Kelmefestőből herceg: Jean Lannes, Napóleon tábornoka

Az 1789-ben kitört francia forradalom és a napóleoni háborúk számtalan tehetséges, de alacsony sorból származó ifjúnak teremtették meg a társadalmi előrelépés és karrier lehetőségét. Ilyen pályát járt be többek között Michel Ney, Nicolas Soult, Jean Lannes vagy Barthélemy Joubert francia marsall, a brit Arthur Wellesley és nem utolsósorban maga Bonaparte Napóleon is. Az alábbiakban a 250 évvel ezelőtt született és a szakirodalom által – egyebek mellett – „a császár barátja” megnevezéssel is illett Jean Lannes marsall pályafutásába nyújtunk betekintést. Noha a francia tábornok nevével a magyar nyelvű történelmi munkákban elvétve, csupán említés szintjén találkozhatunk, de a korszak hadi eseményeiben vállalt szerepe, nem múló hűsége és elkötelezettsége érdemessé teszi Lannest arra, hogy Napóleon császár tábornokai közül külön figyelmet szenteljünk neki. 

Lannes a Gers-i 2. önkéntes zászlóalj hadnagyaként (Forrás: wikipedia.org)

Lannes ifjúkora

Jean Lannes 1769. április 10-én – négy hónappal Napoleone di Buonaparte előtt – látta meg a napvilágot a Gascogne tartományban található Gers megyei Lectoure-ban. A vidék másik szülöttje a Dumas-regényekből és azok filmadaptációiból ismert d’Artagnan gróf volt, a királyi gárda, valamint a híres muskétások kapitánya. Dédapjának köszönhetően az alacsony származású Lannes család a földművesek soraiból egészen a kispolgárságig emelkedett. Apja, a kereskedő – másutt lovász, földműves – Jeannet 1759-ben költözött a Bordeaux-Narbonne útvonal találkozásánál fekvő Lectoure-ba, ahol Cécile Fourignan-t vette feleségül. A párnak nyolc gyermeke született, ötödikként Jean. 1778–1787 között a család anyagi gondokkal küzdött, s le kellett mondaniuk a vidéki birtokaik nagy részéről, és Jean oktatásáról is. Egyedül Bernard, Jean egyik fivére tanulhatott díjmentesen Auch papneveldéjében. Hazalátogatásai alkalmával bátyja révén lehetősége adódott Jeannak elsajátítani a számtan és az írás-olvasás alapjait, noha meggyült a baja a helyesírással, a nyelvtannal, valamint – a gascon-i dialektus mellett és helyett elvárt – francia sztenderd nyelvváltozattal. Tanulmányairól egyetlen levéltári forrás maradt fenn: az Agenben őrzött vitairat tanulsága szerint egészen a forradalomig Lectoure-ban tanult, amikor is a társadalmi és gazdasági válság családját is elérte, ő pedig arra kényszerült, hogy fivérei után jómaga is munkát vállaljon, még hozzá kelmefestőinasként.

A Roussilloni háború avagy Lannes első csatái

A Franciaországot emésztő politikai ellentétek, az államcsőd, a társadalmi válság, valamint az országban általánossá váló elégedetlenség együttes következményeként 1789 júliusában Párizsban kitört a forradalom. Franciaország tartományai a XVI. Lajos király által összehívott rendi gyűlésen résztvevő követek leveleiből hamar értesültek a fővárosban zajló eseményekről. A Bastille bevételét követően (1789. július 14.) megkezdődött az alkotmányos monarchia elhúzódó kialakítása, s az abszolút királyi rendszer felszámolása. Az 1791. június 20-21-i szökési kísérlettel XVI. Lajos azonban kiváltotta a nép haragját, miközben valós veszéllyé vált a külső támadás lehetősége. A Nemzetgyűlés 100 ezer önkéntes toborzásával segítette a határterületeken helyi szinten szerveződő alakulatokat, miközben 1791 végére a francia tisztikar háromnegyede – mintegy 6 ezer fő – elhagyta az országot, így számos ezred tapasztalt vezető nélkül maradt.

Miután Franciaország 1792. április 20-án hadat üzent a Habsburg Birodalomnak, kezdetét vette a koalíciós háborúk mintegy másfél évtizedes időszaka. Lannes ekkor nemzetőrnek állt, s a Gers megyében 1792 májusában felállított önkéntes zászlóaljnál a gránátosok hadnagyának választották, majd rövid alapkiképzést követően 800 fős egységével a Pireneusokhoz vonult. Kihasználva, hogy Spanyolország XVI. Lajos francia király kivégzése okán megszakította a diplomáciai kapcsolatot, Franciaország 1793-ban hadiállapotot hirdetett déli szomszédjával szemben. (Az első csatára áprilisban került sor, amikor a franciák – a spanyol Figueres városa körül csoportosuló – 50 ezer fős katalán hadsereggel találták szemben magukat.)

Lannes első ütközetére Saint-Laurent-de-Cerdans-nál került sor, ahol a csata a spanyolok javára alakult. A felmentésre induló 2. zászlóalj az ellenség kereszttűzébe került, majd kisvártatva csatlakozott a menekülőkhöz. A csúfos szégyent elkerülendő, Lannes ekkor ellentámadásra vezényelte embereit, aminek következtében a spanyolok visszavonultak a vonalaik mögé. (Ez az eset volt az első és egyben utolsó alkalom, amikor Lannes megfutamodott.) Ezt követően egy spanyol támadás egészen Perginanig szorította vissza a franciákat, ahol a város védelmét 12500 fős előőrs látta el, köztük a Lannes 2. zászlóalja. Többszörös főparancsnok cserét követően 1794 októberében három tengerparti falu – Collioure, Port-Vedres, és Banyuls – végül felszabadult. Lannes az első két ütközetben nyújtott teljesítményéért elnyerte a főhadnagyi rangot, míg a Banyuls-ért folytatott harc során szerzett karsérüléséért a gránátosok kapitányává léptették elő.

Lannes Perpignanban töltötte sérülése okán kényszerpihenőjét, amikor decemberben visszaszólították a frontra, ahol gránátosaival felszámolta a Villelongue sáncait őrző spanyol-portugál csapatokat. Ezt követően spanyol követ érkezett a franciákhoz, azonban Lannes kevésbé diplomatikus modorban elhárította a fegyverszünet ötletét, sőt kötelezte a spanyolokat a falu átadására, ami december 25-én be is következett. Lannes-t chéf de brigade tisztséggel, azaz a forradalmi hadsereg ezredesi rangjával honorálták. Mivel sérülése nem gyógyult meg, kénytelen volt visszatérni Perpignanba, ahol megismerkedett jövendőbeli kedvesével, az akkor 19 éves Jeanne-Joséphe-Barbe Méric-kel, akit csak Polette-nek szólított. Felépülése után részt vett Montesquieu elfoglalásában, ahol a foglyok között lévő francia emigránsokat a Konvent utasítása ellenére futni hagyta. Miután 1794 szeptemberében a spanyolok elvesztették utolsó franciaföldi erődítésüket, Lannes 1795. március 19-én feleségül vette Polette-t, majd áprilisban – a bázeli békét követően – a megmaradt kelet-pireneusi hadsereget átvezényelték az itáliai hadszíntérre.

Napóleon rohamra indul csapatai élén az arcole-i hídon, 1797 (Forrás: wikipedia.org)

Az „itáliai hadsereg Rolandja”

Lannes ezredes 1795 októberében érkezett meg az észak-itáliai Piemont tartományba, ahol Pierre Augereau hadosztályával a Ligur-tenger mentén haladt Genova felé. Az osztrák csapatokkal való első találkozás nem volt zökkenőmentes, de a felmentősereg segítségével a franciáknak sikerült visszaszorítani az ellenséget. A hadi siker ellenére az itáliai hadsereg problémákkal küzdött: a féldandárok zöme nem érkezett meg Itáliába, a harcra kész alakulatok pedig súlyos létszámhiánnyal küzdöttek a dezertálások és betegségek következtében. Az 1796 márciusában kinevezett Bonaparte tábornok a hónap végén érkezett Nizzába, a 43 ezer főt számláló itáliai hadsereg élére. A tábornok április 2-án indította el első nagyszabású hadjáratát, amelynek célja az itáliai osztrák hadak felszámolása, a Pó-völgy feletti ellenőrzés megszerzése volt. Lannes a tartalék dandárral Genova elővárosát, Voltrit védte, amit április 9-én ért támadás. A dandár fegyelmezett visszavonulásának köszönhetően Montenotténál egyesülhetett Masséna és Laharpe tábornok csapataival.

Johann Beaulieu az osztrák főparancsnok 15 ezer fős seregével április 12-én indított támadást, amelynek feltartatóztatásából a Lannes vezette gránátos roham is hozzájárult. Bonaparte Augereau április 13-i győzelmének helyszínére, Millesimóba rendelte Laharpe hadosztályát – vele Lannes-t. A szomszédos, francia kézen levő Degóra támadó Vukassovich József ellen Lannes féldandárja érkezett elsőként. Az összecsapásban bemutatott „kezdeményező készségével, leleményességével egyéni bátorságával” Lannes felhívta magára Bonaparte tábornok figyelmét, aki a 6., 7. gránátos, valamint a 4. karabélyos zászlóalj vezetésével bízta meg. Miután az osztrákok feladták Piemontot, a franciák egészen a Pó folyóig nyomulhattak előre, azonban az átkelést a visszavonulók megakadályozták. Lannes ezredes május 8-án érte el Piacenzát, majd a folyón átkelve, Fombio elfoglalásával hídfőt biztosított Lombardia szíve, Milánó felé. A lombard főváros elfoglalásához a franciáknak meg kellett küzdeniük a Lodinál állomásozó osztrák és horvát erőkkel. A fő erők Bonaparte vezetésével május 10-én érték el az Adda hídját, ahol az egyik leghevesebb harc bontakozott ki a hadszíntéren. Bonaparte több tisztjével együtt, Lannes gránátos ezredének élén indított rohamot. A győzelem révén Lombardia francia kézre került, de a tartomány megszállása nem ment zökkenőmentesen. Az ellenálló lakosság megfékezésére Lannes-t rendelték ki, akit Pávia elfoglalását követően dandártábornoki rangra emeltek.

1796. november 15-én került sor az itáliai hadjárat legismertebb ütközetére, amelyet Antoine-Jean Gros híres festménye is megörökített: Bonaparte zászlóval a kezében vezényelt rohamot az arcole-i hídon a magyar Alvinczi József tábornok csapataival szemben. Kevés szó esik azonban Lannes jelentőségéről az ütközetben. Augereau és Lannes érték el először a hidat, ahol Lannes kétszer is megsebesült. Bonaparte november 17-én érte be előőrsét, aminek hallatára a dandártábornok ismét bevetette magát a küzdelembe. Több szakmunka is foglalkozik Bonaparte fent említett, kockázatos rohamával, s Mereskovszkij ls Bainville Napóleon-életrajzában olvashatunk Bonaparte szárnysegédjének, Lannes épphogy elkerült önfeláldozásáról. Innen eredeztethető Lannes egyik ragadványneve, az „Itália Rolandja”, amelyet a Nagy Károly-korabeli, urát feltétlen hűséggel szolgáló, magát feláldozó hős archetípusára utal.

Tartva a hátba támadástól, a győzelmet követően a Bolognában felállított sereg megindult a Pápai Állam felé. Lannes két féldandárjával vett részt a hadjáratban, s 1797. február 1-jén az Imola melletti csatában a pápa serege felett aratott győzelmet követően szabaddá vált az út Rómába, de ekkor VI. Piusz aláírta a Pápai Állam megcsonkításáról szóló tolentinói szerződést. Az Itáliában dúló harcoknak az 1797. október 17-én megkötött campoformiói béke vetett véget, aminek aláírásánál Bonaparte mellett ott találjuk az újdonsült Ligúriai Köztársaságból érkező Lannes-t.

Jean Lannes emlékszobra Lectoure-ban (Forrás: wikipedia.org)

Az egyiptomi hadjárat

A béke megkötését követően Franciaország egyedüli ellenfele az első franciaellenes koalícióban Nagy-Britanniában maradt. Az 1796 szeptemberében létrejött második Direktórium számára Bonaparte Itáliában szerzett sikerei terhessé váltak, így őt választották a Földközi-tenger keleti térségének – Levante – meghódítását célzó expedíció élére. A keleti expedíciós hadsereget – amelynek Lannes is tagja volt – szállító flotta 1798. május 19-én bontott vitorlát Toulonban, majd Horatio Nelson brit flottáját elkerülve július 1-én érte el Alexandria kikötőjét. Lannes részt vett a „piramisok csatájában”, majd az abukiri csatát követően – amely a francia flotta megsemmisülésével járt – Kairó fellázadt, amelynek leverésében – és megtorlásában egyaránt – Lannes számottevő részt vállalt.

Az egyiptomi oszmán hadak elkerülése érdekében Bonaparte elrendelte a hadosztályok keletre vonulását. Lannes az utóvédet alkotva február 26-án vette be Gázát, majd március 3-án a falon keletkezett résen benyomulva a tengerparti Jaffát, ahol a foglyokat mind lemészárolták. A szíriai hadjárat Akkó sikertelen ostromával ért véget, ahol Lannes többször is megsebesült az általa indított rohamokban. Ezek hatására Bonaparte május 10-én kelt jelentésében kérvényezte Lannes hadosztályparancsnokká léptetését. Az új rangra történő előterjesztést azonban beárnyékolta a sikertelen ostrom, sérüléseiből fakadó fájdalmai, valamint felesége állítólagos hűtlenségének híre.

A Szíriából visszavonuló hadsereg maradéka június 25-ért érte el Abukir erődjét, ahova a Rodoszról érkezett 20 ezer fős oszmán sereg rendezkedett be. Augusztus 2-án Bonaparte későbbi sógora, Joachim Murat sebesülése okán Lannes parancsnoksága alatt vették be az erődöt, majd értesülve az időközben megszerveződött második franciaellenes koalíció európai sikereiről, Bonaparte hajóra szállt tábornokaival és elhagyta Egyiptomot. Lannes az 1799. november 9-10-i brumaire-i államcsínyt követően a 14. hadosztály élén Toulouse-ba, majd 1800 márciusában a tartalék hadsereg előőrsének élére került. A Bonaparte konzultól érkező parancs az Itáliába visszatérő osztrák hadak lerohanása volt, amely küzdelem az 1800. június 9-én, Montebello mellett a magyar Ott Péter Károly ellen vívott csatában csúcsosodott ki. Ez volt Lannes első önálló győzelme, majdani hercegi címének névadó ütközete.

Lannes, a diplomata avagy a portugáliai „száműzetés”

Miután Lannes elvált a hűtlenné vált Polette-től, 1800 szeptemberében feleségül vette – Napóleon révén megismert – Louise Antoinette Guehemec-t. Az ifjú házasok vidéki életüket csakhamar Párizs forgatagára cserélték, ahol Lannes a Konzuli Gárda ‒ azaz Bonaparte személyes testőrségének – parancsnoka lett. Miután 300 ezer frankot költött a testőrség felszerelésének szükségszerű javítására, Murat intrikái révén, Bonaparte a barátságuk dacára az összeg visszafizetésére kötelezte Lannes-t, továbbá eltávolította a Gárda éléről is. (Az utóda az a Bessieres lett, aki Murat előtt felfedte Lannes költekezését.)

A kudarccal végződött egyiptomi hadjárat után Bonaparte nem mondott le a Nagy-Britannia elleni hadműveletekről, ám kezdetben a fegyverek helyett a diplomácia kapott nagyobb teret politikájában. A koalíciós háborúban magára maradt, gazdasági és politikai viszállyal küszködő Nagy-Britannia végül kénytelen volt békét kötni a franciákkal, Amiens-ben. Mindkét ország figyelme ezt követően a semleges – de akkor még britbarát – Portugáliára terelődött.

Lannes 1801. november 14-én kapta kézhez a portugáliai Francia Konzulátus élére szóló kinevezését. A kinevezés mögött a Bonaparte személyét kritizáló, republikánus tábornokok Párizstól való „száműzése” húzódott meg valódi okként. Noha maga Talleyrand próbálta pallérozni Lannes diplomáciai érzékeit, a külügyminiszter nem ért el átütő sikert. A csatatérhez szokott tábornok a busás – tartozása révén nem mellékes – járulékáról is hajlandó lett volna lemondani a kinevezés visszavonása érdekében. Minden ellenkezése ellenére beiktatására 1802. május 26-án, ünnepélyes keretek között került sor Lisszabonban, ami rögvest kiváltotta a brit sajtó és nagykövet rosszallását. Lannes feladata a meglevő kapcsolat ápolásán túl a francia emigránsok kiadatása, a francia áruk vámmentessége és az ennek útjában álló, egyúttal rendőrfőnöki címet is birtokló vámügyi miniszter elmozdítása volt. Nyers modora és az Első Konzul nevében tett követelései kiváltották a portugál udvar haragját, amelyet a britek tovább szítottak. A nagykövet-tábornok hiába hagyta el az országot, Bonaparte visszaküldte őt, ígéretet téve János régensnek, hogy követe változtat a hangnemén. A visszatérő Lannesnek végül sikerült a portugál arisztokrácia nagy részét maga mellé állítania, s nagyszabású estélyei révén később megnyíltak előtte az udvar kapui is. Ennek köszönhetően sikerült elérnie, hogy franciabarát személyek kerüljenek a főbb tisztségekbe, továbbá maga a régens uralkodó is felhagyott a britbarát politikával. Az uralkodó kapcsolata a nagykövettel olyan magas szintre lépett, hogy János lett Lannes második gyermekének keresztapja.

Az austerlitzi csata, 1805 (Forrás: wikipedia.org)

A Franciaország és Portugália között megkötött semlegességi egyezményt követően 1804-ban immáron a Francia Császárság marsalljaként új küldetése VII. Piusz pápa fogadása volt Fontainebleauban. A Brit-szigetek elleni invázió meghiúsulását követően kelet felé, a harmadik franciaellenes koalíció csapatai ellen vonuló Grand Armée-ban Lannes 1805 és 1807 között a V. hadtestet vezette, olyan ütközetekben vállalva szerepet mint Ulm, Austerlitz, Saalfield, Jéna, Putulsk, Danzig és Friedland. Az utóbbi – a negyedik koalíció végét jelentő – ütközetben tanúsított szerepvállalásáért Napóleon a sziléziai Siewierz hercegévé tette meg. Lannes marsall ezt követően került ismét a Pireneusokon túlra, ahol a félszigeti háborúban szerzett elismerést Zaragoza 1809 februári ostromával.

Miután bevette az aragón várost, Lannes ismét követte Napóleont, ezúttal Ausztria ellen. A marsall a Németországban található Ingolstadt melletti Vohburgban szembesítette Napóleont az általa embertelennek és értelmetlennek tartott a spanyolországi harcok borzalmaival. Zaragoza ostroma megváltoztatta a marsallt, akit Napóleon ezúttal Bécs bevételével bízott meg. Lannes az elit egységek élén, továbbra is a császár iránti hűségből táplálkozva vágott bele a küzdelembe. Károly osztrák főherceg tette meg az első lépést, amikor 1809. április 14-én benyomult Bajorországba, majd az Abensberg melletti csatában 13 ezer főt vesztve kényszerültek visszavonulásra. Lannes Károly főherceg nyomában előbb április 22-én Echkmülnél, majd 23-án Regensburgnál mért újabb vereséget az osztrákokra. Május 13-án a francia csapatok már Bécsben állomásoztak, azonban Károly főherceg nem tette le a fegyvert.  A francia hadsereg május 21-én a Bécstől északra található Lobau szigetről pontonhidakon kelt át a Dunán. Lannes a II. hadtest élén az Essling felé tartó jobb szárnyat vezette, majd az aspern-esslingi ütközetből való visszavonulása közben egy ágyúgolyó mindkét lábát összeroncsolta. Életéért ugyanaz a Larrey küzdött, aki 1808 novemberében Aragóniában ügyelte felépülését. Napóleon többször is meglátogatta a marsallt, akit utolsó napjaiban látomások gyötörtek, míg végül 1809. május 31-én Jean Lannes marsall belehalt sebesülésébe.

Napóleon búcsúzik Lannes-tól (Forrás: wikipedia.org)

Lannes emlékezete

Jean Lannes marsall emlékezete napjainkban is él Franciaországban. a marsall Kaiser-Ebersdorf-i halála mélyen megrendítette Napóleont. A marsall halálos ágyán is Napóleon becsvágyát okolta saját szenvedéseiért, majd megjósolta, hogy a császárt elárulják. A marsallt végül a párizsi Panthèonban helyezték örök nyugalomra, sírján Zaragoza aranyozott neve is megtalálható, de nevét a Párizs központjában álló Diadalíven is olvashatjuk. 1834-ben Lectoure városvezetése egy márványszobrot állított a tábornok tiszteletére a település keleti részén, de a helyi iskola is a tábornok nevét viseli.

Szekeres Zoltán

Felhasznált szakirodalom:

Bukhari, Emir: Napoleon’s Marshals. London, Osprey Publishing Ltd., 1979.

Castelot, André: Napóleon. Fordította: Somogyi Pál László. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2011.

Chrisawn, Margaret Scott: The Emperor’s Friend – Marshal Jean Lannes. Westport, Connecticut-London, Greenwood Press, 2001. 

Crowdy, Terry: French Revolutionary Infantry 1789‒1802. Oxford, Osprey Publishing Ltd., 2004.

Fremont-Barnes ‒ Fischer, 2004 = Fremont-Barnes, Gregory ‒ Fischer, Todd: The Napoleonic Wars ‒ The Rise and Fall of an Empire. Oxford, Osprey Publishing Ltd., 2004.

Fremont-Barnes, Gregory ‒ Fischer, Todd: The Napoleonic Wars ‒ The Rise and Fall of an Empire. Oxford, Osprey Publishing Ltd., 2004.

Griffith, Paddy: French Napoleonic Infantry Tactics 1792‒1815. Oxford, Osprey Publishing Ltd., 2007.

Haythornthwaite, Phillip: Napoleon’s Commanders c. 1792‒1809. Vol. 1. Oxford, Osprey Publishing Ltd., 2001.

Hollins, David: The Battle of Marengo 1800. Oxford, Osprey Publishing Ltd., 2000.

Manfred, Albert Zaharovič: Napóleon. Fordította: Nyilas Vera. Budapest, Kossuth Könyvkiadó ‒ Gondolat Kiadó, 1981.

Mereskovszkij, Dimitrij Szergej: Napóleon élete. Fordította: Havas József. Budapest, Dante Kiadás. Reprint: Aqua Kiadó, 1993.

Soboul, Albert: A francia forradalom története. Fordította: Józsa Péter és Hahner Péter. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1989

The Battle of Aspern-Essling. In: Castle, Ian: Aspern & Wagram 1809Mighty Clash of Empires. Oxford, Osprey Publishing Ltd, 1994. 31‒56.

Tulard, 1997 = Tulard, Jean: Napóleon. Fordította: Holub Krisztina. Szerkesztette: Hahner Péter. Budapest, Osiris Kiadó, 1997.

 

Ezt olvastad?

Bár 2023-ban történelmi filmek tekintetében túl vagyunk már néhány nagy durranáson, de tartogatnak még a mozik és a streaming szolgáltatók
Támogasson minket