Információtörténeti konferencia a fény évének alkalmából

A nyári uborkaszezonban és a tikkasztó hőségben már az őszre készülünk. Mai cikkünkben újabb konferenciára hívjuk fel a vonatkozó témával foglalkozó kutatók figyelmét. Az UNESCO Info-kommunikációs Szakbizottsága és a Magyar Történelmi Társulat Információtörténeti Szakosztálya védnöksége alatt a Szegedi Információtörténeti Műhely negyedik konferenciáját szervezi idén októberben. Tavalyhoz hasonlóan idén is ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A Szegedi Információtörténeti Műhelynek az információépítészet tárgykörét középpontba helyező első, 2012-es műhelykonferenciája után 2013-ban az orvoslás információtörténete volt a választott tárgy. 2014-ben a centenáriumra való tekintettel az első világháború információtörténete.

2015-ben a Fény Nemzetközi Évének tiszteletére a fény és a mesterséges fénykeltés társadalom- gazdaság- technika- és művelődéstörténete témakörében szervezünk szakmai találkozót. Feltételezzük, hogy a legkülönbözőbb korszakok és történeti témák kutatói egyaránt beleütköztek saját tárgyaik kutatásakor olyan, a fénnyel, világítással vagy ahhoz kapcsolódó szakmákkal, intézményekkel, specialistákkal, felhasználókkal, artefaktumokkal, vállalkozásokkal, írásokkal, képekkel/ábrázolásokkal, motívumokkal kapcsolatos történetek és források darabjaiba, amelyek megosztása érdeklődésre tarthat számot (ha nem egyenesen eleve a fenti tárgyak valamelyikére koncentráltak). Mivel minden, fénnyel és fénykeltéssel (vagy ezek hiányával) kapcsolatos témát par exellence információtörténeti jelentőségűnek tekintünk, ezek önmagukban is érdekesek és relevánsak lehetnek, az információtörténelem más tárgyaival vagy fő diskurzusaival való közvetlen kontextus-teremtés nélkül is. Kiinduló szempontok kereséséhez lásd az Archívum Folyóiratban megjelent írást Z. Karvalics László tollából „Két embernyi védelem – A mesterséges fénykeltés információtörténetéhez” c. írást. Aki általában szeretne tájékozódni az információtörténeti megközelítéssel, mint szervezőelvvel kapcsolatban, az Aetas c. folyóirat 2012/4-es, és a Világtörténet 2014/1-es tematikus számát javasoljuk átfutni.

Kép forrása: Szegedi Információtörténeti Műhely

A szervezők felhívása alapján az alábbi témakörökben, témacsoportokban gondolkodhatnak a jelentkező előadók:

A fény használatának kezdetei.

A fénykeltés legkorábbi eszközei („világításrégészet”).

A fény a korai társadalmak életében és az antikvitásban.

A világításhoz kapcsolódó ipari tevékenység, háttéripar és specialisták kialakulása.

Világítás a bányákban, nyilvános tereken és épületeken belül.

A fénnyel kapcsolatos tevékenység szabályozásának kezdetei.

A fény és a világítás reflexiója, korabeli gondolatok és ábrázolások. Világítótornyok.

Fényjelzés-láncok, kódok és konvenciók.

Fény-segítette gyógyítás: az endoszkópia kezdetei és története.

Fény és tűz: lehetőségek és veszélyek.

Megvilágítás: színház, légtér, külső és belső objektumok.

Az elektromos fénykeltés hajnala, iparosítása és fejlődése, napjainkig.

Szín, színezés, fénymodifikáció.

A fény használata különböző társadalmi alrendszerekben és fizikai terekben (víz alatt, föld alatt, levegőben, űrben).

Optikai hírközlés (fénytávközlés) Szakmák, szervezetek, innovációs mintázatok.

A világítás mikrohistóriája: fény és fényhez kötődő történetek egyének, családok, közösségek életében és fordulópontjain.

A fény kutatásának társadalomkultúra és technikatörténete.

Fény a filozófia és a társadalomról való gondolkodás történetében, fényhez kapcsolódó jelek és szimbólumok.

Fényszennyezés.

Ezeken kívül a szervezők örömmel fogadnak további témakörök pontosítására, bővítésére javaslatokat. Szerencsé és fontos kiemelnünk, hogy az előadások rövid összefoglalóiból ISBN-számmal rendelkező konferencia-brosúrát állítanak össze és jelentetnek meg (online, forrás esetén füzetként). Amennyiben kellő számú előadásból készül tanulmány, tematikus folyóiratszámot vagy kötetet állítanak össze.

Előadás-címeket, ajánlásokat és tartalmi, ill. szervezési kérdésekkel kapcsolatos észrevételeket folyamatosan várnak a konferencia szervezői:

Z. Karvalics László (SZTE BTK) zkl@hung.u-szeged.hu

Hunyadi Zsolt (SZTE BTK) hunyadiz@hist.u-szeged.hu

Az eseményt 2015. október 15.-én, Szegeden rendezzik meg 10 és 18 óra között. Részvételi díj nincs. A helyszínen korlátozott számban vendégéjszakát biztosítanak a szervezők.

Fontosabb határidők az alábbiak:

2015. augusztus 25. Jelentkezés elküldése (előadás címe, név, munkahely, e-mail-cím)

2015. október 10. Végleges program, konferenciafüzet megjelenése.

2015. október 105. Konferencia

Az eredeti felhívás itt tekinthető meg.

Novák Ádám

Ezt olvastad?

G. Etényi Nóra, történész, habilitált egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kora Újkori Történeti Tanszékének oktatója. Kutatási területe
Támogasson minket