Katonás leánynevelés Sopronban – Recenzió

A Magyar Királyi Zrínyi Ilona Honvédtiszti Leánynevelő Intézet az a „katonaiskola”, melynek történetéről kevesebb munkát találhatunk, ha összehasonlítjuk a többi, ehhez hasonló intézetről szóló történeti írások számával. Jelen ismertetőben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadásában megjelent kötetről szólok, mely éppen arra vállalkozik, hogy az eddigieknél átfogóbb képet adjon a soproni Tiszti Leánynevelő Intézet 1850 és 1945 közötti történetéről. A szerzők, Németh Ildikó és Závodi Szilvia is a doktori disszertációja írásakor találkozott az Intézettel, azonban először külön-külön kezdték el kutatni az iskola történetét.

Indításként a leánynevelő intézet történetére vonatkozó forrásanyagokat ismerhetjük meg. Ilyen többek között – és itt a kutatás nehézségére is felhívják a figyelmet – a minimális mennyiségű levéltári irat, az intézetről szóló kiadványok vagy éppen az egykori tanítványok visszaemlékezése is. Milyen személyekhez és intézkedéshez köthető az Intézet létrehozása? Hogyan nézett ki kezdetekben az intézmény működési rendje, milyen volt a tanulók napirendje? Mit tudhatunk az otthont adó épületekről, majd a bővítésekről, korszerűsítésről? Többek között ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapunk választ az első fejezetben. A tiszti leánynevelés ügye már a 18. században napirendre került, amikor

„[…] Mária Terézia és különösen II. József erőteljesen szorgalmazták olyan világi leánynevelő intézetek felállítását, amelyek megfelelő nevelésben részesíthették a felsőbb középosztályok leánygyermekeit, elsősorban a császári hivatalnokok és a katonatisztek leányait.” (15. oldal)

Az első ilyen intézmény Sankt Pöltenben nyílt meg 1775-ben, összesen tíz növendékkel. 1786-ban az intézet Hernalsba költözött, majd a következő évtizedekben számos változáson ment keresztül. A soproni intézmény alakulás-történetét tekintve az orsolyiták Soproni Levéltárban található adataira támaszkodtak a történészek. A soproni nőegyletnek árva és vagyontalan tiszti leányokat gyámolító egylete ülésén kezdeményezték a katonatisztek árván maradt lánygyermekeit befogadó nevelőintézet létrehozását. Így történt, hogy szerződést kötött az egylet az orsolyitákkal, bennlakó növendékként tanulhattak a diákok a zárdában. Azonban idővel sürgetővé vált egy saját épület vásárlása, mely 1869-ben meg is történt. Így adott otthont a Felsőbüki Nagy család palotája felújítási és bővítési munkálatok után az intézetnek.  De miért is volt jelentős egy ilyen típusú iskola? A növendékeket kezdetekben magán-nevelőnői feladatokra képezték ki, később pedig már az állami elemi iskolákban való oktatásra is.

Változott a fenntartó-működtető, mert 1877-ben a Hadügyminisztérium vette át az intézetet. A Minisztérium egyrészt bővítette a birtokot a szomszédos telkek felvásárlásával, másrészt számos helyiséget átépíttetett, mely fejlesztési folyamatot csupán az első világháború akasztott meg. Mindenképpen figyelemre méltó az a kötetben helyt kapó képválogatást, melynek részeként láthatunk fotót az intézeti mosdóhelyiségről, a halótermekről, az úszómedencéről, a tantermekről, de az 1884-ben felszentelt kápolnáról is, mely utóbbi avatómiséjén I. Ferenc József császár is tiszteletét tette. Számos, a mindennapi működést, életet prezentáló képsorozatban (kémiaóra, felvételi beszélgetés vagy éppen a táncóra) szintén bővelkedik a kötet.

Új fejezetet a Monarchia felbomlása hozott az intézmény életében, ezt az időszakot a következőképpen foglalja össze a szerzőpáros:

„Magyarországon szerencsére tovább működhetett az intézet, bár az első világháborút követő években meglehetősen viszontagságos időket élt meg. Az 1919-es Tanácsköztársaság napjai viszonylag csendesen teltek, csupán a fürdőszobát foglalta el a népbiztosság […] A proletárdiktatúra bukása után az immár »Magyar katonatiszti leánynevelő intézet« elnevezést viselő iskola a soproni állomásparancsnokság felügyelete alá tartozott. […]” (52–53. oldal)

Ezt követően az 1921. évi XLIV. törvénycikkről tesz említést a könyv, mely a Monarchiától örökölt katonai iskolák működéséről rendelkezett. A törvény értelmében az intézmény fennmaradása biztossá vált. A szintén abban az évben lezajló népszavazás döntött Sopron hovatartozásáról. Azt is megtudjuk, hogy e szavazásban az intézmény épülete fontos szerepet játszott: „[…] a szövetségi ellenőrző bizottság tagjai itt alakították ki székhelyüket. […] Az épületben magában szavazóhelyiség nem működött, viszont itt számolták össze a szavazatokat az ebédlőben, és itt hirdették ki a népszavazás eredményét: »Magyarok maradtunk!«” (62. oldal)

Külön fejezetet kapott az 1922 és 1945 közötti időszak, az évtizedek a megújulás jegyében teltek. Egyrészt az intézet visszaköltözhetett az épületbe, azonban a képzési struktúra megváltozott: 3 évfolyamos ipariskolát indítottak. Ennek a leányok jövőbeli megélhetésének céljából hatalmas jelentősége volt, hiszen a házi- és kézműipari végzettség birtokában munkába állhattak, így pedig rendelkeztek önálló jövedelemmel. E képzés bővült 1931-ben a négyosztályos polgári iskola elindításával, valamint 1934-ben felsőbb irodai szaktanfolyam elvégzésének lehetőségével, mindez Watzesch Janka igazgatósága alatt valósult meg. Az 1937-es igazgatóváltást – az új igazgatónő dr. Jenny Ilona lett – követően újabb módosulások történtek mind a tantervben, mind pedig az iskolai szervezetben: „1938 őszétől az alsó négy osztályt latinmentes gimnáziummá alakították, a nőipariskola helyére pedig új gyakorlati irányú középiskolai líceumot állítottak fel.” (65. oldal)

Ezt követően kisebb alfejezetek ismertetik meg az olvasóval például a nevelőintézeti felvételi eljárási rendet és az ellátásra vonatkozó szabályokat, a növendék-hozzátartozó és a hozzátartozó-tanár kapcsolattartásra vonatkozó rendet is. A tanítási év eseményeiről szintén külön rész értekezik, ilyen többek között a Mikulás-ünnepség vagy éppen a farsangi táncestély is. A kutatóknak fontos forrásként szolgál, a levéltári adatok mellett, az iskolai értesítők, így a rendelkezésre álló anyagokat igyekeztek ezesetben is feldolgozni.

Katonás rend és fegyelem – e két szó jellemezte az intézeti napirendet. Méghozzá szó szerint, hiszen 1940-től bevezették a teljes katonai rendet. Példaként érdemes megemlíteni, hogy a diákok reggeli rutinja a következőképpen alakult: „A diákok pontos beosztás szerint töltötték napjaikat. Hétfőtől szombatig 6.30-kor keltek, beágyaztak, meg kellett mosakodniuk, a reggeli időpontjáig (7.40-ig) lezajlott a reggeli torna. 8-kor kezdődött a tanítás. […]” (99. oldal.) A kisebb-nagyobb kihágásokat büntették.

Újabb állomány a második világháború, amely az intézet működésének végét is jelentette. Először, 1944-ben az épületet katonai kórházzá alakították át, a növendékeket tartós szabadságolás címen, igazolással engedték el. A háború során az irattár megsemmisült, mely kétségkívül nehezítette az iskolatörténeti kutatásokat is. De mi lett a sorsa az épületnek? A háborút követően, 1952-ben ruhagyárnak adott otthont, mely az 1993-as privatizálást követően a 2000-as évekre megszűnt. Majd kollégiumként működött, de végül eladták. Ezt követően a városvezetés építési engedélyt adott ki szálloda, wellness- és szabadidőközpont beruházásra, de az építkezés mégsem kezdődött meg.

Összességében elmondható, hogy e kötet sikeresen teljesíti a vállalását: több aspektusból közelíti meg a soproni tiszti leánynevelő intézet történetét. Történelmi-politikai kontextualizálás mellett vezeti végig a szerzőpáros az iskola-történetet, miközben elbeszélések, sajtóforrások és képi források elevenítik meg a tanintézmény mindennapjait. A könyv a függelék és adattárak mellett egy angol és egy német nyelvű kivonatot is tartalmaz. A Renkó Marcsi által tervezet borító pedig szolid és igényes.

Lengyel Emese

Az ismertetett kötet adatai: Németh Ildikó – Závodi Szilvia: A soproni Tiszti Leánynevelő Intézet története 1850–1945. Budapest, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2019. 199 oldal.

Ezt olvastad?

„…nálam a kutató és tanár nem válik el egymástól” – Interjú M. Kiss Sándorral

M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) tudományos igazgatója 2021-től kezdve, valamint ugyanitt a tudományos tanács

X