„Önképviselet, rátermettség, civil kurázsi” – Kiállítás a numerus clausus nőtörténeti aspektusairól

Miként befolyásolta a két világháború közti Európa első zsidóellenes törvénye, az 1920. évi numerus clausus a zsidó lányok pályaválasztását? Milyen tényezők befolyásolták, hogy esetleg külföldi egyetemeken folytassák tanulmányaikat vagy ambícióikat feladva szakmát tanuljanak? Hogyan hatott a lányok beáramlása az olyan, felsőfokú végzettséget nem követelő területekre, mint a fényképészet, gyógypedagógia, mozgásművészet, pszichoanalízis vagy éppen a reformpedagógia?

Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a Numerus clausus és a lányok című fotókiállítás, amely a 2B Galériában 2021. augusztus 26-án tartott ünnepélyes megnyitó után ismételten várja az érdeklődőket, ezúttal az erzsébetvárosi Csányi5 Galériában. Bár az 1920. évi XXV. törvénycikk régóta és intenzíven foglalkoztatja a magyarországi történettudományt, nőket érintő vonatkozásairól mindezidáig kevés szó esett. Ez már csak azért is meglepő, mivel a numerus clausust eredetileg nem a zsidók, hanem a nők egyetemekről történő kizárására kívánták bevezetni.

A kiállítás a 2B Galériában (forrás: 2b-org.hu)

„A leánygimnáziumban a fiúgimnáziumhoz képest csökkentett tananyag volt, tehát egy lánynak eleve kevesebbet tanítottak, mint egy fiúnak. Például a lányok differenciálszámítást nem tanultak. Ugyanannyit tanultak viszont irodalomból, történelemből és nyelvekből.” (Nagy Gréti)

Az első ezzel kapcsolatos javaslatok a Budapesti Egyetem Orvoskarán merültek fel még 1919 nyarán, ahova végül egészen 1925-ig nem kerülhettek be női hallgatók. A törvény – amint az általánosan ismert – a zsidó hallgatók arányát 6%-ra csökkentette, s az intézmények vezetőire bízta, hogy fölvesznek-e nőket. A tárlat éppen emiatt tekinthető egyedülállónak, hiszen Szapor Judit és Karádi Éva kurátorok az intézkedés nőtörténeti aspektusait villantották fel benne. A kiállítás emellett Szapor Judit nagyívű, „Antiszemitizmus a felsőoktatásban, nőemancipáció és zsidó asszimiláció” című kutatási projektjének fontos mérföldköve.

„Amikor érettségi után a kitűnő bizonyítványommal az ország összes egyetemén jelentkeztem: magyar irodalom–könyvtár szakra, biológiára, orvosira, mindenhonnan »a létszám relatív betelte« miatt kaptam visszautasítást.” (Pór Anna)

Szapor Judit Török Andrással és András Edittel a kiállítás megnyitóján a 2B Galériában (forrás: 2b-org.hu)

A kiállítás a numerus clausus bevezetésének századik évfordulójára készült, ezáltal emléket állít a mind zsidóként, mind pedig nőként hátrányos helyzetben lévő generáció tagjainak. A törvény egyébként messze túlmutatott a felsőoktatási intézményekre felvehetők számának maximálásában, hiszen a tanuláshoz való jogot politikai, vallási és nemek szerinti kritériumokhoz kötötte. Az egyetemi vezetők többségét egyáltalán nem kellett presszionálni a törvény betartatására: a baloldaliakat, a zsidókat és a nőket érintő rendelkezéseket is túlteljesítették.

„Megpróbáltam a műszaki egyetemet, beadtam, visszautasítottak. Nagyon édes volt a portás, amikor visszaadta az érettségi indexemet, azt mondta »Jaj, de kár, hogy nem vették fel, mert egy bolgár nőt fölvettek, és nem lett volna egyedül.« Ő nem tudta, hogy én zsidó vagyok, csak azt, hogy nő, mert nőket is csak bizonyos százalékban vettek föl.” (Tevan Zsófia, Centropa)

(Forrás: Fortepan / Preisich család, 1930; 158398)

A kiállított fényképekre, dokumentumokra, írásos visszaemlékezésekre tekintve egyértelműen kirajzolódik, hogy a lányok korántsem váltak a numerus clausus passzív és tehetetlen áldozataivá. Bár többségüknek esélye sem volt arra, hogy felsőfokú tanulmányokat folytasson, életpályájukat igyekeztek a radikálisan megromlott körülmények között is saját kezükben tartani. A kiállítás a numerus clausus mintegy százezer „árvájának” sorsából villant fel mozaikkockákat, személyes élettörténeti tapasztalatokat, rámutatva arra, hogy ezek a lányok korántsem tekinthetők egyszerűen áldozatoknak.

„Anyám, Kallós Márta 1945-ben, ahogy lehetett, már áprilisban beiratkozott az ELTE vegyész szakára. Mivel a háború sújtotta nemzedéknek gyorsított, keresztféléves tanulási lehetőséget biztosítottak, 1948-ban végzett, gyógyszervegyész lett.” (Laczkó Zsuzsa)

A kiállítás a 2B Galériában (forrás: 2b-org.hu)

Sokkal inkább „aktív ágenciával rendelkező, rátermett lányok és nők” élete rajzolódik ki előttünk, akik „a diszkriminációval dacolva próbáltak pályát, szakmát, hivatást, életformát választani”.[1] Ami pedig mindannyiukban közös vonás: a tudásszomj és a középiskolai érettségit követő továbbtanulás iránti vágy. Tízezres nagyságrendre tehető azon magyar zsidók száma, akik 1920 és 1938 közt valamely külföldi egyetemre iratkoztak be, majd szereztek diplomát. Ám hazatérve is nehézségekbe ütköztek, hiszen oklevelük honosítását az illetékes szervek rendre megtagadták.

„A magyarországi mozgásművészet a 30-as évek derekán a Közép-Európában akkor fellelhető újszerű mozgáskultúrák, táncművészetek, pedagógiai-pszichológiai módszerek és gimnasztikák összefogott áttekintését, sűrítményét tudta nyújtani az induló fiatal szakembereknek.” (Pór Anna)

A tablókról visszanéző lányokban, a kiállítás főszereplőiben mindössze egyetlen dolog közös, jelesül, hogy 1900 és 1925 között születtek. Viszont széles spektrumot fedtek le születési és lakóhelyük, társadalmi helyzetük, apjuk foglalkozása, saját eredeti szakmájuk és későbbi pályájuk szerint.

„A mamám cukrásznak tanult, de életében nem sütött, nem főzött semmit.” (Bán Zsófia)

„Nagymamám nem tudott egyetemre menni, ezért Montessori-tanfolyamot végzett.” (Lénárt András)

(Forrás: Fortepan / Preisich család, 1932; 158515)

„Anyu zongoraművészi karrierje derékba tört, pedig 20 évesen már koncertezett a Zeneakadémián. Közölték vele, amúgy is jobb lenne, ha magyarosítana, mert Rottmann névvel nem lehet zongoraművésznő. Magyarosított is Ránkira, de akkor már ez se számított.” (Gera Judit)

A családi háttér jelentősége mellett több példát láthatunk a tablókon arra is, hogy ezek a lányok miként igyekeztek egyetemi képzés hiányában is magas szintű tudáshoz, illetőleg a saját és családjuk megélhetésüket hosszú távon biztosító gyakorlati ismeretanyaghoz jutni. Számos ponton bújik elő továbbá a kreativitás, a kísérletező kedv és persze a tehetség is. Emellett pedig hangsúlyos szerepet kapnak azoknak a fiatal nőknek az élményei és persze az őket ért hátrányok is, akik végül külföldi egyetemen igyekeztek diplomát szerezni.

A kiállítás a 2B Galériában (forrás: 2b-org.hu)

„Anyut nem vették fel a budapesti orvosi karra, pedig végig kitűnő tanuló volt. Pécsre ment, de a háború miatt nem tudta befejezni az egyetemet. 1946-ban kapott Sub auspiicis aranygyűrűs diplomát. A nővérét, aki 4 évvel volt idősebb, még felvették a pesti orvosi karra. Negyedik éves orvostanhallgató volt, amikor kivándorolt a férjével Ausztráliába, ahol nem tudta folytatni a tanulmányait és élete végéig háziasszony maradt.” (Csia Elliot)

Fontos kiemelni, hogy a kiállítás sokkal többet nyújt a nőtörténet egy feltáratlan területéhez kapcsolódó forrástöredékek csokorba gyűjtésénél és rendszerezésénél. Egyrészt számos olyan 20. századi női sors elevenedik meg belőle, amely egyedi és kollektív kérdéseket is felvet, emellett pedig több elemzési szempont és kutatási koncepció rajzolódik ki belőle, amely a jövőben iránymutató lehet a téma szakértői számára.

A kiállítás február 1-jéig még megtekinthető a Csányi5-ben, ezt követően Németországban, elsőként Bonnban lesz majd látható 2022 novemberétől.

Czeferner Dóra

***

A kiállítás Szapor Juditnak a Social Sciences and Humanities Research Council of Canada által támogatott, „Academic antisemitism, women’s emancipation, and Jewish assimilation” című kutatási projektjéhez kapcsolódik.

A kiállításról magyar és angol nyelvű katalógus is készült, ami innen elérhető pdf-formátumban. A 2B Galériában látható változatában interjúkból szerkesztett videók is szerepeltek az anyagban, de a kisebb teremben ezek nem kaphattak helyet.

Kurátor: Szapor Judit és Karádi Éva

Látvány: Szentesi Csaba, Csanádi Judit és Kiss Gabriella

[*] A címbeli idézet Kovács Éva megnyitóbeszédéből származik.

[1] Uo.

A cikk borítóképének forrása: Fortepan / Preisich család, 1932; 158515 

Ezt olvastad?

Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel, rendhagyó kiállítás nyílt március 13-án a Szegedi Tudományegyetem
Támogasson minket