Szőttük, fontuk a történelmet – Egy kézműves projekt tapasztalatai

Kézműves projektet működtetni digitális munkarend idején nem egyszerű feladat, de megéri. Erre bizonyíték a  Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban a koronavírus ellenére elindított foglalkozás-sorozat, aminek a megvalósítását egy nemzeti tehetségprogramban meghirdetett lehetőség segített megálmodni, majd megvalósítani.

Az NTP-TFJ-20-0015-ös számon, Sző, fon, nem takács néven megnyert pályázat mögött nagyon sok munka, feszültséggel teli időszak, de sok élmény és öröm rejtezik. A pályázat pénzügyi kerete összesen 2 millió forint volt, és megtörtént, ami még soha: sikerült a maximális támogatást elnyerni ehhez az érdekes, nem mindennapi ötlethez.

kézműves
Kézműves termék készülőben

A gimnázium mindig is sokat és jól teljesített megyei vagy országos versenyeken a történelem tantárgyból, tehetséges diákok tucatjait sikerült kinevelni és fejleszteni. Az utóbbi időben volt több olyan projekt, ami mindezt különösen támogatta. Az ugyancsak NTP-s pályázatból indított LEGO-projekttel a mostanihoz hasonló célokat tűztünk ki: a történelem tanítását támogatni, az érdeklődést felkelteni a tantárgy iránt, de nem tanórai, hanem szakköri keretben, a kézműves hagyományokra támaszkodva.

A pályázati pénzből ezért korongozókat, szövőkereteket, varróképeket, különféle tűkészleteket vásároltunk, és mivel fogyó eszközt nem tudtunk vásárolni, iskolánk alapítványa, a Táncsics Alapítvány megvásárolta számunkra a szükséges agyagot, fonalakat, gyapjút. Mindehhez szintén a pályázati támogatásból két szekrényt is biztosítottunk, hogy az értékes tárgyak biztonságos tárolását megoldhassuk.

kézműves hímzés
Hímzés

És elkezdődött a munka. A gyerekek számát a biztonsági előírások, a taníthatóság és megvalósíthatóság miatt limitáltuk, de az érdeklődés nagy volt a szakkörre, amit biztonságosan, a Covid-előírásokat betartva, a csoportokat szigorúan elkülönítve valósítottunk meg.

Most már bevallhatjuk, nagyon nehéz volt. A gyerekek közben, nem törődve a maszkkal, megtanultak horgolni, kötni, hímezni, varrni, szőni, nemezt és agyagtárgyat készíteni kézzel és korongon, és mindezt úgy, hogy a kötés és a hímzés egy részének tanulása online módon történt. A Classroom felületén tartottuk az online szakkört, minden témához kisfilmet készítettem, amit feltöltöttem, hogy visszanézhető legyen, ha valaki nem tudta online módon elsajátítani az ismereteket. A következő órán megbeszéltük, ki hogyan halad, kinek van szüksége egyéni segítségre.

kézműves agyagozás kézműves szövés

Mivel a projekt a történelem tanítását szolgálta, már az első sikereknél visszavezettük a szakkörön tanultakat a tanórákra, ahol például az ókorral és a középkorral ismerkedve az osztályok kézbe vehették a társaik kézműves alkotásait, meghallgathatták tőlük a ruházattal, festéssel, mindennapokkal kapcsolatos tudnivalókat, és ezzel kézzel foghatóvá tettük a történelmet manuális készségeiket kiaknázva. A pénzgazdálkodásról, céhekről, városokról tanultakat pedig a nyár elején megszervezett tábor alatt mutatták meg.

kézműves bemutató
Kézműves bemutató a tanórán

A projekt az általános iskola 5–7. évfolyamának szól elsősorban. Ennek két oka van: a gyerekek ebben az időszakban tanulják az ókor, középkor, újkor jellemzőit, és ez az a korosztály, mely megfogható, „elcsábítható” a manuális fejlesztésre, akik még érdeklődnek a kézzel végezhető technikai alkotások iránt, és ebben örömet is találnak. Kommunikációs készségeiket megalapozandó könnyebben hívhatók szerepjátékra, bemutatóra, miközben észrevétlenül tanulnak és tanítják a többieket is. Nem titkolt cél az utánpótlás kinevelése mind a tanári pályán, mind a művészeti, tudományos pályán is.

nemez kézműves
Nemezelés

Ezt a fajta tevékenységet sokféle projekttel szoktuk kiegészíteni, például banánmúmiát készítünk és régészkedünk az 5. évfolyammal, a 6. évfolyamon ispotályt szervezünk, ezeket tanórai keretben. Így elmondható, hogy népművészeti szakkörünk is ezek örömszerző projektek részét képezik, mellyel igyekszünk megszerettetni és tanulhatóvá tenni a történelmet.

A szakköri tematikát igyekeztünk hozzáigazítani a NAT2020 irányelveihez, figyelembe vettük a helyi tantervet, az életkori sajátosságokat. A következő tematikát alkalmaztuk:

Tematika

száma

Tematika neve

Alkalmazott technika

Kapcsolódó

tananyag

Kapcsolódó évfolyam

Kapcsolódó egyéb tantárgy

1

Ismerkedés az anyagokkal

Beszélgetés, érintés, véleményalkotás

régészet, források

5

vizuális kultúra, kémia, fizika

2

Horgolás

Alapoktól kezdve a tényleges tudásig: láncszemek, kis-és félpálcák

régészeti források,

céh és manufaktúra, gyáripar, dualizmus, paraszti társadalom, városok

5., 6., 7.

vizuális kultúra, matematika

3

Kötés

Alapok, sima és fordított kötés

források, céh és manufaktúra, gyáripar, dualizmus, paraszti társadalom, városok

5., 6., 7.

vizuális kultúra, matematika

4.

Hímzés, elsősorban matyó és kalocsai

Minták rajzolása, formavilág megismerése, színelmélet, kézi varrás és hímzés technikája

források, céh és manufaktúra, gyáripar, dualizmus, paraszti társadalom, tájegységek, pénzgazdálkodás

5., 6., 7.

 

Hon-és népismeret: tájegységek

vizuális kultúra, hon-és népismeret, pénzügyi ismeretek

5

Szövés szövőkereteken

Többféle szövőkeret megismerése, felvetés megismerése, önálló gyakorlása, szövés elsajátítása

források, ókori társadalmak, céh és manufaktúra, gyáripar, paraszti társadalom, városi élet, piac kereslet-kínálat, pénzgazdálkodás,

környezetvédelem, újrahasznosítás

5., 6., 7.

vizuális, kultúra, ének, matematika, hon-és népismeret, pénzügyi ismeretek,

testnevelés

6

Kézi és gépi varrás

A varrás módszereinek elsajátítása kézzel és géppel

források, céh és manufaktúra, gyáripar, iparosodás, dualizmus, fogyasztói társadalmak, pénzgazdálkodás,

újrahasznosítás

5., 6., 7.

vizuális kultúra, fizika, pénzügyi ismeretek, testnevelés

7

Agyagozás kézzel és géppel

Az agyag, mint anyag megismerése, a korongozó megismerése, tárgyak alkotása

források, ókori társadalmak, céh manufaktúra, és gyáripar, piac és pénzgazdálkodás, iparosodás, paraszti társadalom, városi élet

5.,6., 7

vizuális kultúra, testnevelés, kémia, fizika

8

Nemezelés: nemeztárgyak alkotása

A gyapjú megismerése, nemeztárgyak alkotása régi és mai szerepük

források, magyar őstörténet, céh, manufaktúra, gyár kialakulása, iparosodás, paraszti társadalom, városi élet

5., 6.,7

vizuális kultúra, kémia, testnevelés

Biztosan többekben felmerül, hogy mit keresnek bizonyos tantárgyak a táblázatban egy kézműves projektnél. Nos, minket is meglepett, de a kapcsolódási pontok véletlenszerűen alakultak, így felhívták a figyelmünket arra, hogy egészében szemléljük a gyerekek fejlődését. Így a projekt nemcsak a történelem tanítása során lett hasznos, hanem minden várakozásunkat felülmúlva, az élet sok területén tudtuk hasznosítani az eredményeit.

A kémia tárgy főképp a nemezelés vagy az anyagok tulajdonságának megismerésekor merült fel. Nekünk magunknak is utána kellett néznünk, milyen összetételűek az egyes anyagok, és milyen hatással van rájuk például a víz vagy a lúg.

A fizika tárgyra mindenütt szükség volt, ahol gépekkel dolgoztunk: meg kellet ismerkedni a forgó mozgás jellemzőivel, a nyomatékkal, a villamos energia szerepével és egyéb fogalmakkal nekünk is, hiszen a gyerekek kíváncsiak, hogyan érjük el a korongozón a tárgyak formáját, illetve milyen elven működik a varrógép.

Az éneket a szövés, kötés alatt hasznosítottuk leginkább, ahol a munka hosszúsága miatt, az idő haladása céljából népi énekeket tanultunk, és visszahoztuk a fonók hangulatát.

Talán a legérdekesebb a matematika és testnevelés tárgyak kapcsolódása. Sok munkafolyamat során számolni és tervezni kell, például a szemek váltakozását, arányát a kötés, horgolás, szövés kapcsán, ahol figyelni kell a sorok arányára, minta formájára; vagy szabni kell, ahol a számolás és az arányérzék, vonalzó, olló használata alapkövetelmény.

Legnagyobb meglepetéseink a testnevelés, egészségnevelés kapcsán alakultak ki: a legtöbb munka komoly fizikai teljesítményen alapul: kitartást, kézi erőt, a hátak erősségét kívánja meg. A kézfejben erősnek bizonyuló diákot kislabdát küldtük dobni, a kitartóan szövő, jó fizikumú diáknak a nálunk népszerű néptáncot javasoltuk, hisz hátizmokra, kitartásra van szükség mind a szövésnél, mind az agyagozásnál. Az új tanév majd megmutatja, lesz-e foganatja a javaslatainknak. Ugyanakkor munka közben fény derült gerincproblémára is, az ezzel küzdő diák nem is tudott róla, de a szövés megmutatta, kinek van gondja.

agyag
Agyagtárgyak a projektből

Sajnos, a félév – a sok online hét miatt – kevés volt minden kézműves tapasztalat megszerzésére, bízunk benne, hogy a következő években folytatni tudjuk a munkát.

A szakkört egy, az ismereteket szintetizáló táborral zártuk mindjárt a tanév vége után, ahol szintén csoportokra bontva, harminc fős gyereksereggel dolgoztunk. A munkában részt vett „alkotótársként” szaktudásával Lang Ottilia ének szakos, valamint Háda Csaba rajz és vizuális kultúra szakos kolléga, akik népi énekre, hangszeres zenére, valamint kosárfonásra, papírmasé készítésre és egyéb művészeti készségekre tanították a gyerekeket. A tábori ismeretek még kiegészültek agyagozással, szövéssel és nemezeléssel is. Ez utóbbi érdekessége, hogy laborvezetőnk, Oláhné Várady Katalin segítségével elfoglaltuk a gimnázium laborját, és ott alkottuk meg a diákok által készített kézműves szappanokat, nemezsapkákat, pohármelegítőket, táskákat, mobiltokokat. Munkánk során ugyanis az is fontos volt, ne csak a régi korok eredményeit másoljuk, hanem azokat a mai kor igényeire is szabjuk, így érzi a mai kor gyermeke, hogy fontos megőriznie a régi ismereteket, hiszen azok felhasználhatók ma is.

És hogy a történelemnél maradhassunk, a tábort egy középkori vásárral zártuk le, ahol megjelentek szülők és a kollégák is, ahol kisdobos hívta vásárba a látogatókat, ahol énekesek adták elő hangszerekkel a tanultakat, ahol különböző cégtáblák alatt a céhek árusítói mutatták be saját készítésű portékáikat, és amiért a látogatók aranyos papírba vont csokipénzekkel fizettek. A gyerekek maguk árazták be kézműves portékáikat, amit aztán olykor alkuval adtak el, felismerve a túlárazott termék árát. Kiállítási termékeik és eladandó áruik fölé maguk készítették el a cégtáblát, ahol voltak szabók, edénykészítők, gyertyaöntők, kovácsok és „sörfőzde” is, ahol teát szolgálunk fel.

kézműves vásár
A vásár

A hangulatos, jól sikerült szakkör és tábor után biztosak lehetünk abban, hogy a projekt nem áll meg, hosszú távon működni fog, mert a gyerekek maradandó élményeket gyűjtöttek közben, hasznosítható tudást szereztek, de a legfontosabb cél is teljesült: szerethetővé, kézzel foghatóvá vált az elméleti tudás, miközben „csak” szőtték és fonták a történelmet.

 

Péntekné Hegedűs Rita

projekt-koordinátor

Ezt olvastad?

2023. március 31-én A szabadság gyermekei címmel immár hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a nagy hagyományokkal bíró Regionális Honismereti –
Támogasson minket