Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő

„Jó anyámtól tudom, hogy mi asszonyok azért vagyunk, hogy szolgálatára legyünk a férfinak, aki dolgozik helyettünk” – hangzott el 1908-ban, a Vígszínházban, az előzőleg novellaformában megjelent, színpadra állított, Bródy Sándor Tanítónő című drámájában a társadalom többségének elvárása szerinti sztereotípiáknak tradicionálisan megfelelő nő szájából. A főszereplő, Tóth Flóra, vele szemben, az ennek a neveltetésnek ellenszegülő, a férfiközpontú rendet alapjaiban ingataggá tevőt személyesíti meg. A mű megírásához egy Pesten tanult, vidéken elhelyezkedő fiatal tanítónő meghurcolásáról és öngyilkosságáról szóló híradás adott ösztönzést. Bemutatóját pedig megelőzte és kísérte a Svájcban végzett, magyar orvosnő, Hugonnai Vilma nagy visszhanggal kísért, hazai odisszeája.

Kiléphet-e nő a hagyományosan hozzá illő szerepekből? Megállnák-e a helyüket a tudományok, a művészetek és a közélet területén? – volt több százada a napirenden tartott kérdés. Ellenérvként a Bibliát, a szokásjogot hozták fel, többen azonban a nők és férfiak biológiai különbözőségét is bizonygatták. Hugonnai Vilma színrelépésének és pályakezdésének idején, a 19. század második felében nagy viták folytak a nőket lebecsülők és a kevés számú, őket „többre tartók” között.

A munkásszármazású és a deklasszálódott középosztálybeli, kenyérkereső foglalkozás vállalására kényszerülő lányoknak magasabb végzettséget először, 1856-ban, Pesten, az angolkisasszonyok zárdájában megnyílt tanítónőképző adott. Egy grófi származású magyar nő, ráadásul férjezett nő, Hugonnai Vilma elkötelezettsége az orvosi hivatásra ekkor teljesen rendkívüli eseménynek számított, és sokáig a fennálló társadalom többségének az ellenszenvét, meg nem értését vonta maga után.

A nőknek egyetemre, köztük az orvosira – nemcsak hazánkban, de Európa több országában – évszázadokon keresztül nem volt lehetőségük beiratkozni. A Vasárnapi Ujság azonban 1876-ban már arról tudósít, hogy az USA-ban 500 gyakorló orvosnőt és 200 medikát tartanak számon. Az amerikai orvosnőképzés Európa számára példaértékű volt, és itt is egyre több helyen elérhető lett a hölgyek számára az orvosi diploma. Zürich hallgatói között például már az 1869–1870-es tanévben 12 medika tanult együtt a férfiakkal. A felvételihez csak az ottani kantonból érkezett diákoknak kellett érettségi vizsgával rendelkezniük, a külföldieknek, mivel több helyen, így hazánkban, sem voltak erre jogosultak a lányok, elég volt ehhez az erkölcsi bizonyítvány.

Az orvosi hivatás fanatikusa

Az 1847. szeptember 30-án, a grófi családba született Hugonnai Vilmát szülei, az akkori nőkkel kapcsolatos elvárásoknak megfelelően, a háztartás és gyermekek ellátására felkészítő pesti Prebstel Mária Leánynevelő Intézetbe küldték tanulni, mivel ez az iskola állt a leánynevelés akkori elérhető legmagasabb szintjén. 18 évesen, apja rábeszélésére, hozzáment a nála jóval idősebb, könnyelmű életű Szilassy György földbirtokoshoz. Vilmában korán felébredt az érzés, hogy a betegek ellátására hivatott. Eljárt beteg családtagokat gondozni és önfeláldozóan ápolta a himlőben haldokló apósát. Számos írás született az elmúlt időszakban Hugonnai Vilmáról, azonban kevesen tudják, amit önéletrajzában megemlít, hogy bár ő nem kapta el a kórt, az ekkor megszületett második kisfia ebben halt meg. Azonban ez sem tántorította el elhatározásától, mert az a meggyőződés munkálkodott benne, amelyet Hugonnai kortársa, a nemzetközileg elismert tudós nő, Marie Curie (1867–1934) így fogalmazott meg: „Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, s ezt mindenáron meg kell valósítanunk.” Miután a család elsőszülött gyermeke nevelését, akarata ellenére, dajkára bízta, férje beleegyezésével – de anyagi támogatása nélkül – Svájcba ment. Bizonyságot tett arról, hogy egy nőnek is lehet intellektuális elhivatottság utáni vágya, és ezért akár a biztonságos jólétet is képes feláldozni. Egy olyan korban, amikor egy női életpálya lehetősége kimerült a családi élet, a háztartás megszervezésében, a feleség az anyaszerep megvalósításában, elhatározása hősi tettnek számított.

1872-től a zürichi egyetem hallgatójaként a tanulmányait elhunyt apósának az ápolásáért kapott ékszereiből fedezte. Némi támogatást adott még egy vegetáriánus – Vilma maga is nyolc hónapig ezen az étrenden élt – kórház alapítója, Escher kisasszony is. Miután, 1879. február 3-án megvédte a disszertációját (Das erste Hundert Croupoperations in Zürich), az egyetem sebészeti klinikáján, majd egy évig egy alapítványi kórházban dolgozott.

1880 februárjában tért haza, és második magyar nőként, 34 évesen letette az érettségit. Diplomája nosztrifikálását azonban Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter, elutasította. Azt javasolták neki, hogy végezze el a bábaképzőt. „Megalázó, mikor a bábadiploma a kezemben volt […] alig mertem kilépni az otthonomból” – írta önéletrajzában. A szégyen két szempontból is fojtogatta: egyrészt lebecsülték orvosi végzettségét, másrészt a bába fogalmához pejoratív sztereotípiák is tartoztak. Diagnosztizálták a terhességet, levezették a szüléseket, segítettek a keresztelésnél, kezelték a nemi betegségeket, de végeztek pl. magzatelhajtást („angyalcsinálást”) is. Hugonnai, e foglalkozás védelmére, lefordította Délacrouix Hírneves szülésznők életrajza című munkáját. E tevékenységgel második férje, Wartha Vince (1844–1914), a műegyetem rektora s a Zsolnay-gyár eozinmáz eljárásának kidolgozója ösztönzésére hagyott fel.

1891-ben György Aladár figyelemkeltő cikket írt A nők mint orvosok címmel. „Az első úttörő nem aratott sikert, de az eszme nem bukott el” – elemezte a helyzetet, majd megállapította, hogy míg a középkor nem akadályozta a tudós nők érvényesülését, a 19. században annál inkább az útjukat állják. 1893-ban Herczegh Mihály gondolkodott el, Hugonnai Vilma történetének kapcsán, erről a kérdésről. A Nemzeti Nőnevelésben megjelent Magyar nők orvosi gyakorlaton című cikke a férfiakkal egyenlő esélyűnek tartja a nőket arra, hogy „orvostudorok” legyenek. Végül Magyarországon Wlassics Gyula (1852–1937) kultuszminiszter 65719/1895. számú rendelete tette lehetővé a nők jelentkezését a budapesti és a kolozsvári egyetemen a bölcsészeti és orvosi karra, valamint a gyógyszerészeti tanfolyamra. A rendelet megjelenésekor számos ellenvélemény fogalmazódott meg. Volt, aki az Orvosi Hetilapban azonnal tiltakozott a nők egyetemekre történő „túláramlása” miatt, mivel a férfiak majd a medikákban „önhitt asszonyokat” látnak, a nők pedig „eltévelyedett teremtményeket”.

„Gyönyörű az, ha az ember célba lát / S eléri azt, tűzön-vízen át”

1897. május 14-én a budapesti egyetem orvosi karának ünnepségén a fiatal orvosjelöltek között a már őszülő, 54 éves Hugonnai Vilmát is, miután számos vizsgát letett, doktorrá avatták. 18 évvel a Zürichben megszerzett orvosi diplomája után végre lekerült az „okleveles bába” cégtábla a háza faláról.

A munkája elismeréséért folytatott küzdelem azonban végigkísérte az életét. 1899 tavaszán Pap Samu országgyűlési képviselő például így támadta: „Azok a nők, akik orvosi pályára lépnek, […] fokozatosan elvesztik nőiességük minden külső jelét, és valami definiálatlan lényekké alakulnak át.” 1907-ben a jogász Kmetty Károly „női szörnyetegeknek” nevezte a diplomás és az egyenjogúságért harcoló hölgyeket, köztük Hugonnait is. Az orvosnő válasza: „Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka.”

A 20. század első két évtizedében bekapcsolódott az élénk magyar feminista mozgalomba is. „Nem tekintheti a férfi a nőt, mint régente, tisztán úgy, mint ki javára született” – írta. Megfeddte azokat a szülőket, akik a lánygyereknek nem örülnek, csak a fiúnak. Lelkes kezdeményezője lett a leánygimnáziumok szervezésének is. A nőmozgalom Magyarországon című írásában kifejtette, hogy a nők továbbtanulásának lehetőségét az emancipációért folytatott harc is segíti. 1907-ben pedig dokumentummal is bizonyítani akarván a tanult nők helytállását, Anna Fischer-Dückelmann Die Frau als Hausärztin (A nő mint háziorvos) című könyvének magyarra fordítására is vállalkozott.

Az Országos Nőképző Egyesületben hat évig tanította a betegápolást, a gyermekgondozást, a gyermekvédelmet, a ragályos betegségek ismereteit. Háztartási tanfolyamon előadott a testápolásról, a gyümölcsfogyasztás fontosságáról. A MÁV Északi Főműhelyének nők számára rendezett tanfolyamain népszerű stílusban oktatott Embertan és egészségtan címmel. Pedagógiai jellegű előadásokat tartalmazó kéziratai arról tanúskodnak, hogy az orvosi teendők mellett nem hanyagolta el a gyereknevelést, és saját tapasztalataiból kiindulva kívánt segítséget nyújtani nőtársainak a gyermekkel kapcsolatos viselkedésről.

Orvosi naplója tükrözi, hogy elsősorban hivatástudatból gyógyított, és nem hírnévért, nem is pénzért. A „Bevétel” rovat, főleg a századforduló elején, szinte mindig üresen maradt. Kezelt betegei között jócskán akadt munkás gyermeke, napszámos felesége, villamoskalauz stb. A személyes vonatkozású hivatalos iratai között található, 1921-ből származó, hetvennégy éves korában összeszámolt vagyoni leltára szerint tulajdona: 65 ezer korona, ház, hadikölcsön, részvények; két ezüst gyertyatartó, kristályok, jegygyűrű, dísztárgyak; és két halott: férje, Wartha Vincze és tőle származó lányának emléke.

Rendeléseit az ország távoli részeiből – pl. Késmárkról, Kolozsvárról – is felkeresték. Súlyosabb állapotú betegeit pedig fáradságot nem kímélve – akár hosszabb időn keresztül – naponta sem volt rest meglátogatni. Hatvanhét éves korában, 1914 augusztusában katonaorvosnak jelentkezett és kolléganőit is arra buzdította, hogy menjenek beteg katonákat ápoló és megfigyelőállomásokra. Ilyen feladatra addig csak férfiak vállalkoztak. Tevékenységéért 1915 augusztusában hadiékítményekkel díszített érdemjelet kapott.

Életének utolsó éveiben nem járt már el a betegekhez, inkább csak otthon fogadta őket. 1922-ben, magányosan halt meg. Azonban elhunytáról akkor egy napilap sem tudósított. Éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy emlékét, jelentőségét felismerjük. Hamvait 1980-ban helyezték át a Rákoskeresztúri köztemetőből a Kerepesi úti Nemzeti Pantheonba.

Példája hozzájárult ahhoz, hogy míg a 19–20. század fordulóján a budapesti orvosi karra évenként mindössze három-hét nő iratkozott be, a számuk 1903-ban negyven fölé emelkedett. Az 1910-es évek elején a női hallgatók aránya már 5–6% körül volt. Ebben az időszakban tanult a budapesti egyetemen a Hugonnai Vilma egyenjogúságért vívott küzdelmét folytató Steinberger Sarolta, Genersich Margit, Barát Irén és Deimel szül. Gozony Margit. Kolozsvárott 1901 őszén, illetve 1902-ben szintén több nő – köztük elsőnek Kárpáti Gizella – iratkozott be az orvosi karra.

„Abit, non obiit”

Emlékét ma már számos helyen őrzik. Balatonfüreden az állami kórház bejárata mellett van egy emléktáblája, és egy kis utca is viseli a nevét, mert ifjúkorában sok kedves nyarát itt töltötte egy bizonyos Horváth-házban. Ennek belső terében a férje, Wartha Vince által kifejlesztett eozinos Zsolnay-majolikából készült emléktábla is van. Szülőhelyén, Nagytétényben évente Hugonnai Napokat rendeznek és egy iskolát is róla neveztek el. A Bíró utcában, arra a házra, ahol utoljára lakott, szintén elhelyeztek emléktáblát. Évente egy kimagasló munkát végző, fiatal orvos-, oktató- vagy kutatónőt pedig 2010 óta Hugonnai Vilma-emlékéremmel tüntetnek ki. Hugonnai „Úttörő szerepet játszott abban, hogy mikor azt mondják, ’orvos; nem csak férfiak jutnak az eszünkbe.”

A Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbje mellett álló tér 2020. szeptember 9-től a nevét viseli. Ennek az avatása alkalmával az egyetem rektora, professzor Merkely Béla elmondta, hogy „ma már a hallgatók kétharmada, a munkatársak több mint 70 százaléka nő”. A továbbiakban pedig azt is említette, hogy „szeptembertől elindult a Családbarát Egyetem Program. Ennek egyik célja éppen az, hogy munkavállalóink egyensúlyban tudják tartani a munkahelyi feladatokat a családdal, vagy a gyermekneveléssel kapcsolatos kötelezettségekkel, a magánélettel.” Országos viszonylatban azonban több probléma, amellyel Hugonnai szembekerült, többnyire ma sem maradéktalanul megoldott. Egy 2017-es kutatás szerint a hagyományos női szerepekhez való ragaszkodás Európán belül nálunk a legerősebb, s a tudomány magasabb szintjein egyre feljebb haladva a nők jelenléte most sem kielégítő.

A jelen magyar kormánya A nők szerepének erősítése a családban és a társadalomban című akciótervének (2021–2030) célkitűzései között szerepel: a nők részvételének segítése azokon a területeken, ahol az jelenleg alacsony, valamint a nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági védelmének a megteremtése. Több mint 150 év eltelte után is érvényes Luis Aimé Martin (1782–1844) francia filozófus megállapítása, mellyel egybehangzóan az első magyar orvosnő is érvelt: „egy ország igazi műveltségi fokmérője lehet az, hogy miként bánik a nőkkel”.

Bruckner Éva

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Bruckner Éva cikke elsőként, teljes terjedelemben és jegyzetekkel bőven ellátva a Honismeret 2022. évi 3. számában jelent meg „Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka” – 175 éve született és 100 éve halt meg Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő címmel. A szám tartalomjegyzéke a folyóirat honlapján, az alábbi címlapra kattintva érhető el.

Ezt olvastad?

5+1 könyv az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.

X