Két szív Róma ellen – A Római Birodalom bukása

Az 1950-60-as években a nagy kosztümös filmeposzok virágkorukat élték Hollywoodban. Különösen népszerű volt az ókori Róma témája. Gondoljunk olyan nagyszabású filmeposzokra, mint a Quo vadis (1951), a Ben Hur (1959), a Spartacus (1960) vagy a Kleopátra (1963). Ebbe a sorban illeszkedik az Anthony Mann által rendezett A Római Birodalom bukása (1964), a főbb szerepekben Sophia Lorennel, Steven Boyddal, Alec Guinesszel, Christopher Plummerrel és Omar Shariffal.

Gyakran felteszik a kérdést, mi volt olyan vonzó az ókori Rómában, hogy az amerikai filmrendezők újra és újra szívesen fordultak meséért történelméhez. Az egyik legfontosabb ok alighanem az, hogy az amerikai filmesek számára a római történelem intő példát jelentett arra, miként torzulnak el a hatalmi formák és intézmények abban az esetben, ha egy állam birodalommá válik, és Róma alkalmas volt arra, hogy párhuzamot húzzanak a 20. században, legkésőbb 1945 után birodalommá vált Egyesült Államokkal. Róma szinte tankönyvszerűen példázta az államforma és kormányzati formák változását: a terjeszkedéssel, a birodalom növekedésével párhuzamosan hogyan lesz a királyságból arisztokratikus köztársaság, abból ideiglenes (Sulla alatt), majd örökös diktatúra (Julius Caesar alatt), leplezett, majd leplezetlen császárság. A római történelem példát mutatott mindenre: köztársaságra, diktatúrára, puccsra, demagógok hatalomra kerülésére.

(Forrás: imdb.com)

Az amerikai politikai életben visszatérő volt a félelem attól, hogy a nagy terület ellenőrzése és a társadalmi konfliktusok kiéleződése szükségképpen együtt járnak a hatalomkoncentrációval. A koncentrált hatalom zsarnoksággá fajulhat, amely viszont elindíthatja ellenfolyamatként a birodalom felbomlását. Nem véletlen, hogy megannyi film nem a konszolidált, galamblelkű császárok időszakát idézte meg, mint Augustus, hanem Caligula, Nero vagy Commodus ámokfutásának korát.

Másrészt a római társadalom és politika révén számos olyan társadalmi problémát meg lehetett jeleníteni, amely reflektált az amerikai történelem sorsfordító eseményeire és folyamataira. Ilyen a szabad munkaerő és rabszolga munkaerő ellentéte, egyáltalán a rabszolgaság, mint morális konfliktus, a háborúzás és hódítás, mint szintén morális konfliktus. Számos film idézte meg a keresztényüldözések korát, amellyel reflektálni lehetett a kisebbségi csoportok elleni állami és hatósági erőszakra, amely szintén kézzelfogható volt az 1950-60-as évek amerikai közéletében, például az afroamerikaiakkal vagy a szocialista csoportokkal szemben. Összefoglalva, a római történelemmel mindent el lehetett mesélni az amerikai történelemről és a kortárs Amerikáról.

Anthony Mann kétrészes filmje kevesebbet nyújt annál, mint amit a címében ígér. A történet tizenhárom évet fog át, Marcus Aurelius halálától (i. sz. 180) Commodus haláláig (192). Sem Marcus Aurelius halála, sem Commodus uralkodása vagy halála önmagában nem kezdete a birodalom bukásának vagy felbomlásának. A narrátor szükségét is érzi annak, hogy a bevezetőben eligazítsa a nézőt afelől, hogy nem a bukás drámai pillanatát látja majd: „Sem a felemelkedés, sem a bukás nem kapcsolható egyetlen kiváltó okhoz, hanem számos összetevő eredményeként jött létre. Róma bukása nem elszigetelt esemény, hanem több mint háromszáz évig tartó, látszólag egymással össze nem függő események sorozata.”

(Forrás: imdb.com)

A történet több ponton párhuzamosságot mutat a Ridley Scott által rendezett Gladiátor (2000) cselekményével. Marcus Aurelius, Commodus és előbbi lánya, utóbbi nővére, Lucila összeköti a két filmet, ahogyan az is, hogy a főhős, egy római tiszt elveszíti Commodus császár kegyét, ezért élete és Lucila iránti szerelme veszélyben forog. Végül a fogoly római katona megöli a félelmetes bajvívóként híres császárt egy párviadalban.

A történet cselekménye a romantikus filmek hagyományos sablonjaira épül. Végy két sorsüldözött szerelmest, legyen az egyik egy római katona, a másik egy császár leánya, és fordítsd őket szembe a zsarnokinak és véreskezűnek ábrázolt római renddel! Mindeközben kiállnak az ártatlanok, a római rend elnyomottjai – rabszolgák, „barbár” földművesek – mellett, ezzel hirdetve egy új kor eljövetelét, amelyben a privilégiumok megszűnnek.

A film elején Marcus Aurelius várja az erősítést a germán törzsek elleni hadjáratához. Előbb Caius Metellus Livius érkezik meg, majd a császár fia, Commodus. A filmbéli Livius fiktív alak, ami elsőre meglepőnek tűnhet, mert a film rengeteg konkrét adatot közöl Liviusról, aki több ponton beavatkozik a történelem menetébe. Megtudjuk, hogy Livius az északi légiók parancsnoka, és több éve állomásozik a Duna mentén. Amikor Commodus és barátai megérkeznek Rómából, azonnal tapintható lesz a feszültség a két tábor, a római, illetve itáliai aranyifjak és a romanizált germánokat is maguk között tudó veterán tisztek között.

(Forrás: imdb.com)

Marcus Aurelius összehívja a birodalom helytartóit és a Rómával szövetséges államok királyait. A császár szónoklatot tart nekik arról, hogy Róma miként hódította meg az alárendelt népek szívét, és bár a birodalom népei eltérnek egymástól nyelvben, öltözékben, más isteneket imádnak, ám valamennyien római polgárok. A filozófuscsászár megígéri a birodalom minden népének az igazi Pax Romana (római béke) megvalósulását. Mint mondja, csak két hely van a birodalom határai mentén, ahol veszély leselkedik: az egyik a birodalom északi határain, ahol a barbárok állnak támadásra készen, a másik hely pedig a perzsa határvidék. Óhatatlanul is adja magát az analógia a film elkészítésének idejével és helyével, vagyis az 1964-es Egyesült Államokkal. A „barbárok” megfeleltethetőek azoknak a csoportoknak, amelyek egyelőre kirekesztettek minden polgárjogból: ilyenek az afroamerikaiak és a munkások. Perzsia pedig keleti hatalomként megfeleltethető a Szovjetuniónak.

Marcus Aurelius megkéri Liviust, hogy a barbárok vezérét, Ballomart élve hozza el. A markomann Ballomar valóban élt, és kemény ellenfélnek bizonyult a rómaiak számára. A filmben következetesen barbárokat emlegetnek, csak egyetlen germán népnév, a vandál szerepel (valószínűleg azért, mert ez a név kellően átment a köztudatba, méghozzá szélsőségesen negatív kicsengéssel). A gótok, burgundok és vandálok észak-dél irányú vándorlása kimozdította a délebbre élő germán népeket, azaz markomannokat, kvádokat, hermundurokat, akik kelta törzsekkel együtt be-becsaptak a Hadrianus császár által alapított limes (erődrendszer) mögé. Ballomar germán és kelta törzsek élén hadjáratot vezetett még Itáliába is 167–170-ben, vagyis a film cselekménye előtt tíz évvel. Ballomar sorsáról nincs ismeretünk. A filmben hosszú vadászatot követően Livius foglyul ejti, Marcus Aurelius filozófus barátja, Timonidész pedig megbékíti a harcos törzsfőt. Ballomar hajlandó a békére, cserébe Livius kérésére a senatus földet ad népének, ám később az immár császár Commodus legyilkoltatja őket, Ballomart pedig élve megégetteti.

(Forrás: imdb.com)

Érdemes megemlíteni, hogy a Ballomar név kelta eredetű, miként több germán személy– és népnév, ami jól jelzi, hogy a germánok és kelták között szoros kapcsolat volt (persze olykor háborúskodás formájában), és a rómaiak sem tudták mindig megkülönböztetni egymástól a két nagy népcsoportot. Az első csatában a Commodus által hívott gladiátorok hibájából Ballomar kitör a római gyűrűből, ezért Livius elrendeli a gladiátorok megtizedelését. A gladiátorok iránt rajongó (rossz nyelvek szerint nem is a császártól, hanem gladiátor apától született) Commodus részben ezért gyűlöli meg Liviust, részben pedig azért, mert Marcus Aurelius arra készül, hogy megakadályozza az ő hatalomra jutását, ugyanakkor a császár kegyével tünteti ki Liviust.

Commodus hívei megmérgezik Marcus Aureliust, ezzel elhárítva az akadályt Commodus hatalomra kerülése elől. Lucila, a lánya, aki nem titkoltan szereti Liviust, aggódik amiatt, hogy öccse tönkreteszi apjuk életművét, álmát egy a szomszédokkal baráti viszonyra törekvő, békésen fejlődő birodalomról. A fiatal császár azonnal hazatér Rómába, és parancsot ad grandiózus gladiátorjátékok rendezésére, ennek érdekében pedig megemeli a provinciák adóját. Livius barátai, Szíria és Egyiptom proconsuljai hiába kérik, hogy álljon el szándékától, mert a felkelést kockáztatja.

Nem sok idő kell ahhoz, hogy Commodus uralma káoszba forduljon. A történelmi Commodus önmagát Herculesnek tekintette, és fellépett a gladiátorjátékokon, hencegve azzal, hogy senki nem győzheti le. A filmben Verulus, az idős gladiátor, a filmbéli Commodus apja azt mondta, „ha nem lenne császár, a legügyesebb gladiátor lenne Rómában”. A Verulus-szál teljesen fiktív, és alapja csak annyi, hogy két római krónikás, Cassius Dido és a Historia Augusta életrajzgyűjtemény névtelen szerzője parázna életvitellel, s ezenfelül mérgezéssel gyanúsította Marcus Aurelius feleségét, az ifjabb Faustinát, aki állítólag katonákat és gladiátorokat tüntetett ki felséges figyelmével. Másrészt Commodus olyan mértékben vonzódott a gladiátorjátékokhoz, ami már abnormálisnak tűnt a kortársak számára is, különösen annak fényében, hogy Marcus Aurelius ki nem állhatta a gladiátorjátékot.

(Forrás: imdb.com)

Marcus Aurelius összeházasította Lucilát Arménia királyával, Sohaemusszal. A császárlány azonban továbbra is szereti Liviust, és Commodus akaratából titkon találkoznak. A császár arra számít, hogy így megnyeri Liviust. Titokban Lucila arra akarja rávenni Liviust, hogy népszerűségét kihasználva forduljon Commodus ellen. A császár bosszúból száműzi Liviust északra, ám hamarosan visszahívja, mert a keleti provinciák föllázadtak ellene. Liviust igazságérzete és becsületessége visszatartja attól, hogy támogassa a felkelőket, ezért elfogadja Commodus kérését, hogy leverje a felkelést. A helyszínen tudja meg, hogy Lucila önként a felkelők mellé állt. Sohaemus megszegi a fegyverszünetet, és a perzsákkal közösen megtámadja Livius seregét. A római hadvezér megöli Sohaemust párviadalban, miközben serege a visszapártolt római felkelőkkel megveri az arméniai–perzsa egyesült erőket.

Valójában a dolgok egészen másként történtek. Sohaemus jóval a filmbéli felkelés és csata időpontja (nagyjából 192) előtt meghalt, 180-ban, tehát Marcus Aureliusszal egy évben. A rómaiak nem tudták megakadályozni, hogy a párthus V. Vologases magához csatolja Arméniát, és az ország trónjára üljön II. Vologases néven. Ezzel Róma elveszítette egy fontos keleti kliensállamát.

A Livius–Commodus szövetség nem sokáig tart. Commodus két álnok cinkosa, Julianus és Niger (mindketten későbbi császárok) bosszúból Livius ellen hangolják urukat. Commodus parancsot ad a barbárok kiirtására. Valójában persze az utókor éppen azt rója fel gyakran Commodusnak, hogy hozzá kötődik a germánok betelepítése a birodalom területére. Timonidész, a görög filozófus megpróbálja védelmezni Ballomar népét, azt mondva a Commodus által küldött praetoriánus katonáknak, hogy „testvérekül fogadtuk ezeket az embereket, ugyanolyan rómaiak, mint ti”, ami azért ironikus és önellentmondásos, mert ebben az időben a germán elem már a hadseregben és magában a császári testőrgárdában, az ún. praetoriánus testületben is jelentős számú volt. Ugyanakkor jól kifejeződik, hogy a romanizált provinciabeliek éppúgy rómainak tekintik magukat, mint akik gyermekkoruktól Itáliában élnek, viszont, érzelmileg azonosulva a birodalommal és főleg a császárral, ellenségnek tekintik az újonnan érkezett népeket.

A görög filozófus figyelmeztet a veszélyre: „Észak [ti. a Rómán túli germán népek – P. Á. megjegyzése] fölkel majd, hogy bosszút álljon értük. Századok sem mossák el a gyűlöletet, amelyet ti ébresztettetek. Békés földművesekből gyilkosokat csináltok.” Valószínű, hogy ez a figyelmeztetés nem csupán a korabeli Rómára vonatkozott, hanem a film idejének Amerikájára is: milyen sors vár az államra és társadalomra, ha bizonyos csoportokat kirekesztenek a jogokból, sőt belső ellenségnek tekintik őket.

(Forrás: imdb.com)

Livius és Lucila elhatározzák, hogy az északi sereggel Róma ellen vonulnak. Előtte azonban a fiatal hadvezér még egyszer tesz egy kísérletet, és fegyvertelenül elmegy Rómába. Lucilának és alvezéreinek lelkére köti, hogy indítsanak támadást, ha alkonyatig nem térne vissza. Commodus elfogatja Liviust, közben pénzt küld a város kapui előtt táborozó seregnek. Livius tisztjei részben elpártolnak, részben megölik őket. Lucila egyedül megy a palotába, hogy végezzen a zsarnokkal, ám tette meghiúsul. Közben Commodus megöli Verulust, aki fölfedi, hogy ő a császár apja, majd Lucilát is kikötteti Livius mellé a Forumon.

Másnap Livius serege bevonul, immár Commodus hűségére térve. A nép „éljen a hadsereg” felkiáltással fogadja a germán tiszt vezette katonákat, ami már előlegezi a katonacsászárok korát, akik mögött a római hadsereg különböző etnikumú, régiójú katonaelemei állnak, vagyis a provinciák elkezdenek a katonák révén dirigálni a központnak. Commodus életre-halálra szóló párviadalra hívja ki Liviust. Hosszú küzdelem után Livius megöli Commodust, majd megmenti a lángokból Lucilát. A senatus és a nép felkínálja a trónt Liviusnak és Lucilának, ám ők mindenből kiábrándulva, a sok erőszaktól megcsömörlötten inkább elvonulnak.

(Forrás: imdb.com)

Valójában Commodus egy összeesküvésnek esett áldozatul. Miután Livius fiktív alak, nem kínálhatták fel neki a trónt. Caius Publius Helvius Pertinax lett az új császár, ám nem sokáig: takarékossági intézkedésével maga ellen fordította a praetoriánus gárdát, amely a császárból élt. Pertinax meggyilkolása után, még 193-ban négy császár küzdött egymás ellen. A filmben is szereplő Marcus Didius Julianus és Caius Pescennius Niger, valamint Lucius Septimius Severus és Decimus Clodius Albinus. Mindegyik császár a hadsereg egyes elemeire támaszkodott. A római hadseregben etnikai és regionális alapon szerveződött különböző „lobbicsoportok” azon munkálkodtak, hogy saját jelöltjüket segítsék a birodalom trónjára. Így a rajnai és dunai legiók Julianus, a pannóniai, illír–thrák és germán dominanciájú légiók Severus, a szír–egyiptomi légiók Niger és a galliai légiók Clodius mögött sorakoztak fel. A polgárháborúból Septimius Severus került ki győztesen.

Rabszolgakérdés, külső katonai fenyegetés, népvándorlás, intrika, császárgyilkosság, polgárháború – A Római birodalom bukása kicsiben sűrítve magában foglalja mindazokat az elemeket, amelyeket a Római Birodalom hanyatlása, meggyengülése, a császári tekintély aláásása okaként szokás említeni. Livius és Lucila szerelmi története olyan véres, hogy akár Shakespeare is írhatta volna. A film szerencsére nyitva hagyja a kérdést, mi lesz velük. A történelem azonban folytatódik tovább.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A

X