Honvédnők az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban – interjú Gulyás Adriennel

Bár egyre többen foglalkoznak a 19. század ikonikus nőalakjaival, a női emlékírókkal, mégis nagyon keveset tudunk azokról a hölgyekről, akik testközelből, mundérban élték meg a szabadságharc mindennapjait. A témával kapcsolatban a honvédnők életpályáját és utóéletét kutató Gulyás Adriennt, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársát kerestem fel. Gulyás Adrienn megerősítette, hogy ebben a témakörben számos írás született az évek során, de a ’48-as amazonok kérdése még mindig kiaknázatlan területnek tekinthető. Beszélgetésünk során feltérképeztük, hogy miért döntött a honvédnők pályájának feltárása mellett, mik a téma főbb sajátosságai, a kutatás nehézségei és milyen lehetőségeket lát a jövőre nézve.

Gulyás Adrienn

Újkor.hu: Honnan ered a női honvédek sorsának feltárása iránti érdeklődésed?

Gulyás Adrienn: A nőtörténet mint tudományos diszciplína már nagyon hamar érdekelni kezdett. Feltűnt, hogy a kedvenc szemináriumi témáim mind nőkről szóltak. A közép-, új- és jelenkori női sorsok is megfogtak, például a Beginák története, a német misztikus apátnő, Hildegard von Bingen alakja, a 19-20. századi női divat vagy Takáts Éva és Sebestyén Gábor vitái a női nem szerepeiről. Aztán amikor Bognár Zalán tanár úr óráján Cséri Lili Elhallgatott éveink című visszaemlékezését kellett feldolgoznom, rádöbbentem arra, hogy a nők szemszögén keresztül szeretném megmutatni a történelem eseményeit. Ezt követően botlottam bele Borbíró Fanni „Föl a tett mezejére, polgártársnőim” című cikkébe, és akkor már tudtam, hogy a szabadságharc női szerepeivel szeretnék foglalkozni. Azonnal mentem is Hermann Róbert tanár úrhoz, aki nagyon örült a gondolatomnak, és így született meg az első szakdolgozatom a szabadságharc női szerepeiről [Női szerepek az 1848-1849-es szabadságharcban. Károli Gáspár Református Egyetem, 2017.] és a mesterképzéses diplomamunkám a honvédnők életéről és utóéletéről [Honvédnők az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban. Károli Gáspár Református Egyetem, 2020.].

Gulyás Adrienn a Vasvári Pál halálának 170. évfordulója alkalmából megrendezett konferencián 2019. július 3-án. Fotó: Rácz Richárd

Az alapképzéses szakdolgozatod alapján a szabadságharc női szerepei igen szerteágazóak. Az adománygyűjtések mellett a kulturális tevékenységben, az ápolásban és a kémtevékenységben való részvételük is szóba kerül. Miért pont a honvédnők témájának kibontása mellett döntöttél?

Nos, egészen egyszerűen az a fejezet érdekelt a legjobban. A kutatásom során többször is találkoztam a honvédnők kérdésével, de igazán mélyen senki nem ásta bele magát. Több helyen is utánakérdeztem, hogy vajon miért nem foglalkoznak többen ezzel a témával, hiszen eszméletlenül érdekesnek találtam, míg végül Hermann Róbert döbbentett rá, hogy a témában megjelenő elenyésző mennyiségű – ugyanakkor kétes minőségű – források több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Bár többen is jó szándékúan próbáltak lebeszélni erről a zavaros témáról, végül úgy döntöttem, hogy érdekel annyira a honvédnők sorsa, hogy belefogjak egy ilyen reménytelennek tűnő küldetésbe.

Említetted, hogy mennyire reménytelennek tűnt az elején a kutatás. Milyen nehézségekkel kellett szembenézni a munka során?

Az első probléma, amibe beleütköztem, a megfelelő minőségű és mennyiségű szakirodalom hiánya volt. Íródott a témában több összefoglaló is, például Pálffy Ilona 1952-es Nők a magyar függetlenségért című műve, vagy a Szilágyi Rita által írt Nők a szabadságharcban. Egyes honvédnőknek születtek hosszabb-rövidebb életrajzai is, főleg Hegyaljai Kiss Géza tollából[1], de különböző albumokban is előfordulnak, mint a Híres nők a magyar történelemben vagy a Hősök kötet. Az eddig felsorolt írásokra mind igaz, hogy mivel tudományos ismeretterjesztő céllal íródtak, nem lábjegyzeteltek. Ha történeti szemmel nézzük, akkor egyáltalán nem visszakereshetőek, vagyis dolgozni nagyon nehéz velük. Emellett szintén nehezíti a helyzetet, hogy a rendelkezésre álló források is nagyon ritkák, néhol megbízhatatlanok. Jó adag szerencse és elhivatottság kell ahhoz, hogy egy-egy vonatkozó sorra ráleljen az ember. Az életrajzok, életrajzi regények, cikkek, színművek vagy szépirodalmi művek esetében is elmondható, hogy megpróbálnak alkalmazkodni az adott kor elvárásaihoz, és ha nincsenek biztos információik, akkor a fantázia eszközeihez nyúlnak. A romantizált 19. század történetmesélésének barokkos túlzásaival vagy a folyóiratok figyelemfelkeltő, néhol szenzációhajhász írásaival nehéz mit kezdeni. Szóval mondhatnám azt, hogy a téma néhol a sötétben tapogatózással ér fel, és ha meg is látjuk a fényt az alagút végén, akkor a megvilágosodásunkat is nagyon erős forráskritikával kell kezelni.

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár

Kik a legismertebb honvédnők „Kossuth regimentjében”?

A legismertebb honvédnő egyértelműen Lebstück Mária, akiről a Mária főhadnagy című operett is szól. Ha szóba kerülnek a magyar honvédnők, szerintem mindig ő az első, aki az eszünkbe jut. A második leghíresebb Bányai Júlia és őt követi rögtön Pfiffner Paulina a sorban. Ha a szabadságharc honvédnőiről olvasunk, akkor velük nagyon jó eséllyel találkozni fogunk. Természetesen vannak rajtuk kívül is katonanők, akikről jóval kevesebbet tudunk, de a nevük vagy esetleg a történetük fennmaradt. A kutatásom jelenlegi állása szerint 178 nőről biztosan beszélhetünk, akiknek többsége vagy Bem József alatt Erdélyben vagy Görgei Artúr feldunai hadtestében szolgáltak. Ugyanakkor valószínűnek tartom, hogy ez a szám még emelkedni fog.

Pfiffner Paulina. Aradi Ereklyemúzeum Grafikák MR 189.

Mit szeretsz a leginkább a témában? Van kedvenc honvédnőd?

Lehet, hogy nem etikus válogatnom a honvédnők között, de természetesen van személyes kedvencem. Az előbb is említett Pfiffner Paulináról van szó. Amikor először sikerült eljutnom a Gyulai Levéltárba kutatni, olyan iratokat adtak a kezembe, amelyek egészen emberi oldaláról mutatták be a fiatalon elhunyt Paulinát. A kezembe került az őt ápoló Tormássy Lajos főorvos róla készített jellemrajza, amelyben olyan dolgokról írt, mint Paulina havi vérzése, a külseje, a szemérmessége, vagy az elképesztő élni akarása. A szavain keresztül olyan érzésem volt, mintha magával Pfiffner Paulinával beszélgetnék.

Gulyás Adrienn a Mozaikok a Kárpát-medence kora újkori és újkori történelméből c. konferencián 2019 április 5-én. Fotó: Pencz Richárd

Mi volt a legmeglepőbb mozzanata a kutatásnak?

Több dolog is meglepett. Például, hogy hányan választották a katonai pályát, és az is, hogy milyen változatos motivációk álltak mögötte. Megleptek a különböző anekdoták, amelyek sokszor árnyalták a témát. A millenniumi kötetek, amelyek külön megemlékeztek a nőkről. Ugyanakkor szokatlan volt, hogy a Lebstück–Bányai–Pfiffner hármas után Jagello Apollónia és Szentpály Janka nevével találkoztam a legtöbbször. Igen ám, csak velük kapcsolatban az a meglepő, hogy sorstársaikkal ellentétben ők nem voltak honvédnők. Szentpály Janka későbbi férjével boczonádi Szabó József honvéd őrnaggyal való levelezése miatt vált híressé, melyben egy szóval sem említi, hogy maga is harcolt volna. Jagello Apollónia pedig jelenlegi ismereteim szerint önmagát kívánta beállítani honvédnőként – anélkül, hogy bármilyen ütközetben részt vett volna. Különböző okokból, de teljesen hiteltelen ezeket a nőket hős katonákként kezelni, ezzel szemben a millenniumi kötetek rendre’48-as heroinákként kezelik őket.

Bányai Júlia. HM HIM HTM-42832/FK

Lehet a témával kapcsolatban nemzetközi párhuzamot vonni?

Igen, abszolút lehet! Különösen érdekes megvizsgálni az egyes nemzetek honvédnőinek élete mellett az utóéletüket, esetenként kultuszukat is. Amikor a dolgozatom nemzetközi kitekintésével foglalkoztam, azonnal feltűnt, hogy a legtöbb katonanő önéletírása vagy emlékirata az Egyesült Államokban jelenik meg. Ennek több oka is lehet, először is, hogy majdnem minden állami egyetemen van Women’s, Gender; and Sexuality studies program vagy nőtörténeti tanszék, de minimum egy kurzus. A másik oka pedig az, hogy a katonanők már a saját korukban előszeretettel jegyezték le, és adatták ki saját történeteiket. Ugyanez például a magyar honvédnőkre egyáltalán nem volt jellemző. A másik érdekes összevetés az európai honvédnők kultuszának kérdése. A leghíresebb európai honvédnő a lengyel Emilia Plater, aki a novemberi felkelés után saját szabad csapatot szervezett, majd a hadsereg kötelékében századparancsnoki rendfokozatig emelkedett. Bár nem adta fel a harcot, az 1830–1831-es lengyel felkelés leverését követően, bujkálás közben elhunyt. Az arisztokrata hősnő rövid pályafutása ellenére köztiszteletnek örvend Lengyelországban, Litvániában és Lettországban is. Köztéri szobrot, emlékkövet állítottak neki, íródott róla regény, dráma, meg is festették, sőt még egy időben a 20 Zloty-s bankjegyen is ő volt látható. Elgondolkodtató, hogy Magyarországon például hány honvédnőnek is állítottunk köztéri szobrot.

Ha már a kultusznál tartunk. A magyar honvédnők után maradtak fent tárgyi emlékek? Mennyire őrzik az ő emléküket?

Egyedül Lebstück Mária esetében tudok arról, hogy tárgyi emlékek maradhattak utána. Különböző fotóeljárásokkal készült képeket találhatunk róla a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Fotóarchívumában, de a múzeumban volt a kávébarna vöröszsinóros honvéd attilája is, amely sajnos a második világháború során eltűnt. Bár az idős honvédnő valószínűleg sosem láthatta, a múzeumban található egy Lebstück Máriát ábrázoló festmény is. A kép érdekessége, hogy nagyon hasonlít arra a családi festményre, amely 1942-ben a honvédnő unokáinak birtokában volt, és amellyel a Mária főhadnagy című operett címszerepét kapó Szeleczky Zita művésznő is lefényképezkedett. Azt azonban hozzátenném, hogy ez csupán egy észrevétel és a képek azonossága egyelőre nem alátámasztható. Emellett tudomásom van egy erdélyi honvédnőről, Özvegy Vitéz Antalné Doby Zsuzsannáról, akinek a fotográfiáját a Székely Nemzeti Múzeum őrzi, és akinek a fényképe egyébként a szakdolgozatomban is megtalálható.

Lebstück Mária portréja. HM HIM 21 209/FK

Tapasztalatom szerint a honvédnők emlékét leginkább helyi szinten őrzik. Lebstück Máriáét például Újpesten, míg Pfiffner Paulináét szülővárosában, Mezőhegyesen és Gyulán. Bár mindkét honvédnőnek állítottak emléktáblát és méltó síremléket, a lengyel Emilia Plateréhez hasonló kultuszról egyáltalán nem beszélhetünk.

Az idős Lebstück Mária. HM HIM 45 563/FK

Miért lehet fontos ma a honvédnők kérdése?

A nők és a női szerepek vizsgálata szerintem ma különösen fontos. A tradicionális keretek lazulásával a társadalmi szerepvállalás lehetőségei is kitágulnak, átjárhatóvá válnak. Pontosan ezért érdemes ezt a témát kutatni, mert a ’48-as honvédnők élete és létezésük ténye is mutatja, hogy az igény, nem újkeletű. Már akkor is éltek nők, akik képtelen voltak a hagyományos társadalmi normák szerint élni, ugyanakkor a kevésbé nőiesnek titulált feladatokban, szerepekben kiválóan megállták a helyüket. A társadalmi sokszínűség, a felfogásbeli különbségek már akkor is jelen voltak, csak egész egyszerűen elnyomták, vagy ignorálták őket. Ugyanakkor meglepő, de a katonás életmódot folytató honvédnők is nők maradtak. A legtöbben férjhez mentek, volt, akinek gyereke is született, és természetesen olyanok is voltak, akik a szabadságharc után is inkább férfiként élték az életüket. Fontosnak tartom, hogy ha az 1848/49-es eseményeket vizsgáljuk, akkor jusson eszünkbe, hogy lehetőségeikhez mérten a nők is szívvel-lélekkel ott voltak, és bizony egyesek még fegyvert is ragadtak.

Lehet újat mondani a témában? Milyen lehetőségek, irányok vannak még ezen a területen?

Mivel a témában jelentek meg életrajzok és emlékiratok, de összefoglaló munkák nem igazán, így globálisan vizsgálva a témát, valószínűleg csak újat lehet mondani. Eleve nagyon érdekes lenne feltérképezni az egyes honvédnők pontos útját, hogy vajon találkozhattak-e, vajon milyen körülmények között alakulhatott meg a Kolozsváron szétoszlatott női vadászcsapat, és hogy a kortárs honvédek hogyan emlékeztek vissza női társaikra, mennyire volt egyértelmű a számukra, hogy nőkkel van dolguk. Bármihez fogok a témával kapcsolatban, szinte csak érdekes kérdésekkel, új lehetőségekkel találkozom. Akár a nemzetközi összehasonlítás tekintetében, akár új, még kiaknázatlan életutak feltárásával, vagy a honvédnők egyéni motivációinak a megértésével, és a honvédnők kérdése mellett még nem beszéltünk a seregekkel haladó nincstelen özvegyekről, a honvédnek álló markotányosnőkről, az ápolónőkről vagy a kémnőkről. Szóval mindent összevetve vannak perspektívák a témában.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Mik a távlati célok?

Egyértelműen tervben van egy honvédnőkkel foglalkozó nagyobb összefoglaló kötet. Emellett folyamatosan kutatok újabb honvédnők után, és próbálom szétválogatni, a ténylegesen katonai szerepet vállaló hölgyeket a valamilyen úton-módon álhonvédőkké váló személyektől. Mint ahogy korábban is említettem, ez történhetett az utókor kutatóinak, íróinak fantáziája által is, de Jagello Apollónia esetében a szándékos visszaélésre is erős a gyanú. Pontosan ezért szeretném jobban kifejteni a honvédnők és álhonvédnők témáját, 2022-re tervezek egy tanulmányt a honvédnők utóéletéről a dualizmus korában, de lehet számítani rá, hogy az egyes katonanők kibővített, újabb életrajzait is szép sorban közkinccsé teszem.

Ress Zoltán

[1] Dr. Hegyaljai Kiss Géza: Lebstück Mária honvédhuszár főhadnagy emlékirata 1848-1849-ből. Hadtörténelmi Közlemények, 36 (1935). 130–141.; Dr. Hegyaljai Kiss Géza: Bányai Júlia 48-as asszony-kapitány. Új idők, 39 (1933) 32. 182–183.; Dr. Hegyaljai Kiss Géza: Pfiffner Paulina 48-as honvédhadnagy. Képes Vasárnap – Pesti Hírlap, 54 (1932) 42. 36.

Ezt olvastad?

1871. október 1-én lezajlott a soroksári úti Honvédmenház alapkövének ünnepélyes letétele. A kezdetben csak ’48-as honvédeket, majd a Nagy háborút