Egy elfeledett embermentő története – Franҫois Kersaudy: Himmler masszőre

Franҫois Kersaudy legújabb kötetének magyar címe még csak nem is sejteti, hogy az olvasónak milyen olvasmányélményben lesz része, és ezt a mű eredeti francia címe (La liste de Kersten) sem feltétlenül fejezi ki jobban, mivel nagyon összetett történeti monográfiát tarthatunk a kezünkben. A szerző, Kersaudy neves francia történész, akinek szakterülete a második világháború, és azon belül is az eseményeket formáló személyek életútja. Jelent meg kötete Göringről, De Gaulle-ról, Hitlerről, Sztálinról és Churchillről, utóbbiért több díjat is kapott, többek között 2012-ben a brit birodalmi díjat is. Kersaudy kilenc nyelven beszél, nyelvtudására szüksége is volt jelen kötet megírásához, mivel a mű legnagyobb forráscsoportját visszaemlékezések alkotják svéd, holland, angol és német nyelven.

A kötet főhőse, Felix Kersten német származású finn állampolgár volt, aki egy hosszabb kórházi tartózkodás idején kitanulta a masszőr szakmát, majd a kínai és tibeti orvostudomány szakértője, Kô doktor vette a szárnyai alá, akinek szorgalmas diákja volt, és tanulmányai után hamarosan szép számú pacientúrát tudhatott magáénak. Ugyanakkor ezáltal szó szerint testközelbe kerülhetett később a Harmadik Birodalom vezetőivel, amelynek köszönhetően több ezer, egyes becslések szerint 100 000 emberéletet sikerült megmentenie a második világháború idején. Ez az órási bátorságról és önzetlenségről tanúskodó cselekedet azonban a háború után nem kapott kellő elismerést, sőt Kerstent több országban sem látták szívesen. A háborút követően Svédországban telepedett le, de csak hosszú évek múlva sikerült állampolgárságot szereznie, Bernadotte gróf és köre mindent megtett annak érdekében, hogy ez így is legyen, olykor kitoloncolással is megfenyegették. Hogy miért nem részesült az őt megillető tiszteletben, annak két oka lehetett. Egyrészt memoárjait egymás után, négy nyelven írta le, és azokban úgy fonta a szavakat, csűrte a mondatokat és színezte a történetet, hogy az adott nemzet felé tegyen visszaemlékezésével pozitív gesztust. Másrészt pedig többek között az a hír(esztelés) járta róla, hogy Himmler masszőreként a Reichsführer és más vezető náci tisztek társaságában részt vett a különféle ellenőrző körutakon, így nem véletlen lehettek gyanakvóak személyével kapcsolatban. Utóbbi híresztelést Kersaudy azonban megcáfolta. (81.)

A masszőr történetét feldolgozó kötet a Corvina Kiadónál jelent meg Ádám Péter kiváló fordításában, borítóján a mű két főalakjának fekete-fehér arcképével. A szerző egy rövid bevezető után Kersten és az embermentés történetét tizenöt fejezetben beszéli el, minden fejezetnek sokat sejtető címet adva. Kersaudy az egyes fejezetek oldalain adja meg csillaggal jelölve egy-egy eseményhez fűzött magyarázatát vagy kommentárját, és a fejezetek végén pedig végjegyzet formájában a hivatkozott forrásokat és szakirodalmat. A kötet különösen hasznos része a Bevezetés utáni két oldal, ahol a mű legfontosabb szereplői vannak kigyűjtve egy rövid leírással, hogy az olvasó el tudja a személyeket helyezni az események szövevényében. Továbbá az utolsó fejezet utáni három oldal, ahol a könyvben használt rövidítéseket oldotta fel a szerző, majd egy bő féloldalon folyószövegben felsorolja művének főbb forrásait. Ezek mellett több korabeli dokumentum másolata került a kötet lapjaira, amelyek alátámasztják az elbeszélt történeteket.

Kersaudy Kersten mind a négy memoárját (Samtal med Himmler, 1947; Klerk en Beul, 1948; Totenkopf und Treue, 1952; The Kersten Memoirs, 1956) és a masszőr fiának, Arno Kerstennek a visszaemlékezését (SS-ledaren Himmlers innersta hemligheter, 2016) is felhasználta a mű megírásához, valamint Himmler határidőnaplóját, továbbá mások memoárjai is a segítségére voltak, ahol egy-egy ellentmondásos szituációt kellett tisztáznia, hogy valójában hogyan is történt. Esetleg akkor, ha Kersten szűkszavúan nyilatkozott egy-egy eseményről. Így a szerző többször hivatkozott Jacobus Nieuwenhuis katona visszaemlékezésére, vagy az asztrológus, Wilhelm Wulff emlékiratára is. Kersten memoárjaiban párbeszédeket is rögzített, amelyek pontos szó szerinti lefolyását aligha lehet ellenőrizni, ennek ellenére, a szerző több helyen is beemelte a szereplők között lezajlott dialógusokat az események elbeszélésébe, amivel Kersaudy – Ádám Péter szavaival élve – egyfajta regényes dimenziót adott a történetnek.

A szerző módszerére jellemző, hogy nemcsak a párbeszédeket idézte, hanem egy-egy esemény leírását vagy egy-egy szereplő jellemrajzát is az adott memoár-szerzőtől, így olykor egy-egy szövegrésznél olyan érzésünk lehet, mintha az idézett szereplők mesélnék el történetüket, és Kersaudy csak narrálja és kontextusba helyezi őket. A memoár, mint forrás megfelelő kritikával kezelendő kútfő, hiszen azt szerzője (akár évekkel) később, az események megtörténte után veti papírra, és emiatt nem biztos, hogy mindenre jól emlékszik vissza, ahogyan tényleg megtörtént, továbbá az adott helyzetben, az adott esemény megtörténtekor a visszaemlékező nem biztos, hogy az eseményből ugyanazt tarja fontosnak megemlíteni, mint a szituáció egy másik résztvevője. De Kersaudy tisztában volt eme szubjektív műfaj korlátaival, és abban az esetben, ahol úgy érezte, hogy ellentmondás van a leírtakban, alaposan utánajárt, és vagy tisztázta vagy cáfolta az idézett szövegrészt. Például Heydrich zsidó származásával kapcsolatban (124.) vagy Kersten 1945. március 12-i Himmlerrel való megállapodása esetében, amelyről Kersten állítja, hogy írásban történt, de Kersaudy szerint csak szóban kerülhetett rá sor, mindenesetre Himmler a továbbiakban az idézett megállapodás egyes pontjai szerint cselekedett. (246.) Egy helyen maga a szerző is hitetlenkedik, hogyan lehet ekkora szerencséje háborús közegben egy civilnek, aki több vezető pozícióban lévő személy, például Rauter a holland rendőrség vezetője, Heydrich, majd az RSHA élén utódja Kaltenbrunner vagy Müller a Gestapo egyik tisztjének gyűlöletét is kiváltotta. (186.) Később megpróbáltak merényletet is elkövetni Kersten ellen, ami után Himmler Kaltenbrunner értésére adta, hogy hármójuk élete szorosan összefonódik: ha Kerstennek baja esik, akkor az RSHA vezetője sem fog sokáig élni, és az ő egészségi állapota pedig rohamosan romlani fog a masszőr nélkül. (209.) És ennek a ténynek kulcsfontossága volt Kersten akciójának sikerességében.

Kersten módszere az emberek megmentésére ugyanis a masszírozás volt. Meglepő adat lehet, hogy Himmler, a Harmadik Birodalom egyik vezető tisztje szerény körülmények között élt, a többi vezető katonatiszthez képest nagyon csekély éves jövedelemmel rendelkezett, és Kersten a szerényebben élő páciensektől nem kért pénzt a szolgáltatásért, így a Reichsführertől sem fogadott el. De Himmler ebből a szempontból becsületes volt, valamivel mégis szerette volna honorálni a kezeléseket, így Kersten 1940. augusztus 26-án odatette az első öt-hatfős listát a kiszabadítandó emberek nevével páciense elé, aki először tiltakozott, majd Kersten kihasználva Himmler folyton romló egészségi állapotát, valahogyan mégis rávette, hogy írja alá a listát, amelyet aztán Himmler titkárának segítségével újabb nevekkel bővítettek. Kersten „olyan folyamatot indított meg, amelyet ettől fogva már nem nagyon lehetett feltartóztatni” (56.).

 Kersaudy nemcsak a személyek és az embermentés történetét beszéli el, hanem mindezt tágabb kontextusba is helyezi, és leírja a háború lefolyásának releváns részleteit is, amelyeket egy-egy térképpel is szemléltet, ahol egy-egy offenzívát ábrázol (109.) vagy a koncentrációs táborok elhelyezkedését Himmler főhadiszállásához képest (239.). Különösen akkor érzékletes a háború leírása, amikor Kersten úton van egyik országból a másikba, hogy ellássa pácienseit vagy közvetítő szerepét, de közben tervezett merénylet nélkül is folyton életveszélyben volt. Továbbá a kötetből nemcsak Kersten életét és tevékenységét ismerhetjük meg, hanem Himmler jelleme is kirajzolódik a többféle visszaemlékezés összevetése által. Himmler karakterének alapvonásait Kersaudy találóan fogalmazta meg, amikor „kétarcú Janus”-nak nevezte a Reichsführert (106.), és erre egy jellemző példát említett: Himmler 1942. július 17-én látogatást tett az auschwitzi táborban, hogy ellenőrizze az új létesítményeket, majd némán végignézte, ahogyan 449 holland zsidót elgázosítottak, és ezt követően néhány utasítást adott a foglyok kezelésével és likvidálásával kapcsolatban. Este azonban a vacsoránál kedves, szívélyes és művelt társalkodó szerepében tűnt fel – Kersten inkább ezt az arcát ismerte. Himmler jelleme mellett érdekes adalékokat tudhatunk meg Bernadotte gróf életéről is, és az ő memoárjának keletkezési körülményeiről is, amelyek kapcsán sikerült Kersten nevét befeketítenie.

Kersaudy könyve gondoskodik Kersten rehabilitációjának a folytatásáról, amelyet a hollandok már az 1940-es évek végén elkezdtek, hogy egy olyan ember neve ne merüljön feledésbe, akinek ismeretlenül is nagyon sok ember köszönheti az életét. Elbeszéléseiben vannak ugyan ellentmondások, de ezeket Kersaudy tisztázta, másrészről Kerstennek nem egyszer egy-egy kisebb hazugsággal vagy ferdítéssel sikerült rávennie Himmlert egy újabb névsor aláírására, újabb életek megmentésére.

Czinege Szilvia

Ezt olvastad?

Mithras misztériumai: egy ókori kultusz újkori és kortárs recepciója

Ernst Renan, a 19. század neves vallástörténésze és filológusa szerint, ha a római világ nem vált volna kereszténnyé, akkor ma

X