21. századi olvasókra. A harmadik fő csoportot a memoárirodalom alkotja, és színesítő jelleggel bekerültek az anyagba a plébániák historia domusai, valamint a lelkészi hivatalok presbiteri jegyzőkönyvei is. A feldolgozott dokumentumok a sok idézeten keresztül válnak élővé.

A szerzőnek saját bevallása szerint a három fő fejezetben – Háborúból a békétlen békébe. Egy új politikai rendszer megszületése, Politikai és társadalmi lokalitások két választás között, Úton a pártállam felé – nehézséget okozott a logikai rend, a kronológia megtartása, mivel sok eseménysor egymással párhuzamosan zajlott térben és időben.

No de nézzük a konkrét tartalmat. Ahhoz, hogy legalább részben be tudjam mutatni Káli Csaba könyvét, két példát választottam. Nyilván más olvasó másra fókuszálna, ebben sem vagyunk egyformák.

Az első fő részben olvashatunk a megyében létrejött pártokról, nemzeti bizottságokról, azok tagjairól, tisztségviselőiről. A korai időszakot az erőteljes pártosodás jellemezte, Zalaegerszeg esetében ez relatíve jól dokumentált. A szerző ezért a folyamatot a megyeszékhely példáján mutatja be. Talán nem meglepő, hogy a szovjet hadsereg bevonulásával szinte egy időben megjelentek az MKP Budapestről delegált, általában helyi kötődésű pártmunkásai. A zalaegerszegi szervezet, bár hivatalosan csak április 29-én alakult meg, már az első napokban is aktívan működött. Antos István visszaemlékezése szerint a kommunisták ott voltak a többi koalíciós párt helyi szervezetének megalapításánál, konkrét megbízást kaptak például a szociáldemokrata pártszerv létrehozására.

A Nemzeti Parasztpárt életre hívását sem egerszegi parasztemberek kezdeményezték: Fehér Gyula Békés megyéből érkezett a budapesti központ megbízásával, de szovjet teherautón zötyögött többedmagával a vármegyei közigazgatás élére kinevezett parasztpárti főispán, B. Molnár József is. Persze a támogatottság érdekében az NPP helyi elnökévé Kováts Ferencet, a helyi Gazdakör elismert vezetőjét választották meg. A Zalában később vezető politikai erővé lett Független Kisgazdapárt a többi párthoz képest némi késéssel jött létre. A megyei szervezet vezetője az alispáni székbe visszahelyezett dr. Brand Sándor lett, és Kováts Ferenc is „átigazolt” a Parasztpártból. A Polgári Demokrata Párt a kisgazdákhoz hasonlóan kizárólag helyi emberekre támaszkodott. Az értelmiségi bázist az elnök, Dr. Jancsó Benedek kórházigazgató főorvos mellett Riegler Mihály vaskereskedő és Wassermann Frigyes városi főmérnök, a városi nemzeti bizottság elnöke mint társelnökök és a titkár, Tivolt Elemér vármegyei főjegyző adták.

A vármegyében először Nagykanizsán jött létre a nemzeti bizottság, amelyet kezdetben négy-négy kommunista és szocdem, valamint három „szakszervezeti” és négy pártonkívüli tag alkotott. A bizottság elnöke Hackler János (SZDP), alelnöke Rosenberg Jenő (MKP) lett. Már az alakuló ülésen előterjesztették a polgármesteri posztra Windisch/Véri Dénest, és kinevezték a járási főszolgabírót, a városi rendőrkapitányt, a sajtófőnököt és helyetteseiket. A bizottság legfontosabb feladata az elitcsere mellett a közellátás és a Vörös Hadsereg kívánalmainak való megfelelés volt. Hatókörét az egész járásra kiterjesztette, sőt, nem egy esetben a megyei hatóságok jóváhagyását igénylő intézkedéseket hozott.

A második fő fejezetben olvashatunk egyebek mellett az 1947. évi, kékcédulás jelzővel elhíresült országgyűlési választásokról, amelyek nyitánya a választójogi törvény aránytalan, antidemokratikus módosítása, a kommunisták érdekei szerinti átszabása volt. Az MKP nagy hangsúlyt helyezett arra is, hogy a szavazóköri összeíró bizottságokban minél több vezető pozíciót foglaljon el. Zala vármegyében összesen 535 szavazókört állítottak fel. Ebből 454 összeíró bizottságra vonatkozóan rendelkezésre álló adatok alapján a Magyar Kommunista Párt 170 elnöki, 155 alelnöki és 163 jegyzői posztot foglalt el, ezzel enyhén szólva is túlreprezentálttá vált a többi párthoz képest. A súrlódásokat és az egymás elleni küzdelmet elkerülendő az SZDP megyei csúcsvezetőségével titkos megállapodást kötöttek a szakszervezeti tagokat érintően, egymás között felosztva a terepet. A névjegyzékek összeállításában tehát a munkáspártok jelentős erőfölénye volt meghatározó.

Az összeírással párhuzamosan megindult a jelöltállítás és a programok ismertetése is. A központilag megfogalmazott programok kvázi jelmondatgyűjtemények voltak, amelyeket helyi szinten még tovább, jelszavakra egyszerűsítettek. A kampányban fontos szerepe volt a sajtónak. A megye legfontosabb napilapjának tekinthető, Nagykanizsán megjelenő Zala című lap az MKP szócsöveként működött, bár formálisan a helyi nemzeti bizottság lapja volt. Megjelentetését az SZDP holdudvarába tartozó Közgazdasági Rt. végezte. Egy személyi konfliktus miatt kiadása majdnem két hónapig szünetelt, majd elindult a szocdemek saját lapja, a Zalai Világosság.

Az országgyűlési képviselő-jelöltek listáját – mivel a fővárosi kádereknek a vidéki választókerületekben való indulását a pártközpont határozta meg – Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes vezette, a második helyen a keszthelyi illetőségű Gerencsér György, a harmadikon a zalaegerszegi Lakatos Dezső megyei titkár szerepelt. Rákosi a kampány finisében ellátogatott Nagykanizsára.

Az agitáció és a radikális törvénymódosítás mellett az adminisztratív csalások is nagyban befolyásolták a választások végeredményét. A zalai választókerületben az országostól jelentősen eltérő helyzet állt elő. A Demokrata Néppárt közel 107 ezer szavazatot gyűjtött, a kommunisták 25 ezret, a szocdemek 19 ezret, a kisgazdák pedig mindössze 16 és fél ezer szavazattal végeztek a negyedik helyen. A Nemzeti Parasztpárt 11 ezer voksot kapott. A kommunisták országos összesítésben 1,1 millió szavazattal nyerték a voksolást, a DNP pedig 824 ezerrel lett második, míg kisgazdák 766 ezer érvényes szavazata a harmadik helyre volt elég. A két adatsor összehasonlításából jól látszik, hogy Zalában a kommunisták leszerepeltek, az élre került DNP támogatottságban messze felülmúlta őket, társadalmi bázisa is jelentősebb volt. Az MKP-nek ebben a helyzetben kellett végrehajtania a vármegye sztálinizálását.

A kötet harmadik nagy fejezete a pártállam kiépülésének időszakát mutatja be, az 1950. évi tanácsválasztásokkal bezárólag.

Ha valaki a könyv tartalmára kíváncsi, kezdheti az olvasást mindjárt a 12 oldalas Összegzéssel. Többet megtudhat róla, mint ebből az ismertetőből. A mellékletben három, Zala (vár)megye közigazgatási változásait bemutató térkép, egy részletes, minden forrástípusra kiterjedő irodalomjegyzék, rövidítésjegyzék, valamint alapos személynév-, földrajzinév- és helységnévmutató kapott helyet. A kötetet egy rövid, lényegre törő angol nyelvű összefoglalás zárja.

Káli Csaba munkáját érdemes kézbe venni mindenkinek, akit érdekel, hogyan csapódtak le az 1945-1950 közötti országos folyamatok egy dunántúli vármegyében. Erősen bízom abban, hogy más megyék vonatkozásában is olvashatunk majd ilyen jellegű összefoglalókat.

 Váczi Márk

Ezt olvastad?

Tojásvadászat a Föld köldökén. Nem húsvéti cikk

A végtelen óceán „sivatagjában” fekszik egy sziget, mindentől elzárva. Az elpusztult civilizáció helyén talált életmód, kőszobrok és az őslakók kapcsán

X