Kiemelkedő középkortudósok – átadták a Kubinyi András-Díjat

Szerdán adta át a Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány kuratóriuma díjait, „felnőtt” és „ifjúsági” kategóriában, amely kiváló alkalmat nyújt professzor úr hagyatékának, emlékének és a róla elnevezett alapítvány munkájának bemutatására.

„(…) Magamat elsősorban medievistának tartom, igaz, a felett vitatkozhatnánk, hogy ezen belül történész vagyok-e, régész, vagy más is. (…) Bármennyire hihetetlen – a 17. század közepét leszámítva a magyar történelem valamennyi korszakából (még a legújabb korból is) jelent meg tudományos tanulmányom.” Így vallott magáról Kubinyi Andás, mikor a Korall feltetette neki a kérdést: „Miért lett a középkor kutatója?” És valóban: „Tudományos munkásságáról 372 tételes bibliográfiája, közte 8 könyv is tanúskodik.”, olvashatjuk az ELTE BTK dékánjának, Dezső Tamásnak írásában, amelyben a kar kiemelkedő oktatójára, Kubinyi Andrásra emlékezett – 2007. november 9-én bekövezett – halála után. Nem ő volt az egyetlen, akit a tragikus esemény írásra sarkallt. Más kollégái, tanítványai is megemlékeztek róla a magyar történettudomány legfontosabb folyóirataiban, így a Századokban, a Turulban, a Levéltári Szemlében, a Levéltári Közleményekben, a Műemlékvédelemben, az Urbsban, a Budapest régiségeiben és a Rubiconban. Ezekből az írásokból sokat megtudhatunk Kubinyi Andrásról, legjobban azonban mégis az imént említett önvallomásából, továbbá a vele készített interjúkból ismerhetjük meg, melyek a Gesta és a Műemlékvédelem hasábjain olvashatóak.  Tételes életrajza a Múlt-kor.hu-n található.

Kubinyi családjában – mondhatni – kódolva volt a történelem. „Felvidéki nemes családból, a Felsőkubíni Kubínyi famíliából származom, amely 1288-ig tudja visszavezetni őseit. (Helyesen így, hosszú í betűvel írandó és ejtendő a család neve. Apámat azonban véletlenül rövid i betűvel anyakönyvezték. Bár szüleim végig helyesen ejtették a nevet, én azonban már megszoktam a rövid i betűs Kubinyi formát.) A 16. század elején két ágra szakadt család deménfalvi ágából származom, amely a híres 1505-ös rákosi országgyűlésen Árva megye követeként részt vett Mátétól ered. (A másik a nagyolaszi ág.) A família mindkét ágából számos tudós került ki, én vagyok a harmadik akadémikus a családból.” Ezt a nem mindennapi származást feltáró idézet eredetileg egy lábjegyzet feloldása volt Gerics József és Kubinyi András között szakmai vita folyt – többek között a Századokban – a középkori országgyűlések és a városok kapcsolatáról. A tanulmányok lábjegyzeteiben megtalálható a vonatkozó szakirodalom egésze, tehát természetesen elsődleges szempontjuk a tudományosság volt. Kubinyi azonban nem riadt vissza a könnyedebb hangvételtől sem, 2007-ben, egyik utolsó cikkében az első lábjegyzetben így írt: „Itt szeretném megjegyezni, hogy tudós barátom a nevemet következetesen Kubínyinak írja. Kétségtelenül ez a helyes családom neve írásánál, azonban apámat, és utána engem is tévedésből Kubinyiként anyakönyveztek. Apám ugyan hosszú í-vel ejtette, de rövid i-vel írta. Én már úgy is ejtem, munkáimban pedig úgy is írom, ahogy az anyakönyvben szerepel. Elvben tehát Gerics professzor nem is velem vitatkozik, hanem egy általam nem ismert atyámfiával.”

Azon kevés professzorok közé tartozott, akinek két születésnapi kötetet is összeállítottak tanítványai és kollégái. Bár mindkettő 2004-ben látott napvilágot, az egyik 70. a másik pedig 75. születésnapját volt hivatott ünnepelni.

„Quasi liber et pictura.” Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kovács Gyöngyi. Bp., 2004.

„Es tu scholaris„. Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára. Szerk. F. Romhányi Beatrix et al. Bp., 2004.

Előbbiben Gyöngyössy Márton összeállította Kubinyi András tudományos műveinek jegyzékét a 1953 és 2003 közötti időszakból. Utóbbi pedig online is olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Aki válogatott bibliográfiáját szeretné online megtekinteni, a Történelmi Szemle 1994. 1–2. számában találja meg.

A Kubinyi András Középkortudományi Alapítványt 2008-ban hozta létre Kubinyi özvegye és a barátainak köre. Céljuk a Kubinyi András emlékének ápolása, és a professzor történettudomány iránti elhivatottságának továbbörökítése. Az alapítvány kezdeményezte, hogy emléktáblát helyezzenek el annak a háznak a falán, ahol Kubinyi életének nagy részét leélte. Az újbudai Bercsényi utca 6. szám alatti lakóház falán végül 2014. június 7-én avatták fel emléktábláját, az alapítványon kívül közreműködött a Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és Újbuda Önkormányzata. Képeket az avatásról itt láthatnak.

Az alapítvány kezeli és dolgozza fel a professzor hagyatékát, mindemellett talán legfontosabb tevékenysége a Kubinyi András-Díj és a Kubinyi András Ifjúsági Díj évenkénti átadása. Az átadóra a történész születésnapján, január 28-án kerül sor, idén hatodik alkalommal hirdettek ki nyerteseket. A díjra egy pályaművel kell pályázni, a pályázati felhívást minden év szeptemberében teszi közzé az alapítvány. A kuratórium elnöke Solymosi László akadémikus, titkára F. Romhányi Beatrix, a Károli Gáspár Egyetem docense. Rajtuk kívül a kuratórium tagjai Tringli István, az MTA BTK TTI kutatója és C. Tóth Norbert, az MTA-SZTE Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa.

Első alkalommal 2010-ben került átadásra a Kubinyi András-Díj, melyet ekkor Neumann Tibor, a MTA Történettudományi Intézetének munkatársa nyert el II. Ulászló koronázása és első rendeletei: Egy ismeretlen országgyűlésről és koronázási dekrétumról című tanulmányával. A dolgozat később megjelent a Századokban.

2011-ben Mészáros Orsolya, az ELTE Régészettudományi Intézetének munkatársa részesült abban az elismerésben, hogy a Kubinyiról elnevezett díjat átvehette. Dolgozata A késő középkori Visegrád város története és helyrajza címet viselte, önálló könyvként is megjelent Visegrádon 2009-ben.

Őt a sorban Antonín Kalous, az olmützi Palacky Egyetem oktatója követte. A későközépkori pápai diplomácia közép-európai tevékenységét bemutató Plenitudo potestatis in partibus? Papežští legáti a nunciové ve střední Evropě na konci středověku (1450–1526) c. kötetéért és a középkortudomány terén nyújtott tudományos teljesítményéért részesülhetett az elismerésben. Első alkalommal 2012-ben adták át a Kubinyi András Ifjúsági Díjat. A megtiszteltetés Szakálos Évát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténész hallgatóját érte Az illési Szent Egyed-templom kapuzata és annak helye a magyarországi romanika művészetében című pályaművéért.

2013. január 28-án negyedik alkalommal került sor a Kubinyi András-Díj átadására a Budavári Palota Gótikus termében. A díjat és a vele járó érmet K. Németh András, a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum régésze kapta A középkori Tolna megye középkori templomai c. kötetéért. Rajta kívül elismerő oklevelet vehetett át Weisz Boglárka Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban c. pályamunkájáért, hasonlóképpen Endrődi Gábor, akinek A Pilgram-apokrifek című dolgozatát ítélte érdemesnek a kuratórium. Ebben az évben második alkalommal ítélték oda a Kubinyi András Ifjúsági Díjat, melyet Gál Judit, az ELTE történész doktorandusza nyerte Dalmácia helye az Árpád-kori Magyar Királyságban c. pályaművéért. A díjazottak az oklevél mellett a Budapest Főváros Levéltárával való együttműködésnek köszönhetően könyvjutalomban részesültek.

Tavaly, 2014. január 28-án ötödik alkalommal került sor a Díj átadására a Budavári Palota Gótikus termében. A díjat és a vele járó érmet Weisz Boglárka, a MTA BTK TTI  tudományos munkatársa kapta A királyketteje és az ispán harmada című munkájáért. Elismerő oklevélben részesült Gáll Erwin, a Román Akadémia Régészeti Intézetének régésze Az Erdélyi-medence, a Partium és a Bánság 10–11. századi temetői című kétkötetes munkájáért. A harmadik Ifjúsági Díjat Vadas András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történész doktorandusza vehette át Körmend és a vizek. Egy település és környezete a kora újkorban című tanulmányért, amely a Történelemtudományok Doktori Iskola kiadásában meg is jelent 2013-ban.


Az eddigi nyertesek. A képek forrása: Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány Facebook oldala

Az idei pályázat eredménye pedig a következő:

„2015. január 28-án hatodik alkalommal került sor a Kubinyi András-Díj átadására a Budavári Palota Gótikus termében.

A díjat és a vele járó érmet Szaszkó Elek, a Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnázium történész tanára kapta A Szeri Pósafiak. Egy alföldi előkelő család története a 14-15. században c. munkájáért és a középkortudomány terén nyújtott tudományos teljesítményéért.

Az idén negyedik alkalommal odaítélt Kubinyi András Ifjúsági Díjat Pető Zsuzsa, a CEU Középkori Tanszék régész doktorandusza nyerte The Medieval Landscape of the Pauline Monasteries in the Pilis Forest c. pályaművéért.

A díjazott az oklevél mellett az ELTE Régészettudományi Intézetének köszönhetően könyvjutalomban részesült.”

Ezzel a válogatással tiszteleg az Újkor.hu Kubinyi András emléke előtt, egyúttal pedig gratulálunk a nyerteseknek.

*******************************
Frissítés (2016.01.28)

„2016. január 28-án hetedik alkalommal került sor a Kubinyi András-díj átadására a Budavári Palota Gótikus termében.A díjat és a vele járó érmet Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze kapta A Csíki-medence középkori településtörténete c. munkájáért és a középkortudomány terén nyújtott tudományos teljesítményéért. Pályaművéért elismerő oklevélben részesült Lyublyanovics Kyra archaeozoológus (The Socio-Economic Integration of Cumans in Medieval Hungary. An Archaeozoological Approach) és Nemes Gábor történész (Brevia Clementina. VII. Kelemen pápa magyar vonatkozású bérévéi (1523-1526)). A díjazottak az oklevél mellett az ELTE Régészettudományi Intézetének köszönhetően könyvjutalomban részesültek.”

Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány Facebook oldala

 

Ezt olvastad?

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet
Támogasson minket