Az elmúlt hónapokban számos újságcikk, interjú jelent meg az egyik sátorhelyi tömegsír feltárása kapcsán. Ezekben az írásokban Bertók Gábor nyilatkozott a vizsgálatokról. A kutatóknak az a dolguk, hogy a tudományos igazságot keressék, következtetéseiket pedig bizonyítékokkal támasszák alá. Különösen fontos ez a mohácsi csata esetében, ahol a kutatási eredményeken kormányzati döntések alapulnak. A bizonyítékokkal alá nem támasztott állítások ugyanis hitelességi válságot okozhatnak. Ezzel összefüggésben vettük vizsgálat alá a feltárás alatt álló tömegsír halottjaival kapcsolatban tett megállapításokat. Elemzésünk arra mutat, hogy az említett sírba nem a csatát túlélt foglyokat helyezték a kivégzésük után, ahogyan azt Bertók állította. Röviden kitérünk arra is, hogy a kérdéses vizsgálatoknak mi a szerepe a lokalizációs vitában.

I. Hány évesek lehettek a mohácsi csata legfiatalabb harcosai?

Szembetűnő probléma, hogy a sátorhelyi tömegsírokban fekvőket a mai felnőttség fogalmai és a modern idők hadrafoghatósági normái alapján ítélik meg az ásatók. Így látnak napvilágot olyan utalások, miszerint az egyes elhunytak „túl fiatalok”, „18–20 éves” korúak, „nem katonának tűnők”. Mit lehet tudni a mohácsi csata korának vonatkozó viszonyairól?

Európában a 16. században a születéskor várható élettartam a mainál jóval alacsonyabb volt. Érdemes figyelembe venni, hogy többek között a középkori Angliában és Svájcban a 14, illetve a 15 éveseket – adóztatási szempontból – már felnőttnek tekintették. Magyarországon 1505 táján a férfiaknál 14 éves korról 12 éves korra szállították le az ún. „törvényes kor” határát. Ez adhat nekünk támpontot, mégis azt kell gondolnunk, hogy a korszakban a hadkötelezettség a fegyverforgatásra való alkalmassággal függött össze. Ennek nem volt egységes időpontja, ugyanakkor általánosságban elmondhatjuk, hogy ezt az ifjak egy része már 15–16 évesen is elérhette.

Az oszmán-török világban a hadrafoghatóság mai szemmel nézve még szélsőségesebb szabályokon alapult. Az Oszmán Birodalom számos részén a 12–14 éves fiúgyermekeket tekintették „érettnek”, s vetették ki rájuk az ún. „legényadót”, vagy a nem muszlimok esetében a „fejadót. Olyan rendelet is rendelkezésünkre áll, amelyből kiderül, hogy 1536 táján egyes 10 éves szpáhi fiúk személyesen vonultak hadba, távoli helyekre pedig 16 éves kortól voltak kötelesek személyesen hadba szállni. Szintén tudjuk azt is, hogy azok a szpáhi fiúk, akiknek apja meghalt, és 19 éves korukig nem vettek részt hadi vállalkozásokban, nem kaphattak timárt.   

Mindezekből az szűrhető le, hogy a 18–20 éveseket korántsem tarthatjuk túl fiatalnak a harcban való részvételre.

II. Kivégzettek vagy csatában elesettek?

A sajtónyilatkozatokon túl a helyszíni bemutatásra és az eredmények ismertetésére szervezett, dokumentált online konferencián (2020. december 10.) elhangzottakra támaszkodva tudtunk előzetes véleményt megfogalmazni.

Bertók 2020 kora őszén még azon a véleményen volt, hogy a feltárt csontok a keresztény tábor halottjaihoz tartozhatnak. Azt gondolta, hogy mivel sok a 18–20 év körüli fiatal, ezek nem a csatában részt vett katonák lehetnek. A mintegy 130 csontváz szerinte a tábor kisegítő személyzetéhez tartozhatott.

Novemberben módosította az álláspontját. Ekkor már úgy vélte, hogy a feltárás alatt álló tömegsírban a csata után, a szultán jelenlétében kivégzett harcosok fekszenek. Szerinte kevés sérülés utal csatára, de sok olyan eset van, ahol a nyakcsigolyán, az állkapcson, a koponyán találhatók a vágott sérülések. Sok a lefejezés is. Ezek az esetek összességében szerinte nem az ütközetre utalnak.

Az elemzésünkben írott források sorával támasztottuk alá, hogy a törökök Mohácsnál, de más esetekben is a harcok során az ellenség fejét gyakran – még holtában is – levágták. A harcosok ugyanis a csata után jutalom reményében, igyekezetük bizonyítékaként mutatták be a levágott fejeket az elöljárójuknak. A harcban végül lefejezett áldozatok zömmel már halálos sebet kaptak és tehetetlenül vagy élettelenül feküdtek. Így már érthető, hogy miért van több súlyos sérülés mellett a csontvázak nyakcsigolyáin akár több vágás is.

Úgy véljük, hogy az említett tömegsírban talált csontvázak állapota éppen hogy a csatában elesettekre illik: több súlyos sérülés egy-egy emberen, levágott végtagok, csontvázak fejjel együtt és több levágott fej külön. Mindezek alapján igen kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a III. sírban lévő áldozatok a kivégzettek közé tartoztak volna.

III. Mi a jelentősége annak, hogy a III. számú tömegsírban a csatában elesettek, vagy – ahogy Bertók Gábor állítja – a csata után kivégzettek fekszenek?

A jelenlegi vitának valójában általánosabb, lokalizációs kerete van. Ha a sírokban jelentős arányban találhatók a csatában elesettek, akkor a csatatér környezetében vagyunk.

A mohácsi csata helyére vonatkozóan három főbb koncepció ismert: a hagyományosnak tekinthető sátorhelyi, a főként Bertók Gábor nevével összekötött majsi és a horvátországi helyszín elmélete. A majsi csatatérkoncepció (mint prekoncepció) igénye persze felveti, hogy a tömegsír áldozatait a kivégzettekkel vagy a tábor személyzetével hozzák kapcsolatba, hiszen különben mit is keresne ilyen távol ennyi harcban elesett ember csontváza a Bertók Gábor által felvetett Majs melletti helyszíntől?

Úgy tűnik, a lokalizációs kérdés részévé vált a III. számú tömegsírban talált 13 mm-es ólomlövedék is. Bertók szerint ugyanis ez az ólomlövedék perdöntő bizonyíték lehet arra vonatkozóan, hogy a csatatér Majsnál volt, hiszen ott is kerültek elő 13 mm-es ólomgolyók. A majsi 13 mm-es, illetve annál kisebb átmérőjű lövedékek kapcsán ugyanakkor már korábban jeleztük, hogy ezek aligha felelnek meg a mohácsi csata korát jellemző lövedékméreteknek. Úgy véljük a kérdéses lövedéknek a sírban való előkerülése más módon is magyarázható. Elemzésünkben felhívtuk a figyelmet arra a körülményre, hogy a III. számú tömegsír 1976. évi feltárásánál a sír felső rétegének bolygatottságát figyelték meg. Ennek okaként a gőzekés szántást nevezték meg. Ráadásul a szóban forgó tömegsír az Emlékpark területének 1976-os mélyítésekor került elő úgy, hogy a felső rétegben lévő csontok közül a földgyalu sokat elmozdított vagy megsemmisített. Így a sír felső része nem intakt, hanem bolygatott volt.

A sírok eredeti feltárásakor még nem használtak fémdetektorokat, ezért a lövedékek előkerülésének az esélye messze kisebb volt, mint manapság. Több alakommal érhette fizikai behatás a lelőhelyet: a gőzekés szántásoknál, a földgyalu alkalmazásánál és akkor is, amikor 1976-ban megbontották, majd visszatemették, illetve 2020-ban újfent megbontották az objektumot, a talaj felső rétegéből bekerülhetett a csontok közé egy, a mohácsi csata korára nem jellemző, későbbi korból való lövedék. A tájékoztatás szerint ugyanis a lövedék a halottaknak felülről a második rétegében került elő, tehát elég magasan. A folyamatot ráadásul elősegíthette az is, hogy a korabeli beszámolók szerint a sírokban nagy számban voltak mezei pockok és más rágcsálók. Az általuk kialakított járatokon a lövedék mélyebbre is eljuthatott (az egyik 1976-ban feltárt tömegsír egyetlen elmozdított koponyáján lévő lyukat is egy rágcsáló okozta, amely a koponyába rágta magát).

Mivel ezen a területen 1526 után is voltak összecsapások (8 egyéb dokumentált katonai konfliktus), számos táborozás, és nem dokumentált csetepaték is történhettek, ez a legvalószínűbb magyarázat az anomáliára.

IV. Kitekintés

Írásunkban felhívjuk az olvasó figyelmét arra is, hogy a Bertók által feltételezett majsi terület és a tömegsíroknak helyet adó sátorhelyi terület lokalizációs vitája évek óta intenzíven zajlik. A bizonyítékok alapján a két terület csatatéri relevanciája kapcsán kirobbant vita jelenleg a következőképpen áll: tíz vizsgálati szempont alapján (a középkori Földvár helye;  Brodaricsnak a csata helyére vonatkozó távolságadatai; a forrásokban szereplő mély mocsár, illetve a csatatéren keresztül húzódó árok helye; a környezeti rekonstrukció és a keresztény hadrend összefüggése; az egy és kétfontos oszmán tüzérségi lövedékek előkerülési helye; az oszmán halottaknak emléket állító győzelmi emlékmű helyszíne; az oszmán és a keresztény emlékezet; a főbb régészeti emlékek helyszínei; a kézi tűzvegyver-lövedékek méreteinek vizsgálata) minden jel arra mutat, hogy nem Majs, hanem Sátorhely közigazgatási területe volt a csata fő helyszíne.

Pécs–Budapest, 2021. március 17.

Fodor Pál, Pap Norbert, Kitanics Máté

A cikk bővített, lábjegyzetelt változata ide kattintva olvasható el.

Ezt olvastad?

„A férfi, aki Franciaország királyának hitte magát” – Könyvbemutató az Olasz Kultúrintézetben

2023. március 1-jén a budapesti Olasz Kultúrintézetben (Istituto Italiano di Cultura Budapest) is bemutatták Tommaso di Carpegna Falconieri olasz medievista

X