Kalózból királyi lovag: egy zárai polgár felemelkedése I. Lajos király udvarában

Amikor a Nagy Lajos király által 1356-ban Dalmácia birtoklásáért Velence ellen megkezdett háború a végéhez közeledett, és a dalmáciai városokat sorra meghódította a magyar uralkodó, a Tengermelléken tartózkodó király elé egymás után járultak a hatalma alá kerülő városok követei, hogy korábbi kiváltságaikat megerősíttessék az uralkodóval és elismerjék az uralmát. Ez alól Zára sem volt kivétel, 1358-ban egy háromfős küldöttséget indított a város I. Lajoshoz. A követséget három prominens zárai polgár, Georgius Georgio, Daniel Varicasso és Jacob Cessano alkották. Jelen írás főszereplője Jacob Cessano, akinek életpályája a Lajos által épített dalmáciai gazdasági és politikai elit egyik kiemelkedő példája volt. Jacob előkelő helyzetére már a látogatás eredményeként kiállított királyi oklevél rávilágít, ez nem csupán, mint zárai polgárt említi, hanem királyi lovagként és a flotta tengernagyaként is.

Jacob 1358 előtti életéről keveset tudunk, valószínűleg az 1310-es években születhetett és a zárai politikai életben az 1340-es évektől vállalt aktív szerepet. Családjának eredetét a mai napig vita övezi a horvát történettudományban. Egyes elméletek szerint a Cessanók a nagyhatalmú Subics nemzetség egyik oldalágát képviselték, amelynek ősei a 13. század során telepedtek be Zára horvát hátországából a városba, ahol rövid időn belül a helyi elit soraiba kerültek. Más elméletek szerint egy hasonló nevű, kisebb horvát család leszármazottai lehettek, akik szintén a horvát hátországból települtek be Zárába, de a nagyhatalmú nemzetséggel nem álltak kapcsolatban. A Subics nemzetséggel való rokonságtól függetlenül, a zárai Cessanók a 14. században, különösen Nagy Lajos uralma alatt virágkorukat élték, elsősorban a család szerencséjét megalapozó Jacobnak köszönhetően.

Jacob fiatalon — a modern olvasó számára talán némileg meglepő szerepben — tüntette ki magát először a magyar uralkodó előtt, még abban az időben, amikor Zára velencei fennhatóság alatt volt. Történt ugyanis, hogy Nagy Lajos 1345-ben hadjáratot vezetett a lázadó horvát nemesekkel szemben, és a királyi sereg jelenlétében bízva a záraiak fellázadtak a velencei fennhatóság ellen. A dalmát város lakóinak szerencsétlenségére a nápolyi ügyek elszólították Lajost, így hathatós támogatás nélkül súlyos vereséget szenvedtek a velenceiektől. A zárai lázadásban Jacob jelentős szerepet töltött be, a korabeli források beszámolója szerint kalózhajókat vezetve tengeren harcolt az itáliai város ellen. Jacob kalózkodással kapcsolatos szerepéről ezenkívül mást nem tudunk, de a társadalmi helyzetéből és későbbi életútjából adódóan feltételezhetjük, hogy tevékenységének leírására nem a ma használatban lévő kalóz fogalom a legmegfelelőbb.

A középkorban és a kora újkorban ugyanis kétféle kalóztevékenységet különböztethettünk meg. Egyrészt beszélhetünk hagyományos értelemben vett kalózokról, akik a partvidéken vagy a nyílt tengeren követtek el haszonszerzés céljából szervezett támadásokat, amelyeknek semmilyen törvényes háttere nem volt. Emellett azonban létezett a kalózkodásnak egy legális formája, amelyet az úgynevezett privatérok folytattak. Ezek olyan személyek voltak, akik állami, adott esetben városi vagy uralkodói megbízásból végrehajtott, célzott akciókat vezettek. Talán a történelem egyik legismertebb privatérja a 16. században élt angol Francis Drake volt, és minden bizonnyal közéjük sorolhatjuk Jacobot is, aki a magyar uralkodó vagy Zára megbízásából kalózhajókat vezette Velence ellen. Ezt az elgondolást támasztja alá az is, hogy Jacob személyében nem egy perifériáról származó tengerésszel állunk szemben, hiszen a Cessano család már a 14. század kezdetén is a zárai városi elit tagja volt.

A tengeri harcászatban tapasztalt Jacob minden bizonnyal már ekkor, az 1340-es évek közepén Lajos király látóterébe került. A zárai lázadás kudarca azonban az ő pályájában is komoly törést okozott, hiszen a harcok lezárultával, hasonlóan az egész városhoz, őt sem kerülte el a velencei bosszú, és büntetésként az itáliai városban börtönözték be. A fogság Jacob számára 1352-ig tartott, amikor Velence szabadon bocsátotta. Ezután — feltételezések szerint — a magyar király visegrádi udvarába látogatott, ahol, bár csak 1358-ban említik ezt a titulusát először a források, királyi lovagi címet kaphatott Nagy Lajostól. A hajózásban és a tengeri hadakozásban szerzett tapasztalata révén nyilvánvalóan kitüntette magát az uralkodó szemében, és a zárai békét követő évtizedben ennek köszönhetően ő vált az egyik, ha nem is az egyetlen, legbefolyásosabb és leggazdagabb dalmáciai városi nemessé.

Jacob hatalmát és pozícióját nem a zárai, tradicionális gazdasági tevékenységnek, a sókereskedelemnek köszönhette, hiszen a forrásaink szerint ebben egyáltalán nem volt érdekelt, hanem többek között a király által neki juttatott hivataloknak. Nagy Lajos miután 1358-ra elfoglalta Dalmácia egészét, nem csupán szárazföldi haderő segítségével kívánta megtartani a régiót, hanem létrehozta a Magyar Királyság dalmáciai flottáját, amelyet az egykor kalózhajók élén Záráért harcoló Jacob Cessano vezetésére bízott. Az első magyar tengernagy kinevezésének ideje nem ismert, arra valószínűleg a Velence elleni háborúban kerülhetett sor, 1357 körül, mert a már említett zárai követjárás idején ezzel a címmel rendelkezett Jacob.

A horvát flotta történetével foglalkozó kutatók azt is feltételezik, hogy a háború során a tengeri haderő szervezésével megbízott zárai polgár elsősorban traui, spalatói és almissai hajókra támaszkodva segítette a magyar uralkodót, és a magyar-dalmáciai flotta java a Trau, Lissa és Faro által alkotott háromszögből került ki. Ennek a területnek a lakossága ugyanis már a késő antikvitástól kezdve hagyományosan a hajózással és a fent említett, megbízáson alapuló kalózkodással foglalkozott. A magyar uralkodó valószínűleg a terület ezen jellemzői miatt nem csupán a tengernagyi hivatalt adományozta Jacobnak, hanem felruházta a két legnagyobb sziget, Brazza és Faro comesi címével is. Ez a két sziget minden valószínűség szerint egyébként magának Jacobnak és az általa szervezett, alakulóban lévő flotta segítségének köszönhetően került éppen magyar uralom alá, mint ahogy a későbbiekben a szomszédos Curzola szigete is, amelynek vezetése úgyszintén Jacob kezébe került. A későbbiekben ez a címhalmozás hagyománnyá vált, és a három sziget comesi hivatala az Anjou-kor hátralevő részében a flotta parancsnokságához tartozott, jelentős bevételt juttatva a hivatal viselőjének. Jacob 1366-ban bekövetkezett haláláig viselte ezt a címet, őt követően pedig Lajos királyhoz közel álló genovaiak kerültek a flotta élére. A Cessanók számára azonban nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a magyar tengeri haderőt vezették. Bár Lajos uralma alatt már nem kerültek a hivatal közelébe, ám a tengeri kereskedelemben és hajózásban tevékenykedő család Mária királynő uralkodása alatt újra a dalmáciai tengeri haderő élére emelkedett, amikor Jacob egyik fia, Máté vette át a flotta vezetését.

Jacob Cessano előmenetele tehát nem csupán saját maga számára járt előnyökkel, hanem a családját is a zárai politikai és gazdasági elit szűk felső rétegébe emelte. A 14. századi zárai gazdasági elittel kapcsolatos kutatásokból tudható, hogy bár a klasszikus sókereskedelemben érdekelt patríciusok sorát nem gyarapították, valamilyen kereskedelmi tevékenységben érdekeltek voltak. Emellett pedig kiterjedt birtokokkal rendelkeztek a zárai hátországban, és a 14. században a család különböző ágai kiemelkedő számú ingatlannal rendelkeztek Zárában. A kalózból tengernaggyá előlépő Jacob életútja nem volt egyedülálló I. Lajos korának Dalmáciájában, hiszen ő egyike volt azoknak a zárai polgároknak, akik az 1340-es és 1350-es években vállalt katonai vagy diplomáciai szerepük kapcsán közel kerültek a királyi udvarhoz, ahol később királyi lovagi címet kaptak, és Lajos jövedelmező hivatalokkal látta el őket. A Velence elleni harcok során magukat kitüntető záraiak alkották többségében a magyar király tengermelléki elitjét, akik közül legmagasabbra Jacob Cessano csillaga emelkedett.

Gál Judit

Az alábbi írás az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A cikk először Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatában jelent meg.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.abtk.hu/kutatasok/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/4443-kalozbol-kiralyi-lovag (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom
Begonja, Sandra: Uloga gradskoga plemstva u urbanom razvoju Zadra u vrijeme Ludovika I. Anžuvinaca (1358.–1382.). Zagreb 2017. (Doktori disszertáció)
Grbavac, Branka: Zadarski plemići kao kraljevski vitezovi u doba Ludovika I. Anžuvinaca. Acta Histriae 16. (2008) 89–116.
Juhász Ágnes: A késő Anjou-kori dalmát és magyar tengeri hajózás az 1381 és 1382-ből származó oklevelek alapján. Szeged 2006.
Klaić, Vjekoslav: Admirali ratne mornarice hrvatske godine 1358.–1413. Vjestnik Kr. hrvatsko-slavonskog-dalmatinskog zemaljskog arkiva 2. (1900) 32–42.
Kurcz Ágnes: A lovagi kultúra Magyarországon a 13–14. században. Budapest 1988.

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X