A kormányközeli konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap a következőképpen jellemezte Károlyi Gyulát, amikor 1932-ben lemondott a miniszterelnöki posztról: „Soha nem volt államférfi, akitől idegenebb volna a filmromantikának az a vadregényes elképzelése, mely a kormányzati politikát elszánt és agyonverhetetlen intrikusokkal, hataloméhes Macchiavelli-figurákkal népesíti be, akik éjjel és nappal csalafintaságokon törik a fejüket, akik egyesítik magukban a kígyó simaságát, a róka ravaszságát, a tigris vérszomját és minden szavuk arra való, hogy csapóajtókat és farkasvermeket takarjanak. Életének már elhajló korában eljött egy magyar úr, akinek nyilván sem több díszre, sem több méltóságra nem volt szüksége, mint amennyi addig is ékesítette, a hízelgést megvetette, a hatalom vágya nem bántotta, – eljött, hogy amennyiben tőle telik, segítsen hazáján, annak legválságosabb pillanataiban.” [Nyugodt lelkiismerettel. Budapesti Hírlap, 1932. szeptember 23. 1.] Amellett, hogy ezt az idealizált jellemzést fenntartásokkal kell kezelnünk, a forrásokból egy mértéktartó életet élő, keresztény-konzervatív és nemzeti irányultságú, arisztokrata származásának megfelelő világképpel rendelkező, a közéleti témákat is e szemszögből megközelítő, mindazonáltal gyakorlatias ember képe bontakozik ki előttünk. Károlyi Gyula életét és karrierútját tekintem át a továbbiakban.

Károlyi Gyula fiatal évei, családja

A Károlyi család egyike volt a korszak legnagyobb földbirtokos családjainak, tagjai bekapcsolódtak a vármegyei és az országos politikába, de a kultúrára, tudományosságra is áldoztak. Károlyi Gyula nagyapja, Károlyi György például negyvenezer forintos alapítványával egyike volt a Magyar Tudományos Akadémia megalapítóinak. Károlyi Gyula 1871. május 7-én született a Szabolcs vármegyében található Nyírbaktán gróf Károlyi Tibor titkos tanácsos, a főrendiház elnöke és Dégenfeld-Schomburg Emma grófnő második gyermekeként. A család központi birtoka Mácsán volt, de felváltva laktak itt, az ország más részén található kastélyaikban és Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait magántanulóként a budapesti V. kerületi katolikus főgimnáziumban kezdte el, majd immár nyilvános tanulóként a budapesti piarista gimnáziumban fejezte be. Itt érettségizett 1887-ben jó eredménnyel. Ez követően a budapesti egyetem jogi karára iratkozott be, majd rövid ideig Bonnban és Berlinben tanult. Végül nem szerzett diplomát.

A vidéki arisztokraták gondtalan életét élte, a Nemzeti Casino tagja lett, lóversenyekre, bálokba járt. 1894-ben elvette feleségül Károlyi Melindát (unokatestvérét), akivel 1896 és 1902 között három gyermekük született. Házassága után élete némileg megváltozott, ahogy egy kortárs írja:

„Károlyi Gyula gróf amióta megházasodott s feleségül vette a szép Károlyi Melindát, ritkábban ül nyeregbe, de amikor lovagol, mindig erősen favorizálják s bravuros lovaglásával rendesen győz is. Arról nevezetes különben, hogy mindig monoklival lovagol s az üveg akkor sem esik le a szeméről, ha a legveszedelmesebb akadálynál elbukik. Igaz, hogy eddig még a legveszedelmesebb akadályoknál nem bukott el.” [Lionel: A mi úrlovasaink. Magyar Szalon, 1894-95/2. 1000.]

1895-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) által szervezett díjlovagláson indult, melyen rajta kívül csak egy versenyző volt nem hivatásos katonatiszt. 1912-ben nagykárolyi uradalma a nagyobb lótenyésztő gazdaságok között szerepelt a Magyarországi gazdaczímtárban.

Károlyi Gyula, a megyei és főrendiházi politikus

A megállapodott főúr életéhez hozzátartozott a gazdálkodás és 1905-től a főrendiházban történő politizálás is. Az Arad megyei szövetkezett ellenzék vezéralakja lett, s a koalíciós kormány megalakulása után 1906-ban Arad vármegye és a város főispánja. Programadó beszédéből az tetszett ki, hogy a békés fejlődést és a közjót szeretné előmozdítani pártállásra, vallásra, nemzetiségre vagy osztályra vonatkozó különbség nélkül. Ez alól egy kivétel volt: a nemzetiségek túlsúlyra kerülése ellen tekintélyével odahatott, hogy a megyebizottságba nemzetiségiek ne kerüljenek be többségben (korábban a bekerülők 2/3-a román volt). Mindazonáltal nem volt tipikus „homo politicus”, ahogy a vármegyéről írt 1912-es monográfia írja:

„A koalíció uralmának éveiben a politika nem igen kísért többé. Legfeljebb ha egy testvérmunicipium hoz átiratban szóba egy-egy politikai kérdést, mely rövid úton pártolással, vagy egyszerű tudomásvétellel nyer elintézést.” [Somogyi Gyula (szerk.): Aradvármegye és Arad szab. kir. város monographiája, III. kötet 1. felének 1. része. Arad, 1912. 36.]

Számos reprezentációs feladatot látott el, és közreműködött a helyi infrastruktúra fejlesztésében. Például a vármegyei küldöttséget vezette II. Rákóczi Ferenc újratemetésénél 1906-ban. 1910-ben a koalíció bukásával ő is lemondott a főispánságról.

Bár korábban a függetlenségi párttal szimpatizált, 1913-ban az Alkotmánypárthoz csatlakozott, annak aradi szervezetét ő hozta létre, 1917-től pedig már pártnélküli volt, mivel nem értett egyet Vázsonyi Vilmos igazságügyi miniszternek a párt egy része által támogatott választójogi törvényjavaslatával. A főrendiházban elmondott beszédei közül az ismertebbek a nemzetiségi kérdést érintik. Már 1909-ben a lelkészi jövedelmek állami kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyaláshoz hozzászólásában is van rá homályos utalás, hogy üdvözli, hogy csak olyanok jogosultak igénybe venni, akik „az állam törvényeivel ellenkezésbe nem jutnak”

1914-ben nyíltan Tisza István miniszterelnök nemzetiségi politikáját támadta, aki 1913 végén a román nemzetiségi comitével tárgyalt. Károlyi a problémát a következőkben látta:

„A magyar állam, a magyar törvényhozás, a magyar kormányok az egységes nemzeti magyar állam elvének alapján állanak. Minden intézkedésük ebből kifolyó és ennek az elvnek fentartását és megerősítését czélozza. A nemzetiségeknek, illetőleg a románoknak elégedetlen része pedig az egységes nemzeti államot tagadásba veszi, […] ennek fentartását perhorreskálja és nemzetiségi alapon az ország különböző vidékein egészen különállólag kivánnak fejlődni és berendezkedni ugy gazdasági, mint culturalis téren.” [Az 1910. évi június hó 21-ére hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója, III. Bp. 1914, 105.]

Véleménye szerint a nemzetiségek nincsenek elnyomva, s ha a tárgyalások révén felerősödik az az elgondolásuk, hogy el vannak nyomva, akkor a velük való békés együttélés nehezedik meg. Tisza egyezkedése csak nemzetiségi öntudatukat, Romániához húzódásukat erősítette. Az áhított célt: a nemzeti egység erősítését Károlyi úgy vélte, hogy a magyar állam nem éri el a nemzetiségek anyanyelvi oktatásának, kultúrájának támogatásával.

A nemzeti egység fenntartása a fő mondandója az 1918. április 29-én a főrendiházban elhangzott beszédének is, mellyel a választójogi törvényjavaslatra reflektált. Meggyőződése, hogy a választójogot ki kell terjeszteni, de csak addig a határig, ameddig az nem veszélyezteti a magyar állam nemzeti egységét.

Az első világháborúban a 3. császári és királyi lovasezred tagjaként (1915–1916-ban) harcolt, a főrendiházban pedig többször felszólalt az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjaiban, azonban unokatestvére, Károlyi Mihály hatalomátvétele idején visszavonult mácsai birtokára. Innen került az aradi ellenkormány élére.

1919-es szerepvállalása és ideiglenes visszavonulása

A kortársak pragmatikus, gyakorlatias embert láttak benne, aki nem rendelkezik különleges szónoki képességekkel és államférfiúi kvalitásokat sem tulajdonítottak neki. Nem volt tehát ambiciózus politikus alkat, mégis 1919. május 5-én ő alakította meg Aradon az ellenforradalmi kormányt, igaz, Csáky István visszaemlékezése szerint 16 órán keresztül kellett kérlelni, hogy a kormány élére álljon. Ő maga azt írja, hogy azért hagyta magát meggyőzni, mivel minden kísérletük, hogy a bécsiekkel érintkezzenek, eredménytelen maradt, és az akciót haladéktalanul meg kellett indítani. Ennek nyomán érthető, hogy az Antibolsevista Comitével (ABC) a későbbiekben is az együttműködést szorgalmazta. Csakúgy, mint a Szegeden megindult ellenforradalmi szervezkedéssel, ahol – francia protektorátus alatt – szerette volna a frissen megalakult aradi kormány megkezdeni működését, de mielőtt elutazhattak volna oda a románok május 9-én feltartóztatták tagjait, majd Mezőhegyesre internálták őket. Antoine Charpy francia tábornok, katonai kormányzó közbenjárására engedték őket szabadon. Károlyi május 27-én érkezett meg Szegedre.

A kezdetben főleg helyi erőkből toborzott kormány összetétele május 31-én, majd június 6-án is megváltozott: az ABC-ből és a szegedi szervezkedésből kikerülteknek is jutottak miniszteri tárcák. Károlyi a különböző csoportok érdekeit és jelöltjeit igyekezett figyelembe venni. Horthy Miklóst is ő hívta meg a hadügyi tárca élére.

Kezdetben a franciák komoly tényezőként vették számításba a Károlyi-kormányt, azonban június közepén a Tanácskormány a párizsi békekonferencia felé együttműködést mutatott, így a franciák már csak jóindulatú semlegességet ígérhettek Károlyiéknak. Érdemi támogatást nem kaptak tőlük sem politikai, sem hadsereg-szervezési téren, a kormány összetételét is kritizálták. A kormányfő ebben a helyzetben július elején megírta De Lobit tábornoknak, hogy mivel a bolsevizmus leverésére szükséges haderő felállítására nincs mód, sem hely, a kormány átengedi helyét olyannak, ami az antant bizalmát összetételéből adódóan nagyobb mértékben bírja. Július 5-én tehát Károlyi lemondott, és július 12-én alakult meg az új kormány.

A volt kormányfő visszament Mácsára gazdálkodni, azonban nem sokat maradt ott: a romániai földreform során ugyanis elvették az erdélyi, illetve Partiumban található birtokai nagy részét. Így 1922-ben a magyar állampolgárságot választotta, Magyarországra költözött és birtokközpontját Tiborszálláson rendezte be. Forradalomellenessége, radikális céloktól idegenkedése, konzervatív társadalomképe miatt hamar a bethleni kormányzat támogatói közé került, később gyakorlatias gondolkodásmódja miatt Horthy tanácsadója lett. A felsőháznak a tagja lett, 1928-tól 1930-ig a nagy megtiszteltetésnek számító koronaőri pozíciót is betöltötte. Nagyobb beszédet a képviselőházban csak az optáns ügy kapcsán mondott 1930-ban, amely őt is személyesen érintette, mivel Románia kártalanítás nélkül elvette a Magyarországot és magyar állampolgárságot választók földjei egy részét. Amellett érvelt, hogy a kártalanítást nem a magyar adófizetők fogják állni.

Válságkezelés, 1931–1932-ben a kormány élén

A kötelesség 1930-ban szólította ki ismét a közélet porondjára, a kormányzó kérésére (akivel Károlyi fiának házassága révén rokoni kapcsolatba is kerültek) külügyminiszter lett, 1931-ben pedig Székesfehérvár képviselője. Külügyminiszterként Magyarország számára hitelek és piacok szerzésén munkálkodott egy olyan időszakban, amikor a gazdasági válság elérte Magyarországot is. 1931 nyarán a választásokon győzött ugyan az Egységes Párt, de Bethlen István nem vállalkozott a népszerűtlen megszorító intézkedések meghozatalára, helyette lemondott a miniszterelnökségről. Ezekhez épp egy olyan gyakorlatias, megfontolt, puritán életvitelt folytató politikusra volt szükség, mint Károlyi, aki el is vállalta a feladatot.

1931. augusztus 27-én, illetve 28-án mondta el programbeszédét a képviselőházban, valamint a felsőházban. Ezekben nem általános politikai programot adott, hanem a gazdasági és pénzügyi helyzet helyreállítását, az államháztartás egyensúlyának biztosítását jelölte meg fő célként. Ehhez eszközként a takarékosságot és a jövedelmek fokozását említette. Beszédeiben a külpolitikai helyzetre is kitért: Magyarország az olasz kapcsolatok kiépítésével tört ki az elszigeteltségből, s ezek elősegítették más országok felé a közeledést. Németországgal szintén utalt a pozitív kapcsolatokra, Franciaországgal a javuló tendenciára, amit az 1931. augusztusi kereskedelmi szerződés támasztott alá. Ezen kívül több állammal kötött gazdasági megállapodásokra is utalt. Meggyőződése az volt, hogy politikai kérdésekben „kölcsönös megértésen alapuló rendezést” kell keresni, így biztosítható a gazdasági együttműködés is.

A takarékosság jegyében számos állami intézményt összevont, egy minisztériumot és hét államtitkárságot is megszüntetett, sőt, még a minisztériumi autók használatát is leállíttatta. Maga gyalog vagy tömegközlekedéssel járt be a miniszterelnökségre dolgozni. 5–15%-al csökkentette a közalkalmazotti fizetéseket és nyugdíjakat, adókat és illetékeket vetett ki, illetve emelt. Ráadásul a pénzügyi reformokat rendeleti úton léptették érvénybe a még Bethlen által elfogadtatott alkotmányjogi reform alapján.

Amikor az ellenzéki politikusok úgy vélték, hogy a kormánynak egy szélesebb nemzeti koalícióra kellene támaszkodnia, Károlyi azt nyilatkozta, hogy „csak örömmel üdvözölhetek mindenkit, aki nehéz munkánkban velünk együtt akarja az ország javát előmozdítani […], akik úgy, mint mi, nemzeti és valláserkölcsi alapon állva hajlandók velünk együtt a nehéz küzdelemben részt venni.” [Károlyi Gyula gróf a nemzeti alapon álló együttműködésről. Budapesti Hírlap, 1932. március 3. 1.]

Persze ez azokra vonatkozott, akik a kormány által adott célkitűzésekkel, programmal egyetértettek. Az Egységes Párt azonban nem állt az elképzelés mellé, így később ő is visszakozott. A kormánypártban a Károlyi által szorgalmazott összeférhetetlenségi törvény (melynek értelmében, ha valaki képviselő szeretne lenni, közszolgálatának három hónappal korábban meg kellene szűnnie, és képviselősége megszűnte után egy évig nem kerülhetne közszolgálatba) sem aratott osztatlan sikert. Ezen kívül az agrárszféra hathatósabb megsegítését remélték tőle, ennek hiányát a széles kormánykoalíció terve mellett 1932 májusában Bethlen is kifogásolta a költségvetési vita kapcsán tartott felszólalásában. Összességében pénzügyi teljesítménye nem volt rossz: sikerült elkerülni az államcsődöt, és javulás is következett be a költségvetési egyensúlyban. A kormánypártot mégsem sikerült egységesen maga mögé állítania, és az agrárszektor válságát sem tudta kezelni. Így Károlyi a fokozódó támadások miatt lemondott.

A politika második vonalában

Tiborszállásra vonult vissza, és innentől sokkal visszafogottabb szerepet töltött be a politikai életben a felsőház tagjaként. Tekintélye mindazonáltal megmaradt, mérvadó körök – köztük maga Horthy Miklós is – fontos kérdésekben a második világháború végéig kikérték a véleményét.

1934-ben a vezetője volt annak az akciónak, amely nagyobb államkölcsön biztosítására kívánta megnyerni a hazai nagybirtokosokat, 1935-ben részt vett a felsőház jogkörének kibővítéséről Gömbössel folyó tárgyalásokban, és felszólalt a tervezett földreform ügyében is. A radikális földreformot elvetette, maga is nagybirtokos lévén az volt a véleménye, hogy a legjobban a nagybirtokokon lehet gazdálkodni, a termelést mennyiségileg fokozni, minőségileg javítani. Továbbá úgy vélte: „A föld szeretete együttjár a földet mívelő néppel való együttérzéssel, a nép bajaival való törődéssel.” [Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett országgyűlés felsőházának naplója. I, Bp. 1936. 431.] E felfogással összhangban 1937-ben a mezőgazdasági munkásság kötelező öregségi biztosításának bevezetése mellett állt ki. Konzervatív főúrként nem nézte jó szemmel a szélsőséges jobbra tolódást. Az első zsidótörvény intézkedéseit kész volt elfogadni, azonban a második már távol állt felfogásától, annál is inkább, mivel attól tartott, hogy ösztönözni fog a nagybirtokok elleni fellépésre is, illetve mivel a kormánnyal emiatt keletkező konfliktus meggyengítené annak pozícióját. 1939-ben a felsőházi tagságáról történő lemondás és visszavonulás mellett döntött. Ezt követően véleményét néha kikérték ugyan, de nagyobbrészt birtokaival foglalkozott. Az 1945-ös „földreform” megfosztotta birtokaitól, budapesti házába az oroszok költöztek be, így jobb híján a Margit rakpart közeli irodája egy helyiségében lakott. A közélettől teljesen visszavonulva, 1947. április 23-án hunyt el.

Tóth Krisztina

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Felhasznált irodalom:

Az 1906. évi május hó 19-ére hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója, III. Bp. 1910.

Az 1910. évi június hó 21-ére hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója, III, Bp., 1914.

Az 1931. évi július hó 18-ára hirdetett országgyűlés felsőházának naplója, I, Bp., 1932.

Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett országgyűlés felsőházának naplója, I, Bp., 1936.

Esküt tett Károlyi Gyula gróf kormánya. Magyar Jövő, 1931. augusztus 25. 4.

Károlyi Gyula gróf a nemzeti alapon álló együttműködésről. Budapesti Hírlap, 1932. március 3. 1.

Kelemen Béla: Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez. (1919.) (Naplójegyzetek és okiratok.) Szeged, 1923.

Lionel: A mi úrlovasaink. Magyar Szalon, 1894–95/2. 1000.

Nyugodt lelkiismerettel. Budapesti Hírlap, 1932. szeptember 23. 1.

Püski Levente: A Horthy-korszak szürke eminenciása, Károlyi Gyula (1871–1947), Pécs–Bp. 2016.

Somogyi Gyula (szerk.): Aradvármegye és Arad szab. kir. város monographiája. III. kötet 1. felének 1. része, Arad, 1912.

Szatmár megye. Lótenyésztő nagyobb gazdaságok, Rubinek Gyula (szerk.): Magyarországi gazdaczímtár, Bp. 1912, 647.

Vizi László Tamás: A magyar külpolitika válságkezelő kísérletei a nagy gazdasági világválság idején Bethlen István és Károlyi Gyula kormányai alatt (1929–1932). Közép-Európai Közlemények, 2015, 1. 77–91.

Ezt olvastad?

A szabadkőművesség és az 1918–1919-es forradalmi kormányok

A kortársak és az utókor körében elterjedt történelmi tévhit és az események félreértelmezése, miszerint az 1918-19-es kormányok mögött a szabadkőműves

X