A kerékgyártómester fiából a magyarországi egyház első embere – Bakóc Tamás élete és pályafutása

A mohácsi csata félévezredes évfordulójához közeledve számos – a magyar középkori történelem záróeseményét megelőző – jeles történelmi személyiségről vagy eseményről való megemlékezés válik aktuálissá. Ezek között említhető Bakóc[1] Tamás főpap halálának ötödik centenáriuma 1521. június 15-én. A pályafutása csúcsán a bíborosi kalapot, a konstantinápolyi pátriárka címét, sőt a konklávén néhány szavazatot is elcsípő főpap üstökösszerű karrierjének változatosságát a meseírók fantáziája is megirigyelné. Ám vajon ki volt pontosan Bakóc Tamás? A középkorvégi Magyar Királyság Richelieu bíborosa? Kitűnő humanista, kérlelhetetlen karrierista, könyörtelen politikus? Portré a főpapról, aki „majdnem” pápa lett.

A jobbágysorból a bíborosi kalapig

Bakóc Tamás, noha a forrásokban és a királyi udvarban már I. Mátyás király (1458–1490) uralkodása idején feltűnt, a magyar viszonylatban párját ritkító – mindemellett itáliai kortársai körében is jelentős – pályafutása a Jagelló-dinasztia második magyarországi szerepvállalása (1490–1526) alatt teljesedett ki. Tamás a Szatmár megyei erdődi birtokon születhetett 1442 táján, az itt kerékgyártómesterként szolgáló édesapja, Ferenc után a Drágffyak jobbágyaként látta meg a napvilágot. Bakóc származásának vizsgálatával egyúttal egy későbbi bárói család (Erdődy) felemelkedésének első lépéseit is nyomon követhetjük. A família társadalmi felkapaszkodásában Bakóc – élete későbbi, legsikeresebb szakaszában – maga is jelentékeny szerepet vállalt a rokonai körében kifejtett patronáló tevékenységével. A mintaadót minden bizonnyal Tamás klerikus bátyja, Bakóc (Erdődi Ferenc fia) Bálint, titeli prépost (1459–1480) személyében kereshetjük. Minden bizonnyal Bálint prépost egyengette fivére tanulmányait, amely a szatmárnémeti domonkosok iskolájában vette kezdetét, majd miután bátyja kieszközölte Mátyás királynál a nemességet a maga és testvérei számára (1459), az ifjú klerikus egyetemi tanulmányokba kezdett. Először Krakkóban tanult (1463–1464), majd Bolognában megszerezte a római és kánonjogi doktori címet (1465), végül pedig 1470 előtt a ferrarai egyetemen is megfordult.

Bakóc Tamás pápaválasztásra vert emlékérméje. Forrás: wikimedia.org

Miután Bakóc Tamás karrierjének magyar és államközi vonatkozásai is nagy jelentőséggel bírnak, így célszerű ezeket párhuzamosan szemléltetni. Tamás az egyetemi stúdiumokat követően 1470-ben tért vissza a Magyar Királyság területére, hogy Gabriele Rangone erdélyi, majd egri püspök és titkos kancellár szolgálatába szegődjék. A püspök pártfogásának köszönhetően Bakóc 1480-ban elnyerte a Váradi Péter előléptetésével megüresedő kancellári titkári tisztséget. Ezzel párhuzamosan megszerezte a bátyja lemondásával megüresedett titeli préposti méltóságot is, amelyet 1487-ig, a győri püspöki szék elnyeréséig viselt. Kancellári titkári pozícióját 1489-ig tartotta meg, 1493-ban azonban a Nagylucsei Orbán halálával megüresedő egri püspökség élére került, amelynek következtében mintegy fél évig két jövedelmező püspökséget is magáénak tudhatott. Noha az egri püspökség egyike volt a legnagyobb méltósággal és jövedelemmel rendelkező magyarországi főpapi hivataloknak, Bakóc számára csupán ugródeszkaként szolgált, hiszen 1497–1498 fordulóján sikerült kieszközölnie VI. Sándor pápánál (1492–1503) és II. Ulászló királynál (1490–1516), hogy főpapi székét elcserélhesse Estei Hippolit esztergomi érsekkel. Bakócot e megmozdulásáért gyakran titulálták kapzsinak és törtetőnek, aki ellenfele meggyengült pozícióit kihasználva elorozta annak javadalmát. Kristóf Ilona legújabb tanulmányában azonban rávilágított arra,[2] hogy a csere – miután aligha valósulhatott volna meg szélesebb politikai egyetértés, különösen az Este-család támogatása nélkül –, egyenlő felek közös akaratából fakadó egyezségen alapult. Más kérdés, hogy Bakóc leleményes úton igyekezett az egri püspökséget is visszaszerezni a maga számára: Hippolitot, miután köztudott volt, hogy nem a magyarországi főpapi székhez, hanem inkább annak jövedelméhez ragaszkodik, egy velencei javadalommal kívánta kárpótolni, az ifjú bíboros azonban ebből nem kért. Ennek ellenére a Bakóc és az Este-család között szoros maradt a kapcsolat, sőt a közös érdekeknek köszönhetően az esztergomi érsek legfontosabb szövetségesei között tarthatjuk számon az Estéket. A ferrarai hercegi családhoz fűződő jó viszony egészen a két kardinális (Hippolit és Tamás) haláláig (1520, illetve 1521) fennállt.

Esztergomi érseki tevékenységének egyik legfontosabb momentuma volt a milkói püspökség esztergomi érsekséggel való egyesítése. Emellett 1513–1518 között a zenggi püspökség adminisztrátoraként is működött, 1505-től pedig Csatár birtokkal, valamint az ott található bencés monostor kegyuraságával is rendelkezett. Ezzel Bakóc Tamás egyházi karrierje magyarországi csúcsára ért, és a magyar egyház feje maradt egészen 1521 júniusában bekövetkezett haláláig. Az esztergomi érsekség megszerzésével közel egyidőben vette kezdetét kúriai karrierje. 1500-ban, amikor VI. Sándor pápa bíborosai közé emelte Tamást, neki ajándékozva a Santi Silvestro e Martino ai Monti-templomot.

Bakóc Tamás bíborosi címtemploma, a Santi Silvestro e Martino ai Monti-templom. Forrás: wikipedia.org

Esély Szent Péter trónjára?

Bakóc 1507-ben elnyerte II. Gyula pápától (1503–1513) a konstantinápolyi pátriárka ekkorra címzetessé váló méltóságát. 1512 és 1517 között az V. Lateráni Zsinaton vett részt a pápa meghívására; az esztergomi érsek tekintélyét jelzi, hogy a Szentatya halálával felálló szentszéki kormányzótanács tagjai között találjuk. Egyúttal elérkeztünk Bakóc életének legismertebb pillanatához, azaz az 1513-as pápaválasztáshoz, az érsek ugyanis jó eséllyel indult II. Gyula pápa örökségéért. A konklávé azonban végül Giovanni de Medicinek (és széles támogatói körének) szavazott bizalmat a magyar főpap ellenében. Varga Szabolcs szerint az érsek-bíborosnak valójában sohasem volt valós esélye Szent Péter örökébe lépni, ugyanis politikai szerencséje éppen a legrosszabbkor hagyta el. Bakóc – úgy tűnik – nagyon is tudatosan készült a II. Gyula utáni időszakra, ennek érdekében alakított ki jó viszonyt Velencével, illetve Habsburg Miksa császárral (1508–1519). Az általa hangoztatott békepártiság azonban az 1510-es évek elején népszerűtlenné vált, hiszen a pápa jelentős sikereket tudott felmutatni a franciák ellenében. A trónra kerülő X. Leó pápa (1513–1521) „kárpótlásul” elhalmozta Bakócot egyházi méltóságokkal és feladatokkal. Egyfelől teljeskörű apostoli legátusi felhatalmazással ruházta fel Magyarország, Csehország, Morvaország, Lengyelország, Litván Nagyfejedelemség, Poroszország, Svédország, Dánia, Norvégia, Lausitz, Szilézia Szlavónia, Dalmácia, Oláhország, és Moszkva területére, másfelől pedig megbízta a keresztes hadjáratra felhívó bulla kihirdetésével.

Ez utóbbi megbízatás vezetett a legnagyobb – Bakóc nevéhez fűződő – politikai botrányhoz, melynek során a kezdeményezésére összegyűlő keresztes hadak a bulla visszavonásakor nem oszlottak fel, hanem délre vették az irányt és Menyhért, majd Dózsa György vezetésével alapos felfordulást okoztak a Dél-Alföldön, a Bánáton és Erdélyben. Az események hatására összehívott országgyűléseken (1514; 1515) hosszú vita zajlott a felkelésre adott reflexió módozatairól, amit az 1514. évi törvény két, egymásnak részben ellenmondó artikulusa (14., 25. törvénycikkely) is hűen tükröz. A diéták ugyan valóban szabályozták a jobbágyok szabad költözését, ám ennek hatása eleve csekélyebb lehetett és a mohácsi csata után betarthatatlanná vált. Az országnagyok emellett kimondták, hogy magyar főpapi széket jobbágyszármazású személy ne tölthessen be.

Az esztergomi Bakócz-kápolna Forrás: Wikipedia

 A Jagelló-kori magyar főúr

Az érsek mindazonáltal nem csupán az egyházi karrierjének sikereivel büszkélkedhetett, hanem a politikai pályán is jelentős eredményeket ért el. Tisztségei felsorolását a titkos kancellári titkári pozíciójával kezdhetjük. Ezt követően 1491-től haláláig az ország főkancellárjaként működött Filipec János váradi püspök utódjaként – igaz, 1503 után gyakorlati tevékenységétől visszavonult, főkancellári feladatait egykori pártfogoltja, Szatmári György vette át. Bakóc Tamás 1493 és 1499 között abban a megtisztelő feladatban részesült, hogy Szapolyai István nádor oldalán a koronaőri feladatokat is ellátta.

Bonfini a következőképpen jellemzi Bakóc Tamást A magyar történelem tizedei című művében:

Ezekben a napokban tárgyaltak az egri püspök kijelöléséről, és az uralkodó döntésével, a királyasszony támogatásával [Nagylucsei – K. I.] Orbán kincstartó lett az egri püspök, aki eddig győri volt, mert nem akadt nála kiválóbb, a győri egyházmegyét mindig a legnagyobb hűséggel és buzgalommal végzett szolgálatai fejében nehézség nélkül kieszközölte magának [Bakóc – K. I.] Tamás, a királyi írnok; mert ez időben Mátyás kettejüket kedvelte a legjobban, meg a váradi püspököt [Filipec János – K- I.], aki épp akkor utazott el a Galliákba, gazdagította őket rangokkal, javakkal, és szívesen beszélte meg velük elképzeléseit. Orbán kincstartó szelídebb természetű volt, a legnagyobb ügyekre használható, a másik ellenben, mint vörhenyeges ábrázata elárulta, hevesebb, keményebb, azonban az ügyintézésben gyakorlott, emellett éles szemű, ravasz, fáradhatatlan, szolgálatkész, kitartó és becsületes [kiemelés tőlem – K. I.]. Ám csodálatra méltó jóravalóságával, hűségével, türelmével és elméje mélységével a király előtt mindig is Orbán tartotta az első helyet, bár veleszületett bölcsességének mértékét nem fitogtatta.” (Bonfini IV. VII.)

A politikai tevékenység informális, ezáltal nehezen meghatározható szegmense a személyes politikai (udvari) befolyás. A mindennapi politikára gyakorolt jelentős ráhatásának alapjait – még titkos kancellári titkárként – Mátyás király uralkodása idején rakta le, hiszen a király egyik személyes tanácsadója volt. Az uralkodó halálát követően Tamás püspök a király törvénytelen fiát, Corvin Jánost támogatta a magyar trón megszerzéséhez vezető úton, azonban János esélytelenségét felismerve egy sajátos politikai akcióba kezdett. Bakóc ugyanis két érdekcsoportot egyesített azáltal, hogy Mátyás özvegyét, Aragóniai Beatrixot és Jagelló Ulászlót (színleg) összeházasította. Tamásnak vezető szerepe volt a házasság felbontásának elhúzódó folyamatában, ezekben az években a győri, majd egri püspök, végül esztergomi érsek az ország legbefolyásosabb politikusai közé tartozott. Hogy befolyása később sem kopott meg, kiválóan szemlélteti a már említett legátusi tevékenysége, valamint az 1515. évi Habsburg–Jagelló kettős házasságkötési szerződés nyélbe ütésében játszott szerepe. Politikai beágyazottságát mutatja továbbá a Werbőczy Istvánnal ápolt szoros együttműködése. Bakóc politikai karrierjének végeként tekintenek a keresztes lázadást követő 1514. évi országgyűlés jobbágyszármazásúakat megbélyegző rendelkezéseire. Véleményem szerint politikai pályafutásának záródátuma inkább az uralkodó, II. Ulászló halálának évében (1516) keresendő, hiszen a királlyal mindvégig harmonikus viszonyt ápolt. Ennek hatására, valamint magas korára tekintettel (körülbelül 74 éves volt ekkor) Esztergomba vonult vissza, s noha befolyása jelentős maradt, az ország kormányzatából némileg kiszorult.

Az erdődi Bakóc-család címere. Forrás: dka.oszk.hu

Bakóc és családja

Az érsek természetesen maga is büszke volt arra a társadalmi előrelépésre, amelyet elért; ennélfogva számos családtagját és pártfogoltját tüntette ki tisztségekkel, valamint birtokokkal. Példaképp említhetjük Tamás érsek fivérét, Szatmári Ferencet, aki a győri püspöki székben követte. Unokaöccse, azaz neposa, Erdődi (Tompa) János a titeli káptalanban jutott javadalomhoz, később a testület prépostja lett, innen pedig a zágrábi püspöki székbe emelkedett. A zágrábi püspökségben Jánost fivére, azaz Tamás másik neposa, Erdődi (Tompa) Simon követte. Rajtuk kívül Lázár deák neve emelendő ki, aki szintén az érsek udvarából került ki, és aki 1528-ban elkészítette a Magyar Királyság első modern nyomtatott térképét.

Tabula Hungariae (1528, részlet) Forrás: wikimedia.org

Bakóc örökségét – klerikus lévén – nem utódai, hanem az Erdődy család ezt követő politikai szerepében értékelhetjük, aminek alapköveit Bakóc Tamás helyezte le kölcsönös örökösödési szerződésekkel, kölcsönökkel és egyezségekkel. Ehelyütt érdemes felvázolni az érsek birtokszerzeményeit. Jelentősebb birtokait a Jagellók uralkodásának időszakában szerezte meg, 1491-ben például a Körös vármegyei Monoszló és Szarvaskő váruradalmaira kapott ígérvényt. Egy évvel később megvásárolta a Varasd vármegyében lévő császárvári uradalmat. 1494-ben Sztropkó várát vette meg a Perényiektől, egy évvel később pedig – az uralkodó és Újlaki Lőrinc közötti békeközvetítéséért cserébe utóbbi – zálogba bocsátotta a Fejér vármegyei Gerencsér várát Bakóc és fivérei részére. Az 1496. esztendő jelentős birtokszerzésekkel telt, ekkor sikerült kieszközölnie, hogy 40.000 forint ellenében örökösévé fogadja Ellerbach János a Vas vármegyei Vöröstorony, Monyorókerék és Körmend birtokokban. Ezzel párhuzamosan szerezte meg vásárlás útján a Szapolyaiaktól a Veszprém vármegyei Somló váruradalmát. Szintén 1496-ban kapta meg adomány címén Fejérkő várát, illetve a Heves vármegyei debrői uradalmat. Ezután szűk egy évtizedig nem értesülünk Bakóc jelentősebb birtokszerzeményeiről; 1504-ben azonban a Zágráb vármegyei Blaga, Brumen, Osztrozsác uradalmakra szerzett részleges jogot, amelyek azonban végül nem kerültek családja kezébe. 1506 és 1510 között a Korotnaiak örökségére pályázott, köztük a névadó Somogy vármegyei Korotna várával, 1511-ben pedig a Hont vármegyei Csábrág vára került hozzá. II. Ulászló halála után Bakóc Tamás is hátrébb lépett a politika előteréből, azonban 1517 és 1519 között megszerezte a Zágráb vármegyei Szomszédvár és Zselin várait. Mi lett azonban Bakóc Tamás fáradságos munkával felhalmozott vagyonával? Bár korábban úgy tartották, hogy az érsek vagyonát halála után lefoglalták, ékszereit beolvasztották, az újabb kutatások eredményeiből azonban úgy tűnik, hogy a legtöbb dologban a bíboros végrendelete alapján határoztak; így a vagyon jelentős részét az Erdődy család örökölte, elsősorban Erdődy Péter. A hagyatékból ugyanakkor részesült az esztergomi egyház (Bakócz-kápolna), valamint a zágrábi püspökség is.

C. Tóth Norbert 2018-ban a Turul hasábjain megjelent tanulmányában a következőképpen értékelte Bakóc „családpolitikáját”:

„(…) Bakóc Tamás tudatosan építette fel családja jelenét és jövőjét. Kérdés persze, mennyiben mondható e tevékenysége sikeresnek. A választ érdemes két oldalról megközelítenünk: a családtagok egyházi és világi karrierje, illetve a családi vagyon gyarapítása szempontjából. Az utóbbi esetében a mérleg nyelve egyértelműen a siker felé mutat. Bakóc érsek a családját egy emberöltő alatt a vagyontalanok közül az arisztokrácia középmezőnyébe juttatta, amihez igyekezett minden eszközt igénybe venni: a király által adományoztatott, illetve vásárolt birtokokat, házassági és kölcsönös örökösödési szerződések – jóllehet ezek nem minden esetben teljesültek – révén juttatta a családtagokat vagyonhoz.” (C. Tóth Norbert: Erdődi Bakóc Tamás rokonsága. (Rekonstrukciós kísérlet). Turul 91 (2018:1) 21.

A bíboros öröksége

Bakóc gyakorta hangoztatott reneszánsz egyénisége, illetve humanista szemlélete ugyanakkor művészetpártoló tevékenységében is testet öltött. Ennek nyomát viseli az egri püspökség székesegyházának középső kápolnája, amelyet Bakóc méltóságviselése alatt kezdtek el építeni és anyagi támogatásával fejeztek be 1501-ben. Az érsek mecénási támogatásai kápolnaalapításra is kiterjedtek, ezek között két gyöngyszem emelhető ki: a rozsnyói Szent Kereszt-kápolna, valamint az esztergomi Szűz Mária tiszteletére emelt épület. Utóbbiban helyezhették végső nyugalomra a főpapot, így a Bakócz-kápolna nevet viseli. Tárgyi emlékeinek gazdagságáról főpapi lánca és mellkeresztje, kelyhe, miseruhája és graduáléja tanúskodik. Mindazonáltal Bakóc Esztergom városának és várának fejlesztésére is nagy gondot fordított, amikor a firenzei Chimenti Camicia vezetésével megépítették az esztergomi vár vízműrendszerét, míg a Szent Adalbert székesegyház védelmére bástyát emeltetett.

A Bakócz-graduálé címlapja. Forrás: wikimedia.org

A Jagelló-kor és azok politikusai, köztük Bakóc mind a korábbi szakirodalomban, mind pedig a közvélekedésben gyakran a mohácsi katasztrófa felelőseiként jelennek meg. Ennek következtében a kor főemberei csalárd, önző, és politikai szempontból rövidlátó, azaz az ország romlását előidéző társaságként kerültek, illetve kerülnek bemutatásra. Amellett, hogy az elmúlt két évtized szakirodalma alapjaiban hangolta újra a Jagelló-kori uralkodói kör történelmi szerepét, a Bakóc-kép különösen revideálásra szorul. Bakóc Tamás ugyanis nem csupán ambíciói, a reneszánsz mecenatúra és családtagjai, pártfogoltjai javára használta fel vagyonát, hanem kölcsönök útján több mint 25 000 forinttal segítette Ulászló király uralkodását, amely magyar viszonylatban páratlan nagylelkűségre vall. Bakóc kölcsönei részint az uralkodó szorult anyagi helyzetének kisegítését, részint pedig a végvárak (például Jajca) fenntartását célozták. Bárhogy is értékeljük Bakóc Tamás karrierjét és történelmi szerepét, azt bátran kijelenthetjük, hogy a jobbágysorból induló, majd a bíborosi kalapot is elnyerő főpap pályafutása mindenképp a középkorvégi társadalmi mobilitás párját ritkító példája.

Kovács István

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Források és tájékoztató irodalom:

Beke Margit (szerk.): Esztergomi érsekek 1001–2003. Budapest, 2003. 228–232. (A vonatkozó rész Horváth Richárd munkája.)

Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford. Kulcsár Péter. Budapest, 1995.

C. Tóth Norbert: Magyarország késő középkori főpapi archontológiája. Érsekek, püspökök, illetve segédpüspökeik, vikáriusaik és jövedelemkezelőik az 1440-es évektől 1526-ig. Győr, 2017. (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai Források, feldolgozások 27.)

C. Tóth Norbert: Bakóc Tamás kölcsönei a királynak. In: Kincses Katalin Mária (szerk.): Hadi és más nevezetes történetek. Tanulmányok Veszprémy László tiszteletére. [Budapest], 2018. 81–91.

C. Tóth Norbert: Erdődi Bakóc Tamás rokonsága. (Rekonstrukciós kísérlet). Turul 91 (2018:1) 8–30.

Fedeles Tamás: A király és a lázadó herceg. Az Újlaki Lőrinc és szövetségesei elleni királyi hadjárat (1494–1495). Szeged, 2012. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 27.)

Fraknói Vilmos: Erdődi Bakócz Tamás élete. Budapest, 1889. (Magyar Történeti Életrajzok.)

Kristóf Ilona: „Nostro protectore e benefactore singulare”. Bakóc Tamás és Estei Hippolit kapcsolata (1496–1520). In: Domonkos György–W. Somogyi Judit–Szovák Márton (szerk.): Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenöt éves háború idejéről. Budapest, 2020. 66–82. (Vestigia III.)

Sugár István: Az egri püspökök története. Budapest, 1984. 191–200. (Az egri főegyházmegye schematizmusa I.)

Szende László: Jobbágysorból a pápai trón felé: Bakócz Tamás. Rubicon 24 (2013:2–3) 158–163.

Internetes hivatkozások:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1521_junius_11_bakocz_tamas_primas_halala/ (utolsó letöltés: 2021. 06. 04.)

https://24.hu/tudomany/2015/04/09/ezert-nem-lehetett-magyar-a-papa/ (utolsó letöltés: 2021. 06. 04.)

https://kepmas.hu/hu/jobbagysarj-akibol-majdnem-papa-lett-bakocz-tamas-eletutja (utolsó letöltés: 2021. 06. 04.)

https://www.magyarkurir.hu/hirek/ki-volt-bakocz-tamas-kiveteles-fopapra-allamferfire-emlekeztek-esztergomban (utolsó letöltés: 2021. 06. 07.

[1] Jóllehet a szakirodalomban a bíboros-érsek nevének számos verziója előfordul (Bakacs, Bakács, Bakóc, Bakocs, Bakócs, Bakócz), jelen írásomban a C. Tóth Norbert érvelését elfogadva a “Bakóc” alakot használom. Kivételt képeznek ezalól az olyan, a főpaphoz kötődő (tárgyi) emlékek írásmódjai, mint pl. a Bakócz-grauduálé vagy Bakócz-kápolna. Vö. C. Tóth Norbert: Erdődi Bakóc Tamás rokonsága. (Rekonstrukciós kísérlet). Turul 91 (2018:1) 8–30.

[2] Kristóf Ilona: „Nostro protectore e benefactore singulare”. Bakóc Tamás és Estei Hippolit kapcsolata (1496–1520). In: Domonkos György–W. Somogyi Judit–Szovák Márton (szerk.): Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenöt éves háború idejéről. Budapest, 2020. (Vestigia III.) 66–82.

Ezt olvastad?

Mihálypéterházi Ormányi Józsa (?–1562) sümegi várnagy (1553–1562) neve nem ismeretlen a 16. századi végvári harcok iránt érdeklődők számára köszönhetően annak,